Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-20 / 221. szám

2012. SZEPTEMBER 20., CSÜTÖRTÖK KELET UZ6!10t Nándi Ferenc hűséges olvasónktól: Egy csecsemő csak moso­lyog: nem mérlegeli, ki méltó a mo­solyára és ki nem. Mi is újratanulhatnánk mosolyogni, még mielőtt bármit megítél­nénk. STEPHANIE DOWRICK Levelesládánkból Kiktől sajnálja a kedvezményt? napkor. Én is szeretnék rea­gálni pár mondatban „A kor nem érdem, hanem állapot” című olvasói levélre. Ahogy írta, a régi kommunista érá­ban érdemtelenül jutottak kedvezményekhez az embe­rek. De kik azok, akik kivé­telesek voltak? Nos, éppen azok, akik az érában dolgoz­tak, nem pedig azok a 75 vagy 85 éven felüliek, akiknek a két keze munkája után új városok születtek! Zentai úr azoktól az idős emberektől sajnálja a kedvez­ményes utazás lehetőségét, akik letettek valamit az ország asztalára?!? Az sem igaz, hogy a nagycsaládosoknak és a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek kevesebb jövede­lemből kell megélniük, mint a nyugdíjasoknak. Amennyi­ben van minimálbér, úgy van minimál nyugdíj is! A mostani kormány igyek­szik segíteni a nagycsaládo­sokat, akik nehéz helyzetben vannak. A szegény grófokat meg ne bántsuk, ez a cím A kor nem érdem, hanem állapot „Lassan gyorshitel kell az uta­záshoz” címmel jelent meg a Kelet augusztus 24-ei számá­ban Szabó Lajos olvasói leve­le, amelyben a magas jegy- és bérletárakra panaszkodott. Úgy vélem, a régi kommunista éra sokak számára érdemtele­nül nyújtott kedvezményeket. Üdülés, korai nyugdíjazás, utazási kedvezmények és még és rang már nem érvényes Magyarországon. De ahogy Torgyán Józsi bácsi mondta: vannak helyettük „zöld bá­rók”. Én meg azt mondom, hogy császárok is vannak, akik úgy akarnak élni, mint ahogy a Szentírásban le van írva: „Add meg az Istennek, ami az Istené, a császárnak pedig, ami a császáré!”. Zentai úr ne vegye igénybe a kedvezményes utazást, ha ezt a „kiváltságot” olyan szé­gyenletesnek tartja. Ha meg­teheti, hát ne zötykölődjön tömegközlekedéssel, az autó, a taxi sokkal kényelmesebb! SZMOLKAI MIKLÓS, NAPKOR Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesz­tőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken, 10-14 óráig Dankó Mihály újság­író fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, informá­ciókkal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Lakóhelyem: Olvasson, tájékozódjon településéről! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon.hu). A nyomtatott újság mellett az interneten, megyei hírportálként is fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem" aloldalak. A Szabolcs Online portálján belül létrejöttek azok a kis „alportálok", melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. Egy helyen van összegyűjtve mindazon információ, mely valamilyen for­mában kötődik a településhez, a kulturális eseményektől kezdve egészen a sportig. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település: Kisvárda, Nyírbátor, Záhony, Fehér- gyarmat, Nagyecsed, Vásárosnamény, Csenger, Dombrád, Ópályi, Nagyszekeres, Mátészalka, Tiszavasvári, Nagykálló, Újfehértó, Baktalórántháza, Demecser, Ibrány, Máriapócs, Nagyhalász, Rakamaz és Tiszalök aloldala szerepel. Terveink szerint ez a szám folyamatosan bő­vülni fog, további települések csatlakoznak majd hozzá. Ezek a felületek interaktívak, azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit”, akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. Új autók a fogya­tékkal élőknek Egy kormányrendelet szerint azok a fogyatékkal élők (moz­gássérültek, látássérültek, hallássérültek), akik fogyaté­kossági támogatással ren­delkeznek, megfelelő iratok birtokában gépkocsivásárlási támogatást igényelhetnek. A szükséges dokumentumokat szeptember 30-áig az ok­mányirodán keresztül lehet beadni két gépkocsi típushoz. Az új autókat szeptember 22- én 9-12 óra között, nyűt nap keretében tekinthetik meg az érdeklődők a Suzuki Vagép, Lujza utcai telephelyén, Nyíregyházán. Az igénylés­sel kapcsolatosan, szívesen ad felvilágosítást a Nyírségi Látássérültek Egyesülete a nyílt napon vagy irodánkban, a Bercsényi út 4. szám alatt (munkanapokon 8-12 óra között), illetve az 504-053-as telefonszámon. JAKAB SÁNDORNÉ, ELNÖK Bár nem hibáztam, BAR-listás leszek? Idén májusban, 6 év után közös megegyezéssel - nevezetesen az egyre romló gazdasági helyzet és a mun­kahiány miatt - megszűnt a munkaviszonyom a NYÍRÉP Kft-nél. Ezt önmagában is nehéz volt megemészteni, az igazán idegtépő kálvá­riám azonban csak ezután kezdődött. Felkerestem az egyik biztosítómat, ők adtak egy listát arról, milyen dokumentumok, igazolások szükségesek a személyi köl- csönömhöz kapcsolódó tör­lesztési biztosítás teljes körű (budapesti) elbírálásához. A társaság kérésének megfele­lően bemutattam a munkavi­szony megszűnéséről szóló, géppel írt megállapodást A legfontosabb tanítást, a családi összetart(oz)ás fontosságát senki sem feledte el fotó: olvasónktól Az igazi értékekre figyelünk Négy gyermeke és házastár­saik, 10 unokája és 11 déd­unokája köszöntötte a kö­zelmúltban Tiszavasváriban Szűcs Imrét és feleségét, Kiss Juliannát a 66. házassági évfordulóján. A mit sem sej­tő, drága szüleim azt hitték, szimpla családlátogatóba vi­szem őket, nem gyanították, milyen sokan gyűltünk össze a köszöntésükre. Csodálatos emberek ők, akik a háború után ismerkedtek meg, s immár 66.esztendeje élnek együtt békében, szeretetben. Valamennyi gyermekük, unokájuk szívébe bele­plántálták a legnemesebb emberi értékeket, úgymint a szeretet, a tisztesség, a segí­tőkészség, az egymással való törődés, odafigyelés. Ennek ékes bizonyítéka volt a nagy családi találkozónk, melyről a távol (Ausztria, Ausztrália, Budapest) élő, dolgozó uno­kák sem maradtak távol. Ők nem élnek velünk a minden­napokban, de egy pillanatig sem vblt számukra kérdéses, hogy velünk ünnepelnek-e, hiszen megtanulták, amit manapság egyre több ember „elfelejt”: nincs fontosabb, értékesebb és stabilabb támasz az életben, mint a szerető család. GADNAIGÁBORNÉ, TISZADOB is, rajta (igaz, utólag kézzel írottan, de cégbélyegzővel, vezetői aláírással hitelesítve) a kiváltó okot is feltüntette kérésemre a korábbi munka­adóm. „így jó lesz, minden rendben!” - Kaptam a meg­nyugtató választ a nyíregy­házi ügyfélszolgálaton, de a budapesti irodából ennek ellenére elutasító válasz érke­zett. A helyi iroda dolgozói ezután azt mondták, adjak be egy felülvizsgálati kérvényt, a pesti bíráló bizottság azonban újra elutasított. A nyíregyházi munkatársak értetlenül álltak az eset előtt. Faxon és telefonon is érte­keztek a fővárosi vezetővel, végül azt javasolták, nyújtsak be méltányossági kérelmet. Szeptember ll-én egy világ omlott össze bennem, ami­kor újabb elutasítást kaptam, mondván: nincs feltüntetve a dokumentumon a munka- viszony megszűnésének oka. Ez nyilvánvalóan nem igaz, a kérdés az, miért játszanak velem, mint macska az egér­rel. A levélben feltüntetett panaszkezelési csoportveze­tő és a compliance ügyvezető elérhetetlen, az idő pedig ro­hamosan múlik. Követtem az utasításokat, nem hibáztam, mégis BAR-listára kerülhetek a biztosító miatt, ahonnan nem könnyű lekerülni. TAKÁCS TIBOR LÁSZLÓ, NYÍREGYHÁZA “ Nem feledkeznek meg egymásról A három nyírbogáti barátnő, Emese, Erika és Réka, amikor csak teheti, együtt tölti a szabadidejét. Mint mondták: az iskola és munka mellett mindig szakítani kell egy kis időt egymásra, legyen szó bulizásról vagy egy kellemes beszélgetésről, fotó: olvasónktól Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. Postaládánkból Ön képes lenne azonnal munkába állni? Támadjon bármilyen gondunk, ne a kocsmák­ban, a pohár mélyén ke­ressünk vigasztalódást! NYÍREGYHÁZA. A súlyos munka- nélküliségnek számos hazai, nemzetközi, világgazdasági és egyéni, személyi összefüg­gése van. Ez utóbbiban pokoli nehéz pozitív változást elérni. Kimondom: az alkoholizmusra gondolok. Nem tudom megérteni, hogy, ha valaki bajba kerül, például elveszíti a munkahely­A legfon­tosabb fel­adat az önsorsrontás megállítása. CSELÉNYI GYÖRGY ét, milyen problémát szán­dékszik vagy tud megoldani a szokásos bor-, sör- és pálinka­adagjának növelésével? Ilyen esetben sokkal ered­ményesebb lenne teljes szesz- tilalmat elrendelnie az illető­nek önmagával szemben! A féktelen italozás ugyanis oda vezet, hogy egy-két év után a „szeszkazán” olyan fizikai, idegi, szellemi és mentális ál­lapotba kerül, hogy ha adódna is számára testhez álló munka, azt már nem lesz képes elvé­gezni. A szeszes ital fogyasztá­sa rövid ideig talán oldja a fe­szültséget és segít felejteni, de aztán a bajok legalább kétszer akkora súllyal nyomják majd a bajba jutott vállát, mint annak előtte! Jóllehet, hazánkban az ita- lozási kultúra meglehetősen nagy múltra tekint vissza. Ná­lunk a vendéglátás szinte el­képzelhetetlen alkoholos ita­lok kínálgatása nélkül. Tudjuk, hogy a mesterek nagy része akkor fogadja igazán kegyeibe a tanulót, miután jócskán leré- szegedtek együtt. A lejtőről nehéz a visszaút! Nagyon nem jó ez így! A kollé­gák, a barátok azzal nem segí­tenek a búslakodó havernak, hogy a korábbinál is több sört fizetnek neki, majd hazatá­mogatják. Jobban tennék, ha azt mondanák: „Komám, ma két sörrel igyunk kevesebbet, mint tegnap, sőt, ne igyunk egyet se! Menjünk hazafelé, nehogy növekedjenek a bajok! Ha valamikor, most arra van szükség, hogy szilárdan áll­junk a lábunkon!” Úgy vélem, a munkáját el­veszítő ember legfontosabb feladata az önsorsrontás meg­állítása. Mindent, ami csak lehetséges, el kellene követ­nie azért, hogy „piacképes” állapotba kerüljön, illetve maradjon (torna, jóga, hobbi, stb.), így bármikor képes lesz visszaállni a dolgozó emberek világába. Ha ez nem történik meg, akkor nemcsak a munkahelyi, hanem a családi és egészségi problémák is esőstől jönnek majd, megindulunk a lejtőn, s mindnyájan tudjuk, ott már nehéz megállni! Nyilvánva­ló, hogy az alkoholizmus­ban a családok válságának is komoly szerepe van. De támadjon bármilyen jellegű gondunk, ne a kocsmákban, a boltok italos polcainál, meg a narkotikumoknál keressünk vigasztalódást! CSELÉNYI GYÖRGY, NYÍREGYHÁZA Olvasónk írja Kincset ér a hét települést érintő beruházás TUNYOGMATOLCS. Lerakták a Szamos-Kraszna-közi árvíz- szint-csökkentő tározó alap­kövét Tunyogmatolcson. Az ünnepi programon Tállai And­rás, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős ál­lamtitkára, Molnár Béla, az Or­szágos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Bodnár Gáspár, a FETIVIZIG igazgatója, vala­mint a térség országgyűlési képviselője, Tilki Attila vett részt. A létesítmény egyike a Vásárhelyi Terv Továbbfej­lesztése Program keretében megvalósuló tározóknak, amelyek másfél millió Tisza mentén élő ember árvízi biz­tonságát növelik. Nem vett részt az alapkőletételen Fülöp István, a körzet országgyűlési képviselője, Apáti István or­szággyűlési képviselő és Sza­bó István, Mátészalka polgár- mestere, a kistérségi tanács elnöke sem, pedig a kiemelt kormányberuházás a kistér­ség hét települését érinti. A kulturális műsort az Ópályi Kraszna Népdalkor szolgáltatta. A projekt arcu­lati elemei, a terepasztal és a transzparensek Ópályiban, a Falusi Galériában tekinthetők meg. ERDÉLYI MIKLÓS, POLGÁRMESTER, ÓPÁLYI Az alapkőletétel ünnepélyes pilla­nata FOTÓ: OLVASÓNKTÓL

Next

/
Thumbnails
Contents