Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-15 / 217. szám
2012. SZEPTEMBER 15- SZOMBAT > KELET Nyitott ajtóval várják az érdekló'dó'ket szombaton TISZAVASVÁRI. Korongozó nap lesz a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeumban szeptember 15- én 14 órától, ahol fazekas foglalkozással, kemencés ételek készítésével és kóstolójával várják a családok apraját és nagyját. Ugyanezen a napon, csatlakozva az országos Kulturális Örökség Naphoz, valamint a Szakrális Művészetek hetéhez, első alkalommal rendezik meg Tiszavasváriban a Nyitott Templomok Éjszakáját. Három helyszínen lesznek programok: 18 órától 18.30-ig tekinthető meg a 250 éves görög katolikus templom. A templom történetéről előadást tart: Rozman Béla pedagógus. A 223 éves református templom 19-től 19-30 óráig tekinthető meg, előadást tart Baloghné Szűcs Zsuzsanna múzeumvezető. A 100 éves Szent Eleonóra Római Katolikus Templom 20 óra és 20.30 között várja az érdeklődőket, itt Mák Zsolt római katolikus plébános tart előadást az építtető Dessewffy- családról és a templomról. Másnap, szeptember 16- án 16 órától a Szent Eleonóra Római Katolikus Templom felszentelésének 100. évfordulója alkalmából templomi búcsú lesz. A szentmisét Bosák Nándor, a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye püspöke celebrálja. BALOGH TAMÁS „Hercegi cím” a táborból Vigyázz rám is! Somogyi Boglárka VIGYÁZZUNK |f E| CT A GYEREKEKRE! ACLC I Az éjszakai „csillagtúrán” az előkelő harmadik helyet szerezték meg a kisvárdaiak. kisvárba. Szeptember második hétvégéjén rendezték meg - immáron kilencedik alkalommal - a középiskolások Arany János Tehetséggondozó Programjának nosztalgiatáborát a mezőberényi Petőfi Sándor Gimnáziumban. Utazás Nagyszalontára A gazdag programkínálattal kecsegtető kulturális seregszemlén a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 13. a osztályából két nevelő, Szlivkáné Tótik Anett és Bujdosó Tamás kíséretében huszonnégy diák vett részt. A kisvárdaiak az első napon mutatkoztak be „Az Arany nálunk” címmel. A Besi műsora sikert aratott, s a nyolc iskolát számláló mezőnyben a 4. helyezést érték el a kisvárdai diákok. Másnap Arany János szülőhelyét, Nagyszalontát keresték fel a fiatalok. A kirándulás után - immár ismét az anyaországban - sportvetélkedőn mérték össze ügyességüket az ifjak, este pedig éjszakai Vidám hangulatban teltek a foglalkozások a tehetséggondozó program nosztalgiatáborában fotó: a szerző túra keretében a diákok játékos akadályversenyen fedezték fel a vendéglátó város nevezetességeit. A sportvetélkedőn is letették névjegyüket a besisek: a leányok a röplabda tornát, míg a fiúk a focibajnokságot nyerték meg fölényesen. Az éjszakai „csillagtúrán” a nyolc csapat versenyében az előkelő harmadik helyet szerezték meg a kisvárdaiak, akik teljesítményükkel kiérdemelték „Az éjszaka hercege” címet. Besis büszkeség A zárónapon összesítették az iskolák teljesítményét, hozzávéve a zárónapi szellemi erőpróba eredményét. Vasárnap ugyanis több témakörben (Arany és Nagyszalonta, Petőfi és Mezőberény, az AJTP múltja) adtak számot tudásukról a diákok. Az összesített verseny eredményhirdetésekor is bőven volt oka a büszkeségre a besis végzős aranyos osztálynak: az igen előkelő 2. helyen végeztek, tehát meglehetősen elégedetten érkeztek haza a mezőberényi nosztalgiatáborból. KOVÁCS BERTALAN KELET A római katolikus templom felszentelésének századik évfordulóiát ünneplik vasárnap a hívek fotó: a szerző Ismét van református iskola, óvoda Újfehértón Mesemondók és rajzosok jelentkezését is várják ÚJFEHÉRTÓ. A 2012/2013-as tanévet 211 diákkal, köztük 22 első osztályos nebulóval kezdte meg a református általános iskola Újfehértón. Óvodát is működtet a gyülekezet, ott három csoportban 84 kisgyermekkel foglalkoznak. Váradi Sándorné igazgató és Pappné Tóth Ilona tagóvoda vezető célja, hogy a református gyülekezet, a munkaközösség, a gyermek és a szülő harmonikus kapcsolatára épített lelki-testi-szellemi nevelésnek köszönhetően nemzeti hagyományainkat tisztelő, mindennapi életükben a Biblia szavait mértéknek tartó, erkölcsi tartással rendelkező fiatalok hagyják majd el az intézményt. A szeptember elsején tartott tanévnyitó istentiszteleten főtiszteletű Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület Lelkészi Főjegyzője végezte az igehirdetés szolgálatát a Máté evangéliumából vett igevers alapján: „Istennél minden lehetséges.” Kiemelte: Isteni csodának számít, hogy 62 év szünet után újra intézménnyel büszkélkedhet az újfehértói református közösség. Az istentiszteleten dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy nagy szükség van a református iskolákra, ahol nemcsak a szükséges szellemi, hanem a ma emberének életben maradásához szükséges lelki táplálékot is megkaphatják a gyerekek. Baracsi István újfehértói református lelkipásztor és a presbitérium 2011-bén kezdett tárgyalni a Mályváskerti Általános Iskola működtetéséről az önkormányzattal. A lelkész azért mondott köszönetét Istennek, hogy segítőket adott erre a csodálatos, de nagy feladatra - tájékoztatta lapunkat Polgári-Szilágyi Edit. KM Önkéntesek napja Vaján VAJA. A Magyar Vöröskereszt Mátészalka Területi Szervezete szeptember 15-én Vaján, a vadászházban rendezi meg 10 és 18 óra között az önkéntesek napját. Megköszönik a véradás szervezésében, adománygyűjtésben és különböző vöröskeresztes rendezvények szervezésében közreműködő önkéntesek munkáját. Bajnay Benő, a Magyar Vöröskereszt Mátészalka területi elnöke mond köszöntőt, majd egész napos program várja önkéntes segítőket. km NYÍREGYHÁZA. A Váci Mihály Kulturális Központ és a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár szeptember 28- 29-én rendezi meg a Magyar Népmese Napokat, melynek részeként népmesemondó versenyt hirdetnek szeptember 28-án 9 órától a vmk. kamaratermében az általános iskolások részére, 13 órától pedig a könyvtár kamaratermében speciális (fogyatékkal élő fiatalok), valamint nagypapa, nagymama kategóriában. Jelentkezni egy szabadon választott, legfeljebb 5 perces magyar népmesével lehet az intézmények honlapjáról (www.vacimuv.hu vagy a www.mzsk.hu) letölthető lapon szeptember 21-én 16 óráig. Cím: Váci Mihály Kulturális Központ, 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. A mesemondók korosztályonként könyvjutalmat kapnak. Az esemény részeként magyar népmese illusztrációs rajzpályázatot is hirdetnek „Mese, mese, mátka...” címmel négy kategóriában: óvodások, alsósok, felsősök és speciális kategória (fogyatékkal élő). A rajzok bármilyen technikával készülhetnek, maximális méretük A/3, melyet 5 cm-es fehér kerettel ellátva kell beküldeni szeptember 2l-éig a vmk. címére. A pályázat egyéni, egy pályázó legfeljebb 3 rajzzal vehet részt. A letölthető jelentkezési lapot a rajz hátoldalára kell felragasztani. A legszebb rajzok alkotói könyvjutalmat kapnak, a képekből szeptember 28. és október 15. között a Móricz Zsigmond könyvtár és a Váci Mihály Kulturális Központ kiállítást rendez. km Vidáman búcsúznak a nyártól Tiszadadán TISZADADA. Nyárbúcsúztató falunapot rendeznek szeptember 15-én Tiszadadán. Lesz kispályás futballverseny, lecsófőző verseny, pálinka és paradicsomlé verseny, de fellépnek a helyi zumbások is, majd kora délután az önkormányzat képviselő-testületének tagjai sparhelt tetején 100 darab krumplilángost sütnek, de 400 adag babgulyással, valamint mákos kürttel is várják a falu apraját-nagyját. ■ A délutáni órákban musical részletek, szórakoztatják a nagyérdeműt, de láthatnak az érdeklődők barantás harcművészeti bemutatót, a helyi erős emberek csapata is bemutatkozik, ahogy a tűzoltó egyesület is. A nap egyik fénypontja lesz a Bíró Lajos szobrászművész által készített Rotary-emlékmű felavaSzombaton felavatják a Rotary- emlékművet fotó: ifj. kovács Géza tása a Tisza partján 11 órakor. Az estét utcabál zárja. km Karácsonyi sütemények . n . g — ■ ~ Hozzávalók: «kesz^ a mézet 3 evőkanál mez A Ráadjuk a dkg kristálycukor i elkevert 45 dkg liszt licitef 3 lapot sütünk belőle. A 1 csomag sütőpor U ztet. 3 P f6aiik( a cukorral 15 dkg margartn P 8 kikevert margarint feleivaníliás pudingpor '^arányban a pudingokhoz ke1 puncs pudingp« ^ /tésztalapokat megtoljuk 8 d ' és tortabevonóval bevonjuk“SS” Hosszúkás szeletekre vágjuk. /"V «« T nrnnm 1 ülfaááUk ttármáázd Kofómi r. t 25/a B500-T95 receptverseny Kedves Olvasóki Ismét meghirdetjük a nagy sikerű süteményrecept beküldő versenyünket. Süsse ki, hogy milyen sütemény, csemege, aprósüti, rágcsálni- és kínálnivaló finom falatok receptje lapul a tarsolyában, s nevezzen be vele a Kelet-Magyar- ország receptversenyébe! A legjobb receptet beküldők értékes ajándékokat nyernek és receptjük bekerül a Kelet-Magyarország gondozásában megjelenő Karácsonyi sütemények magazinjába. Egy beküldő több recepttel is nevezhet. A nevezéshez kérjük, csatolja az alábbi (kitöltött) kupont! (A beküldő hozzájárul, hogy a receptje a Karácsonyi sütemények magazinban megjelenjen.) Beküldési cím: Csutkái Rita, Kelet-Magyarország, 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. E-mail: rita.csutkai@inform.hu Beküldési határidő: 2012. október 22. A recept címe* Beküldő neve* Telefonszáma*: WBm E-mail címe: m Ön Kelet-előfize tő? Igen