Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-08 / 185. szám
Hazaérkezett az úszók többsége ÚSZÁS. Hétfőn késő este megérkezett a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre a magyar úszóválogatott nagyobbik fele. A csapat egy-egy arany- és bronzérmet szerzett a londoni olimpián, a medálszerzők közül az olimpiai bajnok Gyúrta Dániel még az angol fővárosban maradt, hogy szurkoljon a magyaroknak, köztük jó barátjának, a kenus Vajda Attilának. A 200 méter vegyesen bronzérmes Cseh László viszont hazatért. MTI Meghitt pillanat, Cseh Lászlót barátnője köszönti fotó: mti Nem szenvedtek meg a döntőkért Kozák Danuta két magabiztos futamgyőzelemmel jelentkezett be az esélyesek közé fotó: mti Kedden is mindhárom magyar egység a fináléba jutott, szerdán már várjuk az érmeket. kajak-kenu. Három magyar egység volt érintett a keddi versenyek során és mindhárom bejutott a csütörtöki finálékba. A sort a háromszoros olimpiai bajnok Kämmerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel ösz- szeállítású férfi kajaknégyes (1000 m) nyitotta, számukra az öt hajót felvonultató futamukban a győzelem egyből döntőt ért. Jót tett az önbizalomnak Jól kezdtek Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai, a rajt után egy ideig vezettek, majd féltávnál a második helyen haladtak a csehek mögött. A hajrához érkezve aztán visz- szatámadtak, sikerrel, s ha szoros versenyben is, de megnyerték a futamot, s jutalmul kihagyhatják a középdöntőt.- Ki akartuk használni azt a lehetőséget, hogy egyenes ágon be lehet jutni a döntőbe, úgyhogy keményen megnyomtuk ezt a pályát - mondta a parton a világbajnok, ötkarikás újonc Kulifai Tamás. - Jól indultunk, de a hideg idő miatt a végére egy kicsit bekötöttünk. Tudunk ennél jobbat is menni, de kezdésnek jó volt. A K-i 500 méteren érdekelt Kozák Danuta is megnyerte előfutamát, ami csak bemelegítésnek számított a kora délutáni folytatásra, a középfutamokra. A második körben aztán a Honvéd versenyzője egy hajónyi előnnyel nyerte futamát, amivel bejutott a fináléba.- Ez a győzelem egy kicsit az ellenfeleknek is szólt. Bár nem volt muszáj nyernem, az önbizalmamnak jót tett a siker. Egy kicsit zavart a szél és a hideg, otthon, a kánikulában nem tudtunk felkészülni ezekre a körülményekre - nyilatkozott a parton Kozák. A női K-2 500 méteren címvédő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duónak sem jelentett gondot az előfutam megnyerése, a magyarok jó erőbeosztással utasították maguk mögé riválisaikat, köztük a világbajnoki címvédő osztrák Yvonne Schuring, Viktoria Schwarz párost. A magyar kettőst az előfutamot követően pontosan egy órával szólították ismét a rajthoz. A nyolc egységet felvonultató középfutamban az első négy hely ért finálét, féltávnál még a németek egysége, Franziska Weber és Tina Dietze vezetett, de a különbség minimális volt. A magyarok aztán a hajrában mindent elkövettek a győzelemért, a nem fáradó rivális azonban néhány századmásodperccel, egészen pontosan héttel előbb érte el a célvonalat. Bíztató kilátások a csütörtöki finálék előtt, de előbb szerdán Vajda Attila (C-l 1000 m), Dombi Rudolf és Kökény Roland (K-2 1000 m) és a női kajaknégyes száll vízre az érmekért. MTI Harcsa kikapott, érem nélkül az ökölvívók Az én olimpiám: Juhász István Magyar leleményességre lesz szükség A jobbszélső poszton egyedül maradt Harsányi Gergely is erőssége a Az ötkarikás játékokon, a negyeddöntőben a pekingi ezüstérmes vár a férfi kézilabdázókra. kézilabda. Dél-Korea és Szerbia legyőzésével jutott a negyeddöntőbe a magyar férfi kézilabda-válogatott. A londoni olimpián Mocsai Lajos szövetségi kapitány teljesítette a minimum elvárást, vagyis bejutott a legjobb nyolc közé. A kapitány segédjeként, ezúttal is ott ül a kispadon a mezőkövesdi Juhász István, aki nagy fegyverténynek tartja a továbbjutást. Éltünk az eséllyel- Természetesen minden mérkőzésnek úgy vágtunk neki, hogy szeretnénk azt megnyerni. Azt viszont tudomásul kellett venni, hogy rendkívül erős a csoportunk, a horvátok és a spanyolok ellen nem volt komoly esélyünk a pontszerzésre - értékelte a torna első szakaszát Juhász István. - A spanyolok elleni meccsen történt blokkot mi sem értettük, az ott kialakult gólkülönbséget túlzottnak tartom. Ekkor elszállt a bravúr lehetősége, így az utolsó szalmaszálba kapaszkodtunk. magyar csapatnak Egy esélyünk volt, de szerencsére ezzel sikerült élnünk. Az egész csapatnak nagyra becsülöm a sportemberi magatartását, óriásit küzdöttünk a szerbek ellen. A negyeddöntőben a pekingi olimpián döntőben szereplő izlandiak várnak a magyar válogatottra. A két csapat a januári Európa-bajnokságon FOTÓ: MTI a középdöntőben találkozott egymással, akkor az északiak nyertek 27-21-re. Most azonban a mieink szeretnének visszavágni az akkori vereségért. Harcolni a végsőkig- Óriási töltést ad mindenkinek, hogy továbbjutottunk a csoportból - folytatta Juhász István. - Öt mérkőzés után nyilván fáradnak a fiúk, de ezen szerintem mindenki túlteszi magát. Az izlandiak valamennyi mérkőzését láttam, hasonló összecsapásra kell számítani, mint a szerbekkel szemben. Kellemetlen, számunkra egyáltalán nem fekvő stílust képviselnek. Az utolsó pillanatig harcolni fogunk, mert a csapatban mindenkinek az a vágya, hogy éremért játszhasson. Óriási lökést ad számunkra a lelátóról áradó hatalmas szeretet, minden meccsen rengeteg magyar szurkol nekünk, legyen bárki az ellenfelünk. Pedig 1 rendkívül nehéz jegyhez jutni, de szerintem a honfitársaink előveszik a rájuk jellemző leleményességet. Remélem, valamivel mi is meglepjük majd Izlandot a negyeddöntőben. ÉKN-PA A csapatban mindenkinek az a vágya, hogy éremért játszhasson. JUHÁSZ ISTVÁN ökölvívás. Harcsa Zoltán pontozással kikapott brazil ellenfelétől az olimpiai ökölvívótorna 75 kg-os kategóriájának negyeddöntőjében hétfő késő este, így lemaradt az éremről. Florentino Falcao 14-10-re győzte le a 19 éves magyart. így nincs már magyar ökölvívó versenyben Londonban. A háromfős bokszcsapatból Káté Gyula (64 kg) megnyerte első meccsét, majd a nyolcaddöntőben kikapott olasz riválisától és kiesett, Varga Miklós (60 kg) pedig már nyitótalálkozóján alulmaradt litván ellenfelével szemben és gyorsan elbúcsúzott az olimpiától.- Zoli erősnek érezhette a világbajnoki bronzérmes brazilt, ezért volt visszafogottabb az elején, el is ment a nyitómenet - értékelt Szántó Imre, Harcsa kispesti klubedzője. - A nagy különbség, az amúgy sajnos reális négypontos hátrány meghatározta a folytatást, amely már szorosabb volt, de az ellenfél nagy ütései hátráltatták a közelebb zárkózásban, s meghatározónak bizonyultak, bár a befejező három percet már Zoli nyerte.- Mérges vagyok magamra, mert nem tudtam megvalósítani az edzői elképzelést - ezek már a vereséget szenvedő Harcsa Zoltán szavai. Képtelen voltam közelebb menni hozzá, az ütőtávolságot sem éreztem. Ma semmi nem jött össze, s mire belemelegedtem volna, vége is lett a meccsnek. Jobb, gyorsabb és éhesebb is volt a brazil. Vigaszom legfeljebb az lehet, hogy így is én szerepeltem a legjobban a magyar bokszolok közül. Nagy kár, hogy nem sikerült érmet szereznem. Talán majd legközelebb. mti Harcsa Zoltánt (jobbra) felülmúlta brazil ellenfele fotó: mti Liu Hsziang: újabb kínai dráma Iszinbajevának nem jött össze a triplázás, a magyarok kiestek gátfutásban. atlétika. A női rúdugrás hétfőn késő este befejeződött döntőjében a kétszeres olimpiai bajnok, címvédő Jelena Iszinbajeva, a szám nagy esélyese 475 centin kétszer is verte a lécet, majd harmadszorra egy lehetősége volt 480-on, de azt is elrontotta, így végül leszorult a dobogó legalsó fokára. A viadalt az amerikai Jennifer Suhr nyerte meg 475 centivel. A kedden pályára lépett magyarok közül mindkét 110 méteres gátfutó kiesett az előfutamok során. Kiss Dániel 13.62 másodperccel lett hatodik a maga futaBaji Balázs bajnokként köszöntötte a vele együtt búcsúzó kínai világsztárt FOTÓ: MTI mában, míg Baji Balázs (13.72) ötödikként ért célba. Utóbbi futamban Liu Hsziang újabb drámát élt át: a kínai klasszis Peking után Londonban is érem nélkül marad, miután felrúgta az első gátat és nagyot esett. Rajta kívül még hárman nem fejezték be a futamot. Az elődöntőhöz legalább 13-57-es idő kellett volna a magyaroknak, ha már nem végeztek az első háromban. A női gerelyhajítás selejtezőjében Juhász Vanda volt érintett a magyarok közül, s ő 50.01 méteres legjobb kísérletével nem került döntőbe, összesítésben a 36. helyen végzett a 41 fős mezőnyben. A 23 éves Juhásznak 59.31 méteres egyéni csúcsánál jobbat kellett volna teljesítenie a döntőbe kerüléshez. mti Az olaszokkal az elődöntőért A világbajnok ellen kerülhet közelebb címe megvédéséhez a férfi vízilabda-válogatott. vízilabda. Egyre jobb formát mutat az olimpia során Kemény Dénes legénysége. A legutóbbi három olimpián a végső győzelemig jutott magyar férfiválogatott a csoportmérkőzések során a Szerbiától és Montenegrótól elszenvedett vereség után legyőzte Romániát, Nagy-Bri- tanniát és az Egyesült Államokat, ráadásul egyre javuló játékkal. Különösen a négy évvel ezelőtti döntős ellenfél, az amerikai válogatott ellen nyújtott teljesítmény és a remek védekezés (11-6 lett a vége, de 11-4-re is vezettünk már) volt reménykeltő. Varga Dánieltől is várjuk a jó játékot, A mieink ezzel csoportjukban a harmadik helyen végeztek, minek következtében szerdán 16.50-től a másik ágon másodikként záró olaszokkal meccselhetnek a négy közé jutásért. Az ellenfél tavaly megnyerte a sanghaji világbajnokságot és a felkészülés során július kö& m • a gólokat fotó: mti zepén Budapesten győzte le a magyarokat, igaz előtte mi vertük meg őket idegenben. A negyeddöntő kimenetele teljesen nyílt, számolni kell azzal, hogy az olaszok „színészi” alakításban is erősek, de ha a mieink csak a játékra koncentrálnak, akkor eljuthatnak az éremcsatákig. ÉKN