Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-23 / 197. szám

2012. AUGUSZTUS 23.. CSÜTÖRTÖK klet www.kelet.hu 15 GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét 1 "Uram nem azt kérdem tőled, hogy miért vetted el hanem megköszönöm neked, hogy velünk lehetett" (Szent Ágoston) Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy DANI SÁNDOR a pusztadobosi általános iskola nyugalmazott tanára 2012.08.19-én örökre itt hagyott bennünket. Szeretett halottunk búcsúztatására 2012.08.24-én 15 órakor kerül sor a pusztadobosi köztemető ravatalozójában református szertartás szerint, azt követően hamvainak végső elhelyezése a vásárosnaményi köztemetőben lesz. Kérjük a tisztelt gyászolókat, hogy tiszteletüket egy szál virággal fejezzék ki, a virágcsokorra szánt öszeget egy súlyos beteg pusztadobosi tanuló gyógyítására a pusztadobosi ravatalozóba kihelyzetett urnákba helyezzék el. ml16 A gyászoló család Annyira akartál élni, a betegséget legyőzni. Messze mentél tőlünk egy augusztusi napon, azóta tied a csend és a nyugalom, miénk a könny és nem szűnő fájdalom. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, GUBIK LÁSZLÓ volt nagyhalászi lakos halálának 2 éves évfordulójára. 2964 Bánatos felesége és gyermekei. Nehéz az életet élni nélküled, fájó szívvel siratni tégedet. Egész életeden át dolgozva éltél, bánatot ránk hagyva, hirtelen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért dolgos két kezed. Nagyon fáj a szívünk, hogy örökre itt hagytál, hiába várunk vissza, többé nem jössz már. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy VÁRADI GÁSPÁRNÉ szül. Rácz Irén 2012. augusztus 20-án 86 éves korában elhunyt. Temetése 2012. augusz­tus 24-én 14 órakor lesz a mátészalkai temető ravatalozójából. A gyászoló család. Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy téged hiába várunk. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy MIHALIK LÁSZLÓNÉ szül. Bényei Anna volt kótaji, majd buji lakos türelemmel viselt betegségben elhunyt. Teme­tése 2012. 08. 23-án, csütörtökön 11 órakor lesz a buji temetőben. 554971 Gyászoló szerettei. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráigfogadunk! _________________________________________________________ Érdeklik új lehetőségek, vagy kiegészítené tevékenységét ? Az Kelet-Magyarország napilap működő üzlethelyiséggel, irodával rendelkező HIRDETÉS FELVEVŐ PARTNEREKET keres Baktaláántháza,BalkániBetegsurány,CsengetDemecser,Dombrád,Gávamcsellő, Ibrány, Kállósemién, Kemecse, Kisvárda, Kótaj, Kölese, Mándok, Máriapócs, Mátészal­ka, Nagyecsed, Nagyhalász, Nagykálló, Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírlugos, Rakamaz, Székely, Tarpa, Tiszabercel, Tiszalök, Tiszavasvári, Tyúkod, Újfehértó, Vaja, Vásárosnamény, Záhony településekre, településekre. Elvárásaink: Forgalmas helyen lévő helyiség, internet elérhetőség, köny- nyű megközelíthetőség, számítógép kezelői tudás, megbízhatóság. Amit kínálunk: Az üzlet/iroda hirdetésfelvevő helyként való reklámozá­sa saját termékeinkben, magas, forgalom függő jutalék, további értékesítési lehetőségek. Jelentkezését az elérhetőségek (vállalkozás neve, telefonszáma, üzlet címe) feltüntetésével, a zsolt.varga@inform.hu e-mait címre várjuk. HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL SZOLGÁLTATÁS ER-ZS0 Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmónikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgal­mazása, szerelése, gurtnicsere. Érd: DRISZKU ZSOLT 42/492- 090, 30/522-2170 Fürdőkád felújítása, vízszerelés, zuhanykabinok szerelése, fürdőkádak cseréje vizes­munkával vállalom. Csem­pefelújítás! Érd: 30/710-9566. 554949 Kertek rendbetételét vállalom, fűkaszálást, rotációzást, fakivágást dönthető és nem dönthető fák esetében is, elgazosodott kertek rendbetételét, bozótirtást stb. Érd.: 30/2349-843 _________554944 Műanyag nyílászárók a régióban a legolcsóbban! Hitellehetőség, szakszerű beépítés, 8 év garancia 1 hét alatt. Érd: 0620/515-6346. 554951 Pala-lapostető bontás nélküli felújítása, színes, mintás, bitume­nes zsindellyel. Kémény bontás, építés. Ingyenes árajánlat készítés. Nyári akció -10% 08.31-ig. Tel: 06/30/229-2206, www.palatetofelujitasjavitas.hu ________________________________________554941 Szobafestés, tapétázás, fürdőszoba teljeskörű felújítását burkolással, vízszereléssel, kőművesmunkával, stb. fürdőkád felújítását vállalom rövid határidővel, ingyenes felméréssel és teljes körrű anyagbeszerzéssel. 06-30/709-2039. _________554947 Víz, gáz, fűtés szerelése, javítása, gázvízmelegítő, gázkazán, gáz­konvektorjavítása, cseréje, karbantartása, villanybojler víz- kőtelenitése, javítása, hétvégén ügyelet. Érd: 42/491-128, 20/920- 8969. 554954 Vizes, nedves salétromos lakások, pincék utólagos vegyi falszigetelése, injektálása, kő, vályog, vegyes falazat esetén is. Pinceszigetelésnél nem kell megvárni a víz elszívódását. Profi anyagokkal, nagy szakmai gyakorlattal. Érd: Németh Károly 0670/333-4804, 0670/ 333-4814, nemethkarolyl970@citromail.hu 554950 PÉNZ Adósságrendező, jelzálog, autó, személyi, hitelek, lízingek. Fel­mondott hitelek újrafinanszírozása, hitelkiváltás. Akár BAR-osoknak is! Vállalkozók, cégek hitelezése. Adó, TB, VH, inkasszók kiváltása. Osztrák pénzügyi termékek. Tel: 30/9850- 079 554945 Ingatlanfedezetes bankhitelek széles köre magánszemélyeknek és vállalkozásoknak. Tehermentes ingatlan esetén jövedelemigazolás nélkül is. A BAR tehermentes vagy kissé terhelt ingatlan esetén sem mindig akadály. Hívjon, hogy segíthessünk! 70-5100-395, 30-2488-022 554942 MUNKAHELYET KÍNÁL Nyíregyházi telephelyű építőipari kft keres MMmfeAIMMfisakMnkisikit légtechnikai termékek gyártására. Érdeklődni lehet munkanapokon 8-16-ig Tel,: 0630/670-7522. Nyíregyháza melletti cipófelsőrész üzemünkbe, gyakorlattal rendelkező szabászt, tűzot és varrókat felves- zünk.Tel.:30/5858-022 _____555014 Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Nyíregyháza területére. Helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni a 06-20/958-9916-os telefonszámon. Nyíregyházi,belvárosi gyros büfébe, nyíregyházi lakosú lányt alkalmaznánk.Nyitva tartás:10- 23ig,vasárnap és ünnepnapokon zárva. Munkabeosztás 8 órás. Tel.: 20/369-03-23 554723 Nyírgelsei fafeldolgozó üzem szalagfűrészes munkatársakat keres. Érd.:30/420-52-15. 552760 OKTATÁST VÁLLAL TANDÍJMENTESEN SZAKMÁK EMELT SZINTŰ IDEGEN NYELVVEL ÉRETTSÉGIZETTEKNEK! Idegen nyelvi titkár és 600 óra angol/né- met. További nappali és esti kép­zések: www.nyirsegszakkozep.hu, 42/314-180 TANDÍJMENTESEN SZAKMÁK EMELT SZINTŰ IDEGEN NYELVVEL ÉRETTSÉGIZETTEKNEK! Idegen nyelvi titkár és 600 óra angol/ német. További nappali és esti képzések: www.nyirsegszakko- zep.hu, 42/314-180 554156 Targoncavezető, Földmunkagép­kezelő tanfolyam indul Mándokon. Tel: 30/566-5078. 552963 Ha egy könnycsepp gördül végig az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. Bennünk él egy arc, s egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha, senki el nem vehet. Mély fájdalommal tadatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA ZSUZSA nagykállói lakos, a debreceni IT Services Hungary Kft. munkatársa életének 28. évében elhunyt. Temetése 2012. augusztus 24-én (pénteken) 14 órakor lesz a nagykállói temető ravatalozójából. 554135 Gyászoló szülei és testvére. Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy SZARKA GYULÁNÉ szül. Bogacsevics Róza volt kisvárdai lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2012. augusztus 24-én, pénteken 11 órától lesz Kisvárdán az anarcsi úti temetőben református szertartás szerint. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, .hogy MIKOLAY GYÖRGY volt nyírbátor-i lakos 69.évében elhunyt.Temetése 2012.augusztus 24-én 13 órakor lesz a nyírbátori köztemetőben. 554899 A gyászoló család Annyira akartam élni; a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szivetekben tovább élhetek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. VARGA ATTILÁNÉ szül. Mészáros Katalin 2012. augusztus 18-án méltósággal viselt súlyos betegségben 67 éves korában elhunyt. Temetése 2012. augusztus 27-én 10 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. 555006 Gyászoló csalad Fájó szívvel tudatjuk, hogy TRESZKAI JÁNOS életének 61. évében elhunyt. Temetése 2012. augusztus 27-én 14 órakor lesz a nagyszállási temető ravatalozójából. A gyászoló család 555010 *A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: , http://www.kelet.hu KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SERBÁN LÁSZLÓ g temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdal- 1 munkát enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik SZABÓ IMRE temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. , , ,,, A gyászoló csalad Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. KOCSIS IMRÉNÉ g temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fáj- 3 dalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. TÁRSKERESÉS Társkeresés igényes intelligens ügyfeleknek. Együtt megtaláljuk pár- ját. Cronos 20/444-2249 555027 VEGYES Akác, alma, nyár tűzifa eladó 800 Ft-tól kiszállítással! Érd.: 70/674- 0009. 546964 Akác, alma, tölgy tűzifa, 800 Ft- tól. Szállítás megoldható. Tel.: 0630/302-4710. 552954 Akciós szén kapható a sényői Tűzé- pen Lignit 1220 Ft/q. Dió 3200, kocka 3400 Ft/q. 0620/475-9760. 547281 Nyár, akác, alma tűzifa 900 Ft/q-tól eladó, szállítás megoldható 20/ 448-6870,30/739-4521. 547423 Tűzifa akác, nyár, tölgy, almafa 800 Ft/q-tól eladó. Papp Erdészet 0620/932-9588. __________551484 Tűzifa akác, nyár, tölgy, almafa 800 Ft/q-tól eladó. Papp Erdészet 0620/932-9588. __________551484

Next

/
Thumbnails
Contents