Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-10 / 160. szám
440818 2012. JÚLIUS 10., KEDD 16 Képes krónika KELET-1UI ■ I utazzon velünk! WVW'F.aTfl^NYIREJ.YHflZflHú Menhely létesülne a kirakott teknősöknek varsó. A lengyel fauna védelmében feltérképezik a Lengyelországban szabadon engedett ékszerteknősök élőhelyeit, majd menhelyet létesítenek a leginkább inváziós (betolakodó) fajok között számon tartott kisállatoknak. A Salamandra lengyel természetvédelmi egyesület az internet használók segítségét kérte honlapján az Idegen fajok inváziójának nevezett akcióban, amelynek célja a hazai víztárolókban szabadon •élő édesvízi teknősök számának meghatározása. A vörösfülű ékszerteknősöket a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a világ 100 legveszélyesebb inváziós állatfaja között tartja számon, így a hazai fajok védelmében az Európai Unió (EU) már 1997-ben betiltotta behozatalukat. MTI A nap videója A kismadár extrém utazása Ez a kismadár úgy látszik, belefáradt a repülésbe, és úgy gondolta, hogy kipróbálja, milyen autóval utazni. O További videók vldeo.szon.hu A bálnákat védenék meg London. Korlátozni fogják a Panama-csatornába be-, illetve onnan kivezető hajóutakat a bálnák védelméért. A hosz- szúszárnyú bálnák szaporodó helye a csatorna déli bejáratától 6o kilométerre fekvő Pérlas-szigeteknél található, a hajózás így zavarja az állatokat. A panamai hatóságok és kutatók ezért készítettek egy tervet, amely a hajóforgalmat keskeny sávokra korlátozná. MTI Megér egy mosolyt Az arab megy a tevéjén a sivatagban. - Segítség! Eltévedtem! Elfogyott a vize, nem találja az oázist. - Te?! Egyszer csak jön vele szembe egy esz- 1 ___.___________________________________ kimó kutyaszánon. Megszólal az arab: i ® További viccek humor.szon.hu ■ Bruce Willis eddig túlélte A John McClane szerepét alakító Bruce Willis amerikai színészt (jobbra), a fiát alakító ausztrál Jai Courtneyt és a német Sebestian Kochot (háttal) instruálja John Moore ír rendező (balra) a Good Day to Die Hard című ötödik Die Hard-film forgatásán, Budapest belvárosában. fotó: mti, kallós bea ■ Káröröm Bibííí, itt jó hideg van! FOTÓ:NET HIRDETÉS KELET Szarajevó díszpolgára lett Angelina Jolié LONDON. Hivatalosan is Szarajevó díszpolgára lett Angelina Jolié amerikai színész-rendező, aki a bosznia-hercegovi- nai főváros filmfesztiváljának keretében vette át az országban 1992 és 1995 között zajló háborúról szóló filmjének elismeréséül szolgáló címet. Jolié első rendezése, A vér és méz földjén című film egy fiatal bosnyák muszlim nő és egy szerb férfi szerelméről szól, akik a háború idején a front két ellentétes oldalán találják magukat. A mozi a háború muzulmán áldozatai előtt tiszteleg. „Ez rendkívül sokat jelent nekem - mondta a színészrendező a díszpolgári cím átvételekor. - A Boszniában töltött idő és az itt megismert emberek örökre megváltoztatták az életemet. El sem mondhatom, hogy mit jelent számomra egy olyan város díszpolgárává válni, amely ennyire kedves a szívemnek.” A városháza tavasszal jelentette be Jolié díszpolgárrá jelölését. . mti Denevérekkel küzdenek a tálján szúnyogok ellen Róma. Ezerkétszáz odút helyeznek el Milánó parkjaiban a denevéreknek, hogy vegyszerek nélkül, a ragadozók segítségével végezzenek természetes rovarirtást a nyári hónapokban. Az első négyszáz denevérlakot a Sempione és a Cave parkban helyezik el - jelentették a milánói napilapok. Utána az észak-olasz város többi zöldterülete következik. A cél a hatékony szúnyogirtás. Egy denevér éjszakánként 500-1000 szúnyogtól képes megszabadítani saját vadász- területét. Ez az első alkalom, hogy egy olasz városban nem vegyszert, hanem denevéreket vetnek be a szúnyogok ellen. Bat Box az angol neve az Olaszországban elterjedt denevérlaknak. A fából készült, leginkább keskeny madárodúra hasonlító házikót 2007-ben a firenzei egyetem közösen tervezte. A denevérlakot online forgalmazzák. 2008-ban háromezret adtak el belőle, 2010- ben már 14 ezret. mti Dóri nagyecsedi diáklány, imádja a nyarat, de egy kis enyhülésre már ő is nagyon vágyik. fotó: racskó tibor A leégés még segíthet is A napozásnak jótékony hatásai is lehetnek (illusztráció) fotó: net A napégés segíti a testet, hogy megszabaduljon a sugárkárosodott sejtektől. Washington. A sejtekben lévő RNS-károsodás eredménye a napégés, amely ugyanakkor segíti a testet, hogy megszabaduljon a sugárkárosodott sejtektől - állapították meg amerikai kutatók, akik humán bőrsejteken és egereken tanulmányozták a bőr napégésének pontos folyamatát. A bőr vörös és fájdalmas leégése egy immunválasz, amelyet a sejtekben károsodott RNS vált ki a környező sejtekből. A most leírt biológiai útvonal célja, hogy eltávolítsa a napsugárzástól károsodott sejteket - állítják a Nature Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban a szerzők. A szakemberek úgy vélik: eredményük segítheti a kutatókat, hogy olyan módszert találjanak, amely gátolja a gyulladásos folyamatot. Egy ilyen módszernek nagy jelentősége lenne több más egészségi probléma, például a pikkelysömör kezelésében is. A humán bőrsejtekkel és egérmodellel végzett kísérletek azt mutatták, hogy az UV-B sugarak széttöredeznek és összegubancolnak egy bizonyos típusú RNS molekulát, a fehérjéket nem kódoló mikro-RNS-t. A napsugárzásnak kitett bőrsejtekben ez a megváltozott szerkezetű RNS képződik, amire válaszként a környező egészséges sejtek gyulladásos választ adnak. Utóbbi célja, hogy eltávolítsák a napsugárzás miatt károsodott sejteket, és ennek külső megjelenése a bőrpír és a fájdalom. mti Díszdoktor lett Susan Boyle A West Lothian-i sztár a Margit Királynő Egyetem díszdoktora lett. LONDON. A szórakoztatóipar gazdagításáért kapott díszdoktori címet egykori egyetemétől Susan Boyle skót énekesnő az edinburghi Margit Királynő Egyetemen, ahol Boyle szociális munkás képzettséget szerzett. Az elismerésről szóló okmányt az intézmény alapító kancellárja, Sir Tom Farmer nyújtotta át az énekesnek - közölte a BBC News. A Blackburnben nevelkedett Boyle a brit ITV csatorna Britain’s Got Talent című tehetségkutató műsorának 2009-es szériájában tett szert hatalmas népszerűségre. Annak idején az I Dreamed a Dream című dallal lopta be magát a verseny zsűrijének és közönségének a szívébe. A Susan Boyle előadását megörökítő felvétel egyik változata ez idáig 21,5 milliós nézettséget produkált a YouTube videomegosztó portálon. MTI Hőséghullám Olaszországban Róma. Legalább július közepéig kitart az Olaszországba vasárnap kezdődött újabb hőséghullám, amelyet a mitológiai krétai királyról, Minószról neveztek el. Rövid időn belül ez a harmadik, Olaszországot fojtogató rendkívüli kánikula. A meteorológiai előrejelzések szerint a Szaharából érkezett szubtrópusi anticiklon egészen a hét végéig uralja Itáliát, és a hőmérő higanyszálát jóval az évszakban megszokott érték fölé emeli. Az egymást követő kánikulafrontok közül az olasz sajtó az elsőt Scipio Africanusnak nevezte el, a másodikat Kharónnak, az alvilági ladikosról. A legnagyobb meleget kedden, illetve a hét végén várják Olaszország középső és déli részén. mti