Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-20 / 247. szám
KELET 2012. OKTÓBER 20. SZOMBAT 10 Spült !■ hiiiiiimiIi iimiiMiiiiim iii Vasárnap esti csattanó: rangadó Tiszavasváriban Szombaton Nyírbátorban is megyei együttesek csapnak össze: a Demecser és a Mátészalka otthon játszik. kézilabda. Jó ránézni. Mármint a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoport tabellájára. Szívet bizsergető látvány, hogy az első három helyen kivétel nélkül szabolcsi együttesek posztóinak - Tiszavasvári, Kisvárda, Demecser a sorrend. Noha, a Fehérgyarmat „csupán” ötödik a vonatkozó rangsorban, míg a Nyírbátor a tizedik pozíciót uralja, a két egylet szombat esti (kezdés: X8 óra) megyei rangadója nyitja az ötödik fordulót. Senkinek ne legyen kétsége, a jelenleg elfoglalt pozíciók mit sem számítanak: minden bizonnyal szoros partit vívnak a felek - mégpedig Bátorban. Ugyanakkor az élről éppen a legutóbbi körben leszoruló Demecser hazai pályán, a Debreceni EAC ellen adhatja bizonyítékát, hogy a bocsi, a szakvezetés ítélete szerint meglehetősen furcsa körülmények között elbukott mérkőzés, már rossz emlék csupán... Vasárnap (17 óra) a Mátészalkai MTK - ugyancsak saját közegében - törhet feljebb a táblázaton, ennek érdekében a középmezőnyt erősítő Miskolc elkalapálása szükségeltetik. A hétvége csattanója a Tiszavasvári-Kisvárda találkozó (18 óra) lehet: elvégre - ahogy arról írásunk elején értekeztünk - mindkét gárda a közvetlen elithez tartozik, eleddig egy-egy vereség csúfítja az egyébként mutatós mérlegüket. Női vonalon a Kállósemjén- Kölcsey DSE már pénteken letudta a bocsi fellépését, míg a Kisvárda vasárnap az Alsózsolca vendégeként növelheti a pontkülönbséget. Jelenleg a hetedik várdaiak egy egységgel állnak jobban' borsodi riválisuknál, km-kt Csapos János rangadón vezényli a fehérgyarmati csapatot FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Egyről a kettőre llyés Bettina (1), miként az NRK nagy erőt mozgósít a felzárkózás, a kettős győzelem érdekében fotó: r acskó ti bor Az NRK számára a dupla fordulóban mindkét mérkőzésen reális esély mutatkozik a győzelemre. röplabda. Az NRK élvonalbeli női röplabdacsapatának tagjai kevés szabadidős programot iktathatnak be a hosszú hétvégén. A nyíregyháziak kettős bevetést teljesítenek: szombaton hazai pályán (a Vasvári gimnáziumban) próbálják legyűrni a Veszprémet, míg hétfőn este a Budai XI otthonában lesz jelenésük. Tisztességesen készültek Szem előtt tartva a fővárosi fellépés jelentőségét, mindenekelőtt a bakonyiak elleni összecsapásra koncentrál a szakmai stáb, elvégre szeretne egyről a kettőre (és persze, a folytatásban háromra...) jutni. Magyarán az eddigi egyetlen Újpesttel szembeni siker után megszerezni a második győzelmet.- Talán nem túl nagy merészség elárulni, mindkét mérkőzésen győzelmet várok - nyomatékosította Balázs István, az NRK trénere. - Azt remélem, a következő öt fordulóban eredményesebbek leszünk, mint a korábbi időszakban. Úgy gondolom, a nehézségeink ellenére, erre van reális esélyünk, hiszen folytatásban a hozzánk hasonló képességű csapatokkal találkozunk. A Vasas kivételével a „nagyját” már letudtuk, itt az esély a felzárkózásra a tabellán. Túltettük magunkat a Kaposváron történteken, a vereségen, tisztességgel edzettünk a hét közben. Kivételesen mindenki egészséges, hadra fogható, és megfelelő önbizalommal készülünk a dupla fordulóra. km-kt A Vasas kivételével a nagyját már letudtuk, itt az esély a felzárkózásra. BALÁZS ISTVÁN „Óperencián” túli álomutazás ASZTALITENISZ. Majoros Bence kihagyja a hétvégi országos ifjúsági húszak bajnokságát, de gyanítjuk, a Nyírbátori ASE még serdülőkorú versenyzőjének a következő időszakban nagyobb élményben lesz része. Bence pénteken Frankfurtba repült, onnan vasárnap Szöul felé veszi az irányt, végül a világ még távolibb pontján, Guamban fog landolni. Majoros a négy játékosból álló Európa-válogatott tagjaként vehet részt az „Óperencián” túli szigeten rendezendő serdülő világfesztiválon, de míg eljut oda, addig is lesz része bőven élményekben és eseményekben. Vasárnap újra repülőre ül a társaság, hiszen a program Szöulban folytatódik, a dél-koreai fővárosban október 21-25-e között edzőtáborozik az alkalmi válogatott. Az álomutazás pedig a csendes-óceáni szigeten, a mindössze 175 ezer lakosú Guamon ér véget, ahol október 30. és november 4. között rendezik meg a serdülő világfesztivált. A csapatversenyen nyolc válogatott vesz részt: Európa, Ázsia, Afrika, Észak-Ameri- ka, Dél-Amerika, Ausztrália, a Nemzetközi Asztaliteniszszövetség által támogatott Reménység válogatott, valamint a házigazda Guam. km-bt Ne vigyen pontot magával a Postás! Bajnokverés a cél a Tisza-parti mérkőzésen teke. Mi másban reménykedhetnének az otthonukban hat és fél esztendeje veretlen NB I-es nyíregyházi tekézők, minthogy a vasárnap hazai bajnokin (kezdés 11 órakor a Városi Stadionban) sem visz el tőlük pontot a Postás. A szabolcsi legények ugyanis az osztály újoncát, a fővárosi Postás SE csapatát fogadják, az erőviszonyok pedig egyértelműen a hazaiak mellett szólnak. Különösen, hogy Finta Zoltánék a múlt héten idegenben is nyerni tudtak - a Földeák otthonában aratott siker már a második ilyen jellegű volt az őszi szezonban, holott ezekre az alkalmakra máskor hosszú hónapokat kellett várni. Egyszóval, nehezen elképzelhető, hogy az NYTK hazai környezetben éppen most botlana, de a sikerhez éppúgy szükség van az itthon megszokott jó teljesítményre, mint máskor, km A Nyíregyházi FSE- NYKSnői együttese a szebb napokat látott, de továbbra is erős Szeged vendége lesz. kosárlabda. Mostanában sűrűn találkoznak egymással szegedi és nyíregyházi csapatok. A futballisták (l-l a Városi Stadionban) és a férfi kosárlabdázók (91-90 a Tisza partján a hazaiaknak) összecsapása után inkább a csongrádiaknak volt okuk az örömre, szombaton kora délután a Nyíregyházi FSE-NYKS női kosarasai javíthatnak a mérlegen. Reális győzelmi esély Más kérdés, hogy papíron nem a főiskolások az esélyesei az amatőr nemzeti bajnokság idegenbeli összecsapása előtt. A szegediek alig néhány esztendeje még a nemzetközi porondon (azon belül a legKosárlabda A hét elején, a Hepp Kupában hazai pályán elszenvedett vereségért idegenben vett nemes bosszút a Nagykáliói KE az NB ll-es férfibajnokságban. A DEAC legyőzése alaphelyzetből is bravúr az alakulófélben lévő káliói csapattól, a 18 pontos kupavereség ismeretében pedig különösen. A kállóiak bajnokságbeli második győzelmüket egységes csapatmunkával érték el. a társaság vezére pedig a pontszerzésben jeleskedő Bus Milán és Oroszvárl Tamás volt NB II.. férfi Debreceni EAC-Nagykállól KE 85-90 (23-28,20-27,21-13,21-22) Debrecen, 60 néző, v.: Pozsonyi, Balogh Gy. Nagykálló: Bus M. 34/12, Szabolcsi A. 4, Orosz- vári 21/9, Zácói 5, Oláh 1.5. Csere: Mészáros A. 9/3, Szabó K. 4, Mikó G. 5, Csuka J. 3, Pápai B., Kiss I. Edző: Kovács Tibor. Labdarúgás: A hétvégi program NB III. Tlsza-csoport, 10. forduló (kezdés: szombat, 13.30) Vaja-Demecser V.: Biricz (Kozics, Balogh J.) Tiszakanyár-Várda SE V.: Kátai (Belicza, Punyi) Fényeslitke-Ajak V.: Lövei (Máier, Bemáth R.) Nagyecsed-Tiszaúiváros V.: Tatár {NagvT., Tar) Vásárosnamény-Pap V.: Fábián (Sipos A., Losonczkl) Ibrány-Hajdúböszörmény V.: Szabó 1. (Tóth X, Berényi A.) Vasmegyer-Gávavencsellő V.: Szabó 1. (Kis A., Szikszai Gy.) Szatmár Unió FC-Diósgyőr II Rohod-Kék V.: Kaibás (Tömöri L, Szabó A.) Fehérgyarmat, v.: Puskás Z. (Takács l„ Pap EJ Anarcs-Dombrád V.: Bendik J. (Szabó Z., Czerula G.) Létavértes-Baktalórántháza Haldúszoboszlő-Nylrbátor Debreceni EAC-Cigánd V.: Kuibus (Sipos A., Kassai Á.) V.: Nagy F. (Csorba L, Dorogi L) Carmo-cső port Szombat Tyukod-Klspalád V.: Ésik 1. (Vasas J., Károly J.) Szi-Zo Sport-dr. Zilahi megyei 1. osztály, 10. forduló (kezdés: Milota-Nylrmeggyes V.: Kovács J. (Híres T., Frindik Gy.) 14,16:12) Szatmárcseke-Kölcse V.: Módis (Fehér A., Göncző) Szombat Beregdaróc-Mérk-Vállaj V.: Lizák R. (Pethő P„ Gergely 1.) Nyfrgyulaj-Kemecse V.: Kósa Gy. (Ésik L, Ésik Á.) Vámosoroszi-Nyírcsaholy V.: Kósa A. (Kriser, Benkő P.) Mátészalka-Szakoly V.: Király A. (Csikós, Znamecz) Tisztaberek-Tunyogmatolcs V.: Gagna (Oláh G„ Kovács IIZ.) Tuzsér-Mándok V.: Sipos L. (Kocsis Zs„ Szikora) Vasárnap Vasárnap Tarpa-Tiszakóród V.: Kiss L. (Henzsely, Szilágyi N.) Rakamaz-Nagykálló V.: Éva 1. (SinkaZJekőA.) Csenger-Gelénes V.: Papp 1. (Simon I, Maleskovits) Nyfrkarász-Tiszavasvári V.: Csáki L (Nagy F., Fehér A.) Arany Fácán megyei III. osztály, lO.forduló (kezdés: 14) Nagyhalász-Nylrmada V.: Szűcs N. (Papp F„ Gergely S.) Balkány-Gyulaháza V.: Rajzinger 1. (Czene. Csizmadia) Kótaj-Tiszaíök V.: Tassy (Bendik T„ Hadházi) Megyei II. osztály, lO.forduló (kezdés: 14, m: 12) DQözön-csoport Fehérgyarmati csoport Szombat: Jánkmajtis-Túrricse, Pátyod-Nagyar, Cégénydányád- Ura, Nábrád-Kocsord, Túristvándi-Hermánszeg. Vasárnap: Szamossályi-Penyige, Csengerújfalu-Szamosbecs, Csegöld-Kisar. Szombat Kisvárda! csoport Újfehértó-Nyfríbrony V.: Piskóczi (Major, Katonka) Vasárnap Nyíregyházi Old Boys FC-Ny(rpazony Tiszavasvári út. v.: Galambos (Fácska, Schmidt A.) Vasárnap: Gégény-Nyírtass, Petneháza-Nyírkércs, Zsurk- Aranyosapáti, Vitka-Nagydobos, Kisvarsány-Lövőpetri, Nyírjákó—Tiszabezdéd, Berencs FC-Barabás. Szabadnapos: Tiszaszentmárton. Levelek-Nylrtelek Nylrtugos-Terem V.: Nagy Cs. (Mészáros J., Szőnyi Z.) V.: Tordai (Frindik J„ Kozma J.) Mátészalkai csoport Vasárnap: Kisléta-Penészlek, Hodász-Nyírcsászári, Bököny-Őr, Volán-Sényő-Napkor V.: Hegedűs Cs. (Tóth M„ Sztányi) Nagykáliói VSE II—Nyírbátori FC II, Encsencs-Bogát 2000, Apagy-Székely Nyírvasvári-Ófehértó Kállósemjén-Kálmánháza V.: Molnár S. (MónusG., Fekete S.) V.: Szűcs T. (Pokaraczki, Rocska) V.: Lőrincz J. (Tóth 1., Mállk) Geszteréd-Nyírgyulaj KSEII, Biri-Piricse. Szabadnapos: Nyírbéltek. Nyíregyházi csoport Szombat: Tiszavasvári SE II—Frimex FC. Nyirerdő-csoport vásámap Ú|dombrád-Tiszamenti SE Záhony-Pátroha V.: Lippa L. (Kosztyú J., Kiss P.) V.: Káprály (Babicz, Kovács IZ.) Vasárnap: Nyírtura-Balsa, Gávavencsellő-Tiszabercel, Bashalom- Ramocsaháza, Buj-Tiszaesztár, Tiszadob-Tiszatelek, Nyírtelek— Tiszátok POTE. Szabadnapos: Tiszalöki VSEII. jobb klubok versengésében, vagyis az euroligában is) képviselték a magyar színeket, legutóbb pedig megnyerték a másodosztályt, de éppúgy az anyagiak miatt nem vállalták az NB I. A csoportot, mint amiért egy évvel korábban visszaléptek onnan. Tehát egyáltalán nem rossz gárdáról van szó. Ami reménykedésre adhat okot, az a két a csapat Debrecen elleni mérkőzésének közelmúltbeli eredménye. A Szeged ugyanis csak meglehetősen szűkén, hét ponttal (54-47) nyert a cívisvárosban, az NYFSE-NYKS viszont a csütörtöki Hepp Kupa-mérkőzésen magabiztosan múlta felül a DEAC-DSI-t. Farkasinszki Gyuláné edző nemcsak a két eredmény alapján véli úgy, hogy csapata ezúttal reális győzelmi esélyekkel lép pályára a Tisza partján. KM-BT © http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. Hepp Kupa NŐI, 1. forduló NyíregyháziFSE-NYKS-Debreceni EAC-DSI 86-51 (20-6,25-18,15-16,26-11) NYFSE-NYKS: Papp K. 16/3, Tóth K. 2, Gáspár 4, Főldesi V. 12, Farkasinszki 0.20. Csere: Páll V. 8, Nagy Á. 2, Tatai Tímea 2, Gömze 8, Ónya 11, Szemerszki D. 1, Popenko. Edző: Farkasinszki Gyuláné. A veretlen úionc áll az élen Nyíregyházi Old Boys keretében ideális a fiatalok és az idősebbek aránya. labdarúgás. Nyolc fordulón át a Terem és a Levelek uralta a megyei II. osztályú focibajnokság Díjözön csoportjában a tabella trónját. Mindkét csapat négyszer-négyszer állt az élen, aztán a legutóbbi fordulót követően új király, a Nyíregyházi Old Boys lépett az első helyre. A bajnokság újonca múlt vasárnap rangadót játszott és nyert Leveleken, igy átvette a vezetést. A nyíregyháziaknál persze reménykednek, hogy nem pünkösdi királyság az övék, ám a realitás talaján maradnak.- Természetesen örülünk annak, hogy a táblázat élén állunk, ám a célkitűzésünk nem változott, továbbra is az első öt hely valamelyikén szeretnénk majd zárni a bajnokságot - vallja reálisan a helyzetet Búzás Lajos edző, aki sikeres kéki évek után ült az Old Boys kispadjára. Ideálisan kiegészítik egymást Az öregfiúk a csoport egyetlen veretlenje, két iksz mellett hét győzelem a mérleg. Kétszer nyertek két gólos különbséggel, ötször pedig csak eggyel, de ezek ugyanúgy három pontot jelentettek, mintha nagyobb lett volna a siker. Csernljenko Ruszlan: jó az „öreg” a háznál fotó: mán László- Nagyon kiegyenlített a mezőny, szinte egy csapat ellen sem lehet biztosra menni. Úgy vélem a sikereink egyik titka az, hogy a fiatalok és idősebb játékosok ideálisan kiegészítik egymást. A csapatszellem remek, hosszú a kispad, ám nincs semmiféle morgás, ha valaki egy mécsesén nem kap lehetőséget. A viszonylag bő keretre egyébként szükség is van, mert sérülések, netán eltiltások miatt könnyen megfogyatkozhat a pályára küldhető játékosok száma - így Búzás Lajos. A mester a kéki csapatból hozott magával fiatalokat, közéjük tartozik Tóth Gábor, Poór Bálint, Kmetz István, Kriser Szabolcs. Jött még Balogh Zoltán, Kvaka Árpád és Drágár Zsolt és ott vannak a rutinos öregek, többek között Banka Zsolt, Csemijenko Ruszlán, Kovács Imre, Márton István, Nagy Sándor, a Paulik- fivérek, Szatke Zoltán és még sorolhatnánk. Valóban remek összetételű keret! Elkészült a kellék Visszatérve még a legutóbbi, Leveleken 2-1-re megnyert rangadóra, azt a meccset eredetileg a Tiszavasvári úton kellett volna rendezi, ám mivel nem volt a kapuk mögött labdafogó háló, a két csapat felcserélte a pályaválasztói jogot. Azóta elkészült a szövetség előírásai szerint kötelező kellék, így vasárnap már hazai pályán fogadhatja a csapat a nyírpazonyiakat. A cél pedig mi más lenne, mint újabb három pont, amihez azért a pazonyiaknak is lesz egy-két szava... km-ml A csapatszel- lem remek, hosszú a kispad, ám nincs semmiféle morgás. BÚZÁS LAJOS