Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-06 / 209. szám
2012. SZEPTEMBER 6.. CSÜTÖRTÖK KELET Balkány/Mindenféle Birkózó gála és városnap szombaton Balkányban Interjú: Pálosi Lászlóval, Balkány polgármesterével „Büszkék vagyunk a sikerekre” balkány. Szeptember 8-án felpezsdül Balkány, a Városi Sportcentrumban a várossá válás napjára egy nagyszabású ünnepséggel emlékeznek meg, ezzel egy időben pedig jubileumi, nemzetközi birkózó gálát is tartanak a településen. A Lovaspályán fogathajtás, pónilovaglás, lovas kocsikázás várja a patások szerelmeseit, és ott rendezik meg a város legerősebb embere verBALKÁNY. AZ „ÚTON” Ifjúsági-Kulturális Egyesület Balkányban működő „TÁMASZ-PONT” Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodájának köszönhetően tizenkilenc balkányi fiatal táborozhatott a nyáron Aggteleken. A fő program egyike a Borsod-Abaúj-Zemplén senyt is. Reggel megyei tűzoltó verseny és zenés ébresztő rázza majd fel a lakókat, az esti sztárvendég pedig Zoltán Erika lesz. Természetesen lesznek kísérő programok is az egész napos kavalkád mellett, gyermekparadicsommal, íjászattal, arcfestéssel, bungee- trambulinnal, képzőművészeti kiállítással is találkozhatnak a Balkányba látogatók. KM-SS megyei Bányászattörténeti Múzeum megtekintése volt Rudabányán, ahol múzeum- pedagógus interaktív foglalkozásba vonta a gyerekeket. A lurkók a túravezetővel kisétáltak az egykori külszíni vasércbánya területére, ahol ásványokat és kőzeteket gyűjt- hettek. km Balkányban a legtöbb embernek az önkormányzat nyújt megélhetési lehetőséget. Városuk agglomerációjába rengeteg tanya tartozik. PÁLOSI LÁSZLÓ: Balkány egy közel hétezer lakosú település, amelynek speciális az összetétele. Jelenleg 24 működő tanyabokrunk van, az emberek többsége a mezőgazdaságból él. A fémmegmunkálási tevékenységek is hagyományosnak mondhatók a városunkban, a legnagyobb munkaadó azonban az önkormányzat. Az önök településén mekkora probléma az állástalanság? PÁLOSI LÁSZLÓ: A munkanélküliség sajnos Balkányban is nagyon magas, a munkaügyi központ adatai szerint közel négyszázan kapnak szociális segélyt. Ez azonban nem tükrözi a valódi helyzetet, a napszámosok, a pályakezdők nyomon követése ugyanis nem könnyű feladat a hivatal számára. Büszkék vagyunk viszont a Start-munkaprogramban elért sikereinkre, jelenleg ugyanis 120 embernek ad kenyérkereseti lehetőséget a településen. Konkrétan milyen munkálatokat végeznek ezek az emberek a programon belül? PÁLOSI LÁSZLÓ: Az egyik leglényegesebb a csatornafelújítás. A régi elve- zetők mindegyikét korszerűsítjük és felújítjuk a jelenlegi követelményeknek megfelelően. A másik projektünk a dűlőutak rendbetétele, a harmadik pedig az illegális hulladék összegyűjtése és elhelyezése. Nagy eredmény a Start-munkaprogramban, hogy nemcsak munkát és bért ad, hanem az ahhoz szükséges anyagokat és eszközöket is garantálja. Tervezik, hogy lövőre Is benyújtják a pályázatot? pálosi László: Gondoljunk csak bele: eddig 3,6 kilométernyi csatornát újítottunk fel. Ennek a beruházásnak az alapanyagköltsége önmagában is horribilis összeg. 136 millió forintot nyertünk rá, s bizony, minden fillérre szükségünk volt a munkálatok elvégzéséhez. Azokra a szakaszokra, amelyeket ebben az ütemben nem sikerült felújítani, ismételten megpályázzuk. Emellett egy komplex járdafelújítási programban is szeretnénk részt venni, hisz akad olyan szakasz, ami legalább 20-25 éves! Ezzel nemcsak értékmegőrző munkát végzünk, hanem 120 embernek munkát is teremtünk. A Járások kialakítása hogyan fogja érinti önöket a Jövő esztendőben? pálosi László: Balkány mindig is egy kistérségi központ volt. Régen is, és a jövőben is a nagykállói járáshoz fog tartozni, ráadásul a második legnagyobb településként. Speciális elhelyezkedésünknek köszönhetően a járási központhoz csak rajtunk keresztül vezet az út, így tehát szinte biztosan állíthatom, hogy kormányablak fog létrejönni nálunk, amely még jobban erősíti majd a kistérségben elfoglalt szerepünket. A 2013-as átszervezések tehát nagy mértékben nem fognak minket érinteni. Az önkormányzat és intézményei készen állnak. A gyermeklétszámunk elegendő, így az iskolákat sem fogja megrázni a változás. Felmerült-e, hogy az oktatási intézmények egyházi kézbe kerüljenek? pálosi LÁSZLÓ: Egy iskolánk van, két telephellyel. Van egy komplex belterületi iskolánk, amelyre nagyon büszkék vagyunk. A megye egyik legszebb intézménye, 1,5 milliárdot költöttünk a felújítására és a korszerűsítésre, tavaly pedig sikerült megépítenünk egy 500 milliós tornacsarnokot. A Béke-telepen lévő iskolát az alacsony tanulólétszám miatt 1-4. osztályban működtetjük. Ennek az intézménynek az átszervezésekor merült fel, hogy egyházi vagy alapítványi kézbe adjuk, de mivel sehol nincs meg a kötelező minimum osztálylétszám, az egyház nem vállalta el az átvételét. Ami nem is baj, szeretnénk megtartani, ameddig csak lehet. SOMLÓ SAMU Névjegy Név: Pálosi László Szül. hely és Idő: Nyíregyháza, 1962. október 31. Végzettség: Szervező üzemmérnök - Főiskola A balkányi fiatalok Aggteleken jártak FOTÓ: BALKANY.hu Az egykori vasércbánya területén kirándultak Kvíz megfejtés A mai megye a megyerendezéskor jött létre Szabolcs és Szatmár-Bereg megye egyesítésével és a határok kiigazításával. Mikor? d) 1950-ben Bepillanthatnak az óvoda életébe dögé. Szeptember 12-én, szerdán 14 órától első alkalommal rendeznek természetvédelmi nevelési ankétot a dögéi Meserét Óvodában. A résztvevő óvodapedagógusok betekinthetnek az erdei óvoda sikeres működésébe. A rendezvényen dr. Kiss Ferenc, a Nyíregyházi Főiskola dékánja, tanszékvezető is előadást tart Tudomány, irodalom, környezetvédelem címmel, mely során az új Köznevelési Törvény aktuális feladatait is bemutatja. A jelenlévők megtekinthetik a madárvédelmi bemutatókertet is, ahol közel félszáz madárvédelmi eszköz, etető, illetve odú és műfészek is látható. KM-LTL Miért késik az átépítés? Az kerékpárút még nincs átadva, így egy betonelemmel zárták el az utat FOTÓ: SOMLÓ SAMU Az üzembe helyezés csak a közeljövőben várható nyíregyháza. A Nyírszőlősre vezető Kótaji úti kerékpárút körül rengeteg a válasz nélküli kérdés, de hogy hogyan került egy betonelem a sínek elé, elzárva az utat, az maga a rejtély. Több olvasónk is feltette a kérdést: mire jó az, hogy egyszer odateszik, majd valakik eltolják azt a betonelemet? Egyáltalán mi a helyzet azzal az átjáróval? Szabad ott kerékpárral áthajtani? A MÁV Zrt.-nél kerestünk választ kérdéseinkre, a kommunikációs osztályon az alábbi közleményben reagáltak: „A jelzett kerékpárút - amely egyébként még nincs forgalomba helyezve - és a vasút kereszteződésébe a biztosítóberendezés üzembe helyezése a közeljövőben várható, s a félsorompó kar felszerelése is megtörténhet. A vasúttársaság - az üzembe még nem helyezhetett - jelzőlámpa oszlopán figyelmeztető táblát helyezett el azért, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy itt tilos az átjárás. Át kell tolni a biciklit- A kereszteződésbe egy sárga jelzőszalagot is kihelyeztünk, de azt ismeretlenek leszakították. Ezt követően történt meg a még forgalomba nem helyezett kerékpárúti vasútátjáró tárgyi lezárása. Az átjáró megvilágítása megoldott, azaz látható mind a tábla, mind az útzár. A kerékpárosok addig is biciklijüket áttolva, az út túloldalán tudnak átkelni a kereszteződésen” - írja a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. km-ss Vigyázz rám is! Gellért Anna VIGYÁZZUNK AGYEREKEKREI KELET Mindennaposak a közlekedési nehézségek a híd környékén FOTÓ: PUSZTAI SÄND0R Szeptemberben már el kellene bontani a hidat, a munkálatok azonban még nem kezdődtek el. nyíregyháza. Búj, Nagyhalász, Kótaj, Ibrány, Nyírszőlős lakói, valamint az odaigyekvő nyíregyháziak érintettek annak a hídnak a felújításában, kiszélesítésében, ami a Villás főfolyás fölött ível át, de munkák egy ideje nem folynak rajta. A helyszíni szemlekor egy arra kerékpározó közli velünk: három hónapja nem történik semmi. Nehezíti a haladást Egy szemből érkező autóssal bőven van idő diskurálnunk. Elmondja: nagyon nehezíti a közlekedést ez a lámpa, reggelente csak három-négy váltás után lehet átjutni a „túlpartra”. A buszváróban három hölgy vár a járatra. Egyikük szerint az a baj, hogy egy ideje nem történik semmi, hamarosan jön átél, akkor meg már nem lehet dolgozni. Folyamatos a dugó Korábban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) részéről úgy tájékoztatták A nyíregyházi képviselő-testület elé a június 28-ai közgyűlésen került az elbírálás alatt lévő és megvalósítás alatt álló pályázatokról szóló tájékoztató. Ebben az szelapunkat, hogy szeptemberben elbontják a meglévő régi hídszerkezetet. A munkálatok még nem kezdődtek meg, a dugó viszont szinte folyamatos a megnövekedett forgalom miatt. Loppert Dániel, a NIF kommunikációs vezetője így reagált arra a szerdán feltett kérdésünkre, hogy mikor kezdődnek a tényleges munkálatok:- A vállalkozónak - a megkötött szerződés értelmében - teljesítenie kell a munkakezdés feltételeit, például tervek, engedélyek beszerzését, ideiglenes forgalomkorlátozási tervek biztosítását. Ezen feltételek teljesítését követően kezdheti meg a munkát, így a meglévő hídszerkezet elbontását is. A vállalkozó által kezdeményezett változtatás folyamatban van az engedélyező hatóságnál, a NIF Zrt. megrendelői döntése ennek ismeretében várható. Nem nyilatkozhatnak? Amikor a vállalkozó kiléte felől érdeklődtünk, az alábbi választ kaptuk: - A nyírszőlősi Érpatak-főcsatorna-híd építési munkáit a HE-DO Kft. végzi. Azonban szeretnék felhívni a figyelmüket, hogy a beruházással kapcsolatban kizárólag a NIF Zrt. nyilatkozhat. KM-SS repel- „A híd átépítésének határideje 2011. szeptember 30-a volt, azonban a NIF jelzése szerint elszámolási vita miatt előreláthatólag csak 2012 végére lesz készen”. Vita az elszámolás körül