Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-12 / 162. szám

2012. JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK RÉCÉT Fórum 14 Üzenet Majoros István, hűséges olvasónktól: Köpönyegét csak a dilettáns forgatja önerejéből; a profik rábízzák a szelekre. ANCSELÉVA Máig nem heverte ki a történteket István, a hős A kótaji roma, Balogh István tettének égető­en fontos üzenete van. kótaj. Közel egy év telt el azóta, hogy a Kótajban élő, Budapesten dolgozó Balogh István bátor tettével beírta nevét a „hősök könyvébe”. A kétgyermekes családapa nem tétovázott, amikor a főváros­ban sétálva egy baleset követ­keztében felborult autóra lett figyelmes, és a bámészkodó tömegtől megtudta, hogy a sé­rült még a kocsiban van.- Odarohantam és kiszabadí­tottam a roncsba szorult, esz­méletlen nőt, akit kórházba szállítottak a kiérkező mentők. Később a betegágyánál is meg­látogattam Terézt. Megható volt, amikor ő és a barátja szív­ből jövő köszönetét mondott nekem, amiért megmentettem az életét. Abba csak később gondoltam bele, hogy a feje tetejére borult autó bármikor felrobbanhatott volna, ennek ellenére ma is ugyanígy csele­kednék - meséli István, a hős, majd bevallja: a történtek mély nyomokat hagytak a lelkében.- A kótaji cigánytelepen nőt­tem fel, óriási szegénységben éltünk. Nehéz gyermekko­rom volt, de pont ez volt az, ami megedzett és „emberré” tett. Két csodaszép gyerme­ket, Amandát és Gyulát neve­lünk együtt a feleségemmel, Balogh István, alias Mosós Pisti FOTÓ: KM Sacival. A megélhetési kény­szer vitt Budapestre, 10-15 éve dolgozom az építőiparban. A hőstett után sokan gratuláltak a faluban és a munkahelye­men, ahol mindenki a becene­vemen, Mosós Pistinek szólít. A történtek után hol rémál­mok, hol álmatlanság kínzott, máig pszichiátriára járok, dr. Kancsev Alexander segít le­győzni ezeket a problémákat. Ezt éppúgy nem szégyellem, ahogy roma származásomat. Tettemmel bebizonyítottam, hogy nem szabad minden ci­gányt egy kalap alá venni és elítélni, köztünk is vannak becsületes, dolgos, bátor, érző emberek. Főként azért fordul­tam a Kelet-Magyarországhoz, hogy ezt az üzenetet az 1 éves évforduló apropóján elmond­jam minden roma és nem roma magyar embernek! - hangsú­lyozta „Mosós Pisti”. KM-PI La kóhe yem Ön is lehet szerkesztő! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon.hu) is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, ame­lyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit", Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesz­tőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, információk­kal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Buszt indítanak a pécsi búcsúba Július 29-én, vasárnap lesz a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúja r Máriapócson, amelyre au­tóbuszt indít a Nyíregyházi Római Katolikus Főplébánia. A busz a Kossuth téri társszé- j kesegyház oldalából indul reggel 7 órakor, jelentkezni a sekrestyében és a plébánián lehet. A híveknek lehetősé­gük lesz a szentgyónás el­végzésére és az értetkőzésre a kegyképnél. Az ünnepi szentmisét Bosák Nándor megyéspüspök mutatja be 10.30 órakor. A zarándoklat 14 órakor litániával fejeződik be. A Nyíregyházi Társszé­kesegyházban vasárnapi (6.30,7.30,9,10.30,18 óra) miserendet tartanak. NAGY LÁSZLÓ Álmukban sem remélték, hogy el|ön ez a pillanat fotó: sápi istvánné Az önzetlen segítség forrása Kis tábla mesél a nagy hősökről Szép dolog, hogy minden év­ben megemlékezünk ország­szerte a háborúban elesett, hősi halált halt katonákról. Sokszor lehet hírt hallani arról, hogy egyes települések lakói a Don-kanyarban elesett honvédek tiszteletére emlék­művet állítanak. Olyanokról is hallani, hogy egy-egy jobb érzésű, hagyományőrző csoport utazást szervez az elesettek hozzátartozóival karöltve a fájdalmas harc­mezőkre, ahol elhelyezik az emlékezés virágait. Nyír­egyháza nevezetes teréről, a Hősök teréről 1942. október 13-án sokan közvetlenül a Don-kanyar vérmezejére indultak, legtöbben a halálba. A Magyar Királyi II. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogez­red a nevezett napon búcsú­zott a város díszterén. Furcsa, hogy e nevezetes eseményt csak egy jelentéktelen kis em­léktábla jelzi a polgármesteri hivatal falán. Biztos vagyok benne, hogy kevés városlakó tud a történésekről, illetve a tábla létezéséről. Sokszor A vásárosnaményi Esze Tamás Nyugdíjas Klub tánc­csoportja és szólóénekese, Szerencsi Tibor boldogan tért haza a Hévízen megren­dezett II. Országos Nyugdí­jas Ki Mit Tud? döntőjéről, Nem volt hiábavaló a siker érdekében végzett áldozat- vállalás, hiszen a fárasztó és kitartó munka meghoz­ta gyümölcsét: klubunk „Egyéb tánc és szólóének” kategóriában két ezüst minősítést szerzett! A verse­nyen közel 400 versenyző mérte össze tudását, évek telnek el anélkül, hogy a megemlékezésre sor kerülne. Az idén is elmaradt. Vélemé­nyem szerint többet érdemel­nének azok a hősök, akiket a tábla jelképez! A helye a II. világháborús emlékművel együtt, az I. világháborús emlékmű közelében lenne, kellően méltatva az esemény jelentőségét. Remélem, meg­érem, hiszen gyermekként távoli szemlélője voltam az eseménynek. HUCZIK LAJOS, NYÍREGYHÁZA amelyre országunk min­den részéből érkeztek nyugdíjasok. Örömünket fokozza, hogy nemcsak a klubunk, hanem a vá­rosunk, Vásárosnamény hírnevét is öregbíthettük. Abban, hogy két ízben is (középdöntő, döntő) eljut­hattunk e csodálatos helyre 14 fővel, nagy mértékben a vásárosnaményi vállal­kozókból alakult Forrás klub tagjainak köszönhető, akik önzetlenül segítettek minket, kisnyugdíjasokat. Nevükhöz méltón anyagi Parlagfűallergia: népbetegsége lett Mint tudjuk, Magyarország Európa parlagfűvel leginkább fertőzött országa. A becslések szerint hazánkban már min­den ötödik ember parlagfűvel összefüggésbe hozott allergi­ás, illetve minden nyolcadik asztmás megbetegedésben szenved, számuk évről évre növekszik. A parlagfű okozta, egészséggel összefüggő kár nagyságát szakértők 7 és emberi erőforrást jelen­tenek sok-sok probléma megoldásában. Élenjárnak, ha beteg gyermek gyógyke­zeléséhez kell pénzt gyűj­teni, illetve adományozni, ha tehetséges fiatalokat kell szponzorálni, és attól sem riadnak vissza, ha a kétkezi munkájukra van szükség. Köszönet a Forrás klub se­gítségéért, további eredmé­nyes munkát, kitartást és jó egészséget kívánunk nekik a folytatáshoz! ESZE TAMÁS NYUGDÍJAS KLUB, VÁSÁROSNAMÉNY milliárd forintra becsülik. A parlagfű-allergia néhány évtized alatt hazánk népbe­tegségévé vált. Nyilvánvaló, hogy az egyre romló helyzet tartós megoldása csak a sú­lyosan allergén gyomnövény drasztikus visszaszorítása, irtása lehet, ezért is örülök annak, hogy végre átfogó program indul a gyűlölt gaz kipusztítására, és szigorúan büntetik azokat, akik nem irtják a parlagfüvet. BÉR ANDRÁS, MÁTÉSZALKA Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyaror­szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetősége­inkhez mérten minden olyan Írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részleté­ben egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvasható­ság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. ■> Ismerd meg múzeumod! Ezzel a „felkiáltással” szervezett bemuta­tóval egybekötött társasági összejövetelt nemrégiben Szabó András, a megújult nyírmihálydi Magtár Múzeum vezetője. A programról a Balkányi Szabó Lajos Asz- szonykórus tagjai sem hiányozhattak. FOTÓ: PALICZ ISTVÁN í Csupa 5-ös kupon, 20121 ! Töltsd ki ezt a kupont (csak eredetit fogadunk ! el), ragaszd a megjelölt helyre egy arcképet, ! és kitűnő bizonyítványod fénymásolatával Lküldd el szerkesztőségünk címére: ^ Inform Média Kft. Ketet-Magyarország • 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. 1 A borítékra írd rá: „Csupa 5-ös” 1 Beküldési határidő: július 51. I Családi név: __________________________ 1 Utónév: _____ 1 I Helység/irányítószám: _________________ ! Utca:________________________________ I Iskola/osztály: ________________________ I 1 E-mailcím:----------------------------------------­I Jár-e nektek a Kelet? igen nem I ■ Figyeleml A kupon beküldésével hozzájárulnak ahhoz, ^ I hogy gyermekeik fotóit felhasználhassuk az őszi, 81 tanévkezdés veszélyeire figyelmeztető akciónk során. Hfc ___________ _______ ______ J KELET MAGYARORSZÁG Ide ragaszd a fényképet! Csupa 5-ös Jutalmazzuk a csupa 5-ösöket! Csupa ötös! - remél­jük, az idén is sok diák vitt haza ilyen bizo­nyítványt! NYÍREGYHÁZA. Az örömben Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye is szeretne osztozni, ezért hirdettük meg a CSUPA 5-ÖS akciót. Ezzel azokat az álta­lános iskolásokat kívánjuk megajándékozni, akik az egész tanévet szorgalmas ta­nulással töltötték, s kiemelke­dő munkájuk jutalma nem is maradt el: kitűnő lett a bizo­nyítványuk. A kitűnő bizonyítvány mel­lé pedig a Kelettől a kitűnők ingyen Nyíregyházi Állatpark vagy Aquarius belépőt kap­nak, amihez nem kell mást tenniük, mint befáradni a a Kelet-Magyarország szerkesz­tőségébe és felmutatni azon oldalát, ahol megjelent a fotó­juk. AlsótagozatosokÁllatpark belépőt, felsőtagozatosok Aquarius belépőt kaphatnak amit az ügyfélszolgálaton ve­hetnek át. Arra kérjük tehát a szülőket és a gyermekeket, hogy küldjenek szerkesztő­ségünkbe egy fényképet a ki­tűnő bizonyítvánnyal - csak az érdemjeggyel ellátottakat fogadjuk el - végzett gyer­mekről, ehhez mellékel­jék a bizonyítvány másolatát, valamint a Keletben rendsze­resen megjelenő Csupa 5-ös kupont, kitöltve. Hozzák el július 31-éig a Ke­let szerkesztőségébe szemé­lyesen 9 és 15 óra között, vagy küldjék el postán a Kelet- Magyarország címére: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. A borítékra kérjük ír­ják rá: Csupa ötös. Fontos! Bi­zonyítvány vagy kitöltött ere­deti kupon nélkül nem tudjuk elfogadni a jelentkezéseket. KM A nagymacskával is találkozhattok FOTÓ: ARCHÍV HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents