Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-20 / 169. szám
08l8 2012. JÚLIUS 20.. PÉNTEK 16 Képes krónika Híres Ikrek: az Olsen lányok, Mary-Kate és Ashley FOTÓ: INTERNET Háromszáz testvérpárt várnak az ikertalálkozóra szigethalom. Háromszáz testvérpárt várnak a szombati szigethalmi országos ikertalálkozóra, amelyen egy- és kétpetéjű, hármas és „többes” ikrek vesznek részt. A határokon túl is egyre népszerűbb rendezvény szervezői körülbelül ötezer vendégre számítanak. Jakab Judit főszervező felidézte, hogy az első néhány ikertalálkozót Ercsiben, a ma már nem élő ötletgazda lakhelyén tartották, Szigethalmon pedig nyolcadik alkalommal gyűlnek össze az egy- és kétpetéjű testvérek. Az előzetes regisztráció alapján legalább 300 iker érkezik majd, többen a határon túlról, például Szlovákiából, Szerbiából, Ausztriából. Nevezési díjat senkitől, még a gyermek és felnőtt szépségversenyen résztvevőktől sem kérnek. Az idei verseny- amelynek zsűrijében az ötletgazda özvegye, valamint a tavalyi győztes szlovák ikerpár tagjai is helyet foglalnak- abban különbözik a tavalyitól, hogy a gyermek kategória alsó korhatárát 3-ról 2 évre szállították le, míg a klasz- szikus női szépségversenyen a 30-on felüli - legfeljebb 32 éves - ikrek is indulhatnak. A győztesek fejére vándorkorona kerül, fődíjként egy négyfős prágai hétvége is vár rájuk. MTI •> Hópárducok születtek Szegeden Hathetes hópárduckölykök láthatók gondozóik kezében a Szegedi Vadasparkban. A parkban 2012. május 30-án három hópárduc született, ez ritkaság, mivel az Észak- és Közép-Ázsia magashegységeiben élő nagymacskaféle általában egy, legfeljebb két utódot hoz világra. fotó: mti, kelemen Zoltán Gergely Megér egy mosolyt A székely bácsi egy kivilágítatlan biciklivel kerekezik az úton. Megállítja a rendőr, s azt mondja neki:- Bátyám, ha nem ég a bicikli lámpája, akkor tolni kell! Mire az öreg:- Már kipróbáltam fiam, de akkor sem ég! O További viccek humor.szon.hu A nap videója Ne félj, csak egy csók! „Szerelem első látásra" - gondolhatta a tehén és egyből csókra invitálta a kutyust. A szabadság a legszínesebb szó Budapest. A szabadság lett a legszínesebb magyar szó a Színes Város Csoport és a Fővárosi Beszédjavító Intézet által meghirdetett versenyen, a második a helyezett a gyöngy, a harmadik a buborék lett. Az első tízben a további sorrend a szavazatszámok alapján a következő lett: záporeső, pirkad, kanyar, pitymallat, tyúkhúsleves, pipitér és csoki. A nevezett szavakra csaknem 30 ezer szavazat érkezett. ÉM KELETMV UTAZZON VELUNK1 AM-äM ■ ■ ■ ■■ ir^W HIRDETÉS KELET Robin Williams játssza Eisenhower elnököt LOS ANGELES. Dwight Eisenhower amerikai elnököt alakítja Robin Williams a The Butler című filmben, amelynek forgatása júliusban kezdődik New Orleansban. Lee Daniel rendező filmjének főhőse Eugene Allen, a Fehér Ház alkalmazottja, főkomornyik, aki három évtized alatt nyolc elnöki családot szolgált ki. Williams mellett Forest Whitaker, Oprah Robin Williams fotó: net Winfrey, Vanessa Redgrave, Terrence Howard, John Cusack, Alan Rickman és Jane Fonda neve is olvasható a sztárszereposztásban - írta a The Hollywood Reporter online kiadása. A rendező, akit 2010-ben a Precious - A boldogság ára című munkájáért jelöltek Oscarra, Danny Stronggal dolgozott a forgatókönyvön, amelyet egy Allenről szóló, a The Washington Postban megjelent cikk ihletett. Robin Williams a The Butler után a Phil Alden Robinson rendezésében készülő The Angriest Man in Brooklyn című produkcióban játszik. A történetben egy orvos azt találja mondani egy undok páciensnek, hogy már csak kilencven perce van hátra az életéből, mire a férfi nekivág, hogy amit lehet, jóvá tegyen korábbi rossz húzásaiból, mti Belehalt egy tinédzser a videojáték-maratonba Budapest. Egy tajvani tinédzser összeesett és meghalt azután, hogy megszakítás nélkül negyven órán át játszotta a Diablo 3 nevű videojátékot. A 18 éves fiatal a Tajvan déli részén lévő Tajvan városában halt meg július 15-én, miután egy helyi kávézóban bérelt játékszobában csaknem két napja folyamatosan játszott, és egy falatot sem evett - adta hírül a The Australian című lap. A fiúra a bár egyik alkalma- zottjataláltrá vasárnap reggel. Az alkalmazott felébresztette az asztalon fekvő tinédzsert, aki felállt, tett néhány lépést, majd összeesett. Kórházba szállították, de az orvosok már csak a halál beálltát állapíthatták meg. A rendőrség vizsgálatot indított halála körülményeinek kiderítésére. Idén már ez volt a második haláleset Tajvanon, amelyet videojáték okozott. mti *> Fontos a mozgás A komorói Dia kereskedelmi marketing szakon tanul, s a szellem pallérozása mellett fontosnak tartja teste rendszeres átmozgatását is. fotó: sipeki Péter Gordon Ramsay élre tört Gordon Ramsay (jobbra) jól keres az Egyesült Államokban is fotó: net Gordon Ramsay a legjobban kereső szakács az Egyesült Államokban. new YORK. Világszerte 24 étterme és összesen 11 Mi- chelin-csillaga van, számos szakácskönyvet írt, tévéműsorokat vállal és most már az Egyesült Államok legjobban kereső szakácsa is a brit Gordon Ramsay, akinek keresetét 38 millió dollárra taksálta vadonatúj listáján a Forbes pénzügyi magazin. A skóciai születésű séf azt a Rachael Rayt előzte meg, aki az elmúlt egy évben (2011. és 2012. júniusa között) 25 millió dollárt keresett televíziós műsorai, magazinjai és szakácskönyvei révén. A harmadik helyen „Hollywood szakácsa”, az osztrák származású Wolfgang Puck szerepel, aki 20 étterme sikerének köszönhette azt a 20 millió dollárt, amellyel a Forbes szerint egy év alatt gazdagodott. A tekintélyes pénzügyi magazin a mesterszakácsok globális kereseteiről ad számot, a lista összeállításánál alapvető szempont volt, hogy a séfek befolyásos szereplői legyenek az amerikai gasztronómiai világnak. Puck például már hosszú ideje Kaliforniába tette át székhelyét hazájából. „Mindannyian sokrétűek” - mondta Dorothy Pomerantz, a magazin munkatársa. „Senki sincs köztük, aki kizárólag éttermeire támaszkodna. A tévé óriási szerepet játszik abban, hogy felkerüljenek a listára, mert ugyanannyi pénzt hoz nekik, mint ameny- nyi éttermeikből származik” - magyarázta, hozzátéve, hogy a szakácskönyvek és egyéb „portékák” szintén növelik a' séfek bevételeit. MTI Szalmabála-medence épült Szalmabála-medence épült Györkönyben a hétvégi funky és fánk fesztiválra. PAKS. Idén is felépült Györkönyben a pincehegyi falusi strand, azaz a fóliával bélelt szalmamedence, amely fontos kelléke a hétvégi funky és fánk fesztiválnak. Több mint tíz éve a Fiatalok Egymásért Egyesület tagjaként kezdeményezte, hogy rendezzenek olyan programot, ami a fiataloknak biztosít helyben szórakozási lehetőséget. így született meg a Funky Feeling névre keresztelt program, amelynek elengedhetetlen kelléke volt a különleges hangulatú pincehegyen kialakított falusi strand. Ezt eleinte szüretelőkádak, megunt fürdőkádak felhasználásával építették fel, ám már évek óta szalmabálákból készül. A fóliával bélelt szalmamedencében nemcsak hűsölni lehet, hanem a hagyományos, tréfás ügyességi vetélkedőnek is elengedhetetlen eszköze. mti Szagukról ismerik fel a rokonaikat BUDAPEST. A tengeri madarak a szaguk alapján képesek kiválasztani rokonaikat - állapították meg szakemberek az európai viharfecskékkel végzett vizsgálatokban. Ez lehetővé teszi a madarak számára, hogy elkerüljék a „véletlen- szerű beltenyészetet”. Francesco Bonadonna, a kutatás vezetője, a franciaországi evolúciós ökológiai központ szakértője elmondta: a madarak a szag felismerésével közük a „genetikai alkalmasságukat”. Mint mondta, a szaglással való párválasztás az emlősöknél már régóta jól ismert tény, ám a madarak esetében a tudósok a közelmúltig úgy vélték, hogy a madarak látás és hang alapján választják ki a párjukat. mti