Kelet Magyarország, 2012. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-02 / 128. szám

2012. JÚNIUS 4.. HÉTFŐ "HH Labdarúgó Eb Labdarúgó Európa-bajnokság EUR02012 POLAND-UKRAINE A francia kormánytagok bo|kottál|ák az ukrajnai mérkőzéseket A francia kormány egyetlen tagja sem lesz jelen a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzésein, így tiltakozva a Julija Timosenko bebör­tönzött volt kormányfővel szembeni bánásmód miatt - közölte Valérie Foumeyron francia sportminiszter. A Timosenko-ügy súlyos válságot okozott Ukrajna és a Nyu­gat viszonyában, az Egyesült Államok és az Európai Unió szerint ugyanis az ellene hozott ítélet politikai indíttatású, ezért szabadlábra helyezését követelik. Német válogatott labdarúgók jártak Auschwitzban Az egykori auschwitzi koncentrációs táborban járt a német labdarúgó-válogatott küldöttsége, hogy megemlékezzen a holokauszt áldozatairól. Az együttes kép­viseletében Philipp Lahm csapatkapitány és Joachim Löw szakvezető mellett a két lengyel származású csatár, Miroslav Klose és Lukas Podolski tett látogatást a dél-lengyelországi emlékhelyen. Wolfgang Niersbach, a német szövetség elnöke szerint a látogatással fel akarták hívni a figyelmet arra, hogy a társadalomban nincs helye az antiszemitizmusnak és a rasszizmusnak. Részvétel az Európa-bajnokságokon Németország vezeti a tabellát: 11-szerjutott ki az Európa-bajnokságokra >1, a kezdetektől, míg a jelenlegi világ- és Európa-bajnok Spanyoloi akik 2008-ban legyőzték Németországot a döntőben ­1960-tól, i g- és Európa-bajnok Spanyolország - - a kilencedik alkalommal Vesz részt az idei küzdelmet is beleszámítva. Részvétel az Európa-bajnokságokon (1960-2012) Ausztria, Litvánia, Norvégia, A legtöbbször Eb-győztes: Szlovénia, Ukrajna 1 _______________________* Németország - 3 Bulgária, Magyarország, Írország, Lengyelország, Skócia 2. _____^ Svájc, Törökország 3 Horvátország, Románia, Belgium, Görögország 1996 * NSZK-val együtt ** Szovjetunióval együtt “•Csehszlovákiával együtt •••• Jugoszláviával együtt Résztvevő csapatok Eb-k száma 14 1960-1976 4 1980-1992 8 1996-2012 16 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: UEFA C GRAPHIC NEWS A polákok hazai pályája Van Persle (jobbra) lehet a hollandok vezére fotó: hbn Az A-csoportban Len­gyelország és Oroszor­szág, a B-ben Német­ország és Hollandia a favorit. labdarúgás. Kiegyenlítettnek tűnik az A-csoport mezőnye, így a lengyelek kihasznál­hatják a hazai pálya előnyét. Polák-földön mindenki a to­vábbjutásukban bízik, és ab­ban reménykedik, hogy az elit klubokban edződő sztárjaik remek formában játszanak majd a tornán. Különösen a dortmundi különítmény jó já­tékában reménykednek a po­lákok, amire minden esélyük megvan, hiszen a felkészülési mérkőzéseken csupán Fran­ciaországtól és Olaszország­tól kaptak ki, míg mellette 4-4 győzelmet és döntetlent értek el. Oroszország a selejtezőcso­port győzteseként - mindösz- sze 1 vereséget szenvedve és 4 gólt kapva - vívta ki a részvétel jogát az Eb-n. Ennek fényében a Szborjana hasonló szereplés­ben bízik, mint négy éve, ami­kor az elődöntőig meneteltek. Akkor Guus Hiddink irányí­tásával okozott meglepetést az orosz csapat, idén szintén egy holland mágussal, Dick Advocaattal szállnak harcba Arsavinék. A válogatott gerin­cét a CSZKA Moszkva játékosai alkotják, hozzájuk kapcsolód­nak a légiósok, akikkel kiváló az összhang, így bárki ellen eséllyel veszik fel a harcot. A csoportban szerepel Csehország, amely, bár nem kelti egy acélos csapat benyo­mását, mégis meglepetést okozhat. A BL-győztes kapus, Cech kirobbanthatatlan a csa­patból, mellette a korábban ragyogó, ám azóta a fényéből már jócskán vesztő Baros, és Rosicky lehet a húzóember. A csehek továbbjutási esélye nagyban függ attól, hogyan értik meg egymást az idősebb és fiatalabb játékosok. A csoport negyedik tag­ja a szebb napokat is megélt görög válogatott, amely a 2004-es győzelmét követő időszakot szeretné feledtetni az idén. A Görögországban az évtized edzőjének választott Fernando Santos irányítása mellett vitézkedő hellének ve­retlenül nyerték meg az F-se- lejtezőcsoportot, ám az Eb-n nem adnak sokat a továbbju­tásukra a szakemberek. A „halálcsoportban” német fölényre, hatalmas küzde­lemre és remek egyéni telje­sítményekre számíthatunk. A végső győzelemre esélyes Németország, Hollandia és Portugália is, a kérdés csupán az, melyikük vérzik el a torna legelején, illetve Dánia tud-e hasonló meglepetést okozni, mint 1992-ben, amikor meg­nyerték a kontinensviadalt. Eb-elsőségről álmodoznak Bár a felkészülés vége felé kö­zeledve nem úgy sikerültek a barátságos találkozók a cso­port egyik tagjának sem, aho­gyan azt eltervezték, azért a németek és a hollandok is Eu- rópa-bajnoki címről álmodoz­nak, amire valljuk be, nagyon is sok esély van. Portugália és Dánia csak nagy szerencsével juthat tovább a csoportból, bár német és holland továbbjutást jósol mindenki, azért Cristiano Ronaldóékat nem szabad előre temetni, hiszen a galíciai ala­kulat okozhat meglepetést. Ha Portugália játékosállományát nézzük, elmondható, akár a döntőig is menetelhet Paulo Bento kapitány csapata, de döntőnek bizonyulhat, hogy csapatként mennyire tudnak érvényesülni a két, hasonló stílusban játszó favorit ellen. A dánok esélyei a legkiseb­bek a továbbjutást illetően, hiszen a három futballnagyha- talom kerete sokkal erősebb a skandinávokénál. A csoport külön érdekessége, hogy Dá­nia és Portugália ugyanabból a selejtezőcsoportból jutott to­vább, előbbi csoportelsőként, míg utóbbi pótselejtezőre kényszerült Bosznia-Hercego­vina ellen. Németország pont­vesztés nélkül került a legjobb 16 csapat közé, így Joachim Löw csapata bizakodva te­kinthet az Eb elé. A Bert van Marwijk által dirigált Hollan­dia - amely a „magyar” csoport első helyezettjeként kvalifikált - sikere a Huntelaar, Van Persie csatárduó gólérzékenységén, valamint Robben és Sneijder klasszisán múlhat. IM Lampard (elöl, középen) a felkészülést elkezdte az angol válogatottal az Eb-re, mégsem lehet ott fotó: in A C-csoportban spanyol és olasz, a D-ben angol és francia továbbjutás várható. LABDARÚGÁS. A C-csoport toronymagas esélyese Spa­nyolország, tőlük az Eb-cím- védés sem lenne meglepetés. Spanyolország, Olaszország és Horvátország is csoport­elsőként jutott ki selejtezők­ből a kontinenstornára, míg az írek az Észtország elleni pótselejtezőn vívták ki a jo­got a részvételre. A vüág- és Európa-bajnok, bivalyerős spanyolokat sérülések hátrál­tatják, ám így is a torna favo- ritjai. Villa és Puyol távolléte ellenére is a csoport, illetve torna egyik legfőbb esélyesé­nek tartják a spanyolokat. Az esélyeiket növeli, hogy a bun­dabotrány alaposan megté­pázhatja az olasz válogatottat az Eb kezdetére. A címvédés- re készülő spanyol válogatott 4 éve ért s csúcsra, amikor Bécsben a németeket legyőz­ve, elfoglalhatták Európa trónját. A jelenlegi keretből a Barcelona sérültjei mellett Soldado távolléte érdemelhet szót, a gólérzékeny csatár he­lyét a Király Kupa döntőjében duplázó Pedro vette át. Olasz részről még nagyobb a baj, a fogadási botrány el­érte a válogatott játékosokat is. Jó hír viszont a Balotelli- fanoknak, hogy kedvencük fogadkozik a normális viselke­dést illetően, és gólokat ígér. A csoport másik két tagja, Írország és Horvátország ez­úttal a futottak még szerep­kört töltheti be, bár mindkét gárda képes lehet meglepni a kétkedőket. Slaven Bibe - az Eb után leköszönő horvát ka­pitány - csapatába négy zág­rábi játékos mellett légiósok kerültek a keretbe, viszont ki­maradt két klasszis, Klasnic és Peric. Az íreknél nincs semmi meglepetés, küzdenek, robo­tolnak és fociznak majd egy jót a 36 éves Givennel az élen. A D-csoportól Franciaország és Anglia a D-csoport esélyese, ám Ibrahimovicék meglephe­tik a favoritokat. A házigaz­da szerepét betöltő Ukrajna automatikus résztvevője az Eb-nek, mellette a francia és az angol válogatott csoport­elsőként, a svédek pedig a „magyar csoportból” legjobb csoportmásodikként, pótse­lejtező nélkül jutottak a fő­táblára. A lengyelekkel társrende­ző, és első Eb-jükre készülő ukránok kevés eséllyel vár­ják a kontinensviadalt, talán Blohin csapata nevezhető a torna leggyengébb együtte­sének. A szövetségi kapitány kisebb meglepetést okozva a Dinamo Kijevből 9, míg a baj­nok Sahtarból 7 játékost ne­vezett a 23 fős bő keretébe. Laurent Blanc a franciák szakvezetője a harcedzett já­tékosai mellett ifjabb tehet­ségeket is beválogatott, így olyanok is fontos szerepet kaphatnak, akik eddig nem voltak meghatározó játékosai a galloknak. A franciák nem titkolják, a 2000-es Eb-sikert követően, és a 2006-os világ- bajnoki ezüstérem után újabb arannyal szeretnék díszíteni a szövetség vitrinjét. A csapat remek játékosokkal van tele, ám az utóbbi években még döcögősnek is alig mondható produkcióval rukkoltak elő a világversenyeken. A svédek nyugodtan ké­szülhetnek az Eb-re, Erik Hamrén folytatja elődei mun­kásságát, azaz Ibrahimovic és Kallstrom köré építi csapatát, így keretében nincs nagy vál­tozás, sőt, még a lábtöréséből lábadozó Elmandert is nevez­te a szakvezető. Angliában ellenben áll a bál, ugyanis rég nem látott balsze­rencsés kezdés elé néznek a szigetországiak. Ferdinand kimaradt az Eb-keretből, míg Rooney eltiltás miatt kény­telen kihagyni az első két meccset, ráadásul Barry is sé­rüléssel bajlódik, így az ő he­lyét az ifjú Everton-tehetség, Jagielka vette át. Emellett az „öreg”, a 34 esztendős Frank Lampard a válogatott csapat szerdai edzésén combsérülést szenvedett, és a csütörtöki orvosi vizsgálatok után rossz hírrel szolgáltak a Chelsea középpályásának, ki kell hagynia az Európa-bajnoksá- got. A rutinos játékos helyett Lampard klubtársa, Jordan Henderson került be az ango­lok keretébe, aki 21 éves, és eddig az U2l-es válogatottban csillogtatta erényeit. IM g> http://www.szon.hu Sport. A régió és a nagyvilág hírei. A labdarúgó Európa-bajnokság programja CSOPORTMÉRKŐZÉSEK _________________________ A-csoport Június 8., péntek ____________________________________ 18.00: Lengyelország - Görögország (Lengyelország: Varsó) _________ 20.45: Oroszország - Csehország (Lengyelország: Wroclaw) _________ Június 12.,kedd ____________________________________ 18.00: Görögország - Csehország (Lengyelország: Wroclaw) _________ 20.45: Lengyelország - Oroszország (Lengyelország: Varsó) _________ Június 16., szombat __________________________________ 20.45: Görögország - Oroszország (Lengyelország: Varsó)___________ 20.45: Csehország - Lengyelország (Lengyelország: Wroclaw)________ B-csoport Június 9., szombat___________________________________ 18.00: Hollandia - Dánia (Ukrajna: Harkov) ___________________ 20.45: Németország - Portugália (Ukrajna: Lvov) _______________ Június 13., szerda ___________________________________ 18.00: Dánia - Portugália (Ukrajna: Lvov) ____________________ 20,45: Hollandia - Németország (Ukrajna: Harkov) ______________ Június 17., vasárnap __________________________________ 20.45: Portugália - Hollandia (Ukrajna: Harkov) _____________ 20.45: Dánia - Németország (Ukrajna: Lvov) __________________ C-csoport Június 10., vasárnap__________________________________ 18.00: Spanyolország - Olaszország (Lengyelország: Gdansk) ________ 20.45: Írország - Horvátország (Lengyelország: Poznan) Június 14., csütörtök _________________________________ 18.00: Olaszország - Horvátország (Lengyelország: Poznan) ________ 20.45: Spanyolországé Írország (Lengyelország: Gdansk) ~ Június 18., hétfő ____________________________________ 20.45: Horvátország - Spanyolország (Lengyelország: Gdansk) _______ 20.45: Olaszország - Írország (Lengyelország: Poznan) D-csoport__________________________________________ Június 11., hétfő ____________________________________ 18.00: Franciaország - Anglia (Ukrajna: Donyeck) _______________ 20.45: Ukrajna - Svédország (Ukrajna: Kijev) _________________ Június 15., péntek ___________________________________ 18.00: Ukrajna - Franciaország (Ukrajna: Franciaország) ___________ 20.45: Svédország - Anglia (Ukrajna: Kijev) ___________________ Június 19., kedd ____________________________________ 20.45: Svédország - Franciaország (Ukrajna: Kijev) ______________ 20.45: Anglia - Ukrajna (Ukrajna: Donyeck) ___________________ NEGYEDDÖNTŐ Június 21 „csütörtök _________________________________ 20.45: A-csoport 1. - B-csoport 2. (negyeddöntő, Lengyelország: Varsó) Június 22., péntek ___________________________________ 20.45: B-csoport 1.- A-csoport 2. (negyeddöntő, Lengyelország: Gdansk) Június 2 3„ szombat __________________________________ 20.45: C-csoport 1. - D-csoport 2. (negyeddöntő, Ukrajna: Donyeck) Június 24., vasárnap__________________________________ 20.45: D-csoport 1. - C-csoport 2. (negyeddöntő, Ukrajna: Kijev) ______ ELŐDÖNTŐ Június 27., szerda ___________________________________ 20,45: A1-B2 győztese - C1-D2 győztese (Ukrajna: Donyeck) ________ Június 28., csütörtök _________________________________ 20.45: B1-A2 győztese- D1-C2 győztese (Lengyelország: Vársó) _____ DÖNTŐ Július 1„ vasárnap ___________________________________ 20.45: az elődöntők győzteseinek összecsapása (Ukrajna: Kijev)

Next

/
Thumbnails
Contents