Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-12 / 162. szám

2012. JÚLIUS 12 ■■ CSÜTÖRTÖK KELET *> Családi nap az Erdei tornapályán Remek hangulatú családi napot rendezett szombaton a nyír­egyházi Szociális Gondozási Központ. A gyermekeknél nagy sikere volt a zöldségszobrászkodásnak. fotó: mán László Összetartanak és segítik egymást a helyi családok KÁLLÓSEMJÉN. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület „Családok egymásért, EGY­MÁSÉRT” címmel tart nyitó- konferenciát július 12-én 10 órától a kállósemjéni polgár- mesteri hivatalban. A témák között szerepel: a benyújtott pályázati program bemutatása, Családi össze­tartás a településen címmel a tapasztalatok összegzése, valamint beszámolót hallhat­nak az érdeklődők a mező- gazdasági gazdaasszony kép­zésről is. Az eseményen közreműkö­dik Gosztola Adél. km-dm Felszentelik a megújult templomot Pócspetriben pócspetri. Megújult kívül-be- lül Pócspetriben a római kato­likus templomm, az újraszen- telési ünnepsége július 15-én, vasárnap délután 16 órakor kezdődik. Jelen lesz az ünnepségen Bosák Nándor, a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora, dr. Veres András, a Szombathelyi Egyházmegye főpásztora, valamint megtisz­teli jelenlétével a szentelést 12 kerületi atya is. A Szent László korában épí­tett kápolnát többszöri átépí­téssel - 1923-ban, 1971-75-ben - mentette meg az egyház- község és a lakosság. Sokat szenvedett a telepü­lés, hiszen az 1948. június 3-án történt tragikus bal­esetből koncepciós per lett, a község neve egyet jelentett a második világháború után az egyház ellen megindított igazságtalan és erőszakos tá­madássorozattal. Templomát azonban a közel 2000 lelkes település lakossága „szen­télyként tisztelte”, s nem en­gedte, hogy az „idő vasfoga A római katolikus templom Pócs­petriben ARCHIV FOTÓ: KM romba döntse”, az egyház- község és az állam támogatá­sával felújíttatták Isten házát. KM-MML Kvíz megfejtés Mc^telepütoünlmefciiottafc a legelső talmi mapatetnfltumú reformá­tusok, aitik a fehl középső és dü részén telepedtek meg? E településrészt ahóniyetvmats JhigynnFyrlnp^prf nrliHpti. a) Újfehértó „Akrobatika” két keréken A nyíregyházi Fekete Viktor gyermekkora óta foglalkozik extrém sporttal. Egyensúlyozás egy keréken a pallón NYÍREGYHÁZA, LEVELEK. Vak­merő, lélegzetelállító, lenyű­göző mutatványokra képe­sek a trial kerékpárosok: egy kerékre állítják a biciklit, egy helyben egyensúlyoznak, fel­pattannak 70-90 centiméter magasra, ha meg már feljutot­tak a mesterséges elemekből kialakított pályán több méter magasra, egyszerűen csak lehuppannak onnan, esetleg úgy, hogy a földre letett pa­pírpoharat a hátsó kerékkel éppen telibe találják. Ilyen akrobatikus ugratáso­kat láthattak az érdeklődők a napokban Leveleken, ahol a kerékpárút átadási ünnep­ségén a debreceni Gabitrial együttes tagjai tartottak be­mutatót. Falunapon, fesztiválon Köztük volt a nyíregyházi Fe­kete Viktor is, aki gyermek- [ kora óta foglalkozik ezzel az Fekete Viktor a két kisfiú által kihúzott zsinór átugrása közben FOTÓK: M. MAGYAR LÁSZLÓ „Ebcsont beforr”- Természetesen voltak már kisebb-nagyobb baleseteim, például kulcscsonttörés, de „ebcsont beforr”, s folytatom a gyakorlást, a bemutatókat, mintha semmi sem történt extrém sporttal. - A televízió­ban láttam egy ilyen műsort, s aztán otthon, Oroson elkezd­tem én is gyakorolni a padká­kon való egyensúlyozást egy egyszerűbb biciklivel, amit akkoriban Mountain Bike-ból alakítottam ki - eleveníti fel a múltat Viktor. - Kezdetben a nyíregyházi trialosokhoz tar­toztam, 5 éve pedig Debrecen­ben, a Nagy Gábor által ala­pított Gabitrial tagja vagyok. Rendszeresen járunk faluna­pokra, városnapokra, fesztivá­lokra bemutatókat tartani.- Természetesen most már sokkal komolyabb a kerékpá­rom. Az alapgépek 160 ezer forintnál kezdődnek. Ezeknek a bicikliknek már el kell bírni­uk a komolyabb terhelést, a nagyobb igénybevételt is, hi­szen gyakran több méter ma­gasról ugratunk le. volna - folytatja Viktor, s mint hozzáteszi, a Gabitrial 2006 óta a rakamazi Hegyalja Fesz­tiválon is részt vesz, s üzemel­teti az extrém sportszínpadot, ahol lehetőséget kapnak a ke­leti országrész extrém sporto­lói a bemutatkozásra. Viktor, aki Nyíregyházán egy számítástechnikai bolt­ban eladóként dolgozik, sza­badidejében nagyon sokat gyakorol. Az egyensúlyozás az alapja ennek a különleges sportnak, s szerencsére ezt orosi lakóhelyén is tudja gya­korolni. Csak legyen egy jó padka... KM-MML sen voltak már baleseteim. FEKETE VIKTOR vevő és a sok érdeklő­dő'jól érezte magát a sportprogramon. JÁRMI. Hagyományteremtő jelleggel immár másodszor I rendezték meg Jármiban a napokban a KDNP-IKSZ Csa- ! ládi Sportnapot és Kispályás Futbaílkupát, amelynek kere- { tében a 18 csapatos kispályás labdarúgótorna mellett volt még hetesrúgó verseny és fu­tóverseny is. Az eseménnyel kapcsolatban Borbás Kriszti­án főszervező elmondta:- Nagyon örülök a sok résztvevőnek és érdeklődő­nek, és annak, hogy második alkalommal is meg tudtuk rendezni a tornát, immár sokkal színvonalasabban és Eredményhirdetés közben nagyobb méretben. Köszönet mindazoknak, akik támoga­tásukkal, segítségükkel hoz­zájárultak az esemény sikeres megvalósításához. A kispályás vándorkupa eredménye: I. Hodász Egyet­értés csapata, II. Őr KSE csa­pata, III. Vaddisznók és a Vaja SE csapata. KM Kézi aratásból versenyeznek NYÍRBOGDÁNY. Kézi arató- cséplő versenyt, valamint arató ünnepséget rendez jú­lius 14-én Nyírbogdányban a Bogdányi tájháznál az Ászok a Pályán Egyesület és az Őszi­kék Nyugdíjas Egyesület. A megnyitó gondolatok 15 óra­kor hangzanak el, majd meg­kezdődik a kézi arató és csép­lő csapatok versenye. Az érdeklődők 16 órától kulturális műsort láthatnak, amelyben közreműködnek az iskolások, az óvodások, a nyugdíjas egyesület tagjai. Az eredményt 16.40 órától hirdetik ki, ezután pedig 17 órától táncház és aratóbál ve­szi a kezdetét. A vendégek népi ételeket - lapcsánkát, öhönt - kóstol­hatnak. KM-MML ■ Még egy régi tűzoltókocsi is lehet játék A 4 esztendős, Rozsályon élő Szabó Éva Fanni számára a közel­múltban a Zajtán lévő öreg jármű jelentette a szórakozást, míg egy ünnepség megkezdésére várakozott, fotó: m. magyar László Betyárparádé és csata Tuzséron a kastélynál TUZSÉR. Az idén immár tizen­negyedik alkalommal rendez­ték meg Tuzséron július 2. és 14. között a Kárpát-medencei Kézműves és Hagyományőr­ző Tábort. A záró napon, július 14-én az I. Tuzséri Középkori Vigas­ságnak ad otthont a Lónyay- kastély területe, ahová a tábor lakói mellett minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Látványból nem lesz hiány, hiszen a 10 órakor kezdő­dő megnyitó után a vendé­gek láthatnak betyárparádét (Garagulya Gólyalábas Komé­diás Kompánia), harci bemu­tatót (Szabad Lovagok Rend­je Egyesület, Szent György Lovagrend Katonai Hagyo­mányőrző Tagozata), zászló­forgatást (Pavane zászlófor­gatók és dobosok), középkori csatát (Szabad Lovagok Rend­je Egyesület, Szent György Lovagrend). Délután középkori kon­certet ad a Kecskés együttes, 17 órakor pedig a kézműves és hagyományápoló tábor gálaműsora kezdődik. A tá­bort bezárja Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke. KM-MML •> Jutalomkirándulás Debrecenben A nyírpazonyi Színi Károly ÁMK tanulói jutalomkiránduláson vettek részt a tanév végén Debrecenben. fotó: fekete andrea

Next

/
Thumbnails
Contents