Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-15 / 217. szám

558296 2012. SZEPTEMBER 15.. SZOMBAT KELET Fórum 5 Üzenet Favár Tibor, hűséges olvasónktól: Érdemes türelmesen végig- < hallgatnunk egymást. Hiszen amit mi akarunk mondani, azt már úgyis tud­juk. Amit a másik ember mondana, azt viszont még nem. VÁMOS MIKLÓS Postánkból Iskolájuk nevében koszorúztak nyíregyháza. A Móricz Zsig- mond Általános Iskola tanulói és nevelői ünnepséggel és ko­szorúzással emlékeztek meg névadójuk halálának 70. év­fordulójáról. Felelevenítették a nagy író életének és mun­kásságának legfontosabb ese­ményeit, így például azt, hogy a legnagyobb magyar kritikai realista író Tiszacsécsén szüle­tett, apja vállalkozó szellemű kisparaszt, édesanyja félárva paplány volt. Első érett műveit, a Hét krajcár című kötetben köz­zétett novellákat 1908 táján írta. Ekkor találta meg saját hangját, és kötött életre szóló barátságot Ady Endrével. A magára talált Móricz a novellái után regényben írta meg a ma­gyar falu, majd a kisváros és a dzsentri életét. A gyermekko­rát felelevenítő Légy jó mind­halálig című regénye minden diák előtt ismeretes. Utolsó írói korszakában iskolánk név­adója a népi világot, a népi jel­lemet rajzolta mind nagyobb szeretettel, megmutatta az úri és a népi élet kibékíthetetlen ellentétét, és a gyermekkorát idéző novellák után megírta élete regényét. Móricz a mű­veiben nem gyönyörködtetni akart, hanem felrázni, buzdíta­ni a valóság megváltoztatásá­ra, nem véletlen, hogy művé­szetének egyik legjellemzőbb jegye a drámaiság. A jubileumi, ünnepi mű­sorban felcsendült a Légy jó mindhalálig című könyv mu­sical változatának betétdala is. A felső tagozatos tanulók a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár előtti Móricz- szoborhoz is ellátogattak, és koszorút helyeztek el az iskola nevében. LIPPAI ILDIKÓ, MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA. NYÍREGYHÁZA A mórlczos diákok is megemlékeztek névadójuk halálának 70. évforduló­járól FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesz­tőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, információk­kal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Lakóhelyem On is lehet szerkesztő! Bizonyára sokan ismerik és böngé­szik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon.hu) is. A lakóhelyem aloldalakon az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 tele­pülés aloldala szerepel. Ezek a felüle­tek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével. A nagymamák receptjeit követték az Ópályiak Baráti Köre tagjai fotó: olvasónktól Reggeltől estig kavargatták IHMHNUnUMMMM MÁV: Menetrend Átkos Vonalon MÁV. Ez a mozaikszó az én értelmezésemben és tapasz­talataim alapján a Menetrend Átkos Vonalon rövidítése a Záhony-Nyíregyháza-Miskolc szakasz tekintetében. A14 éves fiam Miskolcon, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakkö­zépiskolában tanul, emiatt (vas)utaznia kell. A menet­rendet látva rögtön felmerül az emberben: ki van kiért? Ha az utazóközönség fizet a szol­gáltatásokért, joggal várja el, hogy a vonatok menetrend­szerűen, időben közlekedje­nek. Ezen a vonalon sajnos ez nem így megy. Hazaút: Miskolc-Nyíregyháza IC indul 15 .31-kor, érkezik 18.30-kor, 20 perces késéssel. A Nyí- regyháza-Záhony csatlakozás 18.44-kor indul. A vasúttár­saság úgy indítja el a záhonyi vonatot, hogy nem várja be a megyeszékhelyre érkező utasokat, pedig csak 2-4 per­cet kellene várakoznia. Egy óra múlva indul a következő járat, addig tessék várost nézni! A visszaút is kalandos a Demecser-Nyíregyháza- Miskolc vonalon. A Deme- cser-Nyíregyháza vonat hétköznap 16.44-kor indul, vasárnap 16.49-kor. Persze, csak ha nem késik, mert a demecseri állomásra Záhony felől érkező vonatok csak lépésben, csiga lassúsággal érkeznek be (ugyanis nem a talpfa tartja a vasúti sínt, ha­nem a sín a talpfát, sebesség- korlátozás van, és a menet­időt növeli a vonatra felszálló diákok hada, akik igyekeznek vissza az iskolába). Tehát Demecserből többnyire 5 perc késéssel indul a vonat, s befut a megyeszékhelyre 17.24-kor. Kettő percük van az utasoknak, hogy az első vágányról eljussanak a 17.26- kor a nyolcadik vágányról induló IC-re. Látniuk kellene, amint 30-40 utas szalad, én is a fiammal, hogy elérjük a vo­Nagy volt a sürgés-forgás Ópályiban, a falusi múzeum udvarán, ahol hagyomány- őrző szilvalekvár főzésre készülődtek a reggeli órák­ban az Ópályiak Baráti Köre tagjai. A „nemtudom” szilva mosása, magvalása után hatalmas üstökbe kerültek a lekvárnak való gyümölcsök. Reggeltől késő éjszakáig tar­tott a kavarás, a munka vé­natot. Ha valaki lekési az IC-t, visszafizetik a pótjegy árát, ami nemes gesztus, csakhogy a következő járat 2 óra múlva indul Miskolc felé. Mi lesz télen? Nem tudom, milyen logisztikai közlekedésirányító gárda készíti a menetren­deket, de a mostani helyzet nem éppen utasbarát! Két lehetőség van a visszaútra: az utasok vagy az egy órával hamarabb induló vonattal, vagy autóval mennek be a megyeszékhelyre (felárat fizetve az állam bácsinak), hogy elérjék azt a vonatot, amire a jegyet megvették. Nem lehetne az IC -t legalább 20 perccel később indítani? Azt sem értem, miért kell gén szilkébe került az öreg lekvár. „Minden pontosan úgy történt, ahogy nagy­anyáink csinálták egykor”- mondta Nagy Sándorné Valika néni. A hangulat az esti órákra vált igazán emel­kedetté, amit többek között az is bizonyított, hogy előkerült a gitár. E csodála­tos hangszer segítségével, kíséretével népdalokat éne­a menetrendet kéthetente változtatni. A menetjegy ára is megérne egy misét, hiszen ha Demecser-Nyiregyháza között a vonatjegy 560 forint, Nyirbogdány-Nyíregyháza között 465 forint, akkor Demecser-Nyírbogdány között egy menetjegy 95 fo­rintba kerülne. A MÁV miért kér 250 forintot? A szakasz- határral magyarázza, ami 30 éves dogma! PAPI BÉLA, DEMECSER Nemcsak lekvárral gazdagodtak A régi hagyományok meg­őrzésére és továbbadására törekedve, immár harma­keltek a Kraszna Népdalkor tagjai. Váratlan vendége is volt hagyományőrző szilvalekvár főzésnek: Sonja és lan Új-Zélandról érkeztek rokonokat keresni a Vékony családhoz. Örömmel vettek részt a kavarásban, és elismerően nyilatkoztak a ciberekóstolás után. ERDÉLYI MIKLÓS POLGÁRMESTER, ÓPÁLYI dik alkalommal rendezett szilvalekvár főzést a Borbá­nyai Margaréta Nyugdíjas Egyesület. Már kora reggel magvalták a szilvát az asz- szonyok, és várták a ciberét. Ebédre káposztát töltöttek, amit a művelődési ház udva­rán lévő kemencében főztek meg. Az egész nap vidáman és jó hangulatban telt, min­denki segédkezett, közremű­ködött, amiben csak tudott. Közben sokat beszélgettünk, énekeltünk, és nem utolsó sorban lengőtekéztünk is! Este kellemesen elfáradva, sok élménnyel és egy üveg szilvalekvárral tértünk haza. LOVASSISTVÁNNÉ, AZ EGYESÜLET VEZETŐJE Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. <§* Ma már csak emlék... Olvasónk nyíregyházi evezősöket kapott lencsevégre nemrégi­ben a tisztabereki Túr-hídnál, akik remekül érezték magukat a ragyogó napsütésben. fotó: e.nagy istván Vigyázz rám is! Szabó Boglárka VIGYÁZZUNK AGYEREKEKREI Horgász A Nagyhalász! Albók tónál kellemes, nyugodt környezetben várjuk a horgászokat. Értesítjük a horgászokat, hogy 2012. 08. 25-ável befejeződött az éjszakai horgászat. Továbbra Is szerdától vasárnapig, reggel 06.00 órától este 20.00 óráig van lehetőség horgászatra. • * Napijegy, horgászbérlet illetve horgász kellék, csali a helyszínén megvásárolható. Albók József 30/Q557-A18 Piaci árak a megyéből Nyíregyháza Mátészalka Fehérgyarmat Vásárosnamény Újfehártó Paradicsom 80-250 100-300 100-150 200-300 150-350 Paprika 80-350 100-150 200 200-250 150-350 Fokhagyma 800-1000 1000-1200 1000 1200 1200 Retek /yyÁ '} 100-250 150 100-150 180 150-350 Uborka (íáf 100-200 120-300 100-150 350 200-350 Szárazbab 800-1000 700-800 700-900 700 1000 Gomba 700-800 700 700 750 750-990 Szilva 140-180 200 100-200 200 150 Zöldbab 350-450 400 300 400 450 Alma AM* k 60-200 100-150 200 250 100-200 Sárgarépa 100-200 180 100-200 250 100-300 petrezselyem * 220-500 500 750 650 500-750 Burgonya 50-120 60-70 50-100 50-80 50-80 Őszi barack 100-350 200-400 150-300 400 200-450 Hagyma 60-200 100 100-150 100-150 85-100 Mák /V2 1000 700 800­800-1000 Dió Hkx 1500-2000 1500 1500­1600-1700 Karalábé ^ 80-100 100 100 120 80-120 Karfiol 200-250 250-400 400 300 350-380 Kelkáposzta 250-350 250 150-250 250 350 Káposzta 140-180 130-150 150-200 180-200 200 Méz 1400-2000 1500-2000 1800­2000 Tojás 20-40 32 30-35 38 40 Körte 180-300 300 200-350 350 250-450 Szőlő 350 350­400 200-450 Ügyeletes állatorvosok Szeptember 15-én és 16-án a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi térségben dr. Sás István (06-30/299-1355), a baktalörántházi kistérségben dr. Róka István (06-30/292- 1930), az ibrányi kerületben dr. Vén Ferenc (06-30/375-7110), a nyíregyházi tér­ségben dr. Petromán László (06-30/965- 5930), a tiszalöki körzetben dr. Erdélyi Béla (06-30/324-2750), a mátészalkai kerületben dr. Szabó Ervin (06-30/9635- 486), a csenged körzetben dr. Bokor Gyula (06-30/349-6189), a nyírbátori térségben dr. Molnár Csaba (06-30/9762-661), a nagykállói körzetben dr. Bacsu Attila (06-30/9451-007), a fehérgyarmati kerületben dr. Erdélyi Miklós (06-30/299- 6829), a vásárosnaményi térségben dr. Hajdú László (06-30/303-4145). HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents