Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-14 / 190. szám
291835 2012. AUGUSZTUS 14.. KEDD KELET A templomban Bach- művek is felcsendülnek Fából faragott királyfik NYÍREGYHÁZA. A Zenés Áhítatok a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomban 2012-es sorozat következő koncertjét augusztus 19-én, vasárnap 18 órától hallgathatják meg a zeneszeretők. Ezen az áhítaton dr. Karasszon Dezső orgonaművész, a Debreceni Zene- művészeti Egyetem orgona- és egyházzene tanszékének vezetője, a Debrecen-Bólyai utcai református templom orgonistája, számos lemez közreműködője Bach, Franck, Mendelssohn és Gárdonyi orgonaműveit játssza a templom hárommanuálos orgonáján. Az áhítaton dr. Kovács László Attila igazgató lelkész szolgál igemagyarázattal. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak e zenei csemegének ígérkező eseményre. km ■ Rézfúvósok találkoztak A 46. Nyírbátori Zenei Napok keretében rendezett rézfúvós találkozón a Kalmander Harmony is fellépett, fotó: sipeki Péter A tarpai kuruc fesztiválon járva ritkán látott kincsekre bukkantunk. TARPA. Az egyik sátorban egy fiatalember vésővel a kezében precíz mozdulatokkal formált egy fahasábot, körülötte az elmúlt időszak „termése”. Üzenetek, szimbólumok Sándor A. Attila, székelyudvarhelyi fafaragó (merthogy róla van szó) modellasztalos édesapjától leste el az első fogásokat. - A fafaragással iskolás koromban ismerkedtem meg - meséli. - Népművészeti szakkörben tanították a gyerekeket, és mivel nálunk az udvaron szinte csak megmunkálásra váró fát lehetett találni, szinte természetes volt, hogy én is vésőt, fakalapácsot, kést ragadjak. Az első témákat a gyermekkori olvasmányok adták. Olyan hősöket formáztam meg, akikre hasonlítani szerettem volna, János vitéz, Toldi Miklós, Mátyás király és a többiek mind kikerültek a kezem alól. Felnőtt fejjel Sándor A. Attila Tarpán, munka közben FOTÓ: RACSKÓ TIBOR áttértem a néphagyományokat felelevenítő, történelmi, a magyar mondavilágot bemutató domborművek, faszobrok készítésére. Minél többet olvastam a régiek dicsőségéről, annál inkább megértettem a mondatok mögött rejlő üzeneteket, szimbólumokat, melyeket igyekszem munkáimban is megmutatni. Attila csak ritkán tudja Magyarországon megmutatni tehetségét. Ha hívják, szívesen jön, de az útiköltség, a szállás mind hatalmas teher annak, aki saját útját járva csak az alkotásnak él. km Q http://www.szon.hu Videó. A cikkhez kapcsolódó videó megtekinthető portálunkon. Finisben a Szegény gazdagok próbái Kisvárdán Jókai regényének musical-feldolgozását viszi színre a társulat. kisvároa. Újabb bemutatóra készül a DoktoRock szín- társulata Kisvárdán. Jókai híres regényét, a Szegény gazdagok musical-feldolgozását mutatják be augusztus 18-án és 19-én a Várszínpadon 20.30-tól, mely egyben lemezbemutató is. A Szegény gazdagok sokkal több egy kötelező olvasmánynál! A magyar irodalom kiemelkedő alkotásában egy izgalmas bűnügy fonódik össze egy szerelmi történet szálaival. Máig ható példázat hűségről, szenvedélyről, becsületről és árulásról, a gazdagságot megkeserítő lélektelenségről, a szegénységet is boldoggá tevő érzelmi gazdagságról. Kocsák Tibor és Miklós Tibor szenvedélyben és humorban gazdag adaptációja méltó a nagy író szellemiségéhez. Két héttel a bemutató előtt visszaadta a női főszerepet a meghallgatáson sikerrel szereplő Csongár Beatrix, Henrietta szerepét a 2005ben színre vitt Egri csillagokban bemutatkozó, Vicuska szerepét játszó Dajka Lilla vette át. A várszínpadi premierre elkészül az előadás dupla CD-je, ami egy igazi kis- várdai hungarikum, s amit a DoktoRock társulata a Magyar Rádió 22-es stúdiójában énekelt fel. VINCZE PÉTER Készülnek az előadásra Kórusmuzsika: fellépők a világ minden tájáról NYÍREGYHÁZA. Augusztus 15-21. között Nyíregyháza ad otthont a IX. Nemzetközi Kórusfesztiválnak és Karvezetői Mesterkurzusnak. A fesztiválon kínai, hongkongi, Fülöp-szige- teki, török, izraeli, walesi, holland, portugál, észt és magyar folklór muzsikát hallhatnak az érdeklődők. km LAKÁSELADÁS ZÁHONY központjában III. emeleti egyedi fűtéses, hőszigetelt 57m2- es 2 szobás jó állapotban levő lakás eladó. Irányár: 5,6 millió forint, érdeklődni 06-20-592-1213 550309 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyházán földszinti 2 szobás lakás kiadó. Érd.: 0630/260-3769. 550299 Nyíregyháza, Lászlócseredűlőben igényesen felújított, 2 szobás, összkomfortos 30 m2-es kertes ház nemdohányzó személyiednek kiadó. Ár: 35.000 Ft/hó + rezsi.Tel: 20/9351-181 _____________550440 ÉPÍTÉSI TELEK Nyíregyházán a Debreceni úton épitési telek 1229 m2-es vezetékes vízzel, villannyal, kis gazdasági épülettel és a Kocsis úton 1229 m2-es építési telek eladó. Irányár: 4,9 és 4,2 millió Ft. Érd: 20/260-7720 550346 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Fitness teremben üzlethelyiség kiadó fodrásznak, kozmetikusnak, körmösnek...Érd.: 0670/941-2670. 550542 KGST piacon melegkonyhás zárt nagy büfé berendezéssel eladó, ill. bérleti jog átadó. 20/9825-076 550283 GÉP, SZERSZÁM Egy tengelyes billenős pótkocsi, 5 év műszakival, szög meghajtó, vegyszerező, fűkasza, két db eke IH szár, két db lajta szár eladó. Érd. 0630/2948-560. 550398 FŰKASZA kétdobos PZ-185-ös eladó. Tel: 06-30/626-3206 550280 HL 60.02 IFA pótkocsi , 407D , Mercedes kisteherautó eladó . Érd: 0670-866-7226 ___________550362 K25-ÖS Zetort keresek megvételre, üzemképtelent, hiányost is. Érd.: 0670/4242-236. __________550302 Villanymotorok: 220 V-os 1,5 kW- os 96Ó fordulatos, 380 V-os 1,5 kW-os 1400 fordulatos és 380 V-os 0,67 kW-os, 1400 fordulatos ventilátor-motor. Érd.: 42/431-558, egész nap. ________________550714 HÁZTARTÁSI GÉP ÉS FÉLSZ. Üzemképtelen Energomat, Eurika, stb. mosógépet VÁSÁROLOK 4000 Ft/db-ért. Tel: 30/3235-778. 550108 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter- heltre is. Tel: 20/938-3151. 550147 JÁRMŰKERESÉS Autóbontóba vásárolok keleti-nyugati autót 20-40 Ft/kg áron, elszállítással. 0630/219-2182. 530726 Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! 06 90 603-604 A hívás díja: 500 Ft/pere+áfo A hívás az apróhirdetés árát tartalmalzza. A hibák elkerülése érdekében, a hirdetés abb a az ese then jelenik meg, ha a szöveg visszaol vasásra kérü h. Záhonyi székhelyű Kft. keres ÜGYVEZETŐ BEOSZTÁSBA 1 fő felsőfokú gépész vagy vegyész végzettségű, angol vagy német és orosz nyelvismerettel rendelkező munkatársat. Gyakornoki beosztás kezdete: 2012. november 1. Ügyvezető beosztás kezdete: 2013. május 1. Érdeklődni: 06-20/255-1704 jNádudvari Nyíregyháza, Belső krt. 49.8 70/607-4565 Nyíregyháza, Kemecsei út 2. (volt Betekints csárda) Szamosbecs, Petőfi u. (Takarmány Áruház) Fehérgyarmat, (Nádudvari Takarmány Áruház) Tómöttvár út 67. Valamint, a TOTALGAZ-HÁZHOZGÁZ-os gépjárműveken. ÁLLAT Fehér, kukoricás, vágni való csirke, kiváló minőségű, 1,5-2 kg-os 450 Ft/kg áron eladó. Nyíregyháza, Szabadságbokor 1/a. Érd.: 0630/ 755-2579. 550674 Kisvárdán előnevelt kacsa és tarka előnevelt csirke kapható. Érd: Pongó, tel: 0620/5842-842. 550304 Kukoricán nevelt kettős hasz- nószitású Redmaster vágó csirke eladó. Ár: 560 Ft / kg. Kisvárda Kereszt út 26. Érd. 0645/405-523 és 0630/9635-640. 550301 Perzsa kislány cica, 4 hónapos eladó. Ár: 6 E Ft. Érd. 0670/514- 6231 550612 Red-Master kettős hasznosítású 8 hetes csirkék eladók, Nyíregyháza, Mandabokor. Tel.: 0670/555-8385 550733 50 db nagy körbálás szalma, 6 éves csődör póni, 2 db 1 éves pumikutya, juh mellől eladó. Érd.: 0630/8982-675. __________550327 NÖVÉNY Stanley szilva (egész, felezett) TV paprika (egész, fúrt) felvásárlás. VARKER Kft. Tel.: 30/965-5561. __________________________________550351 Tritikálé fémzárolt, utánszaporítású, letisztított 85% csíraképességű vetőmag eladó. Tel: 0630/57077 14 . 550424 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT AKCIÓ!-20% kedv. Redőny, reluxa, szúnyogháló, szalagfügg., műa. fa ajtó, ablak. Javítás. 30/543-1120 543481 DUGULASELHARITAS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc.padlóösszefolyók gépi tisztítása. Tel.20/415-80-98 _________546979 MUNKAHELYET KÍNÁL Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Mátészalka (Újtelep) területére. Helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni a 06-20/958-9918-as telefonszámon. Gávavencsellőn működő cipőfelsőrészkészítő üzem, Gávavencsellő vonzáskörzetéből felvételre keres tűzőnőt, tüzödei meóst, pályakezdő varrógép mechanikai vagy elektronikai műszerészt karbantartói munka- körbe. Érd: 20/9814-826. 550274 Kisvárda környékéről kabát varrásában gyakorlott varrónőt és vasalóst azonnal felveszek. Érd.: 7:30-15 óráig 30/395-76-33 550825 Nyíregyháza melletti üzemünkbe, gyakorlattal rendelkező, cipőipari szabászt, fűzőket, varrókat felveszünk. Tel.: 30/576-8000 546150 Önállóan dolgozni tudó gumiszerelőt és centírozót azonnali kezdéssel felveszünk! Tel: 30/9788 561 550601 Vaja Sütőüzem Kft. keres pék szakmunkást vagy pék szakmában dolgozni tudó betanított munkást. Érd: 06-30/630 0670 550229 Vegyészt és mikrobiológust keresünk élelmiszeres laborba szept. 1- től. Jelentkezés az alábbi email címen gyumolcs.mm@gmail.com 550849 Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Ramocsaháza területére. Helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni a 06-20/958-9919-es telefonszámon. MUNKAHELYET KERES Középkorú nő takarítói munkát keres. Tel.: 20/276-7556. 550311 OKTATÁST VÁLLAL ANGOL,NÉMET újrakezdő indul! 40ó/24.900Ft LONDON NYELVISKOLA 30/9116567 ' nysz:916-200 _____________550142 TÁRSKERESÉS .Zenés-Táncos est a Nyíri Fészek étteremben aug. 18-án, 19.00-től. Belépő díj, vacsorával együtt 1200 Ft. Tel.:42/310-916 _______550577 VEGYES Akác, alma, nyár tűzifa eladó 800 Ft-tól kiszállítással! Érd.: 70/674- 0009. 546964 Akác, alma, tölgy tűzifa, 800 Ft- tól. Szállítás megoldható. Tel.: 0630/302-4710. 550845 DRÓTKERÍTÉS, VADHÁLÓ szezonális akció a gyártótól. OLCSÓ VASUD- VAR. Tel.: 0630/915-4422. 542981 Nyár, akác, alma tűzifa 900 Ft/q-tól eladó, szállítás megoldható 20/ 448-6870,30/739-4521. 547423 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! HIRDETÉSEK