Kelet Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-13 / 215. szám
2012. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK 10 Sport KELET ■■mhmmhmmkhéb m ■nvioMixn Négy új játékos vár bevetésre a várdai csapatban kézilabda. Négy új emberrel a soraiban melegít a szeptember 22-én esedékes bajnoki rajtra a Kisvárda NB Il-es férfi kézilabdacsapata.- Hiszem, hogy a nyáron csatlakozott fiúk, a Balmazújvárosból kettős játékengedéllyel igazolt Balázs Sándor, a hajdúnánási Szabó Attila, továbbá a Demecserből érkezett Fekete Richárd és Papp László jelentős erősítés - adta hírül Papp József, a Várda edzője.- Velük kiegészülve a következő szezonban a dobogón szeretnénk végezni. Az edzéslátogatottság a munkahelyi elfoglaltságtól függ, ettől eltekintve a srácok tisztességgel elvégezték a tervezett feladatokat. Hozzáteszem, a juniorcsapat öt játékosa egyre gyakrabban vesz részt a felnőttek edzésein is, ami jelentős szakmai fejlődést mutat. km Turcsán András a harmadik HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk 2012. szeptember 7-ei számának 10. oldalán, a „Népes mezőnyben, szép környezetben hajtottak” című írásban pontatlanul jelent meg a C kategóriás megyei fogathajtó bajnokság póni kategóriájában a harmadik helyezést elért versenyző és egyesületének a neve. A bronzérmet valójában Turcsán András, a Nyírségi LTE hajtója szerezte meg. Az elírásért az érintett és olvasóink elnézését kérjük. KM Ökölvívás Visszavágót követel Manuel Charr, akit szombat éjjel sérülés miatt a negyedik menetben léptettek le a Vitalij Klicsko elleni WBC nehézsúlyú világbajnoki címért kiírt mérkőzésen. - Megloptak, elvették a győzelmemet! Újra ki kell állnunk egymás ellen! - nyilatkozta a pórul járt bunyós. Vigyázz rám is! Sólyom Otília VIGYÁZZUNK |fC| CT A GYEREKEKRE! AEMiJ, Szamosbecsről Európa csúcsára Ötvenesztendős lenne Pálóczi Gyula, akire egykori felfedezője és pályatársa segítségével emlékezünk. atlétika. Csütörtökön lenne ötvenesztendős Pálóczi Gyula, korábbi távol- és hármasugró, aki pályafutása legjobb eredményeit az NYVSSC versenyzőjeként érte el. A szamosbecsi származású sportoló általános iskolai tanulmányait Csengerben végezte, majd a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium sport- tagozatos osztályába került. Igazi őstehetség volt Sokoldalúságára jellemző, hogy távolugrásban minden idők második legjobb magyar eredménye (825 cm) az övé, hármasugrásban (16.87) pedig negyedik a honi örökranglistán, de magasugrásban is 211 centi volt élete legjobbja. Távolban háromszoros, hármasban ötszörös magyar bajnok volt (balszerencséje, hogy abban az időben mindkét versenyszámban klasszis riválisa volt Szalma László, illetve Bakosi Béla személyében), legkiemelkedőbb eredménye az 1985-ös athéni fedettpályás Európa-bajnokságon szerzett aranyérem (815 centis ugrással), a második helyre szorítva Nagy fájdalmat okozott az elvesztése, emlékét igyekszünk méltó módon ápolni. BAKOSI BÉLA Szalma Lászlót. Pálóczi Gyula három és fél éve, 2009 januárjában hunyt el, Csengerben élő édesanyja a mai napig nem tudta feldolgozni fia korai elvesztését. A magyar sport jelenlegi helyzetét ismerve szinte felfoghatatlan, hogy valaki Szamosbecsről indulva ér el Európára szóló eredményeket. Kevés híja volt, hogy az ő tehetsége is titokban maradjon...- A Vasvári-gimnázium sporttagozatos osztályába megyeszerte kerestük a tehetséges atlétákat, az egyik felmérő központ Mátészalka volt - mesélte Pálóczi Gyula felfedezéséről Orendi Mihály, korábbi atléta-edző, aki jelenleg a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője,- Nekem az volt a feladatom, hogy a gyerekeket a mozgásuk, kiállásuk alapján figyeljem, de őszintén bevallom, egy valaki nem tűnt fel. Mindaddig, amíg Pásztor István testnevelő oda nem állt elém, hogy van egy csenged tanuló, aki képes átugrani a saját testmagasságát. Akkor ezt nem tudtuk felmérni, de a következő alkalommal igen, és a 158 centis kis Pálóczi Gyuszi valóban százhatvanat ugrott. Be is került a Vasváriba, ahol apró termete ellenére Szalka Géza tanár úr az ugró szakágba javasolta. Harmadikos korára hatalmasat nőtt, akkor már edzője, Sigér Zoltán is látta, hogy nem akármilyen tehetségről van szó. Kis idő múlva a junior Európa-bajnokságról távol- és hármasugrásban is ötödik helyezettként jöhetett haza, pályafutása pedig felnőtt korában teljesedett ki. Az a felnőtt pályafutás pedig szinte végigkísérte a kor másik nagy nyíregyházi ugrójáét, Bakosi Béláét. A szintén fedettpályás Európa-bajnok hármasugrót számos emlék köti Pálóczi Gyulához. Örök szívfájdalom- A feleségemnek, Erikának osztálytársa volt Gyula a Vasváriban, köztünk pedig az évek során őszinte barátság alakult ki, a családalapításom után gyakran lakott nálunk- emlékezett a születésnap apropóján Pálóczi Gyulára Bakosi Béla. - Rivalizáltunk egymással, hiszen belekóstolt a hármasugrásba is, bár ebben a számban azok után szerezte bajnoki címei nagy részét, hogy abbahagytam a versenyzést. Mindkettőnk fejlődésének nagyon jót tett, hogy az edzéseken is minden egyes ugrásnak volt tétje. Igazi őstehetség volt, aki a halála előtti években zárkózottá vált, sokáig én sem tudtam róla, hogy betegséggel küszködik, korábbi közös edzőnk, Sigér Zoltán szembesített a szörnyű hírrel. Nagy fájdalmat okozott az elvesztése, az emlékét igyekszünk méltó módon ápolni. Miként Bakosinak, úgy Pálóczi Gyulának is örök szív- fájdalma volt, hogy a politikai bojkott miatt életük legjobb formájában nem vehettek részt az 1984-es Los Angeles-i olimpián. Ezt a keserűséget - ahogy atlétaberkekben ismerték - „Págyé” magával vitte a sírba is. km-bt Vándorserleg és emlékhely Pálóczi Gyula egykori tanára, Szalka Géza és Bakosiné Szenczi Erikával az élen korábbi osztálytársai alapították azt a vándordíját, amelyet minden évben az U 23-as távolugró magyar bajnok kap. Ezen a nyáron éppen a jó barát, Bakosi Béla tanítványához, Pál Robinhoz került a mutatós serleg. Az emlékápoláshoz tartozik az a szekrény is, amelyet a Városi Stadionban, a Nyírsuli épületében alakítottak ki, ebben Pálóczi Gyula több fotója és ereklyéje (szöges cipő, válogatott mez és melegítő) is megtalálható. Egy szál virág lesz a belépő Régi riválisok néznek farkasszemet egymással Gyarmaton FOTÓ: KULLÁR BALÁZS Nyíregyházi focistával nyert az ELTE gárdája Szombaton Fehérgyarmaton férfi, vasárnap Kisvárdán női torhát rendeznek. KÉZILABDA. A bajnoki rajt előtt egy héttel, szombaton rendezik - a sajnálatosan bő névsort tartalmazó - Török Zsigmond-Kullár Ferenc-Sza- lai Márk-Kiss Norbert nemzetközi felkészülési férfi kézilabda tornát Fehérgyarmaton. Az NB II-ben szereplő hazaiak mellett az „osztálytárs” Mátészalkai MTK, a második vonalban érdekelt Nyíregyházi KSK-Nyír-Komplett, valamint a Szatmárnémeti VSK (román) lép pályára. Az első mérkőzés reggel 9 órakor kezdődik, a belépő egy szál virág, mellyel a helyi sportcsarnokban a közelmúltban felavatott emlékfalnál róhatják le tiszteletüket a szurkolók. Egy nappal később, szeptember 16-án ugyancsak a bajnoki hangolást elősegítő nemzetközi női tornának ad otthont KisVárda (kezdés: 9 óra). Három együttes részvétele biztosnak tűnik, a Miskolci Sportiskola, a szlovák Kassa, valamint az NB II-ben induló házigazda mutatja meg magát, a szervezők reménye szerint egy negyedik csapat is csatlakozik a mezőnyhöz. KM Program A fehérgyarmati emléktorna menetrendje: 9.00: Szatmárnémeti VSK-Mátészalkai MTK ____________________________________ 11.00: Fehérgyarmati VSÉ-Nyíregyháza KSK-Nyír-Komplett __________________^ 13.00:jriérkőzés ahajrnadik helyért^ 15.00: döntő LABDARÚGÁS. A Telki Edzőközpontban rendezett Foci- Fesztiválon bonyolították le a Széchenyi Bank Egyetemi Bajnokok Ligáját, ahol az egyetemi-főiskolai kispályás futballbajnokságok győztesei vehettek részt. A tornát végül (soraiban a nyíregyházi Nyitrai Tiborral) az ELTE-s NSZK veretlenül nyerte meg, maga mögé utasítva a BME-s Béna Kacsákat és a SZTE delegáltjait. KM Nyitrai Tibor (álló sor, jobbról a második) aktív részese volt a csapat eredményes szereplésének fotó: tudósítónktól Labdarúgás A megyei III. osztály eredményei, a csoportok állásai Arany Fácán fehérgyarmati csoport: Túristvándi-Jénkmajtis 3-1, Kisar-Nagyar 4-0, Hermánszeg-Ura 1 -4, Cégénydányád-Túrricse 2-l,Nábrád-Pátyod l-2,Csegöld-Penyige l-2,Szamosbecs- Kocsord 6-0, Csengerújfalu-Szamossályi 1-7 A csoport állása 1. Penyige 4 415-4 12 2. Túristvándi 4 415-7 12 3. Jánkmaitis 4 31 14-6 9 4. Pátyod 4 31 13-7 9 5. Ura 4 2 210-5 8 6. Túrricse 4 2 1 1 9-5 7 7. Nábrád 4 22 15-5 6 8. Szamosbecs 4 22 14-5 6 9. Szamossájyi 4 22 13-8 6 10. Kocsrod 4 1 1 2 9-15 4 11. Csengerúifalu 4 11 8-15 3 12. Kisar 4 13 7-14 3 13. Csegöld 3 12 2-8 3 14. Cégénydányád 4 1 • 3 5-19 3 15. Nagyar 4 13 3-1716. Hermánszeg 43 5-16Arany Fácán klsvárdai csoport: Barabás-Nyírkércs 3—4, Vitka— Petneháza 4-0, Kisvarsány-Gégény 1-1, Nyírjákó-Tiszaszentmárton 9-0, Berencs FC-Nyírtass 3-1, Tiszabezdéd-Aranyosapáti 2-0, Lövőpetri-Nagydobos 3-2. A csoport állása 1. Lövőpetri 4 413-6 12 2. Nyírjákó 4 3 119-6 10 3. Vitka 3 38-1 9 4. Tiszabezdéd 3 38-4 9 5. Berencs FC 4 2 1 1 11-12 7 6. Petneháza 4 22 11-10 6 7. Nvírkércs 3 21 6-7 6 8. Gégény 4 1 2 1 7-9 5 9. Kisvarsány 4 1 1 2 8-6 4 10. Nagydobos 3 12 9-6 3 11. Nyírtass 4 13 7-8 3 12. Tiszaszentmárton 42 2 8-18 2 13. Barabás 41 3 6-12 1 14. Zsurk 33 3-10 15. Aranyosapáti 33 3-12Arany Fácán mátészalkai csoport: Nagykálló II—Hodász 4-0, Piricse-Nyírcsászári 1 -4, Nyirgyulaj II—Őr 2-1, Encsencs- Kisléta 6—2. A csoport állása 1. Encsencs 4 31 23-6 9 2. Biri 3 34-0 9 3. Penészlek 3 2 15-3 7 4. Nyírbátor II 2 28-2 6 5. Nagykálló II 3 21 8-4 6 6. Geszteréd 3 21 6-3 6 7. Nyírcsászári 4 12 4-8 3 8. Bököny 3 21 7-10 6 9. Nyírgyulai II 4 1 2 1 5-5 5 10. Nyírbéltek 3 1 1 1 6-4 4 11. Or 3 12 5-6 3 11. Bogát 2000 3 12 5-7 3 13. Kisléta 33 3-1014. Piricse 33 2-1015. Hodász* 44 0-16*A Hodásztól egy pont levonva. Arany Fácán nyíregyházi csoport: Tiszavasvári ll-Tiszalök VSEII l-l,Tiszatelek-Tiszaeszlár2-0,TiszalökPOTE-Tiszabercel 1-6, Buj-Gávavencsellő SE 1 -0, Frimex-Ramocsaháza 0-5, Tiszadob- Nyírtura0-1. A csoport állása 1. Nyírtura 4 4 _ 8-1 12 2. Tiszalök VSE II 4 3 114-5 10 3. Tiszatelek 4 3 111-2 10 4. Tiszabercel 4 2 1 1 16-5 7 5. Gávavencsellői SE 4 22 12-7 6 6. Tiszavasvári II 4 1 2 1 6-6 5 7. Ramocsaháza 3 1 1 1 7-4 4 8. Bashalom 3 1 1 1 6-5 4 9. Búj 3 1 1 1 5-6 4 10. Tiszaeszlár 3 1 1 1 3-4 4 11. Tiszadob 4 1 1 2 5-9 4 12. Frimex 4 13 5-18 3 13. Balsa 31 2 2-9 1 14. Tiszalök POTE 41 3 3-17 1 15. Nyírtét 33 4-9-