Kelet Magyarország, 2012. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-28 / 150. szám
81801 2012. JÚNIUS 28.. CSÜTÖRTÖK 16 Képes krónika Egy hónap múlva megelevenedik a jelenet fotó: net Újrajátsszék az egri vár ostromát július végén Eger. Újrajátsszák az egri vár ostromát az 1552. évi sikeres várvédelem 460. évfordulója alkalmából a július 27. és 29. között tartandó Végvári vigasságok elnevezésű történelmi fesztivál keretében. Szécsényi Orsolya, a Dobó István Vármúzeum helyettes vezetője az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a várjátékok előtt castingot tartanak július 2l-én az egri Uránia moziban, hogy kiválasszák többek között a Jumurdzsákot, Bornemissza Gergelyt, Vicát és Sárközit megszemélyesítő szereplőket. Csillag Tamás, az Egri Vitézlő Oskola haditorna egyesület képviselője arról szólt, hogy a közönség nemcsak kézitusát láthat, korabeli fegyvereket, például keréklakatos pisztolyt, kanócos muskétát és ágyúkat is használnak a mintegy 100 szereplő közreműködésével megelevenedő csatában. Ezen kívül felvillantják az Egri csillagok című regény emlékezetes jeleneteit is. A közönség például Dobó Istvánnal együtt teheti majd le a vár védők legendás esküjét. MTI ■ Erőfitogtatás Na ide figyelj, öcsi! Majd én megmutatom, hogy melyikünk az erősebb! fotó: internet Megér egy mosolyt Egy szőke meg egy barna nő nézik az esti híreket a tévében, ahol egy férfit mutatnak, aki le akar ugrani a hídról. Azt mondja a barna:- Fogadjunk 500 forintba, hogy leugrik!- Jó legyen! A férfi leugrik, mire a barna:- Nyertem, de nem fogadhatom el a pénzt, mert az igazság az, hogy ezt a déli hírekben már láttam Mire a szőke:- Én is, de nem gondoltam volna, hogy még egyszer megteszi. Q További viccek humor.szon.hu A nap videója Tojást lebegtető búvárok kísérlete Nézze meg, hogy mi történik, ha feltörünk egy tojást húsz méteres mélységben a víz alatt! O További videók video.szon.hu Nagyobb volt a daganat MEXIKÓVÁROS. A betegnél nagyobb daganatot távolítottak el Mexikóban 10 órás műtéttel egy kétéves gyerekből. A fiúcska 12 kilót nyomott, jóindulatú daganata 15-öt az operáció idején. A gyermeknek már születésekor volt egy dudora teste jobb oldalán, amely idővel hatalmasra duzzadt, és a fiú jobb oldali hónaljától egészen a csípőjéig terjedt. A műtétet Mexikóváros La Raza nevű kórházában végezték el, sikeresen. mti KELET-TAXI W HAZZUI UHUNK! I MiumaimmiM HIRDETÉS Anne Hathaway-t „megutálta” vőlegénye Nem tetszik a Nyomorultak prostijának bőrébe bújt színésznő párjának. LOS ANGELES. Vérbeli színésznőhöz illően drasztikus változáson ment át Anne Hathaway A nyomorultak című musical filmváltozata miatt. Rövidre vágatta a haját és vagy tíz kilót fogyott extrém diétával, Anne Hathaway fotó: net pedig korábban is vékony volt. Anne vőlegénye, Adam Shulman ki is borult emiatt: utálja, hogy párja úgy néz ki, mint egy kissrác, és mellé még hisztis is.- Gyönyörű címlaplányba szeretett bele, erre pont az esküvő előtt kapott egy kamaszgyereket, akit anyukája nyárra megnyíratott, hogy ne ragadjon bele a bogáncs a hajába - meséli a vőlegény egyik barátja. - Ráadásul az utóbbi időben elkezdtek veszekedni, mert Anne az állandó koplalás miatt hisztis lett, mindenbe beleköt. Csak nehogy az legyen a vége, hogy Anne magánélete tönkremegy a karrierje miatt... A színésznő Fantine-t, a tragikus sorsú prostituáltat alakítja A nyomorultakban Hugh Jackman, Russell Crowe és Amanda Seyfried oldalán. UlP A lábtyűcipő lesz az idei nyár befutó lábbelije? London, Az ötujjas edzőcipőt tartják az idei nyár nagy divatslágerének Nagy-Britanni- ában. A lábtyűcipőt - amelyben az öt ujjnaik külön kis „zsákutcája” van - hollywoodi sztárok indították világhódító útjára. Többek közt Kate Hudson és Scarlett Johansson színésznők viselik, nemcsak kényelmesnek mondják, hanem szemrevalónak is. Az ellentábor szerint ugyanakkor olyan ronda, mintha túlméretezett gumikesztyűt húzna valaki a lábára, amely így leginkább egy gorilláéra hasonlít. A brit cipőboltok hetente több száz párral adnak el a lábtyűcipőből, amely olasz találmány és megálmodói olyan atlétáknak szánták, akik mezítláb sportolnak. Ára 105 font (36 ezer forint) London központjában. Ennek ellenére a cipő brit nagykereskedője arra számít, hogy az idén már 40 ezer pár kel el, kétszer any- nyi, mint tavaly. mti . X. ■ Strandra vágyik Evy apagyi gimnazista, s már nagyon várta, hogy fürdőruhába bújhasson. fotó: sipeki Péter Haverok, buli, Eb-meccsek Nemcsak a férfiak szeretik nézni a jó focit! fotó: net EURO-2012-felmérték a férfiak focinézési szokásait. Budapest. Feleségével vagy barátnőjével nézi a futball Európa-bajnokság mérkőzéseit a magyar férfiak csaknem 40 százaléka - derült ki egy felmérésből. Míg a 18-55 éves férfiak közül csupán minden tizedik tévézik hétköznapokon a barátaival, az Eb-meccsek kedvéért hatszor ennyien ülnek barátaikkal a képernyő elé valamelyikük lakásában, a válaszadók 39 százaléka pedig feleségével vagy barátnőjével nézi otthon a meccset. A döntő az összes meccshez képest is sokkal inkább közösségi esemény: tíz férfi közül hat a barátaival együtt szeretné nézni a mindent eldöntő összecsapást; 47 százalékuk pedig nyilvános helyen, másokkal együtt szurkolva követi majd az utolsó mécsesét - derült ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felméréséből. A férfiak háromnegyede minden programját a mécseseknek rendeli alá, azaz élőben akarja követni a viadalt. A megkérdezettek 10 százaléka valamilyen formában rögzíti a mérkőzéseket: a legnagyobb arányban azért tesznek így, hogy a nekik megfelelő időpontban ülhessenek szurkolni a képernyő elé. A rögzítést tervezők harmada azért veszi fel a meccseket, hogy többször is visszanézhesse. A felmérés szerint az Európa-bajnokság férfi közönségének 60 százaléka a magyar csapat távollétében is talál magának kedvencet. A legnépszerűbbek a címvédő spanyolok, őket a németek követik. mti Az exe cipőire vetett szemet „Eltitkolt” egymillió dolláros cipőkollekciója miatt perli volt nejét egy üzletember. London. Tulajdonrészt szeretne volt felesége egymillió dollárt (230 millió forintot) érő cipőkollekciójából egy Wall Street-i üzletember, aki bírósági keresetében arra hivatkozott, hogy válása idején nem tudott a nagy értékű gyűjteményről. A pert indító Daniel Shark szerint felesége, Beth 1200 pár cipőből álló kollekcióját New York-i lakásuk egy titkos szobájában tartotta. A cipőkollekcióból nagyjából 700 pár származik Christian Louboutin műhelyéből, akinek lábbelijei páronként négyezer dollárt (920 ezer forintot) is kóstálnak. A legértékesebb darab Elizabeth Taylor egykori cowboycsizmája. A pókerjátékos asszony nevetségesnek minősítette, hogy volt férje ne tudott volna a cipőkről, és arról, hogy a közös hálószobájukhoz tartozott egy gardrób. MTI Egy könyv = négy nap „szabadság” brazíliaváros Egy új rendelkezés szerint az, aki végigolvas egy könyvet, négy nappal hamarabb szabadulhat egyes brazil börtönökből. Korlátozás is van azonban: évente legfeljebb 48 napot olvashatnak „le” büntetésükből az elítéltek, azaz 12 könyv a beszámított maximum. Ezek témája lehet irodalom, filozófia, tudomány. A raboknak fogalmazást kell írni minden elolvasott könyvről, ám nem valami összecsapott zagyva- ságot. Ráadásul a börtön vezetése a megfelelő helyesírást és a külalakot is megköveteli. További megkötés, hogy csak azok a rabok vehetnek részt a programban, akiket arra méltónak talál a börtön különleges bizottsága. mti