Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-21 / 170. szám

2012. JÚLIUS 21.. SZOMBAT 10 Sport KELET A gólkirállyal lehettek volna igazán császárok Kovács Lajos (8) és a gólkirály, Szántó Szabolcs (7) figyelme a Mátészal­ka minél eredményesebb szereplésére összpontosult fotó: Balogh tamás Még többre lehetett volna képes a Máté­szalka, amely tavasszal kétszer annyi pontot szerzett, mint ősszel. kézilabda. A Mátészalkai MTK NB Il-es férfi kézilab­dacsapat őszi és tavaszi pro­dukciója között zongorázni lehet a különbséget. Nem a véletlen műve, hogy a bajno­ki szezon második részében a szatmáriak kétszer annyi pontot „gyártottak”, mint a korábbi, zaklatott periódus­ban. Mindenesetre az MMTK feltámadása, az elért ötödik hely biztató, de akár jobb is kisülhetett volna ebből...- Négy pont elvesztése ha­zai pályán a Kisvárda és a Fe­hérgyarmat ellen, valamint a három utolsó helyezett csapat otthonában elszenvedett sú­lyos vereség elkerülhető lett volna, ha teljes kerettel tud­tunk volna kiállni ezeken a mérkőzéseken - utalt Falcsik Miklós szálkái edző az évad elején tapasztalt problémák­ra. - A felsoroltakból kiderül, hogy tíz pontot hullajtottunk el az idény első részében. Kevés gólt kaptak- Tavasszal rendeződtek a kö­rülmények és tizenhat pontot szerezve, az előkelő ötödik helyen zártunk. A vezetőség célkitűzését teljesítettük, elé­gedettek lehetnénk, de úgy gondolom, sokkal több van ebben a csapatban, mint amit ebben a bajnokságban elér­tünk. A Tiszavasváriban bírói műhibával elbukott találko­zó miatt is elsősorban saját magunkat okolhatjuk, hiszen negyven másodperccel a vége előtt, egygólos vezetésnél he­test hibáztunk, az egyenlítés után pedig eladtuk a labdát. Ezzel az elszórt tizenkét pont­tal akár a bajnoki cím sorsába is beleszólhattunk volna. Itt jön azonban az örök igazság, miszerint a kézilabdát is ha és csak nélkül, nem utolsósor­ban pedig gólokra játsszák. Ugyanakkor nálunk szerepelt a bajnokság gólkirálya, Szán­tó Szabolcs személyében, itt védett a mezőny legjobb ka­pusa, Felföldi Róbert, illetve a Berettyóújfalu után mi kap­tuk a legkevesebb gólt a me­zőnyben, ami természetesen a jó és az egyre hatékonyab­ban működő védekezésnek köszönhető. Falcsik Miklós érintette a közeljövőt, a jelek sze­rint felettébb csendes, játékosvándorlástól mentes felkészülés jósolható.- Az utolsó fordulóban tör­tént bajnokverést követően, arról beszélgettünk a játéko­sokkal az öltözőben, hogy igazi csapattá kovácsolód- tunk tavasszal. A legjobb hír, hogy a társaság együtt ma­rad, senki nem távozik és nem tervezünk új igazoláso­kat sem. Ami viszont örömte­li, hogy néhány fiatal vissza­tér a csapathoz és remélem, egyre több junior játékost sikerül beépíteni a felnőttek mellé. KM-KT Új közegben, új bajnokságban a gólgyáros Marcsek Zoltán szeret­ne minél több időt az ikrei mellett tölteni, ezért is döntött a váltás mellett. LABDARÚGÁS. Csenge és Ba­lázs érkezése nemcsak az éle­tét, a pályafutását is megvál­toztatta Marcsek Zoltánnak. Az ikrek hat hete jöttek világ­ra, a 34 éves családapa pedig érthetően többet szeretne a közelükben lenni. Ezért dön­tött a váltás mellett és az NB III-as Nagyecsedről a megyei I. osztályú Kemecséhez iga­zolt az amúgy nyíregyházi játékos.- A negyecsedi vezetők el­fogadták az indokaimat és nemcsak ezért, hanem az el­múlt két évért is szeretnék nekik köszönetét mondani - mondta Marcsek Zoltán, aki Ecseden két bajnokság alatt, 54 mérkőzésen 35 gólt szer­zett. - Szép időszak volt, baj­noki címet is nyertünk, a játék sem ment rosszul. Korábbi csapatomnál jó kezekben van a futball, a polgármester és az elnök urak sportágszeretete, Feczkó Tamás edző szakmai tudása és elhivatottsága mi­att biztos vagyok benne, hogy tudnak még nagyot alkotni. Nélkülem is. Szóba Jöhet a bajnoki cím Is Marcsek Zoltán tehát egy lép­csőfokkal visszábblépett, de vajon eljön még az idő, ami­kor újra az NB Ill-ban futbal­lozhat?- Izgatottan várom a ke- mecsei időszakomat is, hi­szen egyrészt még sosem futballoztam a megyei első osztályban, másfelől ez is ko­moly bajnokságnak ígérkezik. Tudom, hogy remek közegbe kerültem, jól erősített a csapat és a beilleszkedéssel sem lesz gond. Az ellenfelek nyilván ránk fenik majd a fogukat, úgyhogy nem lesz sétagalopp a következő év. Az elvárások szerint az első öt helyezett kö­zött kell végeznünk, de melyik az a játékos, aki egy ilyen erős­ségű csapatban és mezőnyben nem szeretne bajnoki címet szerezni? - tette fel a költői kérdést a támadó. km-bt Immár kemecsei játékosként bűvölheti a labdát Marcsek Zoltán FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Hat csapat játszik az oroszi emléktornán labdarúgás. Vasárnap Vá- Milota, Tiszakóród, Tisztabe- mosorosziban rendezik meg rek, Túrricse és a házigazda - a hagyományos Nagy Sán- lép pályára, dor-emléktornát, amelyen Az első mérkőzést 12 órakor hat futballcsapat - a Kölese, játsszák. km Csúcsfutball Nyíregyházán Akar látni labdarúgó Bajnokok Ligája meccset Nyíregyházán? Akkor most vegye meg belépőjét a magyar és albán bajnokcsapat mérkőzésére! Dvsc-TEVA-skenderbeu visszavágó július 24-én, kedden este nyolc órától a Sóstói úti stadionban! Jegyek kaphatók Nyíregyházán ezer forintért a Nyfrplaza Adidas boltjában és hatszázért a Városháza alatti Turisztikai Információs Központban. 53796g aadrijlI KELET MAGYARORSZÁG Cím*: Tel* Újabb játékra invitáljuk a Kelet-Ma- gyarország olvasóit! Önök dönthetik el, hogy kiket illessen meg a lapunk által alapított „Az évad futballcsilla- ga” cím. A 4 „csillag” azé lesz, aki a 4 kategóriában - NB II., NB III., megyei I. osztály, megyei II. osztály - a leg­több szavazatot kapja a verseny ideje alatt. Lapunk értékes díjjal jutalmazza a győzteseket és a szavazók közül négy szeren­csést. Szavazni csak a lapunk- ( ból kivágott, ezen szelvényen lehet. Kérjük, hogy voksát X-szel jelölje! (Kategóriánként csak egy sza­vazatot fogadunk el.) A szelvényeket a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe - 4400 Nyíregyhá­za, Dózsa Gy. u. 4-6. - kérjük eljuttat­ni, levélben vagy személyesen legké­sőbb július 31-én, 24 óráig. A megye futballcsillaga □Balogh János (Nyíregyháza Spartacus), DCsorba Szabolcs (Nyíregyháza Spartacus), DGermán Tamás (Nyíregyháza Spartacus), DMinczér Tibor (Nyír­egyháza Spartacus), DPákolicz Dávid (Nyíregyháza Spartacus) NE II! Babjak Miroszlav (Tuzsér), DBagin Sándor (Várda SE), DDancs Béla (Tuzsér), DDaru István (Tiszalök), DDeákTibor (Tiszakanyár), DDeme Attila (Kótaj), DFekete Ádám (Kemecse), DGagyi Sándor (Tiszalök), DHegedűs Tibor (Várda SE), DHomann Richárd (Kemecse), DKántor Zsolt (Ibrány), Dífj. Koskovits György (Tiszakanyár), DMarics Gábor (Baktalórántháza), DMarkos János (Nagyecsed), DNagy Dávid (Nyírbátor), □Pálvölgyi Balázs (Nyírbátor), □Patály János (Nagyecsed), DRácz Róbert (Kótaj), OTolnai Tamás (Baktalórántháza), DTóth Norbert (Ibrány) Megyei I. osztály Balogh Tibor (Mándok), DÉles István (Gyulaháza), DGalambosi Zsolt (Rakamaz), DHorváth Gábor (Újfehértó), DKevert Krisztián (Szakoly), DKonczTibor (Fehérgyarmat), DKurucz Tibor (Tiszavasvári), DMarozsán Mihály (Nagykálló), DNémeth Attila (Nyírmada), DPetrohai Miklós 1 (Nyircsaholy), DRákóczi László (Nyírkárász), DRézműves Ferenc (Mátészalkai MTK), DSemegi Tibor (Záhony), □Szilágyi László (Nagyszekeres), DTóth Zoltán I (Balkány), DVattai Pál (Nagyhalász) I begyei í'. os Algács Edgár (Kispalád), DAntal Zoltán (Mérk-Vállaj), DÁcs Attila (Vámosoroszi), DBaksa Csaba (Nyírgyulai), OBalogh Árpád (Tisz­1 taberek), DBaráth Gábor (Tunyogmatolcs), DBartha Tibor (Kölese), □Batizi-Pócsi Norbert (Nyírmeggyes), DBencze Mihály (Pátroha), DBrondics Péter I (Gávavencsellő), DCsákányosTamás (Nyírlugos), DCsáki Attila (Kék), DEtek Csaba (Petneháza), DFuziák Lajos (Székely), DGombkötő József (Demecser), I DHaburcsák Krisztián (Volán-Sényő), DHornyák Mihály (Tiszamenti SE), Dlmre Zsolt (Nábrád), DKatona Pál (Csenger), DKasu József (Tyúkod), DKIss Csaba I (Vaja), DKóczé Géza (Szatmárcseke), DKokas Attila (Geszteréd), DKozák Róbert (Apagy), DLeskovics Attila (Ajak), DMalamldesz Lukács (Ny(rpazony), 1 DMarcsek Tamás (Kálmánháza), DMarincsák Roland (Nyíribrony), DMucsicska Vladimir (Anarcs), DPapp Dániel (Ófehértó), DPekk Tamás (Levelek), j DRiskó Tibor (Tarpa), DSebők Zsolt (Nyírmihálydi), DSimon Csaba (Beregdaróc), DSinka József (Újdombrád), DSomogyi Gábor (Nyírtass), DSomogyi Csaba 1 (Tiszakóród), DSzabó István (Rohod), DSzabó Sándor (Napkor), DSzabó Zoltán (Nyírtelek), DSzűcs Dávid (Kátlósemjén), DTamás Bertalan (Dombrád), 1 DTardi Zsolt (Vasmegyer), DTéger István (Terem), DToma József (Fényeslitke), DTóth Bence (Nyírvasvári), DVasas László (Geszteréd), DVass József (Pap) E-mail*:. * A csillaggal lelölt mezők kitöltése kötelezői pt Kelet-előfizető-e? □ igen □ nem KELET

Next

/
Thumbnails
Contents