Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-04 / 182. szám
2012. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT KELET (■Nyáron isapadban Közel ötven, zömében középiskolás és egyetemista vett részt a héten Nyíregyházán és Tiszadobon megrendezett ökumenikus szabadegyetem előadásain és kurzusain. fotó: racskó Tibor Fidesz-sajtótájékoztató Fidesz: jói láthatóan bővül a foglalkoztatás NYÍREGYHÁZA. - A Nemzet- gazdasági Minisztérium februárban hirdetett pályázatot a mikror, kis- és középvállalkozások számára. Összesen 584 vállalkozás kapott 7,3 milliárd forintot, a legtöbb támogatást, 1,4 milliárd forintot pedig Szabolcs megyei cégek nyerték. Ezzel 707 új munkahely jön létre, ebből 190 Nyírbátorban és térségében - mondta pénteki sajtótájékoztatóján dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, s hozzátette: emellett 142 munkahely megtartását is célozza az elnyert összeg.- Megindult a munkahelyek bővülése, én arra számítok, hogy a sikeres pályázatok, valamint a bővülő közfoglalkoztatás révén jelentős mértékben csökken majd a megyében, illetve Nyírbátor térségében is a munkanélküliségi ráta - mondta. Román István országgyűlési képviselő Halmi József keddi sajtótájékoztatójára reagálva azt mondta: a szocialisták nem akarják észrevenni az elért eredményeket, például azt, hogy a közmunkaprogram jelentős része Szabolcsban valósul meg, sem azt, hogy a foglalkoztatási pályázatoknak köszönhetően több száz új munkahely jön létre, s hogy komoly összeget csoportosítottak át a kis- és középvállalkozások fejlesztésére.- A szocialisták egy kicsit összezavarodtak, amit az jelez, hogy nyár közepén adnak osztályzatokat. Hogy egy olyan politikusuk munkáját emelik ki, akit meggyanúsított az ügyészség, magáért beszél, de nekünk nincs szükségünk ilyen példaképekre - mondta. km-sza Monk és Dj. Dezi Sóstón, a megújult termálrésznél forgatott fotó: net Fülsimogató popdallal debütált a nyíregyházi Dj NYÍREGYHÁZA. Miért pont én? - teszi fel a kérdést címadó dalában Dj. Dezi (Szepesi Dezső) nyíregyházi lemezlovas és a fiatal énekesnő, Monic (Horváth Mónika). A fülsimogató nyári popmuzsika zenéje és szövege - amely mi másról szólna, mint a szerelemről és az érzelmi vívódásról - Dj. Dezi fejéből pattant ki, aki megunta, hogy mindig „kész anyagból” dolgozik a keverőpult mögött, s úgy döntött, kipróbálja magát a zeneszerzés és dalszövegírás világában.- A Miért pont én? című dal rádiós és diszkós verzióját az egyik nyíregyházi hangstúdióban vettük fel, a videoklipet pedig Sóstón, egy éjszaki fürdőzés alkalmával rögzítettük. Mónika különleges, dallamosan vad hangjának köszönhetően slágergyanús produkció született, ami nemcsak a közismert videómegosztó portálon látható-hallható, hanem több nagyvárosi rádió is felvette a zenei repertoárjába. Bízunk benne, hogy a Nyíregyházán született dal nemcsak a város és megye zeneszerető közönségének tetszését nyeri el, hanem a vájtfülű szakmai tekintélyek elismerését is kiérdemli - mesélte Szepesi Dezső, alias Dj. Dezi. km-pi Éremgyűjtők nyíregyháza. Az Éremgyűj- tők Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete találkozót szervez tagjai és az érdeklődők számára augusztus 5-én, vasárnap, 8 órától ll-ig Nyíregyházán, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. KM Adótraffipax A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatóságának operatív ellenőrei a 32. héten a következő településeken végeznek helyszíni ellenőrzéseket. Hétfő: Nyíregyháza; kedd: Fehérgyarmat, Magy; szerda: Porcsalma, Csenger; csütörtök: Kisvárda, Pap; péntek: Kállósemjén, Nyírbátor. Tényleg igaz az ukrán csoda! Lélegzetelállító, hihetetlen, a gravitációt meghazudtoló művészet. A Virskynél a varázslat maga a realitás! nyíregyháza. Szabadtéri Színpad, augusztus 10., este 9 óra. Ezt a 3 adatot kell megjegyeznünk, és persze ott kell lennünk az eseményen, ha látni akarjuk a csodát. Az Ukrán Állami Népi Együttes 2002 után most újra Magyarországon mutatja be azt a hihetetlen produkciót, amely éves szinten 8 hónapig csak és kizárólag az Egyesült Államokban látható. A 24 tonnás kamion, amely közel ezer darab kosztümöt szállít, már megérkezett, és már csak arra vár, hogy az augusztusban érkező művészek öltöztetői kinyissák azt, és betolják az öltözőbe a ruhákat. Átírt tánctörténelem A színpad és a technika építése minimum két napig fog tartani, mivel a közel százfős Virsky - Ukrán Állami Népi Együttes nemcsak az emberek, hanem a show elengedhetetlen részét képező fénypark terén is biztosítja a monumentalitást. Két teherautóval érkeznek majd a lámpák, és másik kettővel az állványok és a hangtechnika. Ha az együttes magyarországi fellépéseinek periódusait vesszük alapul, akkor legközelebb már egy generációval idősebbek fogják látni ezt a műsort, így valljuk be őszintén, egy ilyen eseményre mindenképpen érdemes áldozni egy kis időt, hogy utána azoknak, akik nem voltak ott, mondhassuk: „Hát, 10 év múlva biztosan te is meg tudod majd nézni...” A 84 főből álló világhírű társulat, a Virsky - Ukrán Állami Népi Együttes 2012 nyarán egy lélegzetelállító, a fizika törvényeit meghazudtoló és minden nemében egyedülálló produkcióval érkezik Magyarországra. A mottó: Virsky - A név, amely átírta a tánctörténelmet! KM Részletek A 9 állomásos turné egyik állomása Nyíregyháza Helyszín: Szabadtéri Színpad_____________________________ Időpont: augusztus 10., 21 óra Jegyek: www.jegy.hu weboldalpn és a Váci Mihály Kulturális központban. Telefon: +36 42 411822_______________________________ Az előadás időtartama: 2x50 perc. ________________________ Részlet az előadásból: www.livepoint.hu/virsky Augusztus 10-én láthatjuk őket Nyíregyházán FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Jobbik-sajtótájékoztató A Jobbik újra Fülöp Eriket jelöli polgármesternek tiszavasvári. - A Jobbik Magyarországért Mozgalom újra Fülöp Eriket jelöli polgármesternek Tiszavasváriban - jelentette be dr. Gyüre Csaba, a parlamenti párt alelnöke, országgyűlési képviselője a pénteki sajtótájékoztatón. Elmondta: úgy értékelik, hogy a jobbikos városvezetés kiváló munkát végzett, megállította a város adósságállományának növekedését, és stabilizálta az önkormányzat gazdálkodását. A politikus szerint „így látják ezt a település lakói is, s a Jobbik ismét meg fogja nyerni az időközi választást Tiszavasváriban”. Dr. Fülöp Erik, Tiszavasvári polgármestere - aki a időközi választás napjáig „ügyvezetőként” ellátja a tisztséget - adatok felsorolásával bizonyította, hogy milyen gazdasági eredményeket értek el. Hangsúlyozta, hogy 2010-ben 446 millió forint mínusszal vette át a jobbikos többség az előző önkormányzattól a költségvetést, az idei évre pedig 370 milliós forráshiánnyal fogadták el a helyi a büdzsét. Cáfolta azt a Fidesz-KDNP-s állítást, hogy egymilliárd forint értékű, az előző önkormányzat által elnyert beruházási pályázatot adtak vissza. Négy Leader-programra beadott pályázatról mondtak le, mert azok - szerintük - nem szolgálták a város fejlődését, emellett jelentős helyi forrást igényeltek volna. Újságírói kérdésre válaszolva Fülöp Erik szerint a képviselő-testület önfeloszlatásában szerepet játszhatott az is, hogy nem kaptak tiszteletdíjat a helyi képviselők, csak az igazolt költségeiket térítették meg. „Az előző ciklusban 130-140 millió forintot költöttek Tiszavasváriban tiszteletdíjra, valamint a két alpolgármester és a polgármester, továbbá az intézményvezetők jutalmazására, amit érthetően nem folytattunk tovább” - magyarázta. mti/km Tanácsadás NYÍREGYHÁZA. Pszichológiai tanácsadás minden korosztálynak címmel tart foglalkozást augusztus 6-án 10-17 óra között Smidt Katalin transzperszonális pszichológiai terapeuta, életvezetési tanácsadó a Napfény Életmód és Köz- művelődési Egyesület vendégeként Nyíregyházán, az Egészségügyi Kar „A” épület földszinti 8-as szobájában, km Jósavárosi Napok péntektől NYÍREGYHÁZA. AugUSZtUS 10- én 15 órától kreatív foglalkozással, bábszínházi előadással kezdődik az idei Jósavárosi Napok rendezvénysorozat. Szombaton 16 órától általános és középiskolások, egyesületek, valamint nyugdíjas klubok bemutatójával, koncertekkel várják az érdeklődőket a Eötvös-iskola udvarán, km <& Kemény munka Sírkövet csiszolni a rekkenő hőségben keveseknek lehet az álmai munkája. Képünk Gávavencsellőn készült. fotó: racskó tibor MSZP-sajtótájékoztatő „A nyomor tetten érhető” Örökifjú A csúszdázásból egyszerűen nem lehet kiöregedni. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Közmunkások Szak- szervezete: az éhbérért dolgozókért. nyíregyháza. Amióta a borsodi Ricsén hétfőn megalakult a Közmunkások Szakszervezete, rövid időn belül 534-en léptek az érdekvédelmi szövetség tagjai sorába.- A héten 6 szabolcsi településen jártunk, szembesültünk mindazzal, amit eddig is tudtunk. Noha a kormánypárti politikusok állítják, hogy meg íehet élni 47 ezer forintból, ez egyszerűen nem igaz. Egy kiszámíthatóbb, tisztességes létért szeretnénk tenni a közel 200 ezer közmunkásért, és ezáltal a családjukért. Három hónap alatt kiépül az országos hálózat - mondta Kordás László a pénteki sajtótájékoztatón, aki a közmunkás-szakszervezet főtitkári feladatait látja el.- Szervezője, résztvevője voltam a Munkát-Kenyeret- Tisztességes Béreket! Egyesület „éhségmenetének” - mondta Nyakó István országgyűlési képviselő. - Elhatároztuk, hogy érdekképviseleti szervet alapítunk a nehéz sorsú, kiszolgáltatott embereknek. Nagy a baj az országban, a nyomor tetten érhető. Ha egy ember kiabál, aligha hallatszik el a falu határáig. Ha ezer tiltakozik, az sem biztos, hogy eljut a járási székhelyig. Ha tízezer háborog, talán felfigyelnek rá a megyeszékhelyen. De ha százezer ember hallatja a hangját Budapesten, az üvöltés Brüsszelig is eljut. Ahol nincs társadalmi igazságosság, ott nincs társadalmi béke. Szeretnénk elérni, hogy a 47 ezer forintos összeg januártól megegyezzen a 2010-es 60 ezer forintos tétellel, ami nem sok, azonban még mindig több, mint a mostani.- Koldusabbak az emberek, mint valaha - mondta Halmi József, az MSZP megyei alelnöke. - A heti bérkifizetés rendszerén sürgősen változtatni kell. A falvakban éhező, nyomorgó embereket látni, az éhbérből képtelenség megélni. Nem érzik át a problémájukat azok, akik tehetnének ez ellen! Vérlázító a kormánypárti politikusok magatartása! km-ltl