Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-13 / 215. szám

2012. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK 14 Horgász * Ponty a zsákmány A nagyhalászi Lukács Lajos augusztus 26-án fogta a tiszaberceli Kozma-tavon ezt a 10,9 kilogrammos pontyot. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN ® Kemény kukoricára jött az amur Szeptember 9-én a kisvárdai pontyos tóban fogta ezt a 3,5 kilogrammos amurt Kenéz Attila. fotó: vincze Péter Horgasztabor Mariapocson A tábor résztvevői FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A délelőttök általában elméleti foglalkozással teltek, délután pedig következett a gyakor­lat. máriapócs. Második alkalom­mal szervezett horgásztábort Máriapócson Turcsán András, a VSTE ifjúsági- és versenyfe­lelőse. A Vasutas és más egye­sületekből 21 gyermek érke­zett az idei táborba. Elmélet és gyakorlat- A szállásunk a máriapócsi zarándokházban tágas és hangulatos volt, a gyermekek nagyon élvezték, mivel egy nagy, közös és tágas tetőté­ri részben helyezkedett el. A napi előadásokat a zarán­dokház udvarán felállított, árnyékot adó sátor alatt tar­tottuk - tájékoztatta lapunkat a tábor vezetője. - Már az első nap elsétáltunk a tóhoz, ahol szalonnasütést rendeztünk. Sötétedés után úgy tértünk vissza a szálláshelyre, mint a régi jó ismerősök. Természe­Több bemuta­tót is láthattak a nyári horgásztábor fiatal lakói. TURCSÁN ANDRÁS tesen vannak visszajáró tábo­rozok is, de volt sok új „kalan­dor” is a csapatban. Másnap már elkezdődött a „munka”: a délelőttök álta­lában elméleti foglalkozással teltek. A fiatalok ismerkedtek a horgászat kellékeivel, az alapfelszereléssel, a horogkö­téssel, a spiccbotos szerelék készítésével, a vizek élővilá­gával.- A gyakorlat délutánon­ként volt. A bemutatókon a horgászcsemeték láthatták az úszós horgászat valameny­nyi fajtáját, mint például a spiccbotos horgászatot, a rakós botos, a bolognai bo­tos horgászatot és az ango­lok kedvencét, a match bo­tos horgászatot. Bár itt nagy távolságokat nem tudtunk dobni, de a működési elvét sikerült megértetnünk velük. Természetesen a Magyaror­szágon oly sokak által kedvelt feeder botos horgászatot is igyekeztünk bemutatni min­den kellékével együtt. A tábor utolsó napját a szo­kásos horgászversennyel zár­tuk. Az idén a záró versenyen három kategóriát indítottunk. A kicsik a 12 éven aluliak, aztán a nagyok a 12 év felet­tiek, és a gyerekversenyzők kategóriája kortól, nemtől függetlenül. Utólag kiderült, nagyon jól döntöttünk, mert a versenykategóriában még az utolsók is kétszer annyit fogtak, mint a másik két kate­gória nyertesei.- Minden résztvevő kapott valamilyen ajándékot. Virág Imre, a Sporthorgász Egyesü­letek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szövetségének elnöke ünnepi beszédében megkö­szönte a gyerekek kitartását és szorgalmát, és különdíjat is felajánlott a legfiatalabb és a legkitartóbb versenyzőnek. A Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület el­nöke, Pataki Zsolt is részt vett a versenyen és az ünnepé­lyes díjátadón, megköszönve mindenkinek a fegyelmezett versenyzést. KM A verseny eredménye Tizenkét év alatti dobogósok: 1. Fricz Ábel, 2. Fricz Janka, 3. Horváth Gábor. Tizenkét év feletti dobogósok: 1. Lengyel Patrik, 2. Petykó Tamás, 3. Bodnár Tamás, 3. Kendi Imre. Dobogós gyerekversenyzők: 1. Turcsán Zsófia, 2. Turcsán Krisztina, 3. Töröcsik Beatrix. A helyszínen tesztel­ték az etetőanyagot, a csalit. Mátészalka. Már a horgász­szezon kezdete óta számolta a napokat, és végre július 22- én elindult az Ul4-es csapat­tal Szlovéniába, a horgász vi­lágbajnokságra Varga Albert, a mátészalkai Kis-Sügér KHE versenyhorgásza.- Naponta 10 órákat edzet­tünk, több etetőanyagot és csalit teszteltünk a helyszí­nen. A vacsorát követően ki­értékeltük a napi eredménye­ket. A szorgos munkának meg is lett az eredménye, hiszen a verseny nyitónapja után első helyen álltunk a franciákkal. A verseny második napján a megmérettetés végét jelző dudaszó előtt már egyértel­mű volt, hogy mi csapatunk a világbajnok 2012-ben, mivel három szektorban is vertük az első helyre esélyes Franciaor­szágot. A dobogó legfelső fo­kán állva a magyar himnuszt hallgatni leírhatatlan érzés. Kívánom, hogy sok versenyző­nek adassék meg ez az élmény - mondta a világbajnok. km Varga Albert (balra) a világbajnoki kupával fotó: magánarchívum Vállalkozók, figyelem! Érdeklik új lehetőségek, vagy kiegészítené tevékenységét ? Az Kelet-Magyarország napilap működő üzlethelyiséggel, irodával rendelkező HIRDETÉSFELVEVŐ PARTNEREKET keres Baktalórántháza.Balkány, Beregsurány, Csenger, Demecser, Dombrád, Gávavencsellő, Ibrány, Kállósemjén, Kemecse, Kisvárda, Kótaj, Kölese, Mándok, Máriapócs, Mátészal­ka, Nagyecsed. Nagyhalász, Nagykálló, Nyírbátor, Nyirbéltek, Nyírbogát, Nyírlugos, Rakamaz, Székely, Tarpa, Tiszabercel, Tiszalök, Tiszavasvári, Tyúkod, Újfehértó, Vaja, Vásárosnamény, Záhony településekre. Elvárásaink: Forgalmas helyen lévő helyiség, internet elérhetőség, köny- nyű megközelíthetőség, számítógép kezelői tudás, megbízhatóság. Amit kínálunk: Az üzlet/iroda hirdetésfelvevő helyként való reklámozá­sa saját termékeinkben, magas, forgalom függő jutalék, további értékesítési lehetőségek. Jelentkezését az elérhetőségek (vállalkozás neve, telefonszáma, üzlet címe) feltüntetésével a zsolt.varga@inform.hu e-mail címre várjuk. MOLNÁR ISTVÁNNÉNAK Nyíregyházára! 60. születésnapodon sok boldog születésnapot kívánunk, nagyon sok boldogságot, erőt és egészséget! Férjed, lányod-vejed, fiad-menyed és a három kisunokád. KOPCSÓ BOTONDNAK Nyíregyházán Drága Botikám! 3. születésnapod alkalmából azt kívánom: Legyen gondtalan gyermekkorod, szeretetben gazdag felnőttkorod és hosszú boldog életed! Szerető Nagyapád, Novák Lajos BODNÁR JÁNOST és FELESÉGÉT s 50. házassági évfordulójuk alkalmából köszönti családjuk. co 3 Drága RINYU MARTIN! Lépteid mentén kivirágzik a táj, érintésed nyomán elmúlik minden, ami fáj. Kicsiny ujjad nyomán minden újraéled. Benned virágzik minden, ami számunkra az élet. Egyéves szünnapodon Isten éltessen sokáig! Szerető szüleid, keresztszüleid, nagyszüleid. HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents