Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-30 / 254. szám
2012. OKTÓBER 30.. KEDD Turulmadár áll a koszirten Az öltözet is a Beatrice együttest idézte meg FOTÓ: A SZERZŐ A régi idők hangulata adta a mulatság alapját MÁTÉSZALKA. Fergeteges hangulatúra sikerült a TV. Retro buli Mátészalkán a Négy Évszak Óvoda szervezésében a közelmúltban. A buli hangulatához illően az 1970-es és 1980-as éveknek megfelelő ruházatban és kiegészítőkben jelentek meg a fiatal szülők és az óvoda dolgozói. A színes és vidám műsort az ifjú óvó nénik adták a Beatrice együttes szellemében. Nagy népszerűségnek örvendett a hagyományoknak megfelelően a „zsíros kenyér lila hagymával”. A vendégek reggelig ropták a táncot a híres mátészalkai Orion zenekar ajándék koncert zenéjére. Vidám perceket és hatalmas örömöket szereztek a felajánlott retro tombolatárgyak is. A fiatalok és az idősebb generáció tagjai közösen fogalmazták meg: „Jövőre veletek, ismét együtt!” NAGYNÉ KISS DÓRA Fidesz-sajtótájékoztató Jelentős állami segítség az önkormányzatoknak nyíregyháza. Szombaton Orbán Viktor miniszterelnök az „Önkormányzatok az adósság csapdájában” című rendezvényen jelentette be, hogy az állam átvállalja 1956 település mintegy 612 milliárd forintnyi adósságát. A hétfő délelőtt Nyíregyházán megtartott Fidesz-saj- tótájékoztatón két szabolcsi polgármester is kifejezte örömét a kormányfő hétvégi kijelentésével kapcsolatban. Először Filep Sándor, Vásá- rosnamény első embere szólt a sajtó képviselőihez.- Eddig rengeteg önkormányzat küszködött hónapról hónapra azért, hogy ki tudja fizetni az alkalmazottai munkabérét, törlessze a kötvénykibocsátások és a hitel- felvételek miatt keletkezett adósságát. Vásárosnamény több mint 400 millió forint adósságállománnyal rendelkezik, ezen felül 2019-ig egy 450 millió forint nagyságrendű tartozást kellene törlesz- tenünk. Hogy esetünkben ebből mennyit is konszolidál majd az állam, azt még pontosan nem tudom megmondani - közölte Filep Sándor. Rakamaz első embere szerint nem csak a hdeszes, hanem a szocialista és a független önkormányzatok is jól járnak majd a konszolidációval: - A működési és a folyószámlahitelünket, illetve a 300 milliós kötvénykibocsátásunk terhét teljes mértékben átvállalhatja az állam egy célhoz kötött támogatás formájában - közölte Farkas Ernő, aki szerint ehhez hasonló segítségre az elmúlt 22 évben nem igazán volt példa. KM-TG A végső formáját most nyerte el a dombrádi emlékmű. DOMBRÁD. Dombrádon az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepség előtt egy olyan emlékműnél gyülekeztek az emberek, amelyet egyszer már felavattak. Nevezetesen az Emlékezés parkjában lévő hatalmas kő- obeliszk előtt rendeztek ceremóniát. Tavaly az ötvenes években Dombrádra kitelepített, a kommunista Rákosi- rezsim által osztályidegennek bélyegzett emberek tiszteletére és emlékére állíttatták a dombrádiak az emlékművet, amelyről már az átadásakor elhangzott, hogy végső formáját csak később nyeri majd el. Nos, az idő most érkezett el: időközben az emlékművet Közös ima az elhunytakért nyíregyháza. November i-jén, csütörtökön, mindenszentek főünnepén 17 órakor ünnepi szentmise lesz a nyíregyházi római katolikus társszékesegyházban. A szentmise végén az oltár előtt hagyományosan elvégzik a halottak estéjének közös imádságait. KM ATűzszekereka hangversenyen NYfREGYHÁZA, BUDAPEST, A Tűzszekerek, a Titanic, a Pókember 3., Az utolsó mohikán című közismert filmek népszerű dallamai is felcsendülnek azon a koncerten, amelyet Budapesten a Művészetek Palotájában rendeznek meg október 30-án 19.30 órától. A budafoki Dohnányi Zenekar „Zene plusz film” című hangversenyén közreműködik a nyíregyházi Cantemus Vegyeskar is a Budapesti Akadémiai Kórustársasággal együtt. A hangversenyen vezényel Hollerung Gábor, fellép továbbá Szulák Andrea (ének), Oravecz György (zongora). KM-MML Ismerkedés a turistaházzal A képviselők döntenek a lakáscélú támogatásokra beadott kérelmekről is. újfehértó. Zárt üléssel kezdik soron következő tanácskozásukat az újfehértói ön- kormányzat tagjai október 30-án 16 órától a P. Dussmann Kft. éttermében Nagy Sándor polgármester vezetésével. A képviselők ekkor a lakáscélú támogatásokra benyújtott támogatási kérelmekről döntenek. Ezt követően már nyilvános ülés keretében vitatják meg a város ügyeit. Szó lesz többek között a helytörténeti gyűjtemény épületének felújítási pótmunkálataihoz szükséges forrásról, a köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon működtetéséről, az önkormányzat tulajdonában lévő mezőgazdasági földingatlan hasznosításáról, a kerékpáros és ökoturisztikai turistaház kialakításának jelenlegi helyzetéről. A képviselők az ökoturisztikai turistaház munkálataival személyesen is megismerkedhetnek majd az ülést megelőzően 15 Órától. KM-MML balkány. A „Támasz-Pont” Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda október 1. és 5. között interaktívdrogprevenciós kiállítást rendezett. Tájékoztatás a beiskolázásról nyíregyháza. A nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda a jövő tanévi első osztályos beiskolázásról tart szülői értekezlet november 7-én, szerdán 17 órától, az iskola első emeleti dísztermében. Az intézmény vezetői várják az érdeklődő szülőket gyermekeikkel együtt, akik többek között tájékoztatást kapnak a 2013/14-es tanévben induló angol két tanítási nyelvű osztályról, a matematika tehetséggondozó osztályról, a jelentkezés módjáról, valamint az intézmény többhetes beiskolázási programjáról. További információkat a 06- 42/504-936-os és a 06-20/824- 8354-es telefonszámokon lehet kérni. km Traffipax adómódra A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatóságának operatív ellenőrei a 44. héten hétfőtől-szerdá- ig a következő településeken végeznek helyszíni ellenőrzéseket: kedd: Mátészalka, Kocsord, Kisvárda; szerda: Tiszavasvári, Tiszalök, Nyírtelek. ■ Muzsika a névadó ünnepségen A Nyírtassi Tas Vezér Általános Iskola és Ökoiskola névadó ünnepségén Kiss Máté zongorajátékkal kedveskedett a vendégeknek a közelmúltban. fotó: m. magyar László Megváltozik az ügyfélfogadás nyíregyháza. A munkanapok átszervezésével megváltozik a nyíregyházi polgármesteri hivatal és okmányiroda ügy- félfogadási ideje is. November l-jén, csütörtökön munkaszüneti nap, november 2-án, pénteken pihenőnap lesz. November 10-én, szombaton a pénteki munkarend szerint dolgoznak a köz- tisztviselők, a hivatalban az ügyfeleket 8 és 12 óra között, illetve 13 és 14 óra között fogadják. KM Kiállítás a Új családtag lett a televízió, a számítógép, az emberek eltávolodtak egymástól. drogfogyasztás ellen Gondok a kamaszoknál- A rendezvénynek több célja is volt. Egyrészt igyekeztünk felhívni a ügyeimet arra, hogy mennyire eltávolodtak egymástól az emberek, új családtag lett a televízió és a számítógép, egyre kevesebb időt fordítanak az interperszonális kapcsolatokra, a személyes kommunikációra- tájékoztatta lapunkat Somogyi Arnoldné irodavezető. - A mindennapokban megjelenő problémák, a kamaszkorral járó változások következtében felmerülő nehézségek, a stressz által generált viták, a teljesítménykényszerből fakadó belső gyötrődések már egyre kevesebbszer kerülnek A fiatalok érdeklődve nézték a kiállítást fotó: támasz pont megbeszélésre, kibeszélés- re. Ezek azok az okok, amelyek egyre gyakrabban arra sarkallják a helyüket kereső, kamaszodó fiatalokat, hogy különböző szerek kipróbálásával egy mesterséges boldogságban keressék örömüket. Emellett egyéb tényezők is hozzájárulnak a kábítószerfogyasztáshoz.- A kiállítás ezekre az előzményekre és a személyes kommunikációra, az egymásra figyelés fontosságára akarta felhívni az érdeklődők ügyeimét, valamint a szerhasználattal kialakuló testi-lelki változásokra, melyek végleges kimenetelűvé válhatnak. Segítséget kérni és adni viszont sosem késő.- A kiállítás arra is lehetőséget teremtett, hogy ifjú tehetségek mutathassák be alkotásaikat a témával kapcsolatban. A program alkalmával két fiatal művész, Pongó József és Horváth Béla műveit is megtekinthették az érdeklődők. A rendezvény interaktív formájának köszönhetően tartalmas beszélgetések alakultak ki a fiatal művészek és a látogatók között - mondta az irodavezető. km Az ünnepségen szólt az alkotásáról Borsi Antal szobrászművész Is megálmodó és formába öntő Borsi Antal szobrászművész elkészült azzal a turulmadárral, amelyet a kőszirtre helyezve az alkotás „kerek egész” lett. Az impozáns alkotást a dombrádi ünnepség szónoka, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke és Kozmáné Kasza Veronika polgármester leplezte le. Az ünnepségen röviden szólt alkotásáról Borsi Antal is. A ceremónia keretében az egykoron Dombrádra kitelepítettek FOTÓ: A SZERZŐ nevében a Dombrádi olvasókönyv valamennyi kötetének (eddig kereken 10 helytörténeti könyv látott napvilágot) egy-egy példányát átadták a helyi általános iskola és gimnázium igazgatójának. KOVÁCS BERTALAN A felzárkózásra szánt szociális alap több lehet A felzárkózási esélyek javulásának kulcsa a humántőkébe való beruházás. NYÍREGYHÁZA. - November második felében tárgyal az Európai Tanács a 2014-2020 közötti uniós pénzügyi keretről. Fontos, hogy a kohéziós politika ne gyengüljön, sokkal inkább erősödjön, különös tekintettel az Európai Szociális Alapra. A felzárkózási esélyek javulásának kulcsa a humántőkébe való beruházás, az oktatás, képzés megerősítése, valamint a marginalizált társadalmi csoportok sikeres integrációja - mondta el nyíregyházi látogatása során hétfőn Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa. A politikus az Esély Centrumban rendezett fórumot megelőzően az egészségügyi főiskolára és a többségében romák lakta Huszártelepre is ellátogatott.- Az Európai Bizottság jaAz egészségügyi főiskolán Is tartott előadást Andor László FOTÓ: RACSKÓ TIBOR vaslata szerint az Európai Szociális Alap 84 milliárd euróval rendelkezne. Ez emelkedés a korábbiakhoz képest, így mintegy 25 százalékra nőne a szociális alap részesedése a kohéziós politikán belül. Bízom benne, hogy a döntéshozók többsége támogatni fogja ezt az elképzelést - tette hozzá Andor László. km-pi