Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-25 / 250. szám

2012. OKTÓBER 25., CSLITŰRTŰK 2 Mindenfelől KELET !lü Jegyzet Gergely AJedi visszatért A Jedi lovagok egykor a remény jelképei voltak a „sö­tét” időkben. Örökösei annak a Tanácsnak, mely több mint 20 OOO éven át védelmezte a Köztársaságot, tartotta fenn a békét a Galaxisban. Sokszor, sokféle szerepben kellett már harcolniuk a Jediknek, legendás képességeikre sok­szor, sok helyen szükség volt. Vajon kedden itt, Magyaror­szágon lépett színre egy? Talán a „most vagy soha” érzés keríthette hatalmába Bajnai Gordont, amikor meg­hozta korszakalkotó (avagy korszakváltó?) döntését. Ez saját bevallása szerint sem ment könnyen: „nehéz döntés volt visszatérni a kö­zönség soraiból a színpadra”- kezdte október 23-ai beszé­dét. „Az elmúlt két év keserű ébredése bebizonyította, hogy utcára kell menni a joga­inkért, politizálni kell annak is, aki civil akart lenni.” Bajnai víziója egy olyan po­litikai közép, mely köré össze lehet gyűjteni az Erőt, azaz a szétforgácsolt ellenzéket. Ahhoz, hogy a visszatérés ne egy egyszeri fellángolás legyen, a kormányváltás szándéka mellé egy egysé­ges programot is hirdetni kell. Mert nem elég csak jó Jedi módjára a fénykardját meglóbálnia, majd a kezét a szavazók szeme előtt elhúz­ni, és azt mormolni: szavaz­zatok rám! gergely.tamavolgyi@inform.hu Devizaárfolyam (2012.10.24.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 281,13 +2,25 USA dollár 217,39 +3,61 Svájci frank 232,50 + 1,82 Angol font 347,19 +4,30 Román le) 61,43 +0,61 Ukrán hrivnya 26,64 +0,46 Horvátkuna 37,17 +0,19 Lengyel zloty 67,95 +0,07 £ gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Nehéz helyzetbe kerülhet ez a hitelezés BUDAPEST. A Magyar Bank- szövetség megítélése szerint a forgóeszköz-hitelezés is nehéz helyzetbe kerülhet a kormány által tervezett intéz­kedések, így a bankadó mér­tékének jövő évre ígért teljes fenntartása, a tranzakciós ille­ték felemelése miatt - mond­ta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára egy szerdai háttértájékoztatón Budapesten. mti Kovács Levente fotó: mti f Az emberi méltóság védelmének kötele­zettségére figyelmez­teti a jelenkor nem­zedékeit az európai szintikés romák ellen a nemzetiszocializ­mus idején elkövetett népirtás. ANGELA MERKEL A munkaadók még egy csomagra számítanak A munkaadók nem lát­nak teret a minimálbér emelésére, a szakszer­vezetek könnyítenék az adózást. Budapest. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultá­ciós Fórumának (VKF) szer­dai ülése után Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke elmondta: a szakszervezeti ol­dal a reálpozídó szinten tartá­sát szeretné elérni. Ehhez vagy béremelés kell, vagy az, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa a minimálbérnél és garantált bérminimumnál (szakmunkás minimálbér) 16 helyett 12 szá­zalék legyen jövőre. A létminimumhoz kevés Kjfejtette: a reálpozíció meg­tartásával is fennmaradna az a mostani helyzet, amely szerint a minimálbér mind­össze 75 százalékban fedezi a létminimumot. Palkovics Imre ismertette: az ülésen elemezték, milyen hatással van a béren kívül juttatások­nál az egészségügyi hozzá­járulási adótétel kulcsának 10 százalékról 27 százalékra történő emelése. A Matolcsy György gazdasági miniszter által a múlt héten bejelentett intézkedés megnehezítette a bértárgyalásokat. A szakszervezetek azt kér­ték a kormánytól, ezek figye­lembevételével is vizsgálja meg a tervezett intézkedése­ket - mondta Palkovics Imre, hozzáfűzve: ígéretet kaptak arra, hogy a kormány október 31-re új számításokat készít. A következő egyeztetés a jövő évi minimálbérekről novem­ber 5-én lesz - mondta a Mun­kástanácsok elnöke. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szö­vetségének (VOSZ) főtitkára közölte: a munkaadók a má­sodik kiigazító csomag beje­lentése után egyáltalán nem látnak teret a minimálbér és a szakmunkás bérminimum emelésére 2013-ban, ráadá­sul úgy vélik, számítani lehet egy harmadik „Matolcsy- csomagra” is. Kiemelte: ez nem jelenti azt, hogy lezárták a bértárgyalásokat. Dávid Ferenc szerint az újonnan bejelentett intézke­désekkel „elkoptak” a Mun­kahelyvédelmi akciótervben a munkáltatóknak ígért ked­vezmények, veszélybe került a tervezett intézkedések ha­tékonysága. Hozzáfűzte: az új kiigazító csomag tükrében közgazdaságilag nem indo­kolt a minimálbér és a garan­tált bérminimum emelése, mert a csomaggal olyan jelen­tős pozícióromlást szenved el a vállalkozói szféra, hogy nem lesz forrás béremelésre. Nem indokolt < "a minimálbér és a garantált bérminimum emelése. DÁVID FERENC A cafetériát érintő válto­zások kapcsán a főtitkár azt mondta: a munkaadók vagy elveszik a béren kívüli jutta­tásokat, vagy beépítik a bér­be; ezt azonban nem minden munkáltató tudja megtenni. Akkor mondják, ha meglesz Az MTI a Nemzetgazdasági Mi­nisztériumot (NGM) is megke­reste a bértárgyalások kapcsán. A tárca múlt héten megerősítet­te, hogy megkezdődtek a 2013. évi minimálbérrel kapcsolatos tárgyalások a munkaadók és munkavállalók érdekképvise­leteivel. „A megállapodás tar­talmáról annak megszületését követően tudunk nyilatkozni” -jelezte az NGM. mti Bizonytalan a cafeteria jövője (illusztráció) „Nem megengedett a gyűlöletkeltés” Mások emberi méltó­ságát mindenkinek tiszteletben kell tar­tani-figyelmeztet a KDNP-s politikus. Budapest. Az MSZP mélyen elítél minden, a Magyaror­szágon élő zsidó vagy más nemzeti, vallási kisebbségek ellen irányuló fizikai vagy verbális támadást - közölte Mesterházy Attila pártelnök. Határozott fellépést ígértek Az ellenzéki pártvezető közle­ményében kiemelte: az MSZP a jövőben is határozottan fellép azok ellen, akik a bűn­bakkeresésben, az indulatok elszabadításában, az egyre ne­hezebb körülmények között élő emberek egymás ellen for­dításában érdekeltek. Megje­gyezte: ugyanezt várták volna a „békésen, rendben” zajlott megemlékezésekről beszámoló Belügyminisztériumtól, illetve a magyar kormánynak felelős rendvédelmi szervektől is. Megütötték az újságírót Kedden este az index.hu szer­kesztősége arról tájékoztatta az MTI-t, hogy munkatársaik a Müla-rendezvényre érkező el­lentüntetők közül filmezték az eseményeket, amikor a rend­őri sorfaltól néhány méterre többen rájuk támadtak. „A zsi­dózás és takarodjatok innen felkiáltások mellett előbb lök- dösték őket, majd a tömegből valaki ököllel egyik munkatár­sunk arcába ütött” - közölte a szerkesztőség. A Jobbik keddi megemlékezése után tartott koncertet követően a Jobbik Ifjúsági Tagozat (IT) szerve­zésében néhány ezer ember átvonult a Deák Ferenc térről a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székháza elé. A tömeg útközben a „mocskos zsidók”, „ÁVH”, „Orbán, takarodj”, „Gyurcsány, takarodj”, „Or­bán, Gyurcsány, Gordon, mind a három lógjon” és „fegyver­be” jelszavakat skandálta - de­rül ki az MTI beszámolójából. „Tisztelet” Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke sze­rint a gyűlöletkeltés a sza­vazatszerzés érdekében sem megengedett; mások emberi méltóságát, vallási meggyő­ződését, mindenkinek tisz­teletben kell tartani. Lukács Tamás kereszténydemokrata politikus szerdán a többi kö­zött úgy fogalmazott: jobb, ha ezt - akiket illet - időben meg­tanulják és nem a történe­lem tanítja meg őket. Arra a beszédre reagált, amelyben Vona Gábor, a Jobbik elnöke pártja október 23-ai nagygyű­lésén meghirdette a „független Magyarország” programját. Ebben szerepel Magyarország kilépése az Európai Unióból, „a felső tízezer, a politikai sze­replők és a cigányság vezetői­nek” vagyonosodási vizsgála­ta és a nem igazolható módon szerzett vagyonok utólagos megadóztatása, a Magyaror­szág és Izrael közötti társulási szerződés felmondása. mti Az év első háromnegyedében 70 ezer körüli lakóingatlan cserélt tulajdonost, csaknem 10 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - derül ki az Otthon Centrum legfrissebb elemzéséből. Az ingatlan franchise hálózat a teljes évre a korábbihoz ha­sonlóan 90 ezer tranzakcióval számol, várakozásai szerint az árak csökkenése nagy valószí­nűséggel megáll az idén. mti Október 30-án ismertetika kfb-feltételeket Budapest. A biztosítók az idén is október 30-án teszik közzé kötelező gépjármű felelősség- biztosítási tarifáikat két orszá­gos napilapban, ennek alapján dönthetnek az autósok arról, hogy jelenlegi biztosítójuknál maradnak, vagy váltanak - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége. Adata­ik szerint 2012. június 30-án 4,268 millió kgfb-szerződés volt érvényben. MTI A baleset helyszínén fotó: mti, noszlopy n. miklós Halálos baleset részese volt szerdán Lázár János KECSKEMÉT. Halálos áldozatot követelt az a baleset, amely Kecskemét közelében, szerda reggel történt: a Miniszterel­nökséget vezető államtitkárt, Lázár Jánost szállító mikro­busz és egy személyautó üt­között össze. A személyautó­ban utazó nő meghalt, Lázár János és a mikrobusz vezetője könnyebben megsérült. A Kormányszóvivői Iroda tudatta szerda reggel, hogy egyelőre tisztázatlan okból egy másik gépjárműnek ütközött az államtitkárt szállító autó. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szerda délután a rendőrség honlap­ján azt közölte: az elsődleges adatok szerint az M5-ÖS au­tópálya Budapest felé vezető szakaszán, a 109-es kilomé­terszelvénynél egy Ford Fies­ta típusú személygépjármű a belső forgalmi sávban haladt, amikor eddig tisztázatlan ok­ból többször is letért az út­ról, majd a szalagkorlátnak ütközött. A második ütközés után az autó besodródott a külső sávba, ahol a vele azo­nos irányban, a közlekedési szabályoknak megfelelően haladó Volkswagen Multivan típusú kisbusz vezetője már nem tudta elkerülni az ütkö­zést. MTI Nemzetközi lapszemle Frankfurter Allgemeine Zeitung: A lap A kettéosztott Magyarország címmel közölt beszámolót, amelyben Stephan Löwenstein kifejtette: az október 2 3-i tömeggyűlések az ország „mély megosztottságát” mutatták. A Békementtel kapcsolatban felvetette: kinek a költségére szállítottak busszal résztvevőket vidékről a fővárosba? A Milla tüntetéséről megjegyezte: az el­lenzéki táborban mostanáig hiányzott egy szereplő, aki Orbán Viktor kihívója lehet. Ez a helyzet változhat, mert megjelent Bajnai Gordon. Berliner Zeitung: A megosztott nemzet címmel közölt beszámolót az újság. Frank Herold az írása alcímében kiemelte: a magyar ellenzék „talált egy anti-Orbánt”. A Bé­kemenetről megjegyezte: a jobboldali konzervatív kormányzat „messze nem annyira népszerű”, mint amikor két és fél éve hatalomra került, de még min­dig „tömegeket tud vinni az utcára”. Der Spiegel: A magyar ellenzék szövetségbe tömörül Orbán ellen címmel közölt be­számolót a Der Spiegel. Kiemelték: az Együtt 2014-et az egyesült ellenzék platformjának szánják, létrehozására pedig azért volt szükség, mert csak a közös fellépés lehetőségét kínálják a választási törvények. Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje valószínűleg Bajnai Gordon lesz. Die Zeit: Tízezrek tüntettek Orbán elnök ellen címmel közölt beszámolót az internetes kiadás. Az Együtt 2014-ről úgy vélték, hogy a megosztott, vitázó ellenzék jövőbeni „választási platform­jának magva lehet”. Die Presse: A lap szerint a baloldal, mint egy „messiást" „varázsolta elő” Bajnait. Peter Bognár tudósító szerint Bajnai Gordon a Gyurcsány Ferenc volt minisz­terelnök Demokratikus Koalíciójával való együttműködésbe is belemehet, keddi fellépésével azonban nem utolsósorban egy lehetséges, pártokon átívelő baloldali szövetség kormányfő­jelöltjeként jöhet szóba. Nem Bajnai és követői voltak az egyetlenek, akik az utcára vonultak 1956-ra emlékezve, sok ezren vettek részt a „Békeme­neten” is, amit Orbán szervezett - fogalmazott a lap. Der Standard: Az ellenzék reményei Bajnaira összpontosulnak, akinek a Milla rendezvényén mondott beszéde „tüze­sebbre sikerült, mint azt sokan várták". „Egyfajta Obama 2008-érzés van a levegőben” - fogalmazott Gregor Mayer cikkíró, aki szerint Bajnai lehet az ellenzék közös miniszterelnök-jelölt­je, de vannak bizonytalansági tényezők is. A lap beszámolt a Békemenetről is, amelyet úgy említett, hogy a miniszterelnökhöz közel álló Széles Gábor mágnás és lapkiadó szervezte a kormányfőnek. Neue Zürcher Zeitung: A lap kiemelte Bajnai Gordon politikai visszatérését. Bajnai „szabályos választási kampánybeszédet" tartott -Irta Kathrin Lauer. Libération: Orbán utcára viszi Magyarországot dmmel számolt be a francia lap arról, hogy tízezrek tüntettek a „nacionalista és konzervatív” miniszterelnök mellett vagy ellen. A lap szerint „az üzletembe­rek által finanszírozott kormánypárti Békemeneten” 150 ezren vettek részt, a baloldali ellenzéki tüntetésen pedig 100 ezren hallgatták Bajnai Gordont. Le Figaro: Az újság beszámolója szerint a megem­lékezéseket a kormány és az ellenzék is utcai erődemonstrációra használta. Stéphane Kovács tudósító úgy vélte, hogy a nap alapvetően Bajnai politikai visszatéréséről szólt, akit „Orbán komoly riválisának” tartanak. Q http://www.szon.hu S Hírek. További beszámo­lók a hazai és a nemzetközi politika világából.

Next

/
Thumbnails
Contents