Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-24 / 249. szám

579195_____________________________________________________________________________________________________________ 577399 2012. OKTÓBER 24., SZERDA ml x» ' i Mégis lesz jövőre kínai óriás beruházás Izlandon A befektetéssel Izland turizmusa új lendületet vehet majd. SANGHAJ, Vétel helyett bérel­ni fogja a földet Izlandon a tavaly elutasított Huang Nu- po kínai milliárdos, aki 100 millió dolláros turisztikai pro­jektet kíván megvalósítani a sziget északi részén. Az erről szóló szerződést még ebben a hónapban aláír­hatják. Az üzletember tavaly augusztus végén jelentette be, hogy 10 millió dollárért megvásárolna egy 300 négy­zetkilométeres területet Iz­land északi részén, hogy ott idegenforgalmi beruházást indítson. A terv akkor megosztotta az izlandi döntéshozókat, a gazdasági minisztérium támo­gatását fejezte ki a beruházás iránt, a belügyminisztérium ugyanakkor november végén végül elutasította azt, a jogi fel­tételek hiányára hivatkozva. Bár Johanna Sigurdardóttir izlandi miniszterelnök a dön­tés bejelentésekor úgy fogal­mazott, hogy az ítélet végle­ges és fellebbezésnek helye nincs, a tárgyalások újrakez­déséről lehetett hallani már tavaly decemberben, majd idén májusban is. A kínai milliárdos tulajdo­nában lévő cég, a Zhongkun befektetési vállalat képviselői és maga Huang az izlandi ipa­ri, energiaügyi és idegenfor­galmi minisztérium hivatal­nokaival tárgyaltak az ajánlat kiigazításának lehetőségeiről. A most bejelentett szerződés szerint Huangnak 6 millió dol­lárt kell fizetnie a terület hasz­nálati jogáért, amelyet 99 évre kap meg, s mely ezután való­színűleg automatikusan meg­hosszabbítható lesz. A terv to­vábbi részletei változatlanok: öt év alatt összesen 100 mil­lió dolláros beruházással egy hoteleket, lóversenypályát is magában foglaló - részben ökológiai - turisztikai öveze­tet építenek ki. A befektetéssel Izland tu­rizmusa új lendületet vehet majd, számos munkahely jön létre, emellett a megállapo­dás a kínai vállalatok számára is ösztönzőleg hathat, azt su- gallván, merjenek befektetni külföldön - sorolta Huang. KM AZ ÉLMÉNYEK A SZOMSZÉDBAN VANNAK! Beszélgetés Gurzó Andreával, a SPA Klaszter Kft. ügyvezetőjével- Az Észak-Alföldi Termál Klaszter Egyesületet működtető társaság vezetője­ként magától adódik az első kérdés: van-e kedvenc termálfürdője a régióban?- Az elmúlt hónapokban volt szerencsém megfordulni jó néhány gyógy- és wellness fürdőben az Észak-Alföldön, sőt a határ túloldalán is. Mindegyik a ked­vencem lett. Az egyik azért, mert tényleg teljes kikapcsolódást nyújt ebben a feszültségektől terhes világban, a másik azért, mert lenyűgöző természeti kör­nyezetben fekszik, a harmadik azért, mert egy igazi kaland, játék, szórakozás... De bőven sorolhatnánk még azokat a pozitívumokat, amelyek engem személy szerint megfogtak.- Fogalmazhatunk úgy, hogy tulajdonképpen minden korosztály, mindenféle stílus közül választhat? Trónfosztás a Sex-machinéban Prága nem az a város, amelyet három nap alatt le lehet tudni. (2.) PRÁGA. Idegenben nagyon hasznos egy várostérkép még a GPS-es világban is. Hagyat­kozzunk a megérzésekre arra menjünk, amerre a legtöbben sétálnak! Prágában tornyot, városkaput ne használjunk irányzókul! Ott, ahol ilyenek­ből négyzetkilométerenként egy tucat található, hamar felsülünk az idegenvezetés­sel. Ám a legnagyobb rejtélyt a 24-es villamos okozza. Az Absolutum Hotel recepció­sa precízen felírja az indulási helyet, visszafelé jövet mégis ugyanazon az oldalon szél­iünk le, ahol fel. Három napig lessük a titkot, mégsem jöt­tünk rá, hogy hol trükköznek. Egyébként a másik nagy cseh csel, amelyen a legokosabb GPS is megbolondul, a helybéli házszámozás. Keverik a házak számozását a helyrajzi adatok­kal. Ez egy olyan szisztéma, amelyre az ott élő magyarok fásultan már csak annyit mon­danak - hosszú, ugorjunk... Megmagyarázhatatlan. Az óvárosban nem biztos, hogy keresnünk kell a Sex- machinét. Bármerről baran­golunk, úgy is belebotlunk. A kíváncsiság vágykeltője egy hatalmas piros bőr trón­szék, amelyet az intézmény halijába tettek. A fáradtabbak ráülnek, majd mielőtt elnyúl­nának, már is felpattannak. A feltüremkedő valami minden­kit kiugraszt. Feje felett pedig már is kiíródik - szexőrült, fri­gid vagy hadd ne írjam le... -, mi is a trónfoglaló. Prága emblematikus folyója a Vltava Majd ha lepengetjük a csak­nem háromezer forintos be­ugrót, szembesülünk a való­sággal. Ükszüleink sem voltak prűdek, puritánok mind, aho­gyan azt manapság emlege­tik. A fotózással, a filmezéssel egy időben terjedt el a fekete­fehér pornózás. S az sem le­het titok a nagykorúak előtt, hogy már a középkorban az erényöv kiagyalóját is meg­előzve, sok egyéb kifinomult kényeztető herkentyű, szer­kentyű segítette őseink sze­xuális életét. A többi boltok­ba betelepült panoptikumok horrorra, vagy nagy nézett- ségű filmekre szakosodtak. Ezek mellett egymást érik a kétes kinézetű thai masszázs szalonok. Igazából ezek azok, amelyek feltűnően kilógnak a középkori hangulatot árasztó városrészből. Másodnap reggel Prága bu­dai oldalán, végig a Vltava mentén csörömpöl végig a villamos. Még a híd előtt fe­deztem fel a város egyik leg­exponáltabb részén azt az el­hagyatott gyártelepet, amely a pesti Józsefvárosra hajazott. így leltem rá a kínai bazárra, amely lényegesen kulturál­tabb, mind miénk. Kisebb és gyérebb forgalmú, ám a svind­li itt sem ismeretlen. Minden standnak van vitrines előtere. Majd a kereskedő, ha bizalmá­ba fogad, beinvitál a titkos rak­tárba, ahol hegyekben állnak a hamis márkájú táskák, ruha­neműk. A padló pedig minden lépésre kong, árulkodik a még titkosabb rekeszekről. Ezek után egy hirtelen öt­lettől vezérelve keresünk egy olyan prágai kocsmát, ahol a helyiek múlatják az időt. Ahová a turisták még véletle­nül sem vetődnek. Nem sokat kellett keringenünk Habukig, ahol maga Václav Havel is járt néhányszor. Hogy mire isszák a sört, ott magunk is meggyő­ződhettünk. A káposztaleves, a sűrű faggyús gulyás tésztá­val, burgonyával tálcaszámra fogyott. Ezt követően már nem maradt más hátra, mind a vakrepülés Mlada Boleslavba. Aki nem tudná, ez a Skoda au­tógyár fellegvára. Mit láttunk, ott ahová idegen be nem te­heti a lábát? Erről a követke­ző, befejező részben... SZÁNTÓ ISTVÁN Fagyos pincérnő Az unokám rántott sajtos ren­delésére lefagyott a pincérnő. Annyira, hogy kedveskedni próbált a szakács, és igazi prágai sonkát göngyölt a sajt közé. Nem is sejtve, hogy milyen galibát, traumát okoz ezzel egy ösztönös vegetáriá­nusnak.- Igen, egyértelműen. Kisgyermekes családok, aktív kikapcsolódásra vágyó fiatalok, az ökoturizmus kedvelői, a gyógyulni vágyók és a nyugalomra áhítozó nyugdíjasok egyaránt megtalálják a maguk kedvenc fürdőhelyét a régióban. És nem csak egynapos, félnapos időtöltésre kell gondolni. Az elmúlt években hihe­tetlenül megnőtt a szálláshelyek színvonala, sok szálloda és panzió megújult, újak is épültek, így egy tartalmas hétben vagy hosszú hétvégében is bátran gondolkodhat bármelyik korosztály.- Azt mondta, hogy a határon túl is járt már több fürdőhelyen. A szakmai kíván­csiság vitte oda, vagy körvonalazódik valamiféle együttműködés is?- Olyannyira, hogy ez az együttműködés már javában tart. Az Észak-Alföldi Termál Klaszter Egyesület a nagyváradi székhelyű Bihar Megyei Vállalkozók Egyesületével közösen nyert egy HURO pályázatot, amelynek célja, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Bihar megye területén az ágazat­ban működő kis és középvállalkozások együttműködjenek a termál-, gyógy-, és wellness turizmus népszerűsítése érdekében. A projekt keretében most a nagyközönségnek is bemutatkozunk: október 25. és 26-án a Debrecen Fórumban rendezünk egy kiállítást, „Egészségturisztikai Kiállítás 2012” címmel, ahol három megye kínálatát ismerhetik majd meg a látogatók.- Ml a tapasztalat? Ismerjük egyáltalán saját házunk táját? Turisztikai célállo­másként tekintünk rá egyáltalán?-A pihenés olykor éppen amiatt nem éri el a célját, mert közben több száz kilo­méteres autókázással párosul. Gondoljunk csak bele, egy dunántúli hétvégénél például mennyi időt töltünk utazással és mennyit a pihenéssel? Pedig AZ ÉLMÉ­NYEK A SZOMSZÉDBAN vannak! Egy-két óra autóút és már el is kezdődhet a kikapcsolódás.. A környék - legyen az Hajdú-Bihar, Szabolcs, vagy a romániai Bihar megye - telis tele van látnivalókkal: történelmi és építészeti emlékekkel, kulturális és gasztronómiai programokkal, no és persze fürdőhelyek tucatjaival - csak győzzünk választani! A rendezvény a CLUSTERHOOD című HURO 1001/239/2.1.2 projekt kódú projekt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósul meg. Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Két ország, egy cél, közös siker! Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap Megújult a Klimt- villa Bécsben BÉCS. Egyéves felújítás és át­építés után megnyitotta kapu­it a Klimt-villa, Gustav Klimt egykori műterme. A bécsi szecesszió kiemelkedő alakja 1911-től rendezte be műtermét a Bécs Hietzing városrészében álló épületben, és 1918-ban bekövetkezett haláláig alko­tott ott. Az osztrák állam két­millió euróból helyreállíttatta a műterem eredeti állapotát. Az épületet emlékhelyként és kulturális rendezvények hely­színeként hasznosítják. km Felújították, átépítették Disznótornak, lakodalomnak télen van az ideje! Mert ilyenkor nem romlik meg a hús, és nem savanyodik meg a menyasszony - tartja a mondás! Otthonos környezetben váijuk a pihenni, kikapcsolódni vágyó, kedves vendégeinket. Disznóvágás előre egyeztetett időpontban novembertől február végéig. KEMÉNYFFY FALUSI VENDÉGHÁZ Rendelje meg most! 06-40/150-150 hu.upcdirect.com hivatalos forgalmazók A jó dolgok az égből jönnek 1 A Direct Light csomag esetében a 990 Ft-os havidíjat a UPC Direct szolgáltatója a beüzemeléstől számított első 6 hónapban biztosítja, majd a beüzemelést követő 7. hónaptól a csomag havidíja 1190 Ft/hó 2014. február 5-ig vállalt hűségnyilatkozat aláírásával. 2 Az átvállalt beüzemelés új előfizetők számára Direct+ vagy SuperPak csomagok megrendelése esetén vehető igénybe. A tájékoztatás nem teljes körű. Az árak bruttó árak. Az akció visszavonásig tart. Teljes körű tájékoztatás, megrendelés: hivatalos forgalmazók, 06-40/150-150, hu.upcdirect.com. A UPC Direct, a UPC DTH S.á r.l., 2, rue Peterneichen, L-2370, Howald, Luxembourg hivatalos védjegye, amely a B87905. szám alatt került bejegyzésre a „Registre Commerce et des Sociétés du Grand-Duche de Luxembourg"-nál. Több csatorna, több szórakozás ' Műholdas TV-csomagok *Jat *ké?gnLé$i HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents