Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-16 / 192. szám
2012. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK KELET „Még mindig nagy a bürokrácia” Több Szabolcs megyei településen is úgy gondolják: rögös az út egy pályázat megvalósításáig. NYÍREGYHÁZA. A megyeszékhely önkormányzata az elmúlt időszakban - kiemelten 2007-től számítva - sikeresen pályázott a hazai és az európai uniós vonatkozású kiírásokra, jelentős forrásokhoz jutva az infrastrukturális fejlesztéseken túl az egyéb szakmai programok megvalósítására is - áll a júniusi közgyűlésen a testület elé került anyagban. „A 2007-2008-as akciótervekre benyújtott pályázatok többsége (Keleti-kőrút építése, közösségi közlekedés fejlesztése, informatikai infrastruktúra fejlesztése, intelligens iskolák fejlesztése) mára lezárult, a záró elszámolás fázisában tart. A 2009-2010-es akciótervek keretében elkészített és támogatást nyert pályázatok egy része is a végső elszámolási szakaszban tart, így például a Nyírszőlősi kerékpárút építése, a Wesselényi- szakiskola rekonstrukciója. A nyíregyházi önkormányzat az elmúlt másfél évre vonatkozóan 22 felhívásra pályázott. A megvalósítás előtt lévő pályázatok értéke 18 milliárd, a döntés alatt állóké több mint 7 milliárd forint. A megvalósítás alatt lévő pályázatok esetében 4,6 milliárd forint az önerő - ebből 3,4 milliárd Nagy gond a pályázat elkészítése, megnyerése és megvalósítása közötti hosszú idő. OR. KOVÁCS ATTILA Nagyító alatt az uniós támogatások csak a szennyvízberuházás -, az elbírálás alatt lévők esetében pedig 713 millió forint. Hátrányban a kistelepülések Lipők Sándor szerint az olyan alacsony lélekszámú települések, mint például Kemecse, ki vannak szolgáltatva a bürokráciának, ráadásul hátrányban vannak a pályázási lehetőségek terén is.- Brüsszel megállapít egy minimális bürokratikus rendszert és követelményt, ám ezt a magyar állam még megduplázza. Kemecse 2007 és 2011 között 200 millió uniós támogatást költhetett el: ebből építettük meg az új sportöltözőt, felújítottuk a polgármesteri hivatalt, illetve létrehoztunk egy kegyeleti parkot a temető részeként. A fent említett időszakra egyébként az volt a jellemző, hogy önerő előteremtése nélkül nehéz volt boldogulni, azaz pályázni. Ez 2012-ben módosulni látszik, képünk az uniós forrásból megvalósult Futurobi játszóházban készült ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER idén 500 milliós nagyságrendű pályázatokat nyertünk el. Két esetben megtörtént a szerződéskötés, két esetben ez a közeljövőben várható - közölte Lipők Sándor, Kemecse polgármestere, aki hozzátette: az 500 millióból jut a szennyvíztelep korszerűsítésére, belvízrendezésre és ivóvízminőség-javításra. - Segítséget jelent az EU-s önerő alap, amiből az önerőhöz lehet segítséget lehívni - közölte zárásképpen. Sokára érkezik a támogatás Az elmúlt öt évben Fehér- gyarmaton számos beruházás valósult meg uniós forrásból. Dr. Kovács Attila jegyző elmondta: a Bárdos-iskolát 496 millió forint támogatásból és 26 millió önerőből újították fel, a városközpont felújítására 44,6 millió forintot kaptak, ehhez jött az 5 milliós önerő, szociális alapszolgáltatásra 18,2 millió támogatás érkezett, ehhez 1 millió önerőt adott a település. A Szatmári úti kerékpárút kialakítására 52 millió támogatást kaptak, ez esetben 5,7 millió forinttal járult hozzá az önkormányzat saját erővel.- Két sikertelen pályázatunk volt, egy belterületi vízrendezés és egy belterületi útrekonstrukciós pályázat. Általánosságban az a véleményem, hogy az elmúlt időszakban történtek egyszerűsítések, de még mindig nagyon bürokratikus a rendszer. Az egyszerűsítés elsősorban az elektronikus pályázati rendszer megvalósításában jelent meg. Nagy gond a pályázat elkészítése, elnyerése és megvalósítása között eltelő hosszú idő. A megvalósítást követően akár egy év is eltelik, míg megérkeznek a támogatások. Elmondható az is, hogy egyre inkább a pályázatok finanszírozása, nem pedig elnyerése jelenti a legnagyobb problémát - közölte Fehérgyarmatjegyzője. Fontos beruházás- A nehézségek ellenére fontos beruházások valósultak meg 2007 és 2011 között. A pályázati források lehívásáról csak az önkormányzatunk oldaláról tudok nyilatkozni, hisz a településen több vállalkozás is sikeresen pályázott az adott időszakban, és a fejlesztéseken túl új munkahelyek is létrejöttek - kezdte Juhász Zoltán, Nagykálló polgármestere. Az elmúlt néhány évben sikerült több beruházást is befejezni. Az egyik legnagyobb közöttük a városközpont fejlesztése volt, melynek összköltsége közel 1,4 milliárd forint volt. A program keretében számos új funkció és épület valósult meg, multifunkciós közszolgáltató tér jött létre, felszín alatti és felszíni parkolókkal. A támogatások ösz- szege az elmúlt időszakban elérte a 4 milliárd forintot, ebből csak néhány példát említenék. A szennyvíztisztító telep létesítésére 737 millió forint támogatást igényeltünk, ehhez saját erőként 151 millió forintot biztosítottunk. A .Korányi Frigyes Gimnázium és Kollégium környezet- tudatos és energiatakarékos átalakítására 199 millió forint uniós forrást kaptunk, ehhez a saját erőnk 10 millió forint volt - közölte a polgármester. KM-TG A kistelepülések hátrányban vannak apályázatok terén. LIPŐK SÁNDOR ; ; érdezt lói sáfárkodunk az uniós pénzzel? NAGY ANNABELLA: A településeknek jól jön. POKORACZKY ANDRÁS: SÁRI ANDRÁS: Értékte- Munkahelyek kellenekl remtésre van szükség. imhhBPI SZILÁGYI BÁLINT Van, amikor kidobott pénz. VARGA DÓRA: ISbb diákot lehetne felvenni. 4A TÓTH ANGÉLA: Nem látok benne logikát. Nagy Annabella szerint hasznos az uniós támogatás, hisz á hátrányos helyzetű települések aligha kapnának az államtól támogatást. - Azt viszont nem tudom, hogy ezeket a pénzeket valóban optimálisan költik-e el. Pokoraczky András sokat kerékpározik, ezért örülne annak, ha még több kerékpárút épülne. - De ennél fontosabb, hogy olyan beruházások létesüljenek, amelyek munka- lehetőséget teremtenek. Sári András külföldön dolgozik. Szerinte az a lényeg, hogy abból a pénzből, amit az ország kap, profitáljunk, s hogy értékteremtő beruházások valósuljanak meg. Szilágyi Bálint jóka- is volt, ott EU-s pénzből újult meg a tornaterem. - Az unió igyekszik támogatni a tagállamokat, hogy az országokat egy szintre hozza fel. De láttam már olyan parkot, amit uniós pénzből építettek, aztán nem gondozta senki. Varga Dóra szerint az uniós pénzeket fel lehetne használni arra, hogy többen kerülhessenek be a felsőoktatásba. Tóth Angéla nem látja a logikát a pénzek felhasználásában, sokszor felújítanak valamit, de az egy éven belül tönkremegy. KM-TG Kvíz kérdés A település régi temetőjében kopjafa őrzi az iskola névadójának, Vántus István zeneszerzőnek az emlékét. a) Kisléta b) Kisar c) Nyírbogát d) Nylrcsaholy A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. A kenguru kiugrott várost nézni A Jósavárosig jutott a parkból meglógott erszényes. NYÍREGYHÁZA. - Az Ausztrália kifutónkban egy tizenöt fős kenguruállomány van, akik most értek az újabb párzási szezonba - avat be minket a részletekbe dr. Papp Endre, a Nyíregyházi Állatpark orvosa.- Ilyenkor ezek a végtelenül békés jószágok egymásnak esnek, küzdenek a hölgyek kegyeiért, jellemzően szürkületkor és hajnalban aktívabbak a kakaskodások. Ez a kalandvágyó egyed pedig - feltehetően, miután a domináns hím rendre utasította - kiugrott a kerítésen, és útnak indult. Mivel a környemmM Kenguru a betonrengetegben FOTÓ:SZÓN ző, harminc hektáros erdőt kicsinek találta, beszökellt a betonrengetegbe, egész a Gádor Béla utcáig jutott. Hajnal három körül telefonáltak a rendőrök, gyorsan leakasztottam az altatókészletemet, és a helyszínre siettem. Elaltattuk és hazavittük, egy haja szála sem görbült. Képesek szörnyethalni- Vigyázni kell a kengurukkal, mert amíg nem veszélyezteti őket senki, békések és barátságosak, ám abban a pillanatban, amint fenyegetve érzik magukat, szívrohamot kaphatnak, és akár egy percen belül szörnyet halhatnak. Szeretném leszögezni, hogy a veszélyes állatainknak nincs esélyük hasonló akciókra. Az ő kifutóik vagy fedettek, vagy villanypásztorral vannak körbekerítve. Ne essen pánikba tehát senki, nem fog az utcán egy oroszlán sem kóborolni - nyilatkozta a szakember. KM-SS Száraz Ancsa Kis magyar kilátás Az uniós beruházások kapcsán mindig a bodrog- keresztúri kilátó jut az eszembe. Negyvenmillió forintból épült, és 40 centiméter „magas” lett. A környék rendbetétele és a padok kihelyezése után csak ekkora építményre futotta, és bár ezen röhögött a fél ország, az ellenőrző hatóság mindent rendben talált. Tiszta sor: egy magasított szalonnasütőre kell a 40 millió, különösen akkor, ha a számlát nem mi álljuk. Tudom, nem illik éppen ezt kiemelni a sorból, hiszen több ezer milliárd forintnyi brüsz- szeli pénz épült be magyar iskolákba, óvodákba, játszóterekbe és orvosi rendelőkbe, ám a legtöbb ezzel foglalkozó szakember „örülünk az uniós támogatásoknak”-típusú mondata végén van egy „de”. Mert azt pontosan látjuk, hogy a magyar állam soha nem lett volna képes ennyi pénzt előteremteni, azaz a fent említett intézmények azóta sem készültek volna el, mégis motoszkál bennünk néhány kérdőjel. Például hogy muszáj volt-e mindenre pályázni, amire csak lehetett - függetlenül attól, hogy az adott településnek szüksége volt-e a beruházásra -, vagy hogy kellett-e mindenáron díszkút olyan helyekre, ahol még aszfaltozott út sem nagyon van. De ne legyünk telhetetlenek: Szabolcs megyébe több száz milliárd forint érkezett, csökkentvén egy picit óriási lemaradásunkat. Mégis fáj a szívem, amikor a frissen átadott, gyönyörű parkban nem munkában elfáradt embereket látok. Mert csak park van, munka még mindig nincs. szancsa@inform.hu ■ Zeng az ének Szerdán elkezdődött a Can- temus Nemzetközi Kórusfesztivál. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei járások és a hozzájuk tartozó települések Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 13 járást alakítottak ki. Baktalóiántházai Járási Hivatal Székhely: Baktalórántháza Baktalórántháza, Besenyőd, Laskod, Levelek, Magy, Nylribrony, Nyírjákó, Nyfrkércs, Ófehértó. Petneháza. Ramocsaháza. Rohod Csengeri Járási Hivatal Székhely: Csenger Csenger, Csengersima, Csengerújfalu, Kom- lódtótfalu, Pátyod, Porcsalma, Szamos- angyalos, Szamosbecs, Szamostatárfalva, Tyúkod. Ura ______________________ Fehérgyarmati Járási Hivatal Székhely: Fehérgyarmat Botpalád, Cégénydányád, Csaholc, Császló, Csegöld, Darnó, Fehérgyarmat, Fülesd, Gacsály, Garbók, Gyügye, Hermánszeg, Jánkmajtis, Kérsemjén, Kisar, Kishódos, Kisnamény, Kispalád, Kisszekeres, Kölese, Kömörő, Magosliget, Mánd, Méhtelek, Milota, Nábrád, Nagyar, Nagyhódos, Nagyszekeres, Nemesborzova, Olcsvaapáti, Panyola, Penyige, Rozsály, Sonkád, Szamossályi, Szamosújlak, Szatmárcseke, Tiszabecs, Tiszacsécse, Tiszakóród, Tisztaberek, Tivadar, Tunyogmatolcs, Túristvándi, Túrricse, Uszka, Vámosoroszi, Zajta.Zsarolyán___ _________________ Ibrányi Járási Hivatal Székhely: Ibrány Balsa, Búj, Gávavencsettő, Ibrány, NagyhaKemecsei Járási Hivatal Székhely: Kemecse Berkesz, Beszterec, Demecser, Gégény, Kemecse, Kék, Nyírbogdány, Nyírtét, Kisvárdai Járási Hivatal Székhely: Kisvárda Ajak, Anarcs, Dombrád, Dögé, Fényeslitke, Gyulaháza, Jéke, Kékese, Kisvárda, Lövő- petri, Mezőladány, Nyírkárász, Nyírlövő, Nyírtass, Pap, Pátroha, Rétközberencs, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Tisza-kanyár, Tornyospálca, Újdombrád, Újkenéz Mátészalkai Járási Hivatal Székhely: Mátészalka Fábiánháza, Fülpösdaróc, Géberjén, Györteiek, Hodász, Jármi, Kántorjánosi, Kocsord, Mátészalka, Mérk, Nagydobos, Nagyecsed, Nyírcsaholy, Nyírkáta, Nyírmeggyes, Nyírparasznya, Ópályi, Ököritófülpös, Ór, Papos, Rápolt, Szamoskér, Szamosszeg, Tiborszáltás, Vaja, Yállaj _____________________ Nagykállói Járási Hivatal Székhely: Nagykálló Balkány, Biri, Bököny, Érpatak, Geszteréd, Nyírbátori Járási Hivatal Székhely: Nyírbátor Bátorliget, Encsencs, Kisléta, Máriapócs, Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyír- császári, Nyírderzs, Nyírgelse, Nyírgyulaj, Nyírlugos, Nyírmihálydi, Nyírpilis, Nyírvasvári, Ömböly, Penészlek, Piricse, Pócspetrl, Terem __________________ Nyíregyházi Járási Hivatal Székhely: Nyíregyháza Apagy, Kálmánháza, Kótaj, Nagy- cserkesz, Napkor, Nyíregyháza, Nyírpa- zony, Nyírtelek, Nyírtura, Rakamaz, Sé- nyő, Szabolcs, Tímár, Tiszanagyfalu, Újfehértó _______________________ Tiszavasvári Járási Hivatal Székhely: Tiszavasvári Szorgalmatos, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszáink, Tiszavasvári _____ Vásárosnaményi Járási Hivatal Székhely: Vásárosnamény Aranyosapáti, Barabás, Beregdaróc, Beregsurány, Csaroda, Gelénes, Gemzse, Gulács, Gyüre, Hetefejércse, llk, Jánd, Kisvarsány, Lónya, Márokpapi, Mátyus, Nagyvarsány, Nyírmada, Olcsva, Pusztadobos, Tarpa, Tákos, Tiszaadony, Tiszakerecseny, Tiszaszalka, Záhonyi Járási Hivatal Székhely: Záhony Benk, Eperjeske, Győröcske, Komoró, Mándok, Tiszabezdéd, Tiszamogyorós, Tlszaszentmárton, Tuzsér, Záhony, Zsurk