Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-24 / 198. szám
2012. AUGUSZTUS 24.. PÉNTEK 1 KELET MiOVABOBSZilG Labdarúgás NBin.,Tisza-csoport a bajnok után az éllovas következik csapatának van mit kijavítania a nyitányon elszenvedett hajdúszoboszlói vereség miatt. Réti Gergő (balra) és Kóka Róbert (jobbra) társaival együtt a Bakta elleni rangadón javíthatják ki a balul elsült kisvárdai rajtot FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Bátor: Az egyetlen megyei rangadó lesz a forduló mérkőzése, ezen kívül csak a Nagyecsed játszik hazai pályán. labdarúgás. A második játéknap egyetlen szabolcsi- derbije lesz az igazi rangadó a Ti- sza-csoportban - elég annyit leírnunk, hogy a Nyírbátor a Baktalórántházát fogadja. Ez a párosítás önmagában is izgalmas és kemény meccset feltételez, az első játéknapon történtek fényében pedig főleg: a vendég baktaiak a múlt hét legnagyobb különbségű győzelmét aratták a Diósgyőr II. 4-i-es legyőzésével, és ezzel a tabella élére álltak, a házigazda bátoriak pedig Kisvárdán veszítettek 2-0- ra, így a tavaly óta meglévő NB III-as tagságuk ideje alatt most először nem állnak dobogós helyen. Tavaly is a bajnokság elej én, a nyitó fordulóban találkoztak egymással és mindkétszer érdekes meccset vívtak egymással a felek. Augusztusban a bátoriak nyertek 4-0-ra, a. tavaszi nyitányon a Bakta 3-2- vel vágott vissza. A jelek szerint tehát ebben a párharcban nagy jelentősége van a hazai pályának, ami most a legutóbbi ezüstérmes mellett szól. No, meg az is, hogy a baktai csatárt, Szabó Róbertét egy, a rajtot megelőző mátészalkai edzőmeccsen történt civako- dás miatt tiltották el három bajnoki meccsre (a másik felet, a szálkái Petrohai Miklóst hét tétmeccsre „iktatta ki” a fegyelmi bizottság). Nyerni kell az ecsedieknek Immár október óta téma, hogy a Várda SE képes-e folytatni győzelmi sorozatát. Révész Attila legénysége azóta huszonegy sikert számlál zsinórban és a sorozat szombaton Hajdúböszörményben folytatható. Érdekes, az előző sorozatban erre a párosításra is a nyitányon került sor - őszszel hazai pályán i-i-et játszott hajdúsági ellenfelével a Kisvárda, tavasszal - már a sikerszéria kellős közepén - viszont idegenben nyert 3-0-ra. A Nagyecsed és a Létavértes nem egymás ellen kezdte, hanem zárta az előző bajnokságot, júniusban a szomszédos megyében játszottak i-i-et a felek. Gyanítható, az őszszel hazai pályán elért 2-2-es eredmény megismétlésével sem lenne elégedett az ecsedi edző, Feczkó Tamás, hiszen Cigándon az újonc A másik három, megyei érdekeltségű párharcnak nincs (közel)múltja, hiszen a TiszakanyáraTiszaújvárossal, az Ibrány pedig a Diósgyőr II- vel nem találkozhatott amiatt, mert a borsodi csapatok a Mátra-csoportban szerepeltek, az újonc Szatmár Unió FC pedig tavaly ilyenkor még a megyei I. osztályban gyűjtögette a pontokat, így számára újdonság lesz a cigándi kirándulás. Három nevezett csapatunk három különböző eredménnyel kezdte a szezont, így a győztes Ibrány utazhat a legnagyobb önbizalommal felvértezve a diósgyőriekhez, a Tiszakanyáron máris javítási kényszer van, legyőzőjével, a Cigánddal szemben pedig az újonc szatmáriak bizonyíthatják, hogy nem véletlenül szerepelhetnek ebben az osztályban. KM-BT 2. forduló (kezdés: 16.30): Szakvezetői várakozások Szombat Nyírbátor (12. )-Baktalórántháza (1.) Fogarasi Zoltán, nyírbátori edző: - Újabb nehéz feladat vár ránk szombaton, hiszen a nagyon jól rajtoló Baktát fogadjuk, amellyel az utóbbi időben rendre gólgazdag és izgalmakban bővelkedő mérkőzéseket játszunk. Mivel minden pontnak óriási jelentősége van már a bajnokság elején is, ezért a riválisainkkal szemben megszerzett lépéshátrányunkat nem szeretnénk tovább növelni. Ahhoz viszont, hogy az érthető önbizalommal érkező egységes vendégekkel szemben megszerezzük első bajnoki góljainkat és pontjainkat és ezáltal a hazai közönségünk előtti nyitányunk eredményes legyen, sokkal hatékonyabb támadójátékra, fegyelmezettebb védekezésre és jobb helyzetkihasználásra lesz szükségünk. Illés László, baktalórántházi játékos-edző: - Jól kezdtük a bajnokságot, hiszen sziporkázó győzelmünk jó játékkal is párosult. Ezzel együtt, hogy mire vagyunk képesek, az inkább a hétvégén fog eldőlni a jól menedzselt, jól felkészített és jó erőkből álló nyírbátoriak ellen. Egy korábbi felkészülési meccs hozadéka megzavarta a heti felkészülésünket, hiszen Szabó Róbert három meccses eltiltást kapott - „jó magyar" szokás szerint: a magyar embert akkor is büntetik, ha áldozat. Ettől függetlenül erősnek és a bravúrra képesnek érzem a csapatot. ______________________________ Tiszaújváros (S.)-Tiszakanyár (9.) Koskovits György, tiszakanyári edző: - Sajnos nagyon elszúrtuk a rajtot, a jó erőkből álló Tiszaújváros ellen azonban nem lehet más célunk, csak a mindenáron való pontszerzés. Cigánd (4.)-Szatmár Unió FC (7.) Della Sándor, a Szatmár Unió edzője: - Felemás rajtot vettünk, mert a Böszörmény elleni mérkőzésen adódtak helyzeteink, így kicsit fájó a pontvesztés. Az első idegenbeli mérkőzésünkön nagyon jó csapat otthonába látogatunk, de felkészültünk a feladatra, így bizakodóan tekintünk a mérkőzéseié. _______________ Hajdúböszörmény (7.)-Várda SE (2.) Révész Attila, kisvárdai edző: - A Böszörmény a jelek és a tavasz második felének teljesítménye szerint összekapta magát és az idegenben szerzett egy pont után első hazai mécsesén egész biztosan nagy odaadással fog játszani. Mindezek miatt kiélezett mérkőzésre számítok. Csapatunk játékban kezd összeállni, így bizakodással tekintek a bajnoki elé. Vasárnap Nagyecsed (12.)-Létavértes (10.) Feczkó Tamás, nagyecsedi edző: - Hazai pályán, szurkolóink támogatásában bízva meg kell szereznünk a bajnokság első győzelmét a fiatal és lendületes létalak ellen. ________ Diósgyőr 11(1 A.)—Ibrány (5.) Kovács János, ibrányi edző: - Várhatóan a fiatalos lendület fog dominálni mindkét oldalról, hiszen ellenfelünk is hasonló korosztályt képvisel, mint a mi csapatunk. Kiszámíthatatlanná teszi a diósgyőriek játékerejét, hogy nem tudni, az első csapatból hányán jutnak szóhoz a vasárnapi bajnokin. A mi részünkről bravúr szükséges hozzá, hogy pontot vagy pontokat tudjunk szerezni. Az első fordulóban kiállított Ruan Pereirára nem számíthatunk. Kállósemjéni múltidézás örömfocival Szombaton nosztalgiázhatnak az egykori focisták, edzők és vezetők. LABDARÚGÁS. A nem is olyan régi szép időket idézik meg Kállósemjénben. A településen a hétvégén fesztivált rendeznek, aminek egyik fénypontja lesz a házigazdák 1999/2000-es szezonban bajnokságot és Kálló Kupát nyerő, Eszenyi Dénes által irányított futballcsapatának fellépése a szomszédvár Nagykálló ellen. A vendégek hajdani acélos, NB III-as együttesükkel érkeznek, soraikban Cziotkával, Viszokaival, Horváth-tal, Kaszabbal, Vágóval, Kígyósival, Trefánnal, hogy csak néhány nevet emeljünk ki. A hazaiak a saját nevelésű játékosaikkal, Áncsák, Gál, Tóth, Lipkovics, a három Molnár, Horváth, a Bállá testvérek, a két Vinkler, valamint a remek légiósaikkal Pór, Ajler, Balázs, Kendi, Mányák újbóli bevetésével teszik emlékezetessé az eseményt. Egy nagy hiányzó lesz, mégpedig a megyei fociberkekben azóta is jól csengő név, a remek gólvágó Balázsi Péter. Ezen időszakban élte aranykorát a semjéni sport: a száz igazolt labdarúgó mellett ekkor rakták le a későbbi NB Il-es női kézilabdacsapat alapjait is. A focisták a bajnoki szezonban legyőzték a nagy riválisokat, Balkányt és Szakolyt a Kupákban pedig felülmúlták a Nagykállót és a Baktalórántházát is. A mérkőzés játékvezetője a semjéni csapat akkori csatára, a jelenleg a Nagykálló Il-t irányító Fehér János lesz. A helyi egyesület akkori elnökségi tagjai, Dinkó Pál, Fábián István és Pucsok János szervezésével létrejött meccset augusztus 25-én, 14 órakort rendezik Kállósemjénben. KM Körmeccseztek a rozsréti torna résztvevői fotó: tuoósItónktól Felkészülési torna Bátorban kézilabda. Felkészülési férfi kézilabda tornát rendez augusztus 25-én, 10 órától a nyírbátori klub. Az eseményen négy, az NB II-ben szereplő megyei együttes, a Demecser, a Fehérgyarmat, a Mátészalkai MTK, valamint a házigazda lép pályára. A résztvevő gárdák körmérkőzéses formában, 2x25 perces összecsapásokat vívnak, km Kosárlabda Három győzelem kell. Rátgéber László szövetségi kapitány szerint a férfi kosárlabdaválogatottnak a hátralévő hatból még négy nyerhető mérkőzése van az EB-setejtezőkön, s ha abból hármat megnyer, akkor kijuthat a 2013-as Eb-re. Pénteken Eszéken Horvátország, hétfőn és jövő csütörtökön pedig Pécsett Ciprus, illetve Ukrajna ellen játszik a nemzeti csapat. Dávid Kornél csapatvezető szerint az Eb-selejtezőkön minden meccs fontos, még a horvátok elleni is. Hangsúlyozta, hogy a magyar férfi válogatott a két pécsi találkozót mindenképp megpróbálja megnyerni. A C csoport állása: 1. Ukrajna 5 pont/3 mérkőzés, 2. Horvátország 4 (173-117)/2,3. Ausztria 4 (221-228)/3, 4. Magyarország 3/2,5. Ciprus 2/2. Megyei I. osztály: a forduló mérkőzése A világon mindennek össze kell jönnie... LABDARÚGÁS. A Szi-Zo Sport megyei első osztályú bajnokságban a Mándok, miként a Kemecse is győzelemmel kezdett az új pontvadászatban - igazolva a papírformát. Alighanem mindkét együttes háza táján tisztában vannak vele, az egymás elleni összecsapáson még inkább meg kell szenvedni a remélt jó folytatás érdekében, km-kt Esélylatolgató Gerliczki Máté (mándokiedző)- Fordított szereposztásban jelenleg nem biztos, hogy lenne esélyünk a pontszerzésre az osztályból kiemelkedő Kemecse ellen, de ez a mérkőzés Mándokon lesz! A jó eredmény elérésére a világon mindennek össze kell jönnie, amihez szurkolóink buzdítása nélküÁdámszki Róbert (kemecsei játékos- edző):-Az első fordulóban aratott győzelmünk akkor ér valamit, ha idegenben is azt a játékot és hozzáállást nyújtjuk, mint a Gyulaháza elleni mérkőzésen. Ebben az esetben kedvező eredményt érhetünk el Mándokon is, aminek pontokban kell lözhetetlen lesz. Sérült: Szabó M. Eltiltott: nincs. megmutatkoznia. Sérült: Lakatos Z. Eltiltott: nincs. Tuzsér-Nyírkarász Gerliczki Máté 1-1 Adámszki Róbert 1-1 Kótaj-Nyírgyulaj 2-2 í-i Tiszalök-Rakamaz 3-1 2-0 Gyulaháza-Tiszavasvári 1-1 1-1 Nyírmada-Szakoly 2-0 2-0 Nagykálló-Nagyhalász 0-0 2-0 Balkány-Mátészalkai MTK 2-1 1-0 Mándok-Kemecse 2-1 0-2 Címvédés volt vasárnap a rozsréti sportnapon LABDARÚGÁS. A címvédő Nev- Út Kft. győzelmével ért véget a vasárnapi, rozsréti meghívásos torna. A hagyományos augusztusi kispályás focikupán ezúttal hat csapat vett részt. A Rozsréti Sportcentrumban az önkormányzati és helyi vállalkozói támogatásnak köszönhetően megvalósuló rendezvényen értékes díjakkal és sportélménnyel gazdagabban térhettek haza a csapatok és játékosok. Kispályás foci A Rozsrét Kupa végeredménye: 1. Nev-Út Kft. 11 pont, 2. Igepa Hungary 8, 3. Rozsrét SE 8^4. Rozsrét ifi 5, 5. Manda ifi 4,6. Szabó csapat Manda 2.___________________________ Különdíjak. Gólkirályok: Király Tibor és Szabó Zsolt 3-3 gól (Nev-Út Kft.), Legjobb játékos: Kovács Dávid (Rozsrét SE). Legjobb kapus: Hadászi László (Igepa Hungary). Legsportszerűbb csapat: Manda ifi. Labdarúgás Megyei II. osztály, 2. forduló (kezdés: 17, ifi: 15) Dijözön-csoport Tippel: Lőrincz Sándor, az Ófehértó edzője. Vasárnap. Apagy-Újfehértó: - Az Apagy kiszámíthatatlan, de ezúttal otthon tartja a három pontot _______________ Nyirvasvári-Nylrlugos: - Két remek csapat, előreláthatólag jó mérkőzéséből a hazaiak kerülnek ki győztesen. _________ Kalloserrijen-Levelek: - A Levelek erősebb csapat, ezt bizonyítani is fogja. ___________________________ Kálmánháza-NyfregyházJ Old Boys: - Az óriási tapasztalat és meccsrutin a vendégek mellett szól, _________________ Szekely-Terem: - A Terem jól erősített, ezt érvényre is fogja juttatni. _____________________________________ Napkor-Nyiribrony: - A Napkoűiazaipályán, ha nehezen is, de begyűjti a három pontot.__________________________ Nylrpazony-Volán-SényS:-Ä Sényőerősebb kerettel rendelkezik, úgy érzem, nyerni is fog. ___________________ Ófehértó-Nyirtelek: - Egy éve nem térünk magunkhoz abból a sokból, amit a Nyírtelek okozott... Mivel a gödör legalján vagyunk, most már elkezdünk felfelé kapaszkodni. _________ Nyirerdó'-csoport Tippel: Révész József, a Dombrád szakosztályvezetője. Vasárnap. Vasmegyer-Fényeslitke: - A Vasmegyer otthon begyűjti a három pontot. ____________________________ Rohod-Demecser: - Mindkét csapat rutinos játékosokból áll, ezen a meccsen bármi lehet, döntetlenre tippelek. Anarcs-Záhony: - Érdekes mérkőzés^döntetlen is lehet. Kek-Pátroha: - Nem is tudom, mit mondjak... Kéken hagyományosan nehéz nyerni, a Pátroha pedig bárhol képes „robbantani". ___________________________________ Gávavencsellő-Vaja: - A jól erősítő hazaiak, masszív vendégcsapat, ebből bármi kisülhet. ___________________ Pap-Ajak: - A hazai pálya a Papnak kedvez, ettől függetlenül az Ajak egységesebbnek tűnik. _____________________ Tiszamenti SE-Vásárosnamény: - Rangadó a javábóL ami kihatással lehet a színvonalra. A hazaiaknak nehéz lesz a három pontot megszerezni. __________________________ Dombrád-Ujdombrád: - A Fortuna gondoskodott arról, hogy rázóssá tegye számunkra bajnokság kezdetét. A nyáron újból átalakultunk egy kicsit, úgy érzem, van még javítani, persze, már várjuk a nehéznek ígérkező mérkőzést. Ismét egy új fejezet kezdődik, ezt szeretnénk pontosan végezni, a megfelelő eredmény eléréshez bátor játékra lesz szükség. Carmo-csoport Tippel: if j. Juhász Ernő, a Tiszakórod edzője. Szombat. Tisztaberek-Beregdaróc: - A jó erőkből álló, jó kézben lévő Berek otthon tartja a három pontot. _________ Vasárnap. Tarpa-Szatmárcseke: - A csekei menetelés lehet, hogy véget ér...____________________________________ Csenger-Milota: - Szurkolok a milotai szomszédoknak, ugyanakkor féltem is őket, ez a meccs nagyon nehéz lesz számukra._______ _____________ __________ Gelénes-Tyukott - Döntetlenszagú. _________________ Tunyogmatolcs-Kölcse: - A Kölese jói rajtolt, a Matolcs viszont ezúttal aligha éri be egy ponttal.________________ Nyfrcsaholy-Mérk-Vátlaj: - Van egy olyan érzésem, a Mérk-Vállajnak idegenben is lesz keresnivalója. __________ Kispaíád-Vámosoroszi: - Bandi barátom visszaül a székébe és rendet fog tenni, három ponttal örvendezteti meg az oroszi közönséget. _________ f iszakóród-Nyírmeggyes:- Évek óta rangadónak számít ez a mérkőzés. Bízom benne, hogy nekünk áll a zászló és itthon tartjuk a három pontot.