Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-06 / 209. szám
2012. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK KELET Nézőpont Bednárik Mónika Számlavina és show Az Elet című legújabb valóságshowt nevezhetjük nyugodtan a túlélési technikák vetélkedőjének. A versenyzők feladata, hogy minél kevesebb fillérből spóroljanak meg minél több forintot. Az nyer, aki a legtöbbet tudja félretenni a semmiből úgy, hogy közben megőrzi tisztességét, nem esik folt a becsületén, és a tükörképétől sem undorral fordul el reggel a fürdőszobában. A kényszer parancsoló ura megtanítja, hogyan lehet a maradékból (ha van) másnapi j ebédet főzni, a krumplit egy héten át úgy elkészíteni, hogy változatosnak tűnjön. Miként fér el télen az egész család a legkisebb szobában, mert akkor csak ezt kell fűteni, s bár nem egészséges, de a fürdéshez sem kell mindenkinek új vizet engedni a kádba. A meghitt beszélgetéshez a villanyt nagyszerűen helyettesíti a gyertya, az (ál)márkás póló megvehető kilóra, akárcsak maga az ember... Aki arra is hajlamos, hogy a gyermekei előtt eljátssza: neki is jutott vacsora, miközben az ő szelet kenyere lesz másnap a gyerekek tízóraija. Keserű show ez, ami nem ízesíti a mindennapokat, sőt, só se kell már, mert hozzák a könnyek. Találjuk ki azt a vetélkedőt, j ahol negyven ledolgozott év nem 60 ezer forint nyugdíjat ér, ahol a munkáért fizetett bér nem alacsony és megalázó, ahol húst enni nem számít ünnepnapnak, ahol a kifizetetlen számlahegyek nem temetik lavinaként maguk alá az igyekvőket, a szorgalmasakat, az önhibájukon kívül kétségbeejtő helyzetbe kerülteket. Az Élet lehet játék, de ha csak a túlélésre játszunk, az elveszi az életkedvet. monlka.bednariklőlinfomi.hu Kelet kvíz A mai megye a megyerendezéskor jött létre Szabolcs és Szatmár- Bereg megye egyesítésével és a határok kiigazításával. Mikor? a) 1990-ben b) 1983-ban c) 1945-ben d) 1950-ben A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Sokat felemészt a rezsiköltség Kölcsön kapott tankönyvből is lehet tanulni ILLUSZTRÁCIÓ: ST0CKPH0T0 A jövedelmünkhöz képest vagyonokat, évente mintegy félmillió forintot költünk lakásfenntartásra. NYfREGYHÁZA. A magyar családok több mint felénél a rezsi a teljes éves háztartási kiadás 25-50 százalékát teszi ki, ötö- düknél pedig az összes havi költés több mint fele megy el ilyen célra - derül ki az OTP Lakástakarék felméréséből. A kutatás szerint az átlag magyar család évi 420-600 ezer forintot költ rezsire. (A felmérésben rezsinek minősült a lakásfenntartáshoz kapcsolódó minden közvetlen költség, így a gáz-, fűtés-, az áram-, a víz- és csatornadíj mellett a közös költség is.)- A gyerekeim megtanulták, nem futja mindenre, amire vágynak - ismeri el Nagy Anikó, aki egyedül neveli két gyermekét. Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen közszolga, így a családi pótlékkal együtt mintegy 200 ezer forintból gazdálkodhat. - Egyedül kell kifizetnem a lakáshitelt és munkáltatói kölcsönt, ami eddig havi 80 ezer forintot tett ki, de most a rögzített árfolyamnak köszönhetően 10 ezerrel kevesebb lesz. A fűtés és meleg víz (télen) 14-15 ezer forint, a villany- számlánk 5200 forint, a hidegBárhogyan is takarékoskodom, sokba kerül a lakás- > . fenntartás. L VINCELLÉR FERENCNÉ KSht» víz havi 5 ezer, a közös költség pedig 7200 forint - sorolja a közvetlen, lakáshoz kapcsolódó kiadásokat, amihez jön még 5 ezer forint tv és internet díj, 10 ezer havonta a kisebbik gyermeke iskolai étkeztetése, a nagynak a bérlet és az osztálypénz együtt 4500 forint. Anikó hiába egyedülálló, gyermek- tartást nem kap, kedvezményre nem jogosult, sem ingyenes étkeztetésre vagy tankönyvre.- Nem panaszkodom - szögezi le gyorsan, hiszen tudja, sok-sok család él még tőle is nehezebb körülmények között. - Spórolni? - kérdez visz- sza. Télen a fűtésen, a gázkonvektort reggel takarékra tekeri; a vízen, csak zuhanyoznak; a ruhán, ami leginkább turkálós vagy kínai.- A legfontosabb a békés, nyugodt otthon és a rendszeres étkezés. Ebből nem engedek! - jelenti ki ellentmondást nem tűrően. Az egyetlen nagyi nyugdíjasként leginkább a hétvégi ebédekkel tud segíteni, a 9 éves kislánya az erkélyen konyhakertet alakított ki, a 15 éves fiának pedig nem vettek meg minden tankönyvet, kölcsön kapott kötetekből is lehet (jól) tanulni. - Látom, az egyik Vincellér Ferencné egy 1,5 szobás lakásban él Nyíregyházán, s alig több mint 70 ezer forintot kell beosztania havonta. - A fűtési alapdíjat télen-nyá- ron fizetni keli. Télen - bár csak egy szobát fűtök - nem ritka a 15 ezer forintos távhőszámla. A gázszolgáltatásért negyedévente 5, a hideg vízért kéthavonta 4, a villanyért pedig haismerős családnak mekkora segítség, hogy a nagyszülők vidéken élnek. Tejen és kenyéren kívül semmit sem kell venniük, mert tőlük kapják a zöldséget, gyümölcsöt. Másként képtelenek lennének fenntartani a lakásukat, és nevelni a két gyermeküket - említ másik példát Anikó. Mátyás Sándorné Erzsiké vonta 4-5 ezer forintot fizetek. Imádkozom, hogy ne romoljon el semmi a lakásban, mert szerelőre már nem futná. Három „luxuskiadásra” azért minden hónapban telik: vonalas telefonra, kábeltévére és a Kelet- Magyarország előfizetésére. De valóban fényűzés ez annyi ledolgozott évtized után? - tette fel a kérdést Olgi néni. nincs irigylésre méltó helyzetben: négy gyermekével él egy háztartásban, plusz néhány hónapja édesapja hozzájuk költözött. - Egyedül nevelem a négy gyermekemet. Negyven év munkaviszony után mentem nyugdíjba - meséli az asszony, aki 14 éves kora óta folyamatosan dolgozott. Spórolási praktikák- Családi házban élünk Nyírszőlősön. Az én nyugdíjam 104 ezer forint, az édesapámé 70 ezer. A 27 éves lányom két órában dolgozik, ő átlagban harmincezer forintot hoz haza. A kiadási oldalon ott a fűtésszámla, ami havonta csak tízezer forint a vegyes tüzelésű kazánunk miatt. A téli hónapokban fával fűtünk, ez viszonylag gazdaságos. A villanyszámla sok, ez akár harmincezer forintot is elvisz a kasszából. Villanytűzhelyünk van, a vizet is villany- bojler melegíti fel. Vízdíjat két havonta fizetünk, körülbelül húszezer forintot. Az élelmiszeren sokat tudunk spórolni azáltal, hogy a ház melletti kertben krumplit, paradicsomot, paprikát termesztünk. Százharminc csirkénk van, így húst nagyon ritkán veszünk.- A kisboltban legfeljebb cukrot, kenyeret, élesztőt és tejet vásárolok. Befőttet is minden évben elteszek, ezen is lehet spórolni. A ruháztatás sem olcsó mulatság, de szerencsére nem ragaszkodnak a gyerekek a márkás, divatos holmikhoz. Egyszer-egyszer, a cipők esetében a minőség is fontos, de általában a kilósban veszek a srácoknak ruhát. Az iskolakezdés idén 30-35 ezer forintba került - meséli az 55 éves asszony. km-bm,tg,pi Mire futja egy nyugdíjból? Tanácsadással segítik a „mélyszegényeket” NAGYHALÁSZ. A SzOCÍO East Egyesület Szociális Szolgáltató és Módszertani Központ az „Érted-Együtt” Támogató Szociális Egyesülettel kötött szolgáltatási szerződés alapján, az „Útjelző” komplex integrációs program keretében idén júliustól adósságkezelési tanácsadói tevékenységet folytat a Nagyhalászi kistérségben.- A tanácsadás keretében segítséget nyújtunk a közMegelőzni és megoldanjjs segítünk az anyagi (z)ürt. TÓTHNÉ OROSZ ANDREA üzemi szolgáltatói kedvezmények igénylésében (részletfizetési megállapodás, fizetési halasztás, eljárások felfüggesztése, megszüntetése), az előrefizetés mérőóra igénylésében, a közüzemi szolgáltatásból való kizárás veszélyének elhárításában, a szolgáltatás visszakapcsolásában - mondja Tóthné Orosz Andrea irodavezető.- A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a fogyasztói és háztartás-gazdálkodási tanácsadásra szintén nagy szüksége van a mélyszegénységben élő, számlafizetési gondokkal küzdő embereknek. Sokszor már az is sokat segít, ha megmutatjuk a takarékos életvitel módszereit - tette hozzá, km-pi Vigyázz rám is! VIGYÁZZUNK AGYEREKEKRE! KELET Magyar Termék Nagydíjas Psorioderm termékek NYÍREGYHÁZA. A száz százalékban magyar tulajdonú Pezomed cégcsoport két év kutatómunkával fejlesztette ki, majd 2010-ben vezette be a magyar piacra a Psorioderm termékcsaládot. A pszoriázis (pikkelysömör), szeborrea, atópia és ekcéma ápolására kifejlesztett természetes alapú, gazdag hatóanyag-tartalmú, a mindennapi ápolásra alkalmas termékek 2012-ben elnyerték a Magyar Termék Nagydíjat. A siker kulcsa dr. Nagy Zoltán tulajdonos-ügyvezető szerint az önbizalom, a tudatos fejlesztés, a magas minőség, az elérhető ár. A zöld gondolkodás pedig cégük mentalitásában nem stratégia, hanem evidencia. A Magyarországon 18 főt foglalkoztató Pezomed számos magyar alvállalkozóval dolgozik együtt, és három leányvállalata van Szlovákiában, Csehországban és Romániában. Dr. Nagy Zoltán FOTÓ: ARCHIV Nyárias nappalok és zivataros éjszakák NYÍREGYHÁZA. Csütörtökön gyakran lesz erősen felhős az ég, a középső és a keleti területeken eső, zápor, helyenként zivatar várható. Lokálisan jelentős mennyiségű eső eshet, a zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. Pénteken és a hétvégén felfrissül a levegő, hűvös reggelekre, mérsékelten meleg, nyárias nappalokra van kilátás. Pénteken és szombaton nem várható csapadék, gyengén felhős idő lesz. Vasárnap a változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. km Megkérdeztük Önnek mekkora gondot jelent a lakás rezsijének a kifizetése? SOMOGYI GÁBOR: NAGY ISTVÁNNÉ: A KRISTONNÉ NÁNÁSI Tisztességesen meg fűtés viszi el a legtöbb ILDIKÓ: Minden kiadást tudunk élni. pénzt. meggondolok. BALOGH MIHÁLYNÉ: LUKÁCS JÓZSEFNÉ: VINNAI FANNI Elő Beosztom a pénzem, Nagyon nehezen boldo- tudjuk teremteni a nem élek fényűzően. gulunk. pénzt rá. Somogyi Gábor és felsége is nyugdíjasok. - A kettőnk nyugdíja havonta százharmincezer forint. Családi házban élünk, a rezsiköltség nagyjából hatvanezer forint. A tisztes megélhetéshez elég a nyugdíjunk. Nagy Istvánná 40 év munkaviszony után ment el nyugdíjba. - A férjemmel élek egy 55 négyzet- méteres, központi fűtéses lakásban. A fűtés viszi el a családi kassza nagy részét, ez közel huszonötezer forint. Mindent összeszámolva negyvenezer forint megy el havi szinten a rezsire. Kristonné Nánási Ildikónak minden kiadást kétszer meg kell gondolnia. - Hetvenezer a nyugdíjam, ötvenezer a rezsi, erre még jönnek a gyógyszerek meg az élelmiszer, most gondolhatja, milyen a helyzetem a hónap végén - panaszolta. Balogh Mihályné egyedül él.- Negyven-negyvenöt ezer a havi kiadásom a rezsire. Nem élek fényűzően, de be tudom osztani a pénzem - válaszolta. A nyírbogdányi Lukács Józsefné munkanélküli, a férje nyugdíjas, nehezen boldogulnak.- Szinte semmink sem marad a csekkek befizetése után. Nem tudom, hogy mi lesz velünk, ha nem kapok munkát - mondta. Vinnai Fanni testvérével és szüleivel családi házban él. - A számlák végösszege meghaladja a hetvenezer forintot, de a szüleim dolgoznak, így elő tudjuk teremteni rá a pénzt.KM