Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-18 / 167. szám

2012. JÚLIUS 18.. SZERDA KELET « Zöld és sárga színek a játszótéren Az elmúlt napok kánikulája sok helyen megviselte a gyepet. Nyíregyházán a Dohány utcai játszótéren az árnyékos helyeken zöld a fű, a napos részeken pedig sárga a kiégett növény. FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ MSZP-sajtótájékoztató MSZP: A város fejlesztési terve csak egy ötletbörze nyíregyháza. A megyeszék­hely fejlesztésének és közös­ségi színtereinek helyzete adta a központi témáját az MSZP keddi sajtótájékozta­tójának. Nagy László városi frakcióvezető szerint a leg­utóbbi közgyűlésen a város vezetése által bemutatott fejlesztési terv inkább hason­lított egy ötletbörzére, mint egy tudatos fejlesztési kon­cepcióra.- Minden valamire való pályázatot az előző város- vezetés adott be, gondolok itt a szennyvízberuházás­ra, valamint az Érkertet és a Huszár-lakótelepet érintő városrehabilitációs program­ra. Apró látványberuházások valósulnak csak meg, és las­san eljutunk oda, hogy a vá­rosvezetés gyenge érdekérvé­nyesítő ereje miatt Debrecen gyarmata lesz Nyíregyháza - közölte a frakcióvezető. A szocialisták szerint a me­gyeszékhelyen eddig kiválóan működő és virágzó közösségi színterek leépülése is a je­lenlegi fideszes városvezetés számlájára írható.- Gyengül a városban a civil szféra, és szép lassan sorvad el a kulturális élet. Hat közös­ségi térről mondott le a város, bár pályázatot legalább Írtak ki a működtetésükre. Egye­dül a Borbányai Művelődési Házra érkezett érvényes pá- J lyázat, de még ezt is elutasí­tották, illetve nem fogadták el a hiánypótlást. Ha valóban szándékában állt volna a vá­rosnak az, hogy működjön a Borbányai Művelődési Ház, akkor találhattak volna vala­mi áthidaló megoldást. Ezzel azonban bebizonyították, hogy nem érdeklik őket a vá­ros külső területein eddig re­mekül működő kultúrházak. KM-TG FIDESZ-reagálás Pereket hagytak hátra az MSZP-s képviselők NYÍREGYHÁZA. - Kellő sze­rénységet kellene tanúsítania a szocialistáknak, amikor a pályázatokról nyilatkoznak. Amit itt hagytak a város nya­kán, azt sok hónapos megfe­szített munkával lehetett csak rendbe hozni - nyilatkozta lapunknak az MSZP állításai­ra a nyíregyházi Fidesz-KDNP frakció nevében dr. Adorján Gusztáv frakcióvezető.- Ha a szocialistákon múlik, elbukhattok volna a 13 milliár­dos szennyvízberuházást, de az Agora program, a művelő- | dési ház felújítása is hasonló­an kútba esik. Az előző város- vezetés elhibázott pályázatai miatt nyolc szabálytalansági eljárást kellet a megfelelő mó­don kezelni, a szennyvízberu­házás kapcsán pedig 5 peres eljárás volt folyamatban. Nagy László és a szocialisták nézze­nek végre a tükörbe, és ismer­jék el: hibát hibára halmoztak, és kérjenek bocsánatot végre | a nyíregyháziaktól - fogalma­zott dr. Adorján Gusztáv, km Kvíz megfejtés A helység neve egy 1261 -1267 körüli oklevélben tűnt fel először, amely szerint Kérészi Sándor bán megvásárolta a Kendemecher nevű birtokot. c) Demecser ■ Egy nagyot túráztak a határon túl A Felvidéken, a kassai kerületben található Kecső, ahol fellépett a napokban a nyíregyházi Jonathán Gyermek, Ifjúsági és Tánc Közhasznú Egyesület felnőtt mazsorettcsoportja, A lányok a szereplés után egy nagyot túráztak is a festői környezetben. FOTÓ: BABKA BEÁTA Megújult a káliéi belváros Nemcsak a polgármesteri hivatalnak, de a járási hivatalnak is otthont ad majd a tegnap felavatott épület FOTÓK: M. MAGYAR LÁSZLÓ Az önkormányzat vállalta azt a döntést, hogy a válság ellenére fejleszt. NAGYKÁLLÓ. Minden bizonnyal nagyot néznek mindazok, akik régen jártak Nagykálló belvárosában, hiszen eltűnt az orvosi rendelőintézet, s a helyét egy látványos épület vette át: a polgármesteri hiva­tal, amely azonban nemcsak hivatalos ügyek intézésére alkalmas, hanem otthont ad üzleteknek és a házasságkötő teremnek is. Mélygarázsban az autók Maguk a helybeliek is csak kapkodják a fejüket, hogy mi­lyen változások is történtek az elmúlt pár évben városuk­ban: új autóbusz-állomás és piac épült, szökőkút és játszó­tér gazdagítja a főteret, meg­szépült az Óbester Étterem és a református templom épüle­te, körforgalom segíti a közle­kedést, a parkolási gondokat pedig mélygarázzsal oldotta meg a település vezetése. Mindez a „Funkcióbőví­tő városközpont fejlesztés Nagykállóban” című pro­jekt keretében valósult meg, amelynek ünnepélyes záró rendezvényét július 17-én tar­totta az önkormányzat. Mint Juhász Zoltán polgármester elmondta, az önkormányzat konzorciumi együttműködés­ben a városvédő egyesülettel, a református egyházközség­gel és a Nagykállói Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együtt valósította meg a nagy­szabású beruházást, amely­nek a leghangsúlyosabb ele­me a város szívében felépített multifunkcionális városháza. Tállai András, a Belügymi­nisztérium önkormányzati államtitkára a következő sza­vakkal méltatta a városfejlesz­tést: - Példaértékű Nagykálló fejlődése. Az önkormányzat távlatokban való gondolko­dásának köszönhető, hogy nem csupán egy tér újult meg, hanem az egész belvá­ros. Ez egyben tisztelgés az elődök előtt is, akik kivívták, hogy 1876-ig megyeszékhely is legyen Nagykálló. Ha megyeszékhely már nem is, de járási székhely még lehet Nagykálló. Erről már dr. Vinnai Győző megyei kor­mánymegbízott beszélt az ün­nepségen. Mint kiemelte, az új épület alkalmas arra, hogy egyrészt szolgálja a város la­kosságát, másrészt ellássa egy járási hivatal feladatkörét. Megtisztelte jelenlétével az ünnepséget dr. Budai Gyula, a választókerület országgyűlési képviselője, a Vidékfejleszté­si Minisztérium parlamenti államtitkára is.- Juhász Zoltán polgár- mester és az önkormányzat vállalta, hogy a válság ellené­re fejleszt, munkahelyet te­remt - jelentette ki az állam­titkár. A történelmi egyházak kép­viselői megszentelték az új épületet, amelyet a felavatása után az ünnepség résztvevői megtekinthettek. km-mml A város és az ország vezetői a tervezővel és a kivitelezővel együtt vágták A nagykállói óvodások is részt vettek a projektzáró ünnepségen, s lelke­el a nemzetiszínű szalagot sen lengették a kis zászlókat Augusztusi sztárparádé Nyírbátorban Pitti Katalin, Horgas Eszter, Sebestyén Már­ta és Szakcsi Lakatos Béla is fellép. Nyírbátor. Ha csak szimp­lán egyetlen koncert lenne a csúcspontja a 46. Nyírbátori Zenei Napoknak, akkor is ga­rantált a nívó. Jelen esetben viszont dúskálhatnak az ér­deklődők a rangos fellépők­ben. Három hétvégén át pa­rádés élménnyel kecsegtet a tradicionális kulturális fesz­tivál.- Úgy gondolom, hogy a kínálat önmagáért beszél, a jegyárak pedig barátiak - je­gyezte meg dr. Szathmáryné Sipos Ildikó, a Nyírbátori Kul­turális Nonprofit Kft. ügyve­zető igazgatója a keddi, nyír­egyházi sajtótájékoztatón. A 600 fő befogadására alkalmas református templomban Pitti Katalin Áldás című estjével kezdődik a programsorozat augusztus 4-én. Másnap a ró­Az idei kínálat önma­gáért beszél, f DR. SZATHMÁRYNÉ AlJiA SIPOS ILDIKÓ IMI mai katolikus minorita temp­lomban Steve Taylor Szabó pánsípművész estje vonzhat­ja a zenebarátokat. Augusz­tus 11-én a IV. Fúvószenekari Találkozó koncertje ingyenes, este pedig a Tommy Víg Trió dzsesszműsora ígér külön­leges csemegét a Báthori Várkastélyban exkluzív va­csorával. Vasárnap, 12-én Horgas Eszter fuvolaművész Szeretni bolondulásig Nyír­bátorban címmel ad koncer­tet a Kulturális Központban. Augusztus 18-án Szakcsi La­katos Béla zongoraművész és Kathy-Horváth Lajos hege­dűművész szerzői estje lesz a református templomban, másnap ugyanott Sebestyén Márta népdalénekes lép fel. A 46. Nyírbátori Zenei Napok zárónapján, augusztus 20-án a Vántus István Társaság em­lékkoncertje koronázza meg a gazdag kínálatot.- Keddtől megvásárolhatók a jegyek Nyírbátorban, Nyír­egyházán és Debrecenben. Ér­demes időben lépni, mert az egyes helyszíneken korláto­zott számú érdeklődőt fogad­hatunk - mondta végezetül dr. Szathmáryné Sipos Ildikó. KM-LTL Motoros zarándokokat vár a nemzeti kegyhely „Eldobom a blokkot” címmel erősségi verseny is lesz a mo­torosok számára Máriapócson. MÁRIAPÓCS. A korábbi évek­hez hasonlóan a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyház­megye az idén is megren­dezi motoros zarándoklatát Máriapócsra július 21-én. A nemzeti kegyhelyre való eljutást „csillagszerű­en” oldják meg, vagyis in­dulnak motoros zarándokok Csengerből, Létavértesről, Rudabányácskáról, Mis­kolcról, Debrecenből, Nyír- adonyból. A programban szere­pel motorszépségverseny, pannachida az elhunyt mo­torosokért, a motorok meg- áldása-, a motoros egészség- ügyi szolgálat bemutatója. Az örömkor Nyírbátorba 13 órakor indul rendőri felveze­téssel, majd a RabócsiRingen láthatnak a menet résztvevői motoros rendőri technikai bemutatót. Lesz még lassú­hajtási verseny és „Eldobom a blokkot” címmel erősségi verseny. km-mml ■ Felvonulással kezdődött a program Szombaton a nyírtassi falunapon a helyi asszonykórus tagjai ülhettek fel a községet körbejáró fogatokra. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents