Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-19 / 246. szám

2012. OKTÓBER 19., PÉNTEK KELET „A lakók nem hallgattak ránk” A felújítások idején senki nem sejtette, milyen bonyodalmak elé néznek majd a lakók fotó: racskó tibor A kivitelezők és a közös képviselők szerint a hiányos kommunikáció a bajok egyik forrása. nyíregyháza. A lapunkban a „gázos” ügyeket folyamatosan követő olvasónk, Schmidt Jó- zsefné két évtizede él társas- házban, a szabályok változá­sával is tisztában van. Szerinte húsz év is kevés volt ahhoz, hogy a lakástulajdonosokban tudatosuljon: kötelességek is járnak a tulajdonnal. - Az azonban nem mindegy, hogy kié a felelősség: azé, akik a lakásban él, vagy azé, akié a lakás. Ez ugyanis nem mindig esik egybe, a kötelezettségek a tulajdonost terhelik. Egyéb­ként pedig a törvény egyértel­műen kimondja, hogy a közös képviselőnek előterjesztést kell tennie a közgyűlésnek, annak pedig tartalmaznia kell a törvényi előírásokat, azaz ez esetben az engedélyeztetés szükségességét. Spórolás helyett fizethetnek Molnárné Hevér Katalin épí­tész lapunknak azt mondta, 2008-tól már csak olyan pá­lyázatokat adtak be, melyeket a TIGÁZ engedélyezett, ezek­A nyílászárók forgalmazásával és beszerelésével foglalkozó Coll Trade Kft. tulajdonosa, Hajdú Károly lapunknak el­mondta: a hidrosztatikus szel­lőztető berendezés, melyet utólag is viszonylag egysze­rűen be lehet építeni az abla­kokba, minden gázkészülék esetén biztosítja a megfelelő szellőzést. Mivel a gázszolgál­kel nincs is probléma. A gond azokkal a lakóközösségekkel, és ebből kifolyólag azokkal a társasházakkal van, ahol a la­kók, miután megtudták, hogy a nyílászárócserét követően milyen engedélyeztetési pro­cedúrát kell végigcsinálniuk, visszaléptek.- Voltak olyan közösségek, melyek az egész panelprog­ramtól, mások csak az ablak­cserétől álltak el. Azt mond­ták, senkinek sem akarnak majd elszámolni azzal, hogy változtatják meg a szellőzést, és inkább megcsináltatták magánúton, az engedélyez­tetésről azonban megfeled­keztek. Abban biztos vagyok, hogy a szakmájukat magas szinten űző ablakszerelők el­mondják a lakóknak, hogy a szolgáltatóval engedélyeztet­niük kell az új rendszert, ám sajnos tudjuk, hogy nem min­denki ilyen.- Vannak, akik nem akarják elriasztani a potenciális ügyfe­let azzal, hogy további költsé­gekkel riogatják, ezért inkább nem említik, hogy az ablak beszerelését követően a szol­gáltató engedélye szükséges. Egyébként a sokéves tapaszta­latom alapján úgy gondolom, tató kéri a szakszerű beépítést igazoló nyilatkozatot, a tu­lajdonos ezt nem építheti be, hiszen ő a szakszerűséget nem tudná igazolni. A már említett berendezés teljesítménytől és gyártmánytól függően 10-15 ezer forintba kerül, s megfelel a szolgáltató által elvárt köve­telményeknek - mondja Hajdú Károly. hogy a panelprogramot a ki­írásnál rontották el, hiszen sok helyen, például a gázkonvek- toros lakások esetében nem is lett volna szabad támogatni a szigetelést. Amire azért köl­töttek nagyon sokan nagyon sokat, hogy spóroljanak, most viszont újra nekik kerül pénz­be az, hogy elfogadható körül­ményeket teremtsenek. Nem hittek nekik Az egyik nyíregyházi társas- ház-képviseletet ellátó vállal­kozás ügyvezetője elmondta: már a 2006-os pályázatokban is előírás volt a légellátás biz­tosítása, szerinte azokkal a la­kásokkal van probléma, ahol ezt megelőzően, vagy nem a panelprogram részeként tör­tént meg a nyílászárócsere.- A panelprogramot irányító szakemberek tudták, mire kell felhívniuk a lakók figyelmét. Mi magunk is számtalanszor elmondtuk ezt lakógyűlése­ken, de a lakástulajdonosok nem hallgattak ránk, sőt, nem is hitték el, hogy ilyen szabá­lyozások léteznek. Nem is a költségek miatt idegenkedtek a szellőzővel ellátott abla­koktól, többen például azért nem szereltették be, mert azt mondták: lehűti a konyhát.- A szakember szerint nem megfelelő a kommunikáció a TIGÁZ, a kéményseprők, a nyílászáró-forgalmazók és a gázszerelő között, ezért vész el számos fontos informá­ció. - Sok bába közt elvész a gyermek, ennek pedig a lakók látják kárát - mondja, s hozzá­teszi: a szabályozás sem egyér­telmű.- Előfordult, hogy az egyik nyíregyházi épületben nem szerelték le az órákat, egy má­sikban igen, egy harmadikban pedig a rendszereket át is kel­lett alakítani - a hiba ugyanaz volt, az eljárás viszont nem. De vajon miért?- Arról sem beszél senki, hogy milyen formában tehetők használhatóvá a tulajdonosok korábbi vízmelegítő készülé­Nem mind­egy, kié a felelősség: azé, aki a lakásban él, vagy azé, akié a lakás? SCHMIDT JÓZSEFNÉ kei. De sokan azt sem tudják, hogy a távfűtött lakásokban a használati meleg vizet a Nyírtávhő is adhatná, csak a vezetékeket kellene kiépíteni, és mi ezt az egyik, most a gáz­kizárással érintett társasház lakóközösségének fel is aján­lottuk, ők nem akartak élni a lehetőséggel - mesélte az ügy­vezető. KM-SZA Válaszok nélkül Megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot arról, a jogszabályok szerint kinek kellett volna tájékoztatni a lakosokat arról, hogy a felújítás után a szolgáltatóval egyeztetniük kell. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a rendelet módosításakor gondoltak-e arra, hogy ezzel ilyen lavinát indítanak el, s hogy ennek következményeként (is) most több ezren vannak gáz és meleg víz nélkül. A kérdéseinkre azonban nem kaptunk választ. Utólag is be lehet építeni Nem ablakon kidobott pénz! Akár napelemes módszerrel is feltölthetjük a mobilunkat - mutatja F. Nagy Zsuzsanna fotó: palicz István Az áram- és vízdíj nem lesz olcsóbb, de a számla lehet kevesebb, ha „expedíciózunk a háztartásunkban”. nyíregyháza. Több millió em­berhez jutott el a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata (KÖTHÁLÓ) Expedíciózz a háztartásodban című kampá­nyának üzenete, miszerint: ha fontos számunkra a környeze­tünk és a pénztárcánk, töre­kedjünk energiatakarékosság­ra, fogyasztáscsökkentésre és növeljük a megújuló energia- forrásokat.- Az országos kommuniká­ciós kampány keretében 20 témában jelentettünk meg ta­nácsadó szórólapokat, hírleve­leket, a rendezvényeinket több mint tízezren vettek részt, köz­tük azok a diákok is, akik bene­veztek a „Van egy zöldítő ötle­tem” című rajzpályázatunkra, és tegnap, a megyei könyvtár­ban tartott kampányzáró kon­ferencián átvették jól megér­demelt jutalmukat - mondta el lapunknak F. Nagy Zsuzsanna, a KÖTHÁLÓ elnöke. Meghálálja magát a változás A közel 50 millió forintból megvalósuló, az idén február­tól év végéig tartó uniós pro­jekt során a nagyvárosi, önálló háztartással rendelkező felnőtt generáció mellett a fiatalokat is sikerült megszólítani.- Azt, hogy takarékoskod­junk otthon a vízzel, a gázzal, az árammal stb., a mai világ­ban nem pusztán a környe­zettudatosság, hanem a gaz­dasági racionalitás, vagyis a „pénzszűke” is indokolja. Az érdeklődők rengeteg tippet, tanácsot kaptak arra nézve, hogyan takarékoskod­hatnak otthon: víztakarékos toalett és zuhanyfejek, LED világítás, hulladékminimali­zálás. Sokan belátták: megéri energiatakarékosra cserélni a villanykörtéket, a hűtőt, a mosógépet, mert az egyszeri, nagyobb beruházás meghá­lálja magát. Bemutattuk az egészségün­ket és a környezetet is kímélő szerek palettáját, amit takarí­táskor, tisztálkodáskor, bar­kácsoláskor, kozmetikázáskor használhatunk, akarva-aka- ratlanul is szembe állítva ezeket a reklámokban látott drága, környezet- és egész­ségpusztító vegyi szerekkel. Expedíciónkban fontos szerepet kaptak a megújuló erőforrások alkalmazási lehe­tőségei (napkollektor) és az öko-építészet megoldások is - mondta az elnök. km-pi Alig zöldül a szemlélet Már az ősember sem törő­dött környezetével, hiszen a leszopogatott csontot egy laza mozdulattal maga mögé hajította, ha nem akart éppen fegyvert készíteni belőle. Igaz, szerencséjére ott ólál­kodott a közelben az éppen megszelídítésre várakozó kutya, s az hálás volt a finom falatért. Azóta persze igen csak megváltozott a világ a sok technikai újdonság­nak köszönhetően. S ami egykoron előrelépés volt az emberiségnek, az a találmány ma már sok esetben csak a gondot jelenti akkor, ami­kor egyre kevesebb energia felhasználására törekszünk, s egyre kevesebb szemetet szeretnénk felhalmozni. Nemigen gondoltuk volna pár évtizeddel ezelőtt, hogy mi mindenre is kell ügyel­nünk ma egy háztartásban a takarékosság és a környe­zetvédelem jegyében. Nem mindegy, hogy milyen égőt használunk, mennyi vizet folyatunk, mit kezdünk a háztartási hulladékkal. Megvallom őszintén, egy cseppet sem vagyok derű­látó, ha a környezettuda­tos szemlélet szóba kerül. Természetesen a sok kam­pánynak lehet eredménye, számos fiatal értheti meg az energiatakarékosság és a kör­nyezetvédelem fontosságát, azonban ha összességében nézem a magyar társadalmat, a kép igencsak kiábrándító. Hiába foglalkozunk ugyanis sokat a fiatalokkal, ha azt lát­ják, hogy a felnőttek tovább­ra is közömbösek e fontos kérdések iránt, a szüleik lus­ták a hulladékot szelektíven gyűjteni, akkor előbb-utóbb ők is nemtörődöm állampol­gárok lesznek. Lassan zöldül csak a kör­nyezettudatos szemlélet, s hogy „virágba” is boruljon, az mindannyiunk érdeke és felelőssége! magyar@lnform.hu Kelet kvíz A templom 700 éve áll, fala 1640- ben fehér lett, virágmintákkal díszítették. a) Tákos b) Szatmárcseke c) Nyírbátor d) Csaroda A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Ön hogyan takarékoskodik az otthonában? PÓTA JÓZSEF: Amin DEMETER SÁNDOR: MOROZ KATALIN: Nem lehet, azon takarékos- Fával fütOnk, mert a gáz égetem feleslegesen a kódunk. jóval drágább. villanyt. MORÓSZKI ANITA: AfO- HOZAN ADRIÁN: Amit CSAHOLCZI MELÁNIA: tésen spórolunk, amíg lehet, újrahasznosítok, Apukám takarékos nincs nagyon hideg. ez is megtakarítás. szellemben nevel. Póta József és felesége ahol és amin csak tud, takarékosko­dik. - Kevés a nyugdíjunk, be kell osztani. A szemetet saj­nos nem tudjuk szelektíven gyűjteni, mert nincs rá lehető­ség az udvarunkban. Demeter Sándor így válaszolt: - A zöld­ség mindig a lányom kertjéből kerül az asztalunkra, ezzel is spórolunk. Fával fűtünk, mert a gáz borzasztóan drága. A levágott fűből, a krumpli héjából szerves trágyát ké­szítek, amit visszaforgatok a földbe - válaszolta a szőlő- gyökér-szobrász. Moroz Kata­lin egyedül él, munkanélküli, kénytelen minden forintot „megfogni”. - A villanyt nem égetem feleslegesen, nem für­dők, csak zuhanyzóm, hogy spóroljak a vízzel - válaszol­ta. Morószki Anita szüleivel él, úgy próbálnak takarékoskod­ni, hogy a fűtést nem kapcsol­ják be mindennap. - Azokon a helyeken, ahol a legtöbbet tar­tózkodunk, energiatakarékos izzót használunk - tette hoz­zá. Hozan Adrián Szatmárné­metiben lakik, igyekszik kör­nyezettudatosán élni. - Amit csak lehet, újrahasznosítok. Csaholczl Melánia szüleivel és öccsével lakik egy családi ház­ban. - Apukám takarékos és környezettudatos szellemben nevel bennünket, így ener­giatakarékos izzókat haszná­lunk a lakásban és szelektíven gyűjtjük a hulladékot, km-tg ■ Negyedszázada az irodalomért Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte a Bessenyei Társaság Nyíregyházán. Ez alkalomból dr. Bánszki Istvánt (b), a társaság elnökét is köszöntötték, aki a közlemúltban kapott életműdíjat. fotó: racskó tibor

Next

/
Thumbnails
Contents