Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-09 / 237. szám
2012. OKTÓBER 9.. KEDD KELET A műemlék templomban két kiállítás is látható: a tablók Szatmár templomait mutatják be, középen pedig Nagy Sándor szobrászművész alkotásai tekinthetők meg fotó: önkormányzat Vándort vár a templom, s a vadrózsák legendája PAPOS. Sok település reménykedik abban, hogy fellendülést hozhat számára az idegenforgalom. Vajon Paposnak mennyire van erre lehetősége? - kérdeztük meg Illés Béla polgármestert.- Sajnos, nincsen se folyónk, se tavunk, amely idegenforgalmi vonzerőt jelenthetne. Van azonban egy régi műemlék templomunk, amelyhez kötődik a paposi vadrózsák legendája, ezt szeretnénk majd népszerűsiteni. Ennek érdekében részt vettünk a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület által indított Szatmári Legendák Útján című, a magyarromán határon is átnyúló programban. Az összeállított kiadványban szerepelünk a vadrózsák legendájával. A templom egyébként a XIV. században épülhetett, késő gótikus, torony nélküli teremtemplom, sokszög záródású szentélyvégződéssel. A szentély falain sok falképnyom látszik. Hadd említsem meg itt a település nevének eredetét. A község neve a pap szó képzős származéka, olyan helyet jelöl, ahol pap van. A krónika szerint István király arról rendelkezett, hogy minden io településnek legyen egy papja, s minden bizonnyal ez a hely volt az, ahol a pap élt.- A hozzánk ellátogató turistáknak szállást és lovaglási lehetőséget, vagyis jó kikapcsolódást nyújt a községünkben található Fülöp-tanya. A tanya a múlt idők hangulatát igyekszik felidézni a tenyésztett állatokkal, a házilag készült tejtermékekkel, a szatmári tájra jellemző ételekkel, italokkal. km-mml A műemlék templomnál információs tábla kalauzolja vissza a múltba az érdeklődőket fotó: ónkormányzat Külföldre is eljutnak a táskák, a karkötők papos. A községben él Pankotai Csaba bőrdíszműves, s az ő szakmai irányításával sikerült megvalósítani 51 millió forintos pályázati támogatással egy munkahelyteremtő projektet, egy bőrdíszműhelyt 2011-ben. Ennek érdekében az önkormányzat összefogott a római katolikus egyházzal és a Miegymásért Szociális Szövetkezettel. A régi paplakot az önkormányzat felújíttatta, s kilenc dolgozó ott készíti a bőrdíszműves tárgyakat, amelyek eljutnak Ausztriába és Németországba is. Készül a műhelyben többek között nemez tarsoly, női táska, karkötő, fegyverszíj népies motívumokkal, igény esetén még telefontokot is gyártanak. Az épület felújításával nemcsak munkahelyet, hanem értéket is teremtettek. km *> Két felekezetet szolgál a templom A katolikus templom 1941-ben épült, felszentelése óta szolgálja a római és a görög felekezetet. fotó: önkormányzat Interji Illés Bélával, Papos polgármesterével Az önellátásra törekednek A paposi emberek azt vallják: nem segélyre van szükségük, hanem munkalehetőségekre. papos. Két éve, 2010 októberében lett a 870 fős kis szatmári település, Papos polgár- mestere Illés Béla. Milyen célokkal, tervekkel kezdte meg polgármesteri munkáját? ILLÉS BÉLA: Tudtam jól, hogy kis községről van szó, ahol kevés a vállalkozás, kevés a munkahely, ezért nagy lehetőségeink nincsenek. Mivel akkor a költségvetéssel is gondok voltak, vagyis önerőre egyáltalán nem számíthattunk, csakis 100 százalékos támogatottságú pályázatokban gondolkodhattam a képviselőkkel együtt. Esetleg még szóba jöhetett a 90 százalékos támogatású pályázat is, de másban már nem reménykedhettünk. Sikerült-e ilyen pályázatokat találni, s azok mennyire segítették a foglalkoztatást? illés BÉLA: Számunkra nagyon jó időben jelentek meg a Start mintaprojektek, éltünk is valamennyi lehetőségével. Mivel Paposon alig van vállalkozás, az önkormányzat a legnagyobb munkaadó, ezért minden alkalmat igyekeztünk kihasználni. így részt vettünk többek között a téli, a belvizes, a mezőgazdasági Start mintaprogramban. Arra törekedtünk, hogy minden családból legyen valaki részese ezeknek a programoknak, így közel száz lakost tudtunk foglalkoztatni. Jövőre szeretnénk ezt a létszámot a másfélszeresére- kétszeresére növelni. Hogy tudja majd elérni ezt a nagyarányú dolgozói létillés Béla szerkesztőségünkben FOTÓ: SIPEKI PÉTER \GYARORSZÁG számnövekedést az önkormányzat? illés BÉLA: A mátészalkai munkaügyi központtal jó a kapcsolatunk, sokat segítenek nekünk. Az idén a mezőgazdasági mintaprogram keretében két hektáron termeltünk mezőgazdasági növényeket, többek között burgonyát, káposztát, paradicsomot, uborkát, konyhakerti zöldségféléket. Elláttuk az iskolai-óvodai konyhát, a többletet pedig eladtuk konzervgyáraknak, így bevételhez is jutott az önkormányzat. Jövőre már 5 hektáron szeretnénk földet művelni. Az idén is termesztett növények mellé kordonos uborkát tervezünk, s vetünk majd kukoricát és gabonát is, ami takarmányul szolgál a mező- gazdasági mintaprojekt állat- állományának. Mindez egyre több szorgos kezet igényel, s hozzájárul a fő célunkhoz, az önellátó gazdálkodás megteremtéséhez. Mennyire partner mindebben alakosság? ILLÉS BÉLA: Szerencsére a paposiak reálisan látják a dolgokat, s azt vallják, hogy nem segély, hanem munka kell nekik. Az emberek szorgosak, igyekeznek a meglévő földjeiket megművelni. A közelmúltban meghirdetett belvizes projekt 21 álláshelyére is 118 fő jelentkezett. A helybeliek többsége nem 4 tud máshol elhelyezkedni, ezért nagyon számítanak az önkormányzatra. Mit tud még segíteni az önkormányzat a munkahelyteremtés területén? ILLÉS BÉLA: Létrehoztunk egy asztalosműhelyt is. Mikor az intézményeink fűtésével átálltunk a megújuló energiaforrásra, a közmunkások gondoskodtak a tűzifáról, azonban a feldolgozható haszonfákat sajnálták felaprítani. Ezért pályáztunk faipari gépekre: gyalugépre, marógépre, körfűrészre, faesztergára. Jövőre egy régi épületet szeretnénk felújítani, s az egyik részében kapna helyet az asztalosműhely. Itt készülne többek között ku- tyaól, madáretető, filagória. Az épület másik részében pedig a mezőgazdasági mintaprogramban termesztett zöldségeket és gyümölcsöket dolgoznánk fel. A gyümölcsaszalás és a káposztasavanyítás már most is van máshol, de átköltöznének ide. Itt még befőtteket is készíthetnének az asszonyok. Ha nagyon sok pénzhez jutna most az önkormányzat, melyek lennének az azonnal megoldandó feladatok, problémák? illés BÉLA: A szennyvízcsa- torna-hálózatot nagyon jó lenne kiépíteni, de nincsenek a számunkra megfelelő pályázati kiírások. A főutat, vagyis a Petőfi utcát is jó lenne felújítani, de amíg nincs meg a csatornázás, addig nincs értelme. Az óvodának otthont adó Péchy-kúriát is fontos lenne renoválni. A számítások szerint több mint 30 millió forintba kerülne a teljes felújítás, amelybe egyaránt beletartozna a nyílászárók és a tetőzet cseréje is. M. MAGYAR LÁSZLÓ Névjegy Név: Illés Béla Végzettség: informatikus Családi állapot: nős, 2 gyermek édesapja Munkahelyek: a mátészalkai Platán Autóházban értékesítő, Paposon a közösségi ház vezetője, rendszer- gazda, 2010 októbere óta a község polgármestere A kemencében sült kakaós csiga fogyasztása közben a paposi nyugdíjasok a sóstói skanzenben fotó: m. magyar László Felidézték az ifjúságukat a Sóstói Múzeumfaluban papos. Kirándulásra invitálta az elmúlt szombaton Papos időseit a település önkormányzata az idősek világnapja alkalmából. Az első állomás a Sóstói Múzeumfalu volt, ahol nemcsak megtekintették a vendégek a régi épületeket, de kemencében sült kakaós csigát is kóstolhattak.- Örömmel fogadtuk ezt a kirándulást, hiszen innen még megyünk a Nyíregyházi Főiskola botanikus kertjébe, utána pedig Debrecenbe, a A klub tagjai részt vesznek a falu életében, RECSÁNGYÖRGYNÉ Mihály-napi vásárba - mondta el érdeklődésünkre Recsán Györgyné, a Hóvirág Nyugdíjas Klub elnöke. - A múzeumfaluban látott tárgyak felidézték a gyermekkorunkat, hiszen egykoron a szülői házban is használtuk azokat. Szinte minden nyugdíjas számára ismerős volt a „spór”, a kemencepadka. A régi iskola látványa is sok szép emléket felidézett bennünk, a padokba beülve ismét diáknak éreztük magunkat.- A nyugdíjas klub tagjai egyébként kiveszik részüket a települési programokból, legyen az gyermeknap vagy jótékonysági disznóvágás. Ha kell, főzünk, tálalunk, sőt, két tánccsoportunkkal műsort is adunk. km-mml A zsáktelepülésnek van előnye és hátránya is papos. Napjainkban még csak Jármi felől lehet megközelíteni Papost. - A település földrajzi fekvése mennyire jelent előnyt vagy hátrányt az itt élők számára? - faggattuk a község vezetőjét.- Papos most még valóban zsáktelepülés, s ennek van előnye és hátránya is. A csend, a nyugalom sokat ér a helybeliek számára. Nincs átmenő forgalom, idegen nem jár erre. Már régóta szó van arról, hogy a Nyírparasznyáig vezető földutat szilárd burkolattal látják el, de hogy mikor lesz ebből valóság, azt nem tudom.- Mátészalka közelsége olyan szempontból hasznos, hogy sokan találnak ott munkahelyet, s inkább a bejárást választják az emberek, minthogy az itteni nyugodt lakhelyüket feladnák. Még ebben az évben átadják a Jármi és Mátészalka közötti kerékpárutat, így még biztonságosabb lesz a bejárás. km ■ Több szolgáltatás is segíti a község lakóit A közösségi házban kapott helyet az e-Magyarország Pont, itt rendezik foglalkozásaikat a civil szervezetek, s az épületben működik a könyvtár is (képünkön). fotó: önkormányzat 1