Kelet Magyarország, 2012. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-07 / 132. szám
512151 2012. JÚNIUS 7„ CSÜTÖRTÖK KELET Öregbítik Paszab hírnevét a tehetséges tanulók paszab. Az utóbbi időben már nemcsak a szőttes viszi hírét Paszab községnek, hanem tehetséges diákjai is, akik a Rétközi Iskolaszövetség tanulmányi versenyein dobogós helyezéseket érnek el. Az alsó tagozatosak ebben a tanévben helyesírás, matematika, hangos meseolvasó, rajz és a Móra-műveltségi vetélkedőn szerezték meg az első helyet. A dobogó legtetején „állhatták” a helyesírás, történelem, kémia, természetismeret, valamint a nyelvész versenyeken. E szép eredmények mellett megyei és országos versenyeken szereztek hírnevet a paszabi iskolának. Egyik ilyen kiemelkedő tanuló Bodó Zoltán, aki 7. osztályos diák. Tehetségét az idén két országos versenyen is megmutathatta. Részt vett a Hevesy György Országos Kémia Verseny országos döntőjén, valamint az április 14én megrendezett Mozaik Országos Tanulmányi Verseny 7-8. évfolyamos anyanyelvi döntőjén is, ahol országos I. helyezést ért el. Díját a Szegeden rendezett ünnepélyes eredményhirdetésen vehette át. Paszab másik büszkesége Tóth Márton 8. osztályos tanuló, aki a Rétközi Iskola- szövetség több tanulmányi versenyének is az első helyezettje. Márton „Európai mítoszok, legendák Európában” elnevezésű, a Sz.-Sz.-B. Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. keretein belül működő „Europe Direct” Információs Központ által meghirdetett pályázatára adta be „Lengyel legenda” című versét, melyen III. helyezést ért el. A díjkiosztó ünnepséget május 12-én Nyíregyházán, a megyeháza Bessenyei termében rendezték meg. km Bodó Zoltán és Tóth Márton FOTÓ: ISKOLA Kalandok a Tisza völgyében Nagyaron, a református templom kertjében az ablakos és a verses fejfákat is megtekinthetik a kirándulók archív fotó: m. magyar László A túrázók kerékpárral keresik fel a településeket, hogy megismerkedjenek a nevezetességekkel. TISZABECS, TISZAMOGYORÓS. Ezen a. hétvégén megkezdődik a Tiszavölgy Kalandtúra. A programban résztvevők június 8. és 10. között Tiszabecstől Tiszamogyorósig kerékpároznak el, s közben megismerkednek az útvonal által érintett települések történelmi és irodalomtörténeti értékeivel, természeti látnivalóival. Dagasztanak, sütnek A megyebeli csapatok mellett beneveztek a kalandtúrára többek között balassagyarmati, debreceni, hódmezővásárhelyi, székesfehérvári, kecskeméti csapatok is. A túrázók felkeresik többek között Móricz Zsigmond szülőházát Tiszacsécsén, Túristvándiban megtekintik a vízimalmot. Lesz evezés a Túron, kalandpálya várja őket a Tisza és a Szamos mellett. A résztvevők kipróbálhatják a ke- nyérdagasztást és sütést, a lekvárfőzést Szatmárcsekén. Nagyarban június 8-án 15 órától várják a vendégeket.- A községben hét állomást hozunk létre, amelyeket egy- egy nevezetességünk előtt alakítunk ki. Itt korhű jelmezekbe öltözött szereplők mutatják majd be röviden a tudnivalókat. A kastélyok erkélyéről az egykori lakóik, a híres szatmári Luby család tagjai szólnak a vendégekhez - mondta el lapunknak dr. Kiss Kálmán főszervező, aki ez alkalommal Luby Zsig- mondot személyesíti meg. - A páratlan szépségű freskókat őrző református templomot és kertjének látnivalóit Fülep Beáta lelkésznő mutatja be. A Petőfi-fánál Tóthné Guti Ibolya polgármester köszönti a résztvevőket. Panyola is nagyon készül a június 9-én érkező vendégek fogadására. A felnőttek az itt készített pálinkát, a Panyolai Elixírt is tesztelhetik - tájékoztatta lapunkat Muhari Zoltán polgár- mester. - A falu határában, a Túr-parton ügyességi feladatok is várnak a túrázókra, km A kalandtúra útvonala 1. nap (június 8.): Tiszabecs, Milota, Tiszacsécse, Tiszakóród, Túristvándi, Szatmárcseke, Nagyar, Tivadar, Jánd, Gergelyiugornya. 2. nap (június 9.): Gergelyiugornya, Jánd, Tákos, Csaroda, Márokpapi, Tarpa, Gulács, Tivadar, Panyola, Olcsvaapáti, Vásárosnamény. 3. nap (június 10.): Gergelyiugornya, Vásárosnamény, Kisvarsány, Nagyvarsány, Gyüre, Aranyosapáti, Tiszaadony, Tiszakerecseny, Mátyus, Lónya, Tiszamogyorós. Bohóc is lesz az új játszótéren NYfRBOGOÁNY. Községi játszóteret avat Nyírbogdányban június 9-én 10 órakor a művelődési ház parkjában a Nyírbogdány Község Tehetséges Gyermekeinek Tanulásáért Közalapítvány és az önkormányzat. Az ünnepi műsorban közreműködik a művelődési ház mazsorett csoportja, a Demecseri Városi Fúvószenekar, a Bokréta Népdalkor, s fellép majd Lulu bohóc is. Vetélkedő, sakkozás, főzés Esélyegyenlőségi napot tartanak az Esély Centrumban. nyíregyháza. Esélyegyenlőségi, gyermek-, ifjúsági és családi napot rendez tagjai és munkavállalói részére a Mozgáskorlátozottak Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, a Start Nonprofit Kft. és a HVDSZ 2000 Szakszervezet. A már hagyományos eseménynek június 9-én 10 órától Nyíregyházán az Esély Centrum ad otthont. Az egész napos programot az esélyegyenlőség jegyében tartják meg, hiszen a megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő tagok és munkavállalók mellett jelen lesznek az ép családtagok, érdeklődők is. A nap folyamán színes és sokrétű programokkal várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Lesz többek között ügyességi és sportvetélkedő, kreatív foglalkozás, ugrálóvár, LEGO-sátor, rendőrségi és tűzoltósági bemutató, terápiás kutyabemutató, s nem feledkeznek meg a felnőttek szórakozásáról sem. Morovecz Ferenc sorstársuk emlékére 8. alkalommal rendezik meg a róla elnevezett sakk emlékversenyt. Lesz szabadtéri főzőverseny is. km MSK COVERTECH GROUP És mégis felfelé C saládi vállalkozásunk, az MSK a gazdasági világválság közepette határozta el, hogy a nyírbátori gyártást 4000 m2-nyi épületterülettel és új gépparkkal bővíti. Ezen beruházás eredményeként a nyírbátori üzem Kelet-Magyarország legnagyobb csomagológép gyárává fejlődött. Az új csarnokok mellett a több mint 8 méteres ágyhosszal rendelkező marógépek, 6 méteres hosszúságú lemezvágó és hajlító gépek, alkatrészek kontúrvonalait 4000 bar víznyomással körvonalhelyesen kivágni képes vágógép, vagy fúrásra és marásra is képes, acéllemezek megmunkálására alkalmas plazmavágó gép - mindez CNC-vezérléssel felszerelve - képezi ennek a beruházásnak a részét. A bonyolult csomagoló és szállító rendszerek gyártásához évente kb. 3000 tonna acél kerül itt feldolgozásra. A „Mass Customisation” magas szintű művészete az egyedi és adaptált, a legkülönbözőbb területen tevékenykedő vevők követelményeinek megfelelő sorozatgyártást jelenti. Az ezernyi, különféle vevői igény egyedi jellege miatt kialakult magas bonyolultsági szint a számos szabadalom mellett magas know-how-védelmet is jelent, amely még Ázsiában is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A fiatal, kreatív munkatársak elkötelezettsége a tapasztalt szakmai és vezetői munkaerők kitartásával párosulva jelenti ezen gépgyártás alapját. Vállalatunknál oktatást és betanítást is végzünk. A hozzánk jelentkezők megszerzik a gyakorlat számára szükséges alapokat. Hetente látogatnak el hozzánk vevőink a világ minden részéről, és magyarázzák el elvárásaikat és kultúrájukat számunkra. Amennyiben vállalatunkról, az MSK-ról még többet szeretnének megtudni, látogassanak meg bennünket nyílt napunkon (2012. június 16-án, szombaton 9-13 óra között), amelyre az érdeklődő látogatókat szeretettel várjuk. Gyermekükkel érkező családokat is örömmel fogadunk, akiknek apróbb meglepetésekkel szeretnénk kedveskedni. Kleve, 2012-06-05 RH 4HHHV M5K COVERTECH-GROUP MSK Hungary Bt Vágóhíd út 39 - 4300 Nyírbátor Telefon: +36-42-511-100 - info@msk.hu Germany - Hungary - France - USA - China HIRDETÉS