Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-05 / 156. szám

Mindenfelől . nt 2012. JÚLIUS 5.. CSÜTÖRTÖK Vona Gábor fotó: mti A HÖOK Szabó Mátéhoz fordul BUDAPEST. Ha a kormány tör­vényesíti a hallgatói szerző­dés intézményét, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ismét Szabó Máté ombudsmanhoz fordul - közölte Nagy Dávid, a szervezet elnöke szerdán. Kifejtette: bár az Alkot­mánybíróság formai okokra hivatkozva semmisítette meg a hallgatói szerződést, de tar­talmi kifogásokat is említ, mti Pártreakciók Az MSZP szerint az Alkotmánybíró­ság (Ab) hallgatói szerződésekkel kapcsolatos döntése ismételten azt támasztja alá, hogy az oktatási állam- titkárságon kapkodó, meggondolatlan munka folyik, ami veszélyezteti az oktatás egészét, benne a felsőoktatás működését és színvonalát - erről Kun­halmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja és Hiller István, az MSZP Humánpo­litikai kabinetvezetője, országgyűlési képviselő írt szerdai közleményében. Az LMP üdvözli, hogy az Ab megsem­misítette a felsőoktatási hallgatói szerződéseket szabályozó kormány- rendelet. A párt szerint sem rende­letben, sem törvényben nem szabad korlátozni a diákokat. Osztolykán Ágnes emlékeztetett: pártjuk többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a hall­gatók „röghöz kötése" hibás kormány­zati szándékot tükröz. Az LMP szerint a hallgatók korlátozása szemben áll az uniós, közösségi célkitűzésekkel is. A Demokratikus Koalíció üdvözli az Alkotmánybíróság döntését az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartal­mát szabályozó kormányrendelet megsemmisítéséről, és bár az ellenzéki párt szerint a kormány tovább fog próbálkozni a szabályozás hatályban tartásával, előbb-utóbb lényegében el kell majd törölni az egész felsőokta­tási törvényt - mondta Niedermüller Péter, a DK alelnöke. Orbán Viktor: minden vezetőnek kötelessége elismerni elődei mun­káját. BUDAPEST. Orbán Viktor levél­ben köszönti Horn Gyula volt kormányfőt, aki csütörtökön lesz 80 éves - tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán. A kor­mányfő azt írta: minden, a köz szolgálatára felesküdött vezetőnek kötelessége elis­Tisztújítás: Vona Gábor maradt a frakcióvezető Budapest. Újabb két évre Vona Gábort választotta frak­cióvezetővé a Jobbik kép­viselőcsoportja szerdán. A frakcióvezetésben egyetlen változás történt: Hegedűs Tamás helyett Z. Kárpát Dá­niel került be a frakcióveze­tő-helyettesek közé. További újdonság, hogy ősztől Bana Tibor személyében frakció­igazgató-helyettes is dolgozik a képviselő-testületben, mti Hallgatói szerződés - a Ház előtt a törvényi szintű szabályozás. BUDAPEST. Benyújtotta a par­lamentnek az oktatási bizott­ság a hallgatói szerződések törvényi szintű szabályozá­sára tett indítványát. Az ok­tatási bizottság egy nappal azután terjesztette a Ház elé a felsőoktatási törvény módosítására vonatkozó in­dítványát, hogy az Ab alkot­mányellenesnek minősítette és megsemmisítette az állami ösztöndíjas hallgatókkal kö- | tendő hallgatói szerződés lé­nyeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet. A testü­let szerint ugyanis a felsőok­tatási törvény alkotmányel­lenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg. Elegendő idő volt Az előterjesztés indoklása szerint a felsőoktatási tör­vény javasolt kiegészíté­se tartalmilag megfelel az Ab által megsemmisített, a hallgatói szerződésről szóló kormányrendeletnek, így a 2012/2013-as tanévre jelent­kezők a hallgatói szerződés feltételeit idén januárban, a jelentkezési határidőt meg­előzően megismerhették. „A szabályozás megismerésére a megfelelő idő rendelkezésre állt, a tartalmilag a kormány- rendelettel azonos törvényi szabályozás erre tekintettel nem tekinthető visszamenő- | leges hatályúnak” - írták, hoz­zátéve, hogy a doktorandusz ösztöndíjas hallgatókra a sza­merését kifejeznie az elődök munkája iránt, hiszen a nem­zet felemelése csak együtt és csak az egymást követő nemzedékek összefogásával lehetséges. A miniszterelnök leszögezi: elsősorban mind­annyian magyarok vagyunk, a nemzet boldogulásáért cse­lekszünk saját hitünk és leg­jobb tudásunk szerint, ezért mindig több az, ami bennün­ket összeköt, mint ami szét­választ. Magyarország a 31. helyen áll azon a globális innovációs lis­tán, amelyet a szellemi tulaj­don nemzetközi szervezete, a WIPO állított össze. A 141 országot felölelő idei rangsor­ban Magyarországot csupán Csehország előzi meg a viseg­rádi négyek közül, a 27. helyen áll. A rangsort Svájc vezeti, majd Svédország, Szingapúr, Finnország és Nagy-Britannia következik. mti bályozás nem vonatkozik. Az Ab-nél - a Hallgatói Ön- kormányzatok Országos Kon­ferenciája megkeresése után - az alapvető jogok biztosa kezdeményezte a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény egyes rendelkezéseinek, to­vábbá az augusztus elsején hatályba lépő, az állami ösz­töndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződésekről szóló kormányrendelet megsemmi­sítését. Az Ab megállapította, hogy a hallgatói szerződé­sek szabályozása közvetlen hatással van az érintett hall­gatók felsőoktatásban való részvételhez fűződő jogára, és a felsőoktatás állami támo­gatásának is lényeges elemét jelenti. A testület kifejtette azt is, hogy a hazai mun­kaviszonyra kötelezés köz­vetlenül érinti a foglalkozás szabad megválasztásához fű­ződő jogot, ideértve a munka­„Engedje meg, hogy a csa­lád, rokonok és barátok mögé sorakozva jó egészséget kí­vánjak! Isten éltesse 80. szü­letésnapján!” - írta Orbán Vik­tor Horn Gyulának címzett születésnapi köszöntő leve­lében. A volt szocialista minisz­terelnök 2007 szeptembere óta súlyos beteg, állandó kórházi kezelésre szorul, már nem szerepel a nyilvánosság előtt. mti Zsebszerződések: átfogó vizsgálat négy megyében Budapest. A zsebszerződé­seket vizsgáló tárcaközi bi­zottság átfogó vizsgálatot kezdeményez négy megyei földhivatalnál - Győr-Moson- Sopronban, Somogybán, Vas­ban, valamint Zalában - az ingatlan-nyilvántartásban és a földhasználati nyilván­tartásban megjelenő, zseb- szerződés gyanús ügyletek feltárására - közölte a Vidék- fejlesztési Minisztérium, mti vállalók szabad mozgásához való jogát is. Mindezt az Ab szerint törvényben kell meg­határozni. Vállalások Hallgatói szerződést a kor­mány tervei szerint azoknak kell kötniük, akik állami ösz­töndíjjal vagy állami részösz­töndíjjal szeretnék folytatni tanulmányaikat. A hallgatói szerződésben foglaltak sze­rint az állam azt vállalja, hogy a hallgató képzésének költ­ségét részben vagy egészben átvállalja állami ösztöndíj, állami részösztöndíj formájá­ban, a hallgató pedig, hogy a diplomáját a megszabott időn belül megszerzi, és a végzés után 20 éven belül a támoga­tott idő kétszereséig itthon dolgozik. Az állami ösztöndíj­jal vagy állami részösztöndíj­jal támogatott félévek száma maximum 12 lehet. Berlin. Az euróövezet gaz­dasága az idén a második és a harmadik negyedévben is csökken, növekedés pedig csak az év végén várható né­met, francia és olasz szakér­tők szerdán közölt közös elő­rejelzése szerint. A ifo német gazdaságkuta­tó intézet, valamint az INSEE francia és az ISTAT olasz statisztikai hivatal közösen készített elemzése szerint a tizenhetek gazdaságát el­sősorban a külpiaci kereslet stabilizálja az év vége felé. Az euróövezet termékei és szol­gáltatásai iránt az Egyesült Államokban és a nagy feltö­Megszavazták az európai mentőalapot bécs. Jóváhagyta az osztrák parlament az Európai Stabili­tási Mechanizmust szerdán. A kormányzó kétpárti koalí­ció mellett az ellenzéki Zöl­dek támogatása biztosította a szükséges kétharmados szavazatarányt. A 700 milli­árd eurós közösségi eszközt olyan tagállamok megsegí­tésére hozzák létre, amelyek súlyos pénzügyi nehézségek­kel kerülnek szembe. mti A hallgató azt vállalja, hogy a képzési idő másfélszeresén belül megszerzi oklevelét, vagyis egy 3 éves alapkép­zést legfeljebb 4,5 év, azaz 9 félév alatt elvégez, és okle­velet szerez. Ha valaki 3 évig vett részt állami ösztöndíjjal és/vagy részösztöndíjjal tá­mogatott képzésen, akkor a következő húsz éven belül összesen hat évet kell itthon dolgoznia. Egészen pontosan magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál társadalom- biztosítási jogviszonyt ered­ményező munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irá­nyuló egyéb jogviszonyban kell dolgoznia. Eleget tesz a kötelezettségnek az is, aki a végzést követő húsz évben a meghatározott ideig vállalko­zóként dolgozik itthon (a pon­tos definíció szerint: magyar joghatóság alatt vállalkozási tevékenységet folytat), mti rekvő országokban is élénkül majd a kereslet. Támogatja a kilábalást az euró gyengülése is, ami fokozza az övezet ver­senyképességét. Ugyanakkor a belső kereslet gyenge ma­rad, a beruházások pedig visz- szaesnek. A folyamatok a vártnál kedvezőtlenebbül is alakul­hatnak, ha tovább mélyül az államadósság-válság, de az is előfordulhat, hogy a vártnál korábban és nagyobb lendület­tel indul meg a növekedés, ha a válságkezelő intézkedések megerősítik a piaci bizalmat - írták elemzésükben a szakér­tők. MTI Jegyzet Bodnár Tibor Jönnek az albánok! Az Európa-bajnokság alatt sem maradtunk magyar futball nélkül. Az > esti meccsek előtt elég volt átkapcsolni az egyik sport- j csatornára (jut eszembe, egy másikról már a wimbledoni teniszverseny is „eligazolt”, gyakorlatilag nincs mit nézni rajta...), és a Retró VB keretén belül máris láthattuk a koráb­bi világbajnoki meccseinket. I Az 1982-es Salvador elleni 10-l-es győzelemre kifejezet­ten „gyúrtam”, viszont nem vagyok mazochista, és az 1986-os irapuatói rettenetét, a ruszkik elleni 0-6-ot inkább kihagytam. Amúgy meg nem is értem, hogy miért vagyunk úgy oda. A spanyolok számára például augusztus végéig befejeződtek az izgalmak azzal, hogy vasárnap meg­nyerték az Európa-bajnoksá- got, nekünk pedig most jön a java. Csütörtökön máris pályára masírozik európai kupakülönítményünk fele: az MTK a szlovák Senica, a Honvéd az albán Flamurtari ellen próbálkozik azzal, hogy megélje az augusztust. Régen kicsit más volt a tét: a ’60-as, ’70-es években az volt a kérdés, hány csapatunk lesz döntős, a ’80-as eszten­dőkben a tavaszig próbálták kihúzni csapataink, ma már az is nagy szó, ha a bajnoki rajtig talpon marad valaki. A spanyolok meg példát vehetnek rólunk: a kicsinek is tudni kell örülni... tibor.bodnar@inform.hu (■Üzemavató 7000 négyzetméteres autó­ipari üzemcsarnokot avatott tegnap a Linamar békés­csabai üzemegységében. FOTÓ: MTI, ROSTA TIBOR Devizaárfolyam (2012.07.04.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 288,03 +0,22 USA dollár 226,47 +0,39 Svájci frank 237,29 +0,23 Angol font 354,47-0,25 Román lej 63,76-0,24 Ukrán hrivnya 28,00 +0,03 Horvát kuna 38,04 +0,04 Lengyel zloty 67,81 +0,16 • gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB ■ Saját kézzel Saját készítésű öntöző­szerkezet: Pozderka Já­nos rákóczifalvi nyugdí­jas öntözi paprikaföldjét kerékpárokból, vasrá­csokból, vízvezeték-csö­vekből és szórófejekből összeállított, saját készítésű öntözőszer­kezetével. Az állítható távolságú szórófejekhez fúrt kútból, tömlőn jut el a víz. FOTÓ: MTI, MÉSZÁROS JÁNOS Lapszemle Magyarország védi a koronáját - és állatait címmel közölt jegyzetet a svájci Neue Zürcher Zeitung budapesti tudósítója. Az év elején életbe lépett új alaptörvény kezdi éreztetni első hatását - írta Charles Ritterband. Egy, a Jobbik kezdeménye­zésére elfogadott és jövő júliusban életbe lépő törvény szerint a Szent Korona és más nemzeti szimbólumok megsértése egy évig terjedő börtönnel büntethető - állt a cikkben. A lap szerint „ezek a jelképek a nagy többséggel kormányzó Fidesz államideológiájának sarokkövei". Hasonló törvények más országokban is vannak, a nyugtalanító az, hogy a Jobbik javaslatán alapszik - tette hozzá a szerző. Levélben köszönti Horn Gyulát Az év végéig csökken az euróövezet gazdasága

Next

/
Thumbnails
Contents