Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-20 / 221. szám
2012. SZEPTEMBER 20., CSÜTÖRTÖK KELET Csordogáló szennyvízberuházás Egy Újszőlő utcai olvasónknak augusztus közepére ígérték, hogy végeznek a bekötéssel. nyíregyháza. Vészeli Tamás az Újszőlő utcai bekötéssel kapcsolatban kereste fel szerkesztőségünket. - Bár az Újszőlő utca Nyíregyháza belterületén található, jó pár háznál a szennyvízelvezetés továbbra sem megoldott. Júniusban kaptam a nyíregyházi önkormányzattól a kiértesítést, miszerint a bekötés július végén elkezdődik és várhatóan augusztus közepére befejeződik. Ezzel ellentétben még a mai napig semmi nem történt. Túlzott optimizmus Ennek apropóján megkerestük a megyeszékhely önkormányzatát, kértük, hogy tájékoztassanak a többmilliárd forintos beruházásról, és érdeklődtünk, hogy mi az oka az esetleges csúszásnak. A városháza sajtószolgálatának vezetője, Rendes Sándor a Nyírségvíz Zrt.-hez irányított bennünket, mint mondta, a csúszás okai műszaki jellegűek, amit a vízszolgáltató cégnél részleteznek majd. Móricz István, a Nyírségvíz Zrt. vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a projekt újraindítása és az új vállalkozási szerződések sugallta optimista légkörben megszületett a vállalkozók részéről egy kivitelezési ütemterv, mely utcákra lebontva állította be az egyes vezetékszakaszok építési időpontját. Ez az ütemterv - mint mondta - optimista A bekötések zajlanak, csak nem a megfelelő ütemben illusztráció: racskó tibor volt, mert nem számolt azokkal a nehézségekkel, melyek a kiviteli tervek elkészítéséből és jóváhagyásából - mint utóbb kiderült - származtak. Móricz István elmondta, a projekt a város egyes, északi területei vonatkozásában - ahol a munkálatok nyár elejére voltak ütemezve - valóban csúszásban van, más utcák esetében - ahol az ütemezés őszre vagy a jövő évre történt, ott természetesen semmilyen lemaradásról nem beszélhetünk. Rossz nyomvonalválasztás A vezérigazgató a csúszás konkrét okainál kiemelte a nyomvonalválasztás kérdését. - Sok helyen útburkolatba volt betervezve a vezeték, ezeken a szakaszokon azonban a helyreállítás olyan költségnövekedést idézett volna elő, melyeket jelenleg nem lehet finanszírozni, ezért számos helyen újra kellett tervezni a vezetékeket, olyan nyomvonalra, ahol a helyre- állítási költségek nem jelentősek. Új technológia Móricz István szerint, a kivitelezés során markáns gond az új csőanyag építéstechnológiájának kialakítása is. - Nyíregyházán is, de a megye más részein a korábbi években kilométer számra épültek csatornák műanyag csőből, mely fektetésében a kivitelezőknek óriási tapasztalata van. A kor azonban túlhaladta a műanyagcsöves rendszereket, mivel élettartamuk az optimálisnál rövidebb, ezért az uniós finanszírozás kapcsán olyan csőanyagokat lehet alkalmazni, melyek élettartama háromszoros a műanyag csőhöz képest. Ez technikatörténetileg nem újdonság, mert ezeket a csöveket - amiket kőagyag csöveknek hívunk - már 100 évvel ezelőtt is alkalmazták, csak a ’6o-as években megszűnt a gyártása és a szakmakultúra elfelejtette ezt az anyagot. Most ezt az elvesztett kultúrát kell újratanulni a vállalkozóknak, mely sok előre nem látott és nem tervezhető részletkérdést vetett fel - közölte az igazgató. Természetesen megkerestük a közbeszerzés során nyertes kivitelező cégeket, a KE-VÍZ 21 Zrt.-t, a TriGon Invest Kft.-t és a Bonex Kft.-t. Megkérdeztük tőlük, mi okozza a csúszást, mely szakaszon dolgoztak és mely szakaszon kell még bekötéseket végezniük. Válaszokat egyedül a Bonex Építőipari Kft.-tői kaptunk. Szőllősi Szabolcs termelési főmérnök szerint, a hosszú évekig elhúzódó előkészítés során az elkészült műszaki tervek igen alacsony színvonalúak, a valóságtól elrugaszkodottak és a technológiai fejlesztéseket távolról sem követő megoldásokat tartalmaztak. Független véleményt kértek- A kiviteli munkák megkezdését nagyban hátráltatja, hogy javaslatainkra, a föltárt problémákra a mérnöki döntések, utasítások nem érkeznek meg, így számos ponton a tervezés iránya sem rögzíthető - így Szőllősi Szabolcs, aki hozzátette: egy független szakvéleményt is kért a tenderről, ami megerősítette ezen véleményét. (Lapunk holnapi számában folytatjuk a téma feldolgozását.) KM-TG Markáns gond az új csőanyag építéstechnológiájának kialakítása is. MÓRICZ ISTVÁN ® Mindig a mi Bercink marad Farkas Bertalan, az első és ez idáig egyetlen magyar űrhajós is tartott előadást a Kállay Gyűjtemény által szervezett I. Repülős Emléknapon Nyíregyházán. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Egy késsel vetett véget a vitának Mint az első oldalon írtuk, a vita hevében a férj megölte feleségét kedd éjjel. nyíregyháza. Érdeklődtünk a szomszédoknál, ők mit tudnak a tragikus esetről. Az egyikük elmondta: kedd este 21 óra körül kezdődött ismét a hangoskodás. Kihívták a rendőröket „Mi és más szomszédok is átkopogtunk, mert nagyon zavaró volt, a dörömbölésbe időnként külföldi káromkodás is vegyült” - mondta az egyik szomszéd.- Amikor 23 óra körül az egyik házbeli lakó kihívta a rendőröket, előtte átkiabált, hogy jönnek a rendőrök. Erre a vitatkozók kiküldték a bejárati ajtó elé a 7 éves kisláRendőri szemle a gyilkosság helyszínén fotó: pusztai Sándor nyukat. Ő sírdogált, míg odabent egy darabig még folyt a hangoskodás, azonban utána borzasztó csönd következett. A kiérkező rendőröknek sem nyitott ajtót senki, ezért még a tűzoltókat is kihívták segítségül. Lapunk érdeklődésére Takács Judit tü. hadnagy, a katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy valóban kaptak riasztást ajtónyitáshoz, de még a kiérkezésük előtt megoldódott a probléma. A lakásba végül a szomszéd erkélyén átmászó rendőrök jutottak be, ők látták meg, mi is történt. Szerda délelőtt a Hímes utcában egy hölgytől kérdeztük meg, mit tud az esetről. A neve elhallgatását kérő asszony a következőket mondta: - A szemben lévő házban lakom, már nagyon hangos volt az a pár. Úgy tudom, talán román állampolgárok voltak, és egy élelmiszerláncot vezettek. A férfi talán két hete jött haza Írországból. Sokkal többet nem tudok az esetről, egy kutyát sétáltató asszonytól reggel azt hallottam, hogy a rendőrök hajnalban végeztek a nyomok rögzítésével. Szerdán egyre többen jelezték szerkesztőségünknek, hogy az áldozat két gyrosbüfét üzemeltetett Nyíregyházán. Egyelőre ezt nem tudjuk megerősíteni, de kizárni sem. SZON-PS Nézőpont Bednárik Mónika Összetört test és lélek Hány kioltott emberi élet kell még? Hány összetört gyermeki lélek, apát vagy anyát vesztett család, a szüleire kést fogó tinédzser, megnyomorított asszony, lelkileg terrorizált élet- és házastárs döbbenti rá a világot arra, hogy ami a négy fal között történik, az egy határon túl már nem magán-, hanem nagyon is valóságos, válságos közügy? Ki magyarázza meg az öt-, hét-, tízéves, az életről még mit sem tudó, a mesék igazságát feltétel nélkül elfogadó kisembernek, hogy miért bántják az ő jóságos és imádott anyukáját? Hogy a csodált apuka vasárnap miért ordít az asztalnál, és miért repül a panelablakból a levesestál? Elfogja hinni, hogy nem ő a hibás? Túl lesz azon a sokkon valaha is, hogy nem tudta megvédeni az édesanyját, vagy az önvád emészti évtizedek elteltével is? Megérti majd, hogy az apukája azért menekült az öngyilkosságba, mert anya lelkileg tönkretette, de nem volt ereje változtatni egy elrontott életen? Hány pizsamában a családtagokhoz, barátokhoz vagy az utcára menekülő asszony milliónyi könnye és fájdalma, gyermekek félelme és rettegése ébreszti rá a „ha nem tudom, nem fáj” hazugságával megfertőzött törvényt hozókat, jogot alkalmazókat és a környezetet arra, ha nem védjük, óvjuk az életet, egyszer már nem lesz, aki a miénkre vigyázzon. A családon belüli erőszak ezernyi, tízezernyi élő vagy már eltemetett áldozata legyen elég a védelem és az önvédelem jogához! monlka.bednarik@iinfomi.hu Kelet kvíz Mikor építették a nyíregyházi vasútállomás első épületét? a) 1820-ban b) 1865-ben c) 1858-ban d) 1896-ban A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. A benzin ára befolyásolja, hogy ön milyen gyakran vezet autót? KISS LAJOS: Drága lenne fenntartani egy autót. ÉRTÉL ZOLTÁN JÁNOS: Csak ha nagyon muszái, akkor ülök volán mögé. HORVÁTH ANDRÁS: Sohasem volt jogosítványom. PAPP MIKLÓS: A buszozás sem sokkal olcsóbb. ZUBÁLY TIBOR: Tíz éve már, hogy csak külföldön tankolok. JUHÁSZ ZSUZSANNA: Tankolás, súlyadó, szerviz drága mulatság. Értei Zoltán János csak akkor ül volán mögé, amennyiben az nagyon muszáj. Inkább kerékpárral járok, vagy tömegközlekedem. Nem vagyok egyáltalán autófüggő, főleg ilyen benzinárak mellett nem - válaszolta. Horváth Andrásnak egyszerű dolga van, hiszen sohasem volt jogosítványa. - Az, hogy nincs jogsim és autóm, főleg anyagi okokra vezethető vissza. Inkább lábbusszal járok - tette hozzá. Papp Miklós természetesen figyeli, hogy mennyiért tankol, de mint mondja, a buszozás sem sokkal olcsóbb. - Egyszer kiszámoltam, hogy mennyibe kerül egy hónapra lebontva a buszozás és az autó, és kijött, hogy majdnem ugyanannyiba. Az autónál legalább nem vagyok időponthoz kötve. Kiss Lajos kamionsofőr, de civilben nem vezet, nincs is autója. - A belváros szélén lakom, nincs is szükségem a kocsira, de fenntartani sem nagyon tudnám. Párja, Juhász Zsuzsanna is ezt a véleményt osztja. - Drága lenne tankolni, fizetni a súlyadót, szervizelni. Nekem nincs is jogsim, de a járókelők szempontjából jobb is ez így - feleli mosolyogva. Zubály Tibor tíz éve külföldön tankol. - Ha itthon tettem volna ugyanezt, biztosan ráment volna a gatyám is. Ajakon élek, de sokszor jövök autóval Nyíregyházára, így muszáj ■ Ápolják a hagyományokat A nyíregyházi Zelk Zoltán Német Kéttannyelvű iskolában nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés. A gyerekek legutóbb a nemzetiségek napján mutatkoztak be. fotó: racskó tibor