Kelet Magyarország, 2012. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-22 / 145. szám
2012. JÚNIUS 22., PÉNTEK KELET Szabad-e a szökőkutakban fürdőzni? A szökőkutak vize szennyeződhet porral, talajszemcsékkel, állati ürülékkel. NYÍREGYHÁZA. A szökőkutakat nem fürdésre tervezték, ennek ellenére főleg a nyári kánikulák idején vannak olyanok, akik a szökőkutak vizében szeretnének felüdülést találni. Az ÁNTSZ, illetve az Országos Környezetegészségügyi Intézet arra kér mindenkit, hogy tartózkodjon ettől. A láblógatás nem kockázatos Amennyiben nem gondoskodnak a megfelelő tisztításról, fertőtlenítésről, illetve ha a szökőkút nem üzemel folyamatosan, a kút belső felszínén olyan élőbevonat (nyálkás, csúszós réteg) alakul ki, amit a hagyományos technológiákkal nehéz eltávolítani. A kórokozók elszaporodhatnak az élőbevonatban, ami egyúttal rejtekhelyként is szolgál számukra a fertőtlenítőszerekkel szemben. Egy meleg nyári napon a szökőkutakban lévő víz könnyen felmelegszik, a 25°C feletti hőmérséklet pedig szintén elősegíti a mikroorganizmusok elszaporodását. A szennyeződésekkel elsősorban hasmenést okozó mikroorganizmusok kerülnek a szökőkútba. A fertőződés lehetősége akkor áll fenn, ha a vizet véletlenül lenyelik. Ha valaki csak a lábát lógatja a vízbe, az ebből a szempontból nem jelent kockázatot. Legionella baktériumok A szökőkutak esetében kiemelten fontos egy ún. „feltételesen kórokozó” baktérium, a Legionella. A kegionella baktériumok a vízhálózatokon keresztül jutnak a szökő- kutakba, és a nyári kánikula idején elszaporodhatnak. A szökőkutakban üzemelés közben nagy mennyiségű vízpermet keletkezik, amit könnyen belélegezhet az, aki benne fürdik. Az apró vízcseppekkel a legionellák a tüdő léghólya- gocskáiba is képesek lejutni, és helyileg gyulladást okozni. A betegség súlyossága az enyhe influenzaszerű tünetektől Vizes Játék ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER az akár halálos kimenetelű tüdőgyulladásig terjedhet. ALTERNATÍV terápia SEGÍTETTE A TUMOR ELTŰNÉSÉT A méhnyakrák a nők egyik leggyakoribb rákos megbetegedése. Az esetek túlnyomó többségében túl későn veszik észre a betegséget, mert korai stádiumában általában tünetmentes, illetve nem jár specifikus tünetekkel. Ha későn mutatják ki és esetleg már áttétek is képződtek, a gyógyulási esélyek nagyban csökkennek. Ind súlyos betegsége sem produkált tüneteket, egy évvel ezelőtt egy rutinvizsgálat eredményéből tudta meg a megdöbbentő hírt: méhnyakrákja van. Orvosai radikális műtétet terveztek és már ki is tűzték a tumor és azzal együtt a méh eltávolításának időpontját, ám egy MR vizsgálat során mirigyeket fedeztek fel a hasán. így végül a beavatkozás során csak a hason talált mirigyeket műtötték ki, a méhet nem. Majd kezdetét vette a kezelés. Inci sugárterápiát, majd kemoterápiát is kapott. Az orvosi kezelések mellett kezdettől fogva alternatív terápiát alkalmazott és úgy gondolja, ez számottevően hozzájárult ahhoz, hogy rendkívül jól viselte a kezeléseket. Mégsem ez volt a legnagyobb eredmény, amit a gyógygombák fogyasztásával elért. Később ugyanis úgy döntött, ha egy mód van rá, kioperáltatja a daganatot és ezért újabb vizsgálatokat végeztek el nála. Orvosával konzultált az eredményekről és kiderült, hogy a daganat eltűnt. Maga is alig hitte ezt el. Azóta úgy érzi, még a nap is másképp süt és nagyon boldog, hogy kapott egy második esélyt az élettől. A jó minőségű gyógy- gomba kivonatok gyógy- hatásáról évszázadokra, illetve évezredekre visz- szanyúló népgyógyászati tapasztalatokon kívül számos klinikai kísérlet is igazolja. Nőgyógyászati rákban szenvedőknél a gyógygombával kezelt betegeknél a természetes ölősejtek rákellenes aktivitása lényegesen fokozódott, valamint a gyógygomba a kemoterápia mellékhatásait is csökkentette álmatlanság, étvágytalanság, hajhullás, hányinger, hányás, érzelmi instabilitás, általános gyengeség esetén. Számos tanulmány megerősíti, hogy a jobb életminőség és általános állapot elősegíti a rákbetegek túlélési idejének meghosszabbítását is. Talán kevésbé ismert az a tény, hogy a vírusos fertőzések nemcsak súlyos, életveszélyes szövődményekhez vezethetnek, hanem számos ráktípus előidézéséért is felelőssé tehetők. A speciális gyógygomba kivonatok alkalmasak szervezetünk védekezőképességének erősítésére, az immun- rendszer teljes skálájának szabályozására, aktiválására. Rendkívül fontos továbbá, hogy a nők - mivel az elváltozás korai felismerése esetén akár véglegesen is gyógyítható a méhnyakrák - rendszeresen járjanak szűrő- vizsgálatra. A komplex nőgyógyászati rákszűrés (citológiai mintavétel és emlővizsgálat) nem jár nagyobb kellemetlenségekkel, csupán néhány percet vesz igénybe, de életek múlhatnak rajta. Különösebb panaszmentesség esetén is célszerű évente elvégeztetni, hiszen kiszűrhető vele a méhnyak-, méhtest-, petefészek-, valamint a mellrák is. MwanwHafl Szerző: Varga Gábor hatóanyag-kutató A szerző az első magyar külföldön elismert . g. neurotropikus !■ agyterápia áhJPP kifejlesztője. Szakmai cikkei megtalálhatóak az interneten. HUH KEZELÉSEK A BETEG OTTHONÁBAN Új út a hazai betegellátásban, óriási siker lett a magyar készülék. ELKÉPESZTŐ MÉRTÉKŰ AZ ÉRDEKLŐDÉS MIND A BETEGEK, MIND AZ ORVOSOK RÉSZÉRŐL, AZ Új MAGYAR ORVOSTECHNIKAI MŰSZER, A REMAGNET KÉSZÜLÉK IRÁNT. A MA MÁR AKÁR RÉSZLETFIZETÉSSEL IS ELÉRHETŐ KÉSZÜLÉK ALAPJAIBAN VÁLTOZTATHATJA MEG A HAZAI BETEGELLÁTÁS, A BETEGEK KEZELÉSÉNEK, REHABILITÁCIÓJÁNAK EGY FONTOS RÉSZÉT. Nincs többé beutaló, nincs várakozási idő? Napjaink egyik legnépszerűbb és hatékony kezelése, a mágnesterápiás kezelések megtalálhatóak Magyarország minden jobb színvonalú egészségügyi intézményében. A hazai egészségügy jelenlegi helyzetéből adódóan azonban egyre nehezebb a betegek és az orvosok dolga is. Idegőrlő procedúra (beutalók, előjegyzések, hetekig tartó várakozások) előzik meg a betegek bejutását, kezelését. Általános panasz továbbá, hogy bár reggel 7-kor indulnak otthonról, sokszor csak délután jutnak haza, fáradtan, kimerültén. Ráadásul a kiírt kezelések mennyisége függ az állami finanszírozás mértékétől, a gyakorta mindössze 10 kezelés sokszor nem is elegendő a beteg és orvosa által várt eredményhez, javuláshoz. Már van Megoldás! Sokak számára nyújthat megbízható, és törvényes lehetőséget, a magyar szakemberek által kifejlesztett, Budapesten gyártott új magyar orvostechnikai készülék. A kórházakból, szakrendelőkből, gyógyfürdőkből jól ismert kezelés, rengeteg beteg számára hozott már eddig is gyógyulást, maradandó hosszú távú állapotjavulást. A betegek kezelésének eredményei, nem csak a szakemberek számára jelentenek elismerést, de nagyban hozzá járultak, hogy ma már nem csak kórházakban, hanem otthoni kezelésre is ajánlják a készüléket. A Remagnet készülékek esetében a beteg egy előre programozott készüléket kap, mellyel közel 40 betegség szakszerű ellátása, kezelése történtet a beteg otthonában, hivatalosan. A készülékek kezelése bárki számára egyszerűen elsajátítható, szakembert nem igényel. A készülékkel fájdalommentesen, a betegek otthonában, szó szerint a saját ágyában, foteljában, kulturált körülmények között nyílik lehetőség a napi kezelések elvégzésére. Ráadásul a kezelést a nap bármelyik szakaszában el lehet végezni, így a beteg maga osztja be idejét, senkinek nincs kiszolgáltatva. Óriási segítség az idős embereknek, hogy a betegek számára állandó 24 órás telefonügyelet is biztosítva van. Milyen betegségek esetén jelent segítséget? Elsősorban gerinc, és ízületi fájdalmak, reuma, köszvény, érszűkületek, vérnyomás és cukorbetegség okozta szövődmények kezelésére ajánlott, de kitűnő eredményeket lehet elérni például a vizelettartási zavarok, vagy prosztata kezelésében. Hogy lehet hozzájutni? Egy új szolgáltatás ebben is segít a nehezen mozgó betegeknek, és családtagjaiknak. Az érdeklődők az ország bármely településéről telefonon kérhetnek egy időpontot, mikor egy szakember elviszi a készüléket a beteg otthonába, ahol egy kb. félóra alatt, a beteg és családja megismerheti, és a helyszínen ingyen ki is próbálhatják a kezelést. Beletekinthetnek a szakorvosi ajánlatokba, megismerhetik a készülék működését. Ha a beteg és családja ezen ismeretek birtokában úgy dönt, hogy szeretne egy készüléket igényelni, akkor személyre szabott ajánlattal segítik őket. Fontos tudnivaló, hogy akár részletre is megvásárolható. A készüléket a beteg teljeskörű garanciával, állandó telefonügyeleti szolgáltatással kapja meg. A Remagnet készülék megismeréséhez, kérjen időpontot a 06-70-508-5050 számon. www.remagnetJw NAGY NYÁRI FOGSORCSINÁLTATÁSI AKCIÓ! Alsó-fölső fogsor csak 60 OOO,- Alsó puha, ínykímétő, fölső sima 99 000,- Alsó-fölső rugalmas, törhetetlen, amerikai 159 000,Alsó-fölső porcelánfogas fogsor 129000,Ha kopott, ha lötyög, ha kiesik, ha alacsony a magassága, ha elvesztette az eredetit vagy elégedetlen a mostanival: most érdemes cserélni! DENFO FOGSORCENTRUM 1L Nyháza Sipkay ű. 3. g 42/443-610 DERMA-ART x N BŐRGYÓGYÁSZATI MAGÁNKLINIKA * ’V, co s Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos Általános bőrgyógyászat: pattanásos bőr komplex kezelése, hajhullás kivizsgálása és kezelése, allergia, pikkelysömör, fertőző bőrbetegségek, esztétikai hibák ellátása gyermekbőrgyógyászat számítógépes anyajegy- és bőrrák szűrés BŐrsebészet: anyajegy- és növedék eltávolítás, benőtt köröm műtété ráncfeltöltés, ajakfeltöltés botox Drakula terápia lézeres szőrtelenítés és bőrfiatalítás visszér kezelés amerikai mélyhámlasztás injekciós zsírbontás, gépi fogyasztó kezelések kozmetika dermokozmetikumok forgalmazása Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. (Rendelés minden nap!) ELŐJEGYZÉS: 42/506 091 és 30/554 0848 - WWW.DERMAART.HLI Miért praktikus a napi kontaktlencse használata kirándulásokra? A napi, eldobható, kiváló alapanyagú, lágy kontaktlencse kiemelten egészséges, kényelmes viselést biztosít, magas UV-védelemmel ellátva. A legújabb gyártási technológiának köszönhetően kivételesen lágy, kényelmes, komfortos viselést eredményez. Az egészségesebb alapanyag és a magas oxigénáteresztés révén a nap végére sem következik be az ún. „vörös szem” hatás. Egyesíti mindazon tulajdonságokat, amelyek egy kontaktlencse magas minőségét meghatározzák: magas értékű oxigénáteresztés, magas víztartalom, felületkezelő anyagoktól mentesség. A hidrofil és szilikon komponensek természetes nedvesedést eredményeznek. A napi kontaktlencséknek nagyon sok típusa kapható. Ezeknek az előnye, hogy naponta kell cserélni, használat után eldobható. Reggel csak be kell helyezni a szemre a kontaktlencsét, este pedig a kivétel után egyszerűen eldobható. Az is az előnyök között szerepel, hogy nincs szükség a lencse tisztítására, kezelésére, tárolására. Utazáshoz, kiránduláshoz, sportoláshoz praktikus megoldás a lencseviselés. V Ertágító Motetta GYÓGYGázas érszűkületkezelés, fájdalomcsillapítás! Miért állna sorba? HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL KELET HIRDETÉSEK V