Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-22 / 196. szám
440818 2012. AUGUSZTUS 22.. SZERDA Stöptei Andrea és Jordán Tamás az Utolsó rapszódiában fotó: net A vizsga és az Utolsó rapszódia Montrealban A vizsga és az Utolsó rapszódia című magyar mozgóképet is vetíti az A kategóriás kanadai filmfesztivál. MONTREAL. Nyolcvan országból érkező 432 filmmel kezdődik csütörtökön az öt kontinens kortárs filmművészetének felfedezésre invitáló World Film Festival Montrealban. Az Észak-Amerika kulturális fellegvárában megrendezett filmverseny a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által A kategóriásnak minősített 14 filmfesztivál egyike, a berlini, cannes-i és velencei mozgókép mustrákkal együtt - közölte a Magyar Filmunió/ Magyar Nemzeti Filmalap kedden az MTI-vel. A nagyszabású filmfesztivál Bergendy Péter A vizsga című filmjét versenyen kívül mutatja be a World Greats elnevezésű válogatásában. A vetítésen Hámori Gabriella, az ügynökfilm női főszereplője személyesen vesz részt. Emlék Liszt Ferencnek Gyöngyössy Bence Utolsó rapszódia című filmjét a montreali filmfesztivál World Cinema szekciójában tűzi műsorra. A magyar-francia koprodukcióban készült, Liszt Ferencnek emléket állító filmet a rendező személyesen mutatja be a fesztiválon. A montreali filmfesztivál elsőfilmes versenyében indul Maciej Adamek lengyel filmrendező lengyel-német- magyar koprodukcióban készült filmje, a Zdjecie (A fénykép), amelynek magyar koproducere Muhi András (Inforg Stúdió). A film rendezője, Maciej Adamek korábban sikeres dokumen- tumfilm-rendezőként vált ismertté Lengyelországban.MTi » Kengurufutam Kétségkívül a világ leggyorsabb atlétáival is felvennék a versenyt a kenguruk. fotó: internet Megér egy mosolyt Két haver iszogat a kocsmában. Egyik odaszól a csaposnak. felest küldik le a másik után, amikor - Látja, ez a haverom! Mindig tudja, egyikük hirtelen hanyatt esik, és moz- mikor kell abbahagyni! ___________ dulatlanul elterül a padlón. A haverja O További viccek humor.szon.hu A nap videója Békának hiszi magát a kecske Buttermilk Sky, a nigériai törpekecske az internet legújabb sztárja. Kérdés, hogy társai meddig fogják kibírni mellette... O További videók video.szon.hu Gyilkos tengeri állatfajták? Párizs. A Madagaszkártól keletre az Indiai-óceánon található, Franciaországhoz tartozó Réunion szigete körül történt, júliusban egy esetben ember- halállal végző cápatámadások nyomán a francia és a nemzetközi médiában számtalan riasztó cikk jelent meg a gyilkos tengeri ragadozóról. A párizsi Le Figaro azonban figyelmeztet: a média hatására téves kép alakul ki, a cápa messze nem a legöldöklőbb állat, sőt! MTI KELET-TAXI W UTAZZON VELÜNK! 111-111 »MiymiMMKinuzui | HIRDETÉS KELET John Lennon relikviai es rajzai láthatók Pécsett John Lennon rajzaiból és személyes tárgyaiból nyílik tárlat Pécsett. Pécs. A Beatles énekes-gitárosa, John Lennon rajzaiból és személyes tárgyaiból nyílik kiállítás csütörtökön a pécsi Művészetek és Irodalom Házában. A szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a The Art of John Lennon fotó: ém John Lennon című, a nagy- közönség számára péntektől látogatható tárlat mintegy nyolcvan tárgyat mutat be a német Beatles-rajongó, Michael-Andreas Wahle magángyűjteményéből. A tragikus sorsú zenésznek a hatvanas évekből származó rajzai mellett szemügyre vehetőek személyes tárgyai, privát fotói, litográfiái, kitüntetései, és egyebek mellett a plakátjai is. Az ez év elején már a szegedi közönség által is megcsodált, szeptember 26-ig nyitva tartó kiállítás apropóját az adja, hogy a Beatles idén ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját. A tárlatra a Trio Enigma zenekar múlt péntektől mini Beatles-koncertekkel hívja fel a figyelmet Pécs több pontján, amelyeken közszemlére teszik John Lennon jellegzetes szemüvegének óriás változatát. MTI Tetőt kaphatnak Szicília legendás ókori színházai Róma. Nemzetközi építészeti pályázat meghirdetését tervezi Amleto Trigilio, Szicília I tartomány kulturális tanácso- ' sa. Trigilio szerint a nyertes ötlettel két legyet ütnének I egy csapásra, Védőszerkezettel borítanák be a télen-nyá- ron a szabad ég alatt pusztuló műkincseket. Másrészt a világ legnevesebb építészei versenyezhetnek a szicíliai kőszínházakért: „melyik építész ne akarná alkotását a taorminai vagy a siracusai színházban látni?”. A Corriere della Sera milánói napilap „politikai shownak” nevezte a tanácsosi kinevezéséig munkaközvetítőként dolgozó Trigilio kezdeményezését. Az újság emlékeztetett, hogy nem akármilyen műemlékekről van szó: többek között a Krisztus előtti 5. századi siracusai színházról, amely a legnagyobb ókori színház Szicíliában. MTI » Várja a tanévkezdést Aliz, a csinos nyíregyházi diáklány imádja a nyarat,a napozást, a tengert, de már várja az iskolakezdést, az új osztálytársakat. FOTÓ: JANICS ATTILA Beindult a sörgyári turizmus A németeknél az Oktoberfest az Igazi „sörreklám” fotó: internet Kóstolókkal csalogatják a turistákat a cseh sörfőzdék. prága. Egyre több turista fedezi fel a cseh sörfőzdék varázsát, a meglátogatásuk nyújtotta izgalmas és kellemes élményeket. Az aranyszínű nedűt főző gyárak - a fokozott érdeklődés alapján - felismerték a nagyszerű reklám- és marketinglehetőségeket, úgyhogy a legkülönbözőbb fogásokkal, történelmi berende- ! zésekkel, az üzletekben nem kapható sörökből rendezett kóstolókkal próbálják magukhoz csalogatni az embereket. Kiderült, hogy az embereket kifejezetten izgatja, és ezért szeretnék közelről megszemlélni, hogy miként készül az ízletes cseh sör; megkóstolni, hogy milyen az íze a gyártási folyamat egyes szakaszaiban, és hogyan kell helyesen csapolni és persze egyéb hasonló konyhatitkokat is szeretnének ellesni. Minderre tavaly majdnem félmillió ember volt kíváncsi, és a kapuikat megnyitó cseh sörgyárak arra számítanak, hogy a látogatók száma az idén meghaladja a félmilliót is. A látogatók három-négyötödét általában a Csehországba tartózkodó külföldi turisták teszik ki. Milliós beruházások A sörfőzdék felkeresése ugyan a múltban sem volt ismeretlen, de a kimondottan sörgyári turizmus az utóbbi évek terméke. Az üzemek milliókat ruháztak be, hogy érdekes látogatói útvonalakat, sörmúzeumokat építsenek ki, amelyek megragadják a látogatók fantáziáját, és a későbbiekben az adott márka vásárlására ösztönzik őket. Az ügyet nagyban előrelendítette, hogy szerte a világban növekszik az érdeklődés a műszaki emlékek iránt. mti A kövérség kihat a szellemre Az elhízás és egyes anyagcsere-rendellenességek gyorsíthatják a szellemi leépülést. LONDON. Francia és brit kutatók a tanulmányba összesen 6401 embert vontak be Nagy-Bri- tanniában, akiknek az életkora a vizsgálat kezdetekor átlagosan 50 év volt: ekkor gyűjtötték össze először a résztvevők testsúlyára és egészségi kockázati tényezőire vonatkozó adatokat. Készítettek velük emellett teszteket is, amelyekkel memóriájukat és más kognitív funkcióikat mérték fel. A vizsgálatokat tíz év alatt háromszor végezték el. Az anyagcsere-rendellenességek között olyan kockázati tényezőket vettek számba a kutatók, mint a magas vérnyomás, a védő (HDL) koleszterin alacsony szintje, a magas vércu- korszint és az LDL-koleszterin magas szintje. Kockázati tényezők A résztvevők közel harmadánál volt jelen legalább két kockázati tényező, kilenc százalékuk számított elhízottnak, 38 százalékuk pedig túlsúlyosnak. mti Elterjedőben vannak a sörfürdők PRÁGA. Csehországban mintegy félszáz sörgyár működik, amelyek negyede sörfürdővel is megörvendezteti a folyékony kenyér iránt érdeklődőket. Ezt a vendégcsalogató „gyógymódot” persze elsősorban a kisebb főzdék alkalmazzák. A nyugat-csehországi Ma- rianské Lázne világhírű fürdőhely melletti Chodová Planában kiépített luxus sör- fürdőkomplexum a legnépszerűbbek közé tartozik: a meleg sörrel telitett kádakban egyenként, de egyszerre akár ketten-hárman is lubickolhatnak. Szinte minden sörfürdőben szabály, hogy a kádban való félórás tartózkodás alatt a sörfogyasztás korlátlan, mti