Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-11 / 161. szám

536276 ___________________________ _ _ _ _ _______ _ _ 533029 ____ 536628 2012. JÚLIUS 11., SZERDA KELET Félmilliárd forintból újra sínen van a Zsuzsi Debrecen. Befejeződött az idén 130 éves debreceni, Zsuzsi erdei kisvasút pályájá­nak két évig tartó felújítása, valamint a kapcsolódó ide­genforgalmi létesítmények kialakítása. A 16 kilométeres pályaszakaszon felújították a síneket, kicserélték a talpfá­kat és a zúzottkő-ágyazatot. A hármashegyaljai végállo­más mellett felépült a Termé­szet Háza nevű létesítmény, amelyben csillagvizsgáló, előadótermek és utasváró is helyet kapott. A mintegy fél­milliárd forintos projekthez 400 millió forint uniós forrást nyert az üzemeltető. Gazda­sági megfontolásból, az Er­dőspuszta fakitermelése miatt építették meg a vasutat 1882- ben, ami a Debrecen környéki tanyavilággal is összekötötte a megyeszékhelyet. A keskeny nyomtávú vona­lon 1925-ben indult meg a sze­mélyszállítás, majd a Zsuzsi 1949-ben érte el leghosszabb vonalát, ekkor a 49 kilométe­res pálya Szabolcs megyébe is átnyúlt. A kisvasút megszün­tetéséről 1977-ben döntöttek, az akkori debreceni városve­zetés azonban ki tudta harcol­ni, hogy megmaradjon a ma is használatos szakasz egyfajta kiránduló vonatként. km Hajdanán Szabolcsba is átnyúlt a vonat vonala fotó: mti, czeglédi zsolt INDULÁS: MISKOLC, DEBRECEN, NYÍREGYHÁZA Szfvár, Várkörút 2. 22/316-000 www.andromedatravel.hu Török Riviéra busszal 4 fős apartmanban ti 900 Ft/fö | Korfu, Zakynthos, Kefalónia, Toló| 4 fős apartmanban csak 50 900 Ft/fő | Paralia, Sarti, Nei Pori csak 44 900 Ft/tö | Az árak főszezoni árak, buszjeggyel együtt. GRAND TOURS Debrecen, Vár U. 10. Tel:52/448-34e. www.grandtours.hu 10 szerencsés olvasónk egyenként 2 db belépőt nyerhet a nyírbátori Sárkány Fürdőbe! A sorsoláson azok vehetnek részt, akik ezt a szelvényt július 25-én 12 óráig eljut­tatják szerkesztőségünkbe (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.) A borítékra írják rá: „Nyerjen belépőt a Kelettel” A nyertesek nevét a július 27-ei lapszámunkban közöljük. . A játékban csak KM-előfizetők és próbaolvasók vehetnek részt. Jte Név*: ______________________ Cím*: ______________________ Tel.*: _______________ E-mail cím*: ___________ * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Hűségkártya sorszáma: Repülőtéri transzfer Könyves záhonyi adomány Újra átélték a határőrizetet Az adventista templom előtt Is elidőzött a csoport fotó: km Kanyó mama szatmári szilvalekvárral töltött ízes fánkja betetőzte a szép napot. csenger. A határrendészeti kirendeltségre látogatott el a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjas Egyesület tagsága, eleget téve Kanyó Gábor kiren­deltség vezető invitálásának.- A felújított és korszerűsített őrsön az alezredes által pre­zentált színes tájékoztatóból megtudtuk, hogy biztonsággal őrzik a 66 kilométer hosszú­ságú román-ukrán határsza­kaszt, és igen eredményesek az illegális migráció és a csem­pészett jövedéki termékek felderítésében. Egy pillanatra újból aktív határőrnek éreztük magunkat - újságolta Vincze István, hozzátéve: - Megeleve­nedett az egykori határőrélet és erős érzelmi impulzusokat váltottak ki belőlünk a felidé­zett élmények. Megtekintet­tük Csenger nevezetességeit: a Makovecz-stílusban épült polgármesteri hivatalt, az álta­lános iskolát, a sportcsarnokot és az adventista templomot. A Szamos partján elfogyasztott babgulyás és a Kanyó mama szatmári szilvalekvárral töltött ízes fánkja betetőzte e szép na­pot és megadta az alaphangot a további kellemes eszmecse­réhez. KM-LTL Másfélmillió turista járt idén Tibetben Peking. Nemzetközi turiszti­kai város és huszonkét min­tafalu létrehozásával akarják elősegíteni Kínában a tibeti turizmus fejlesztését, amely­re több mint négyszáz mil­lió jüant (tizennégy és fél milliárd forintnak megfelelő összeget) különített el a dél­kínai Kuangtung tartomány kormányzata. A tibeti turisztikai hivatal adatai szerint az év első öt hónapjában Tibetet egymil­lió négyszázötvenezer láto­gató kereste fel, vagyis közel huszonhat százalékkal több mint az előző év ugyanazon időszakában. Közülük l mil­lió 420 ezren voltak a belföldi turisták. KM kőzés, színházi előadás, koncert, ... stb.) való személyszállítást is tudunk biztosítani az utas lakcíme és Budapest között. Ezt a szolgáltatást azért kedvelik nagyon az utasaink, mert biztos feljutást biztosít az utazni vágyók számára, továbbá megkíméli őket attól, hogy fáradtan.vezessenek. Azok számára pedig, akik ennek ellenére ragaszkodnak ahhoz, hogy saját autót használjanak, azoknak akár parkolót is tudunk biz­tosítani a Liszt Ferenc reptértől 5 percre. A parkoló zárt, biztonsá­gos, a fedett és nyitott részei egyaránt. A parkoló árai egyedülállóan jók és tartalmazzák a reptérre a transzfert viteldíját is. Nyitott parko­ló esetében 850 Ft/nap, fedett parkoló esetén 1120 Ft/nap. Foglaljon transzfert vagy parkolót kényelmesen otthonról inter­neten keresztül a www.agoratrans.hu és a www.transzpark.hu weboldalakon. * TÍZEZERNÉL IS TÖBBEN ÚSZTÁK ÁT A BALATONT A Balaton-átúszás törté­netében most fordult elő másodszor, hogy tízezernél is többen, egészen ponto­san 10187-en teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot. A 30. Balaton-át- úszáshoz (amelyen sok szabolcs-szatmár-beregi is részt vett) minden ideális­nak bizonyult: ragyogó idő, enyhe szél, 27 fokos víz vár­ta a vállalkozó kedvűeket. FOTÓ: H. SZABÓ SÁNDOR Hetyenbe, Csonkapapi­ba, Izsnyétére és Gátra vitt adománykönyve­ket a záhonyi küldött­ség. Záhony. A Dr. Béres József Kol­légium 1996 óta segíti a hatá­ron túli magyar tannyelvű is­kolákat. A diákotthon mind a hat évfolyamán folyamatosan tanulnak kárpátaljai vagy on­nan elszármazott diákok, így kellő információval rendel­keznek a nemzetiségi iskolák adottságairól, lehetőségeiről. Egyre több a külső segítő- Kezdetben csak a kollégium tanulói és tanárai gyűjtöttek használt tankönyveket, to­vábbá szépirodalmi és isme­retterjesztő kiadványokat, később azonban egyre több Hungária, a Maxim, továbbá a regikonyvek.hu internetes könyvkereskedés és a Magyar Lapkiadók Egyesülete. Ese­tenként a könyvadományok ruhaneművel, élelmiszerek­kel és multimédiás ismeret­hordozókkal egészülnek ki - közölte Háda Zoltán. Határon átívelő segítség Eddig 17 alkalommal Kárpát- aljára, 6 esetben a Felvidékre, míg 2 ízben Erdélybe vittek adományokat, egy-egy utazás során általában két települé­si iskolát felkeresve. Ebben a tanévben az említett négy település mellett Dercenbe, Tiszasalamonba, Csapra, Hetyenbe és Csonkapapiba, valamint a felvidéki Vajánba és Nagyszelmencbe juttatták el a felajánlásokat. km-ltl Még mindig sokan meglepődnek ezen a szolgáltatáson, pedig ma már tízezrek veszik igénybe. A repülőtérre ma már fel lehet jutni kényelmesen, biztonságosan és pontosan, ha ezt a szolgáltatást veszik igénybe. A szállítás háztól-házig, azaz az otthonunktól a repülőtérre, és a repülőtérről az otthonunkig tart, a megrendelt időpontban. A járatok 4 megyéből indulnak, Szabolcs-Borsod-Hajdú-Heves megyéből, megyén belül gyűjtő­járat jelleggel. Ugyan ezek a feltételek igazak akkor is, ha Budapestről induló buszos utakhoz kívánják igénybe venni a szolgáltatást. A szolgáltatást célszerű megrendelni, az utazás előtt legalább 4 nappal, az alábbi módon: Személyesen: partnereinknél, ill. a Nyíregyháza, Szegfű u. 38. szám alatt (az Obival szemben) Telefonon: 20/776-2159,20/776-2160,42/492-992 E-mailben: rendeles@agoratrans.hu, rendeles@agora-transz.eu Áraink már 14 490 Ft/fö/retúr összegtől elérhetőek. 2 év alatti gyerekeket ingyen szállítunk, 14 év alattiakat, fél áron. A megyeszékhelyektől számított 20 km-es körzetben lévő te­lepülésekre nem számítunk fel kiállási díjat. Speciális szolgáltatásaink: VIP járatok, amikor a teljes járatot lefoglalják az utasaink. Különböző rendezvényekre (futballmér­A záhonyi könyvadomány célba ért Izsnyétén FOTÓ: KM külső segítő kapcsolódott a karitatív kezdeményezéshez. A legfőbb és leghűségesebb támogató a záhonyi önkor­mányzat, á Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, Szabóné Csiszár Hajnalka helyi könyvtárveze­tő, Pletka Sándor, az intéz­mény ügyszerető dolgozója, a kiadók közül a Mozaik, a Dft­0 UTAZÁS FELSŐFOKON www.bestreisen.hu Közvetlen charterek DEBRECENBŐL! TUNÉZIA Július 17.-7 éj Hannibal Palace 4* FP 72 900 Ft/főtől Dino Club Marhaba 3* AI 96 900 Ft/föt6l Orient Palace 5* AI 126 900 Ft/fűtől EG YIPTO M / H U RGHADA Július 18.-7 éj Minamark 3* AI 76 900 Ft/főtöl Dino Club Palm Beach 4* AI 86 900 Ft/fűtől Iberotel Aquamarine 5* AI 104 900 Ft/főtöl Áraink a járulékos költségeket (illeték Tunézia 30 000 ft/fő, Egyiptom 35 000 Ft/fő (0-2 éves 6000 Ft/fő), foglalási díj 1000 Ft/fő, sztornobiztosftás 1,4%, biztosítás 500 Ft/fő/nap, kerozin pótdíj 7000 Ft/fő, egyiptomi vízum és szervizdij 5000 Ft/fő) nem tartalmazzák. Partner irodáink listáját megtalálja: www.bestreisen.hu info@bestreisen.hu RTl TXT 444. R 1214/95/99 HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents