Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-02 / 180. szám

543424 2012. AUGUSZTUS 2.. CSÜTÖRTÖK KELET Fesztiválról falunapra indulhatunk a Beregbe Mindhárom településen a hozzáértők különböző népi ételeket főznek, és kínálják a járókelőknek. BEREGDARÓC, JÁND, TISZAADONY. A hét végén há­rom településen is rendez­nek fesztivált, falunapot a Beregben, érdemes lesz ba­rangolni e tájon. Augusztus 3-4-én a XII. Daróci Kenderesi Napokat rendezik meg Beregdarócon, ahol az érdeklődők betekin­tést nyernek, hogyan lesz a kendermagból vászon. A rendezvény pénteken 13 órá­tól kezdődik, a sztárvendég szombat este a V-Tech együt­tes lesz. Jándon augusztus 4-én ren­dezik a falunapot, amely 11 óra 30 perckor kezdődik az óvoda udvarán, a rendezvény sztárvendége Csocsesz. Tiszaadonyban augusztus 5-én esedékes a Kecskesajt Fesztivál, a program 12 órától kezdődik, ahol kecskehúsból készült ételeket, a község specialitását, a kecskesajtot kóstolhatják a jelenlévők. A sztárvendég Auth Csilla. Mindhárom településen a hozzáértők különböző népi ételeket főznek, és kínálják a járókelőknek. A kulturális színpadon egymást váltják folyamatosan az amatőr és profi művészeti csoportok, fellépők. A falunapi forgatagokban különböző kézművesek mun­káját is megtekinthetik az ér­deklődők. A rendezvényeket utcabállal zárják. BERKI KÁROLY Augusztus 17-éig befejeződik Nyíregyházán a Hősök tere re­konstrukciója iS. ' FOTÓ: SIPEKI PÉTER Nádudvari 1? ! Nyíregyháza, Belső krt. 49. S 70/607-4565 Nyíregyháza, Kemecsei út 2. (volt Betekints csárda) Szamosbecs. Petőfi u. (Takarmány Áruház) Fehérgyarmat, (Nádudvari Takarmány Áruház) Tómöttvár út 67. Válamínt, a TOTALGAZ-HÁZHOZGÁZ-os gépjárműveken. HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Téglás, Vasút u. 13. sz. összköz- műves családi ház eladó nagy telek­kel. Ár: alku nélkül 3 M Ft. Érd.: 0620/510-0013, 061/409-2069. 546471 LAKÁSELADÁS Mátészalka központjában egyedi fűtésű, téglaépítésű, 52 m2-es lakás sürgősen, áron alul eladó. Érd.: 0620/423-3026. 546095 ALBÉRLETKÍNÁLAT A Főiskolától 5 percre, busz­megálló mellett, frissen festett, 51 nm-es, 2 szobás, távfűtéses lakás kiadó a Ferenc körúton. Ár: 30 E Ft + rezsi (+ 1 hónap kau­ció) Tel.: 30/4574310; 30/ 5085253 545823 Nyíregyháza-Sóstófürdőn, busz­megálló mellett, családi ház emeletén, 2 bútorozott szoba, fürdőszoba, teakonyha, 2 fő/szoba, alkoholmentes fiatal részére kiadó. Ár: 38 E Ft/hó/ 2 fő fix rezsivel. Érd.: 0620/5088-772. 546184 FÖLD, KERT Akác vagy nyárfaerdőt vennék felezésre vagy véghasználatra azonnali fizetéssel. Érd.: 0620/ 269-1092. _____________545994 GÉP, SZERSZÁM Magszelelő eladó! Érd: 06-20- 355-1505 546187 MTZ 80 nagyfülkés közepes állapotban, papírok nélkül olcsón eladó. Irányár: 650 E Ft. Érd.: 0630/597-0430. _________546081 UE 28-as traktort, motort keresek megvételre, üzemképtelen, hiányo sis érdekel. Érd.: 0670/4242-236. 544635 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter- heltre is. Tel: 20/972-9112. 539996 HASZONJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ Avia A75 turbo intercooler 2000-es évjárat, kuplung hibával, keveset futott motorral, forgalomból ideige- nesenl kivonva, olcsón .eladó. Irányár: 380 E Ft. Érd.: 0630/597- 0430. ________________546104 JÁRMŰKERESÉS Autóbontóba vásárolok keleti-nyu­gati autót 20-40 Ft/kg áron, elszál- lítással. 0630/219-2182. 530726 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY 14 hadrenden lévő szalma eladó.Ár:megegyezés szerint. Érd:06-30-264-4267 ______545818 ÁLLAT Akciós előnevelt csibe folyamato­san kapható, piros kendermagos, fehér hibrő fajtákból oltva, vakci- názva. Piros tojótyúkok, kakasok ugyanitt. Nyíregyháza, Kéz u. 38. Halindáné keltetős. 0620/352- 0466,42/460-126. 543896 Modelloffenzívát indító Skoda Nyíregyházán vizitált a Porsche Hungária Sko­da márkaigazgatója. nyíregyháza. Új hónap, új re­mények. Augusztus első nap­ján elsőrangú bejelentéseket tett a Porsche Hungária Skoda márkaigazgatója nyíregyhá­zi vizitálása során. A Platán Autóház invitálására érkező Dalnoki Balázs tényekkel iga­zolta, hogy „nagyon közel áll a Skoda a magyar emberek szívéhez”. Simply clever, azaz Egyszerűen nagyszerű! A mot­tót erősítve évről évre tudatos fejlődési irányvonalat dolgoz­tak ki, ennek jegyében sok új modell frissíti fel az egyéb­ként is színes termékpalettát.- Mi mindig önmagunkra koncentrálunk. Hamarosan modelloffenzívát indít a Sko­da, és ennek során komoly szerep hárul a frontvonal­ban harcoló katonákra, az értékesítőkre - rukkolt elő a sajátságos hasonlattal Dalno­ki Balázs. - Nyíregyházán a Platán és a Valent képviseli a márkát, országszerte jelenleg 41 márkakereskedőnk tevé­kenykedik, a csúcsidőszak­Csősz László, Csősz Ferenc és Dalnoki Balázs FOTÓ: LADÁNYI TÓTH LAJOS Nagyon közel áll a Skoda a magyar emberek szívéhez. DALNOKI BALÁZS 1912 tak - említette Németh János, a Porsche Hungária Skoda ér­tékesítési vezetője. Ősszel lehull a lepel a már­ka modellpalettájának legfi- atalabbjáról, a Rapidről, ami megér egy újabb misét. A Skodánál nagy a mozgás, alig­ha mondhatják el: mintha mi se történt volna. km-ltl ban ez az adat 55 volt. A Sko­da modelljei világszerte olyan népszerűnek bizonyultak tavaly, mint még eddig soha. A márka az elkövetkező évek elé jól felkészülten tekint, új modelljei, illetve még inten­zívebb nemzetközi jelenléte Skoda-újdonságok 2012: Citigo, Rapid 2013: Rapid Spaceback, új Octavia, új Octavia Combi, Superb FL, Yeti FL 20K:újFabia, újRoomster révén értékesítését 2018-ig éves szinten legalább 1,5 mil­lió darabra kívánja növelni. A Skoda első ízben lép a kis­autók piaci szegmensébe az új Citigo kisautójával.-Ötletes, tágas, fordulékony, biztonságos és műszakilag is rendkívül korszerű. A csehor­szági piacon már 2011 végén volt a premier, és a márka hetedik, modellsorozatáról érkezett visszajelzések egyér­telműen pozitívnak bizonyul­Ideális kapcsolat- Van jövőképe a márkának, érdemes vele azonosulni. Hűségesek a vevők, sokan kö­vetik azt a folyamatot, hogy Skodából ki, Skodába be. A márkakereskedés és az im­portőr kapcsolata ideálisnak nevezhető, állunk elébe az új kihívásoknak - összegzett Csősz Ferenc, a Platán Autó­ház Kft. tulajdonosa. Elnöki elismerést kapott Zárva tart a megyei levéltár nyíregyháza. Több más közintézményhez hason­lóan nyári szünetet tart a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Levéltár is. Az ügyfél- szolgálat augusztus 12-étől, a kutatószolgálat augusztus 13-ától dolgozik újra a szokott rend szerint - tájékoztatta lapunkat Bánszki Hajnalka segédlevéltáros. km Komiszár Dénes NYÍREGYHÁZA. Seszták Osz­kár, a megyei közgyűlés el­nöke Komiszár Dénes részére Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei helytörténeti kutatásai és publikációi, valamint közéleti tevékenysége méltatásaként a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Bronz Em­lékérme kitüntető elismerést adományozta. KM-LTL Gyógyító ételek, életmódváltás nyíregyháza. A Napfény Élet­mód Egyesület Életmód és Reiki klubjában (Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4.) augusztus 7-én, kedden 17 órától „Gyógyító ételek. Gyakorlati tanácsok az életmódváltáshoz!” cím­mel tart előadást Stőhr Gréta Hajnalka, a Kölcsey Televízió Gréta konyhájának vezetője, vegán szakács. KM — KEDVEZŐ ÁRON BELVÁROSI az Univerzum Üzletház II. emeletén (19 m2) Nyíregyháza, Vay Ádám körút 4-6. Információ: attila.buti@inform.hu W 20/347-7615 Akciós hús vágócsirke eladó kész­let erejéig. Tel.: 0630/347-7018. ________________________________________545252 Egy rágott koca eladó. Érd.: 0620/985-0325. ________546S0i Nagysúlyú rágott koca, és ugyanitt záb eladó. Ófehértó Érd: 0630/ 662-5857______________546272 Red-Master kettőshasznosítású 7 hetes csirkék eladók, Nyíregyháza Mandabokor. Érd.: 067Ó/555- 8385. 546320 Szarvasmarha, 1 db 10 hetes magyar tarka bika borjú eladó. Érd. 0620/261-9219. ________546214 Tyúkvásár! Fiatal barna tojótyúk eladó 500 Ft/db, 15 órától. Nyh, Csongor 53. 30/472-0372. Búj, Rákóczi 80. 42/205-466, Kubik. 546234 VADBODZA felvásárlás Nyírturán a Túrái Gazdásználü A legjobb napi áron. Csak 30 mázsa vagy a feletti tételeket veszünk át, viszont készpénzzel fizetünk!! Várjuk felvásárlók jelentkezését is. 30/902-79-48 Vörös tarka bika borjú, 1 hetes 60 E Ft-t eladó. Érd. 0630/960-9884. ________________________________________546191 3 éves csődör ló eladó vagy ter­ményre és sertésre cserélhető. Tel.: 0670/653-2703. _________546176 6 hetes dalmata kiskutyák eladók oltva, féregtelenítve. Érd.: 0642/ 722-351, 0670/586-1882. 546083 NÖVÉNY Lepitoka szilvát vásárolok nagy tételben 90%-os érettségtől. Tel.: 30/475-6764, 44/566-120. 541643 Megkezdtük a gyűjtött bodza felvásárlását Nyírmadán leg­magasabb napi áron azonnali fizetéssel, érd: 0630 70 11 581 545424 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Ácsmunkákat, tetőjavítást, hőszi­getelést, gipszkartonszerelést, kőművesmunkákat, burkolást, festést, laminált padló lerakást, viz- villany szerelését, akár anyag- beszerzéssel, szemétszállítással olcsón válalok.kész házakat alaptól a tetőig Szabolcs megyében.Tel:06/20 568-1885 AKCIÓ!-20% kedv. Redőny, reluxa, szúnyogháló, szalagfügg., műa. fa ajtó, ablak. Javítás. 30/543-1120 543481 Áruszállítást, költöztetést, teherfuvarozást, bármilyen munkát vállalok 3 tonnáig, -igény szerint rakodókkal- zárt, dobozos teherautómmal az ország minden pontjába. Kedvező ár, szakszerűség, megbízhatóság! 100 Ft/km; 30/2489802. ______546389 Biztonsági őr, Testőr, Vagyonőr intenzív szakképzés az EU összes országában érvényes bizonyít­vánnyal! Miskolc, Kazincbarcika, Nyíregyháza, Debrecen: augusztus 11-én. Nyolcosztályos végzettség elegendő. Első részlet: 10.000 Ft. Fegyvervizsga. 0630/362-4411. Fnysz: 00930-2010 ^33 INGYENES OKJ-S KÉPZÉSEK! Közép-, emelt és felsőfokú szakképzésekkel várunk diákokat gazdasági és informatikai területen nappali és esti képzésben: Számítógép-szerelő, -karbantartó Webmester Marketing- és reklámügyintéző Pénzügyi-számviteli ügyintéző Informatikai hálózattelepítő Általános rendszergazda Gazdasági informatikus Banki szakügyintéző Szoftverfejlesztő Webprogramozó Logisztikai ügyintéző Pénzügyi szakügyintéző A jelentkezés sorrendjében laptopot biztosítunk a képzés teljes idejére! Jelentkezés és további információk: Computer School Informatikai és Gazdasági Szakképző Iskola Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Tel: 42/500-462 E-mail: nyiregyhaza@computerschool.hu www.computerschool.hu SKÓCIAI MUNKALEHETŐSÉG! 5 FŐ NŐI MUNKAERŐT KERESÜNK Skóciában működő használtruha feldolgozó üzem megbízásából, augusztus 18,-i kezdéssel! Jelentkezni kizárólag e-mailben, fényképes önéletrajzzal, a ku!fo!dimunka(5>hadakft.hu címen lehet! Jelentkezési határidő: 2012. augusztus 08. HÁDA Burkolás, fürdőszoba felújítást- átalakítást, fürdőkád zománco­zását, vízszerelést, zuhanyka­binok szerelését, laminált lap lerakását rövid határidővel vál­lalom teljes körű anyagbeszerzés­sel és szemétszállítással is. 0620/2107952. 546395 Kőművesmunkát,hőszi­getelést,kéményjavítást,tetőjavítás .kupásolást,csatornázást,betonozd st,kerítésépítést,vakolást vállalok rövid határidővel,akár anyaggal is. 06306390703 546387 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmónikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta, Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgal­mazása, szerelése, gurtnicsere. Érd: DRISZKU ZSOLT 42/492- 090, 30/522-2170 Fürdőkád felújítása, vízszerelés, zuhanykabinok szerelése, fürdőkádak cseréje vizes­munkával vállalom. Csem- pefelújitás! Érd: 30/710-9566. 546392 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents