Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-18 / 219. szám

2012. SZEPTEMBER 18., KEDD KELET Megyei tükör 5 Lábát törte a Vágta-győztes Gajdos Zsolt (elöl) nem adja fel: jövőre újra elindul fotó: km-archIv Micsoda pech: a Nem­zeti Vágta tavalyelőtti győztese az előfutam előtt szenvedett balesetet. NYÍREGYHÁZA. Örömre és ke­serűségre egyaránt okot adott a 2012-es Nemzeti Vágta a szabolcs-szatmár-beregi lo­vasoknak. Bár a kishuszárok szép eredményeket értek el a kétnapos megmérettetésen, a felnőttekről ugyanezt már nem mondható el. Alexa és Tábornok Frank Csaba Ibrány, Harman Norbert pedig Tiszabezdéd színeiben jutott a vasárnapi középdöntőbe a Hősök te­rén, ahonnan azonban már nem jutottak tovább: előbbi a negyedik középfutamban végzett a harmadik helyen Alexa nevű lova nyergében, míg utóbbinak a második kö­zépfutamban sikerült ugyan­ezt az eredményt elérnie a családja tulajdonában álló Tábornok hátán. A Kishuszár A Nemzeti Vágtára kilátoga­tok idén az ’56-osok terén felállított Vágta Korzón te­kinthették meg a települések bemutatkozó standját, és Vágta döntőjébe ismét beju­tott a 15 éves Csajka Csaba Rudolffal, aki - akárcsak egy évvel ezelőtt - most is a máso­dik helyen ért célba. A Nyírsé­gi Vágtán eredményes Gönczi Rebeka Kinga Csengét lova­golva a negyedik, ifj. Fazekas természetesen most is felál­lították az Országkonyhát, ahol idén a libaételeket he­lyezték a kóstolnivalók kö­zéppontjába. Lajos Császár nyergében az ötödik lett. A 2010-es Nemzeti Vágta győztese, Gajdos Zsolt idén Nyíregyháza színeiben sze­retett volna bizonyítani, erre azonban az előfutamot meg­előző „parádén” elszenvedett baleset miatt nem nyílt lehető­sége. A vágta egyik legtapasz­taltabb lovasát szombaton sípcsonttöréssel szállították kórházba, vasárnap azonban már a helyszínről szurkolt a még versenyben lévő lovasok­nak. Két futam között Gajdos Zsolt elmondta: a történtek ellenére jövőre újra indul a Nemzeti Vágtán, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a makrancos Mentol, vagy eset­leg egy másik ló nyergében ülve vállalkozik a megméret­tetésre. Sztárfutam is volt A késő délutáni döntő részt­vevői Molnár Gyöngyi (Ba­jai Kistérség), Bán Dóra (Tapsony), Vass Jennifer (Bu- dapest-Ferencváros), Német János (Baja) és Mátyás Edina Daniella (Tata) voltak. A leg­sikeresebbnek és a leggyor­sabbnak ezúttal Vass Jennifer bizonyult Cordoba nevű lova hátán. A fogatok versenyét idén a Pálházi Ménes nyerte Tieger Endre hajtó közremű­ködésével. A hagyományoknak meg­felelően a Nemzeti Vágtán ezúttal is volt sztárfutam úgy a hátasok, mint a speciális fo­gatok, az úgynevezett bigák versenyében. Sőt, a lehető­ségek duplázódtak! A jóté­konysági sztárfutam győzte­sei ennek megfelelően Ungváry Miklós és Kunkli Ti­vadar lettek, a fogathajtásban Vastag Tamás és Harsányi Levente bizonyultak a leg­jobbnak. A sportolók, művé­szek és Kocs község közre­működésével megrendezett kocsitolók versenyében a sportolók győztek. KM Fókuszban a libaételek @ Finisben A nagyhalászi I órányi úton a végéhez közelednek a csa­padékvíz-csatorna építési munkálatai. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Dr. Rubi Zsuzsa radiológus főorvos ultrahang diagnosztikai magánrendelés Nyíregyháza, Körte u. 16. Előzetes Információ, bejelentkezés: 06-20/966-8714 o 3D színes Doppler ultrahang készülék o o Hasi és klsmedencel vizsgálat o o Emlő ultrahang vizsgálat o o Nyakl lágyrészek (pajzsmirigy, nyálmirigyek) O Nyakl erek (carotis) vizsgálata o o Végtagi erek (artériák, vénák) Doppler vizsgálata O o Lágyrészek uh. vizsgálata O o ízületi uh. vizsgálatok o OHere uh. vizsgálat o Bemutatta jelöltjeit az egyesület Vissza szeretnének kerülni az országos vérkeringésbe. nyíregyháza. Hétfőn délelőtt mutatta be a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület az időközi választásokon induló polgár­mesterjelöltjét, Ráduly Zsol­tot. Kovács Tibor, az egyesület elnöke köszöntőjében röviden összefoglalta a társulás céljait.- Szeretnénk széles körű összefogást, átlátható, tiszta közéletet teremteni Tisza-vas- váriban. Vissza kell kapcsolni a települést az országos vérke­ringésbe, és újra kell indítani a fejlődést a városban. A beve­zető után Ráduly Zsolt polgár­mesterjelölt vette át a szót. - Tősgyökeres tiszavasvári lakos vagyok, feleségemmel és három gyermekemmel továbbra is itt szeretnénk élni, lehetőleg egy élhetőbb városban. Az elmúlt két év következményeként Tiszavasváriban válsághelyzet alakult ki gazdaságilag és morá­lisan is, ezt kívánjuk orvosolni.- Tiszavasvári csak úgy tud hatékonyan működni, hogyha a vasváriak között összefogás alakul ki. Az elmúlt időszak­A jelöltek névsora 1. számú választókerület: Szőke Zoltán 2. számú: Kovács György 3. számú: Szakolczai Attila 4. számú: Krusóczki Zsolt 5. számú: Ráduly Sándorné Dombrádi Erzsébet 6. számú: Nagy Bálint 7. számú: Balázsi Csilla 8. számú: Szabó István ban azt tapasztaltuk, hogy az egyéni érdekek felülírták a kö- zösségéét, a képviselő-testület arra volt csak hivatott, hogy Császár József és Fülöp Erik szavazógépe legyen - közölte Ráduly Zsolt, aki beszélt a si­keres kopogtatócédula-gyűj­tésről is.- A nekünk átadott és a hoz­zánk eljutatott ajánlószelvé­nyek száma bennünket is meg­lepett. Ez is mutatja, hogy az emberek igénylik a változást. A sajtótájékoztatón az egye­sület tagjai kihangsúlyozták: a jelöltjeik nem kívánnak tiszte­letdíjat felvenni. Újságírói kér­désre elhangzott az is: a Fidesz megyei elnöksége biztosította őket a támogatásukról, ugyan­úgy, ahogy a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is. km-tg Ideggyógyászati magánrendelés NYAKI COLOR DUPLEX IH VIZSGÁLAT Dr. SZULICS PÉTER neurológus szakorvos Rendelési hely: Nyíregyháza, Mosolygó u. 2/A. 17.00-19.00 Előjegyzés: 20/9238-805 C Dr.KOLOZSY ZOLTÁNÉI az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAI RENDELÉS (nemzöképesség és merevedési zavarok) Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra Nyíregyháza, Hősök tere 8. * 30/677-9556 www.urodoktor.hu BŐRGYÓGYÁSZATI MAGÁNKLINIKA Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos Általános bőrgyógyászat: pattanásos bőr komplex keze­lése, hajhullás kivizsgálása és kezelése, allergia, pikkelysö­mör, fertőző bőrbetegségek, esztétikai hibák ellátása gyermekbőrgyógyászat számítógépes anyajegy- és bőrrák szűrés • ráncfeltöltés, ajakfeltöltés • botox • Drakula terápia • lézeres szőrtelenítés és bőrfiatalítás • visszér kezelés • amerikai mélyhámlasztás • Orvosi fogyókúra-komplex program X Bórsebészet: anyajegy- és növedék eltávolítás, benőtt köröm műtété gyógypedikűr injekciós zsírbontás, gépi fogyasztó kezelések kozmetika dermokozmetikumok forgalmazása Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. (Rendelés minden nap!) ELŐJEGYZÉS: 42/506 091 és 30/554 0848 - WWW.DERMAART.HU főorvos pszichiáter, pszichoterapeuta, hipnoterapeuta Rendelések: Nyíregyháza, Bocskai u. 33. (hétfő, kedd) Nyíregyháza, Hősök lere 8. (szerda, péntek) KIADÓ újonnan létesült FOGORVOSI RENDELŐ (új fogorvosi szék, röntgengép, bútorzat) ANTSZ engedéllyel. Ugyanitt fogtechnikai labor is működik. Bármilyen jellegű fogtechnikai munkát vállalunk. Nyíregyháza forgalmas helyén, a Zrínyi Ilona Gimnázium mellett, a vasút- és buszállomás közelében, a Széchenyi u.27. szám alatt található. g 30/9454-823 I Jobbik-sajtótájékoztató „Sikeres volt a kórház­védelmi demonstráció” I nyíregyháza. - A „narancsos ellenszél” miatt illúzió lenne azt gondolni, hogy a Jobbik által augusztusban szervezett „Az egészség nem eladó!” kór­házvédelmi demonstrációnak tetten érhető eredményei lesz­nek, az ágyszámcsökkentés és az osztályok megszűnése - „hála” a fideszes többségnek - megakadályozhatatlan. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a társadalmi esemény, amelyen mintegy félezer em­ber vett részt, ne lenne sike­resnek mondható a közösség- építés és a szemléletformálás tekintetében - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Ka­tona Péter. A szálkái önkormányzat job- bikos képviselője a város pá­lyázatokon való (le)szereplését is kommentálta.- A kisebb sikerektől eltekint­ve Mátészalkán sorra akadnak meg, fagynak be a nagy volu­menű, több százmilliós beru­házások: a kórház sürgősségi szárnya 4 éve, a 600 millió forintos városrekonstrukció l éves csúszásban van, és akkor még nem beszéltünk a nagy médiavisszhangot kapott, 700 milliós, önerő nélküli, vissza nem térítendő támogatásról, amire elszalasztott időben „bejelentkezni” a hazardírozó városvezetés - hangsúlyozta Katona Péter. KM-Pi Óránként mérnek Merényi Gyula, a Tisza-Vízgyűjtő Monitoring Rendszer rend­szergazdája adott esetben óránként is méri a Szamos folyó vízminőségét a csengeri vízelemző állomáson, fotó: sipeki Péter Fórumok a Szamos- Kraszna-közi tározóról NYÍREGYHÁZA. A Szamos- Kraszna-közi árvízszint-csök- kentő tározó kivitelezési mun­kálatainak megkezdésével párhuzamosan az Országos Vízügyi Főigazgatóság szep­tember folyamán nyolc alka­lommal tart tájékoztató fóru­mot az érintett településeken. A fórumon résztvevők a be­ruházás megvalósításáról és a kivitelezés menetéről kapnak tájékoztatást. A Vásárhelyi Terv Tovább­fejlesztése program keretében megvalósuló tározó építése szeptemberben megkezdő­dik, a munkálatok közvetve vagy közvetlenül érinteni fog­ják a térség lakosságát, első­sorban a földtulajdonosokat, a gazdálkodókat. km Helyszín és időpont: Szeptember 18.: Mátészalka, 16 óra, Városi Művelődési Központ, Eötvös u. 6. Szeptember 18.: Tunyogmatolcs, 18.30, Művelődési Ház, Rákóczi u.79. Szeptember 19.: Ópályi, 16, Teleház, Petőfi u. 2. Szeptember 19.: Kocsord 18.30, Művelődési Ház, Szent István u. 34. Szeptember 25.: Győrtelek, 16, Művelődési Ház, Kossuth u. 76. Szeptember 25.: Szamosszeg, 18.30, Kultúrház, Bercsényi utca 8. Szeptember 26.: Nagydobos, 16, Házasságkötő terem, Fő utca 135. Szeptember 26.: Szamoskér, 18.30, Művelődési Ház, Kossuth u. 161. «> Iskolából hazafelé Baktaiórántházán István, Szabina, Krisztina és Lilla hazafelé az iskolából megosztották egymással aznapi élményeiket. FOTÓ: SIPEKI PÉTER H 4* Thermotus rA legjobb befektetés: a hőszigetelés? akár egy éves megtérülési idővél! Behívásos, cellulóz alapú hőszigetelés, födémek utólagos szigetelése centiméterenként 100 Pt+áfa/m^tőL | Bővebb információ és ingyenes szaktanácsadás: «vww.ladanyi.hu. Kisiparosok CT> valamint a 30/289-9891 telefonszámon. Védelem a nyári hőség ellen Is! HIRDETÉSEK HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents