Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-18 / 194. szám

552871 2012. AUGUSZTUS 18.. SZOMBAT KELET Iskolakezdési támogatás: segíthet a munkáltató Az új tanév hamarosan elindul, az ilyenkor növekvő terheket pedig enyhítheti a munkaadó. Országos lángosverseny MAGYARORSZÁG. Az iskola- kezdés sok szülő és család számára komoly anyagi ter­hekkel is jár. A jó hír: ezek csökkenhetők, amennyiben a szülők munkaadójuktól iskolakezdési támogatásban részesülnek . - Fontos azon­ban tudni, hogy év közben több ponton változott a sza­bályozás a támogatás összege és annak adóterhe tekinteté­ben is, továbbá 2013. január l-jétől további módosítások lesznek. Hogyan segíthet a munkaadó? A munkaadó saját döntése alapján iskolakezdési támo­gatásban részesítheti munka- vállalóját. A juttatás 2012-ben történhet még a tavalyi rend­szer szerint, ám 2013. janu­ár l-jétől már csak utalvány formájában, vagy innovatív elektronikus fizetési kártyá­val (e-utalvány) nyújthatja a támogatást. A változás hát­rányosan érintheti azokat a szülőket, akik a tankönyveket jövőre az iskolától szerzik be, amennyiben az iskolák nem tudják majd az utalványokat elfogadni. Érdemes lesz tehát az iskoláknak is felkészülni az új szabályozásra. Milyen Igazolások kellenek? A korábbi években szükség volt az iskolalátogatási iga­zolásra, amely növelte az adminisztrációs terheket, ez azonban ma már nem így van. Elegendő a szülő nyilatkozata arról, hogy jogosult a támoga­tás igénybe vételére. Gyakorlatilag bármilyen összeg adható, azonban a kedvező adóztatás mellett évente a minimálbér 30 szá­zaléka, azaz 27 900 forint támogatás juttatható min­den egyes gyermek után. Ez magasabb összeg a tavalyi 23 400 forintnál, ami a mini­málbér emelkedésével függ össze. Mivel az iskolakezdési támogatást mindkét szülő ugyanazon gyermek tekin­tetében is igénybe veheti, gyermekenként a támogatás összege elérheti az 55 800 fo­rintot a tavalyi 46 800 forint­tal szemben. km Magyarország kedvenc lángosa kerestetik Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében is. NYÍREGYHÁZA. Hol kapható Magyarország kedvenc lán­gosa? Erre a kérdésre keresik a választ a vetélkedés szerve­zői. Ha tud egy jó lángosost lakóhelye szomszédságában, kedvenc strandján vagy a kö­zeli piacon, akkor ossza meg azt másokkal is, vagy adja le szavazatát a már letesztelt helyek egyikére. Még nem késő, hogy a „Vénusz kedvenc lángosozója 2012” címet egy Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei lángosos nyerje el! Finom lángost számtalan he­lyen találhatunk országszerte. Az igazán jó lángososok azon­ban sokszor eldugott, kieső büfékben találhatóak, ezért van, hogy nehezen bukkan­hatunk rájuk. A Vénusz most a lángoskedvelők közreműkö­Lángosozás után lehet szavazni, persze szigorúan kéztörlés után désével ezeket a garantáltan jó lelőhelyeket szeretné feltérké­pezni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is. A Lángos voks Facebook- alkalmazás segítségével a rajongók megoszthatják ta­pasztalataikat egymással, fel­tölthetnek, illetve értékelhet­nek lángosozókat. A szavazás határideje szeptember 10., az addig legtöbb szavazatot gyűj­tő hely ősszel elnyeri a hírne­vet jelentő címet, és az ezzel járó ajándék napraforgóolajat, mivel a jó lángos lelke a mi­nőségi napraforgóolaj. A véle­ménynyilvánítás sem marad FOTÓ: ÉKN ARCHIV jutalom nélkül, hiszen a szava­zók között öt darab praktikus konyhai mélysütő edényt sor­solnak ki. A Lángos voks elér­hető: https://apps.facebook. com/langosvoks/ oldalon, te­lefonról az alkalmazás linkjét a böngésző címsorába kell be- másolni/beírni. km avédelmi I ni elöadó/fi óberendexésI ■ Targoncavezető, ■ Aranykalászos gazda 1 lensíTBt • Típusvizsgák (hatósági) gépkezelőknek • ADR • GKI (régi fuvarozó-autómentő) alap és továbbképzős • Targonca, Földmunka- Emelőgépkezelő szaktanfolyamokat indít! KATEDRA* — nyelviikolo Nyíregyháza angol-német nyelvtanfolyamokat indít Kedvezmény. Részletfizetés. Szintfelmérés __________ . Érdeködni: 42/318-828 és 06/20/520-4030 ■ Lensit Bt, Nyháza, Búza tér 3,sz. www.lensit.hu; info@lensit.hu A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA [~T3T51 a www.kelet.hu oldalunkon keresztül UiJJJ HIRDETESSZERVEZONKET: HOMONYIK TIBOR Telefon: 30/9034-045; (tibor.homonvik@inform.hu) Itapézlemez KEDVEZŐ ÁRON! Cserepeslemez MM CELtfSPAN W&IÉWh I Épületelem Gyártó és Főt Raktári készletről azonnal elvihető! 4233 Balkány, Káliói út 95. Tel: 42/400-509, 70/622-6988 VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET Nyíregyháza, Vasgyár u. 8 Telefon: 42/311-143 Lukács Ablak Kft • Redőny, reluxa, szalagfüggöny. • Fa és műanyag nyílászárók. www.lukacsablak.hu e-mail: info@lukacsablak.hu Bemutatóterem: Nyíregyháza-Oros 41-es főút 5-ös km •42/595-611 *42/481-067 • 06-20/9-550-650 _____________-úl.l.l.lM pénzügyi, marketing, logisztikai, informatikai és ügyintézői jf j szakképzések emelt szintű idegen nyelvoktatással ERŐSEN AJÁNLOTT A KÁNIKULA ELLEN! CSEPEGTETŐ ÉS LOCSOLÓ BERENDEZÉSEI A TERÜLETI MÁRKAKÉPVISELETTŐL. A Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola (4300 Nyírbátor, Ifjúság útja 2.) egyetemi végzettséggel matematika-fizika szakos tanárt keres. Az állás elfoglalásának ideje: 2012. szeptember 03. Bővebb felvilágosítás: Bulimy Ins .m Cmuiánuin í* SukközépKkolii Kaliba András igazgató ^2?fifeäS'S Mobilszám: 06/20-404-4750. Különbözőn a be Az akció 2012.08.17-től a készlet erejéig tart. I Az akció 2012.08.11-től 08.31-ig, III. a készlet erejéig tart. Köresőztető flARnPWfl .3455-Ft helyett 1990 Ft Kerti zuhany UMnuci'lH 490S-FT helyett 3990 Ft Esőztető tömlő 7,5 m-s 2SS&TT helyett 22BO Ft Öntöző vezérlő ljiSöö-Ét helyett 12 900 Ft Öntöző autómata ]3/5G©-Pt helyett 9990 Ft Locsolótömlők akciós áronl AffKERTI GÉP AKCIÓI NYÍREGYHÁZA OROS DEBRECEN Hunyadi u. 60. Magyar u. 80/A. Hadházi utca 153. Tel.: 06 42/789 662 Tel.: 06 42/480 013 Tel.: CT CO 06 20/252 6245 06 20/451 8060 06 20/910 9033 MTD 790 bozótvágó most Hitachi fűkasza adapterezhető most 39 900 Ft Briggs motoros gyüjtős fűnyíró most 39 900 Ft _-r~\ KERTISZERSZÁMOK, GÉPEK: IViri ^ - éiniiiiik ül 10-15-20% kedvezménnyel! Fűnyírókések, vágódamllok, alkatrészek óriási választékban! Bozótvágók, fűkaszák, fűnyírók, füszegéíynylrók, sövényvágók, vízszivattyúk óriási választékban! a Sprint Autósiskolánál! E-mail: civismarvany@gmail.com • www.civismarvany.hu Nyíregyháza belvárosában a Selyem utcán új építésű, 66 m!-es 2+1 szobás, 2. emeleti lakás 10m;-es terasszal, 2 udvari parkolóval 5 lakásos társasházban eladó. Irányár: 16.750.000 Ft. Érdeklődni: WWW.Selyember.hu vagy a 30/94-50-200 -as telefonszámon. ^r'ÍTKerticjép Centrum tfijHuSCgvama Sés SZERVIZ2 Nyíregyháza, Káliói út 16/D. (MÓL kút mellett a körforgalomnál) HU UTÓ IBIIK SZAKÁRUHÁZ Beépítés, házhoz szállítás kedvező árakon! Fa és műanyag kivitelű homlokzati, beltéri- és tetősík nyílászárók értékesítése a RÉGIÓ LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKÁVAL a AKCIÓNK: Műanyag nyílászárók, acél merevítéssel, hibás működés gátlóval, résszellőzővel HA IQ AKKOR Nyíregyháza, Tünde u. 11., Telefon: 06-42/461-112

Next

/
Thumbnails
Contents