Kelet Magyarország, 2012. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-19 / 142. szám
2012. JÚNIUS 19., KEDD 10 Labdarugó Eb KELET EUR02012 POLAND-UKRAINE MM Mesterszemmel: Csank János Cassanóék azt csinálták, ami tőlük várható volt Az egykori szövetségi kapitány nem várt szép futballt az olasz-ír meccstől és igaza lett. ózd. A C-csoport harmadik fordulóját nagy számolgatás előzte meg, hiszen a két továbbjutó helyért még három csapat is versengett.- Nagy játékot dőreség volt remélni ettől a találkozótól - kezdte Csank János. - Az első félidőben minden úgy alakult, ahogyan előzetesen kalkuláltam. Cassanóék a tipikus olasz focit adták elő, csupán a racionalitásra törekedtek, senkit nem akartak szórakoztatni. Látszott rajtuk, hogy semmi más céljuk nincs, mint a győzelem kiharcolása, miközben fél-fél szemmel és füllel a spanyol-horvát találkozóra és annak eredményére figyelnek. Miután megszerezték a vezetést, megnyugodtak, aztán bementek az öltözőbe és a szünetben nyilván arról beszéltek, hogy berámolnak még egy-két gólt. Már nem érdekes A kiváló szakember kesztyűs kézzel bánt az alárendelt szerepet játszott írekkel:- Őket nem lehet elmarasztalni, azt nyújtották, ami bennük van, Trapattoni igyekezett kihozni belőlük a maximumot. Azt láttam rajtuk, amikor a szünetben bevonultak, hogy számukra öröm az Európa-bajnoki szereplés és egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy már a második meccsük után kiestek. Az meg sem fordult a fejemben a pihenőidőben, hogy a második negyvenöt percben valamiféle fordulat következik be. A hajdani kapus szerint a folytatásban az olaszok próbálkoztak, akár többször is a kapuba juttathatták volna a labdát.- Tapintható volt a feszültség a levegőben, miközben férfiasán kemény focit adtak elő a csapatok - közölte Csank János. - Az írek most játszottak a legjobban, jól tartották magukat. Ami meglepett: sok „idegbajos” játékost láttam a zöld gyepen, mígnem jött a hajrá, amely meghozta az olaszok második gólját és mint megtudtuk, továbbjutását. Az egyenes kieséses szakaszban, mivel az olaszokban van „anyag”, lényegesen többet várok majd tőlük. ÉKN-KT »Le a cipővel A poznani piactéren a hétfői meccs előtt az ír szurkolók fél pár cipőjük levétele mellett éltették válogatottjukat. fotó: mti Hajras horvat pottyanás Hétfőn este három csapat küzdött a továbbjutást jelentő első két helyért a C-csoportban. POZNAN, GDANSK. A labdarúgó Európa-bajnokságon, a C-csoport utolsó fordulójában az írek már tét nélkül léphettek pályára az olaszok ellen, mivel az első két mécsesükön elhasaltak. A zöldek kontinensbajnoki utolsó ellenfelük az azúrkékek, vagyis az olaszok voltak, akiknek mindenképpen győzniük kellett a szigetországiak ellen, hogy legyen esélyük a 8 közé jutásra. A csoport másik meccsén spanyol-horvát ösz- szecsapáson egyik, vagy másik fél számára egy esetleges siker a továbbjutással ért fel, egy döntetlen pedig - olasz sikerrel párosulva - nagy számolgatásokra adott volna okot. Úgy tűnt, hogy ezt szerette volna messze elkerülni a világ- és Európa-bajnoki címvédő hispán válogatott, így a gdanski meccs elején a hor- vátok térfelén járatták a labdát. Úgy tűnt, a piros-fehér kockás déli szomszédunk az x-ből indult ki, és várja, hogy mire mennek a másik pályán az olaszok, így Gdanskban unalmas labdacsordogálta- tással teltek a percek. Aztán Poznanban, amikor az óra a 35. perchez ért, Cassano fejelt kapura egy baloldali szöglet után az ötös sarkáról, és Cassano (jobbra) fejéről az írek kapujába tart a labda, ez volt az oolaszok első gólja fotó: mti Given hiába ért bele, Duff már csak a gólvonalon túlról tudta előbb a kapufára, majd onnan kirúgni a labdát. De ezzel még nem álltak továbbjutásra az olaszok, és az első félidő végéig sem, mert a másik pályán gólnélküli állásnál vonultak az öltözőbe a csapatok, az itáliaiaknak pedig nem sikerült még egy gól szerezniük az első játkrész hajrájában, hogy gólkülönbségben utolérjék a horvátokat. Fordulás után Az olaszok a térfélcserét követően ugyan mentek előre, próbálkoztak, de helyzetük nem igazán adódott. Teltek, múltak a percek, a spanyol-horvát izgalmak nélkül folyt, mígnem az 59- percben Rakitic közeli lövését védte bravúrral Casillas. Ezzel mintha felébresztették volna az alvó oroszlánt, a spanyolok aktívabbak lettek, de ez ekkor még csak a szokásos mezőnyfölényükhöz volt elég. Az olaszok közben nyúzták az íreket, cserékkel próbáltak frissíteni támadójátékukon, de a derék zöldek nem adták olcsón a bőrüket, azon voltak, hogy egyenlítsenek. Gdanskban viszont a hajrában a horvátok behorpadtak, a 88. percben Iniesta ugrott ki Fabregas beadásával, egyedül vezethette Pletikosára a labdát, de észlelte, hogy jön mellette Jesus Navas, oda is pasz- szolta neki, és a fiatal csatár l méterről bebikázta a hálóba a labdát. És, hogy a horvátok az utolsó reménysugarat is elveszítsek, arról az olasz cserecsatár, Balotelli gondoskodott: a 90. percben jobboldali szöglet után félfordulattal, szinte ollózva lőtt a kapuba öt méterről. ÉKN-BCS C-csoport, 3. forduló Horvátország-Spanyolország 0-1 (0-0) Gdansk, 43 000 néző. V.: Stark (német).____________________ Horvátország: Pletikosa - Vida (Jelavic, 66.), Corluka, Schildenfeld, Strinic - Vukojevic (Eduardo, 81.), Rakitic - Srna, Modric, Pranjic (Persic, 66.) - Mandzukic. Szövetségi kapitány: Slaven Bilic. Spanyolország: Casillas - Arbeloa, Ramos, Piqué, Jordi Álba - Xavi (Negredo, 89.), Busquets, Xabi Alonso - David Silva (Fabregas, 73.), Torres (Jesus Navas, 61.), Iniesta. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque. ______________________________________ Sárga lap: Corluka (27.), Srna (44.), Strinic (53.). __________________ Gólszerző: Jesus Navas (88.). C-csoport, 3. forduló Olaszország-Írország 2-0(l-0) Poznan, 39 000 néző. V.: Cakir (török). __________,_______________ Olaszország: Buffon - Abate, Barzagli, Chielllni (Bonucci, 57.), Balzaretti - Pirlo - Marchisio, T. Motta, De Rossi - Di Natale (Balotelli, 75.), Cassano (Diamanti, 63.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli. Írország: Given - O’Shea, Dunne, St. Ledger, Ward, - McGeady (Long, 65.), Whelan, Andrews, Duff, - Keane (Cox, 86.), Doyle (Walters, 76.). Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni. Sárga lap: Balzaretti (28.), De Rossi (71.), Buffon (73.), ill. Andrews (36.), O’Shea (39.), St. Ledger (84Kiállítva: Andrews (88.). ______________ Gólszerző: Cassano (35.), Balotelli (90.). A XIV. Labdarúgó Európa-bajnokság menetrendje (Lengyelország, Ukrajna) A csoport { Besöpört C csoport D csoport 18.00: (Lengyelország: Varsó) Lengyelország - Görögország 1,1 j rss Június 9. (szombat) 18.00: (Ukrajna: Harkov) Hollandia-Dánia aS Június 10. (vasárnap) 18.00: (Lengyelország: Gdansk) Spanyolország - Olaszország ie-e Június 11. (hétfő) 18.00: (Ukrajna: Donyeck) Franciaország - Anglia E-EE 20.45: (Lengyelország: Wroclaw) Oroszország - Csehország Mrn í 20.45: (Ukrajna: Lvov) Németország - Portugália ma 20.45: (Lengyelország: Poznan) Írország- Horvátország Jj-ÜL 20.45: (Ukrajna: Kijev) Ukrajna-Svédország a-m 18.00: (Lengyelország: Wroclaw) Görögország - Csehország mw I Június 13. (szerda) 18.00: (Ukrajna: Lvov) Dánia-Portugália 2 _ 3 18.00: (Lengyelország: Poznan) Olaszország - Horvátország .«ll-BJ Június 15-(péntek) 18.00: (Ukrajna: Donyeck) Ukrajna - Franciaország 20.45: (Lengyelország: lúrsó) Lengyelország - Oroszország 1 1 11 1 20.45: (Ukrajna: Harkov) Hollandia - Németország 1a 20.45: (Lengyelország: Gdansk) Spanyolország - Írország 20.45: (Ukrajna: Kijev) Svédország-Anglia E-ES Június 16. (szombat) 20.45: (Lengyelország: \brsó) Görögország - Oroszország ml_oJ Június 17. (vasárnap) 20.45: (Ukrajna: Harkov) Portugália-Hollandia Ys Június 18. (hétfő) 20.45: (Lengyelország: Gdansk) Horvátország- Spanyolország a-m Június 19. (kedd) 20.45: (Ukrajna: Kijev) Svédország - Franciaország □ -E 20.45: (Lengyelország: Wroclaw) Csehország - Lengyelország [Tj20.45: (Ukrajna: Lvov) Dánia - Németország EBÜP1 20.45: (Lengyelország: Poznan) Olaszország - Írország 20.45: (Ukrajna: Donyeck) Anglia-Ukrajna 1 SZÜNNAP A végeredmény Gy D V R K P A végeredmény M Gy D V R K P A végeredmény M Gy D V R K P Az állás M Gy D V R K P 1. Csehország 3 21 4 5 6 1. Németország 3 3 5 2 9 1. Spanyolország 3 2 16 1 7 1. Franciaország 2 1 13 1 4 2. Görögország 3 1 1 1 3 3 4 2. Portugália 3 2 1 5 4 6 2. Olaszország 3 1 24 2 5 2. Anglia 2 1 14 3 4 3. Oroszország 3 1 1 1 5 3 4 3. Dánia 3 1 2 4 5 3 3. Horvátország 3 1 1 1 4 3 4 3. Ukrajna 2 11 2 3 3 4. Lengyelország 32 1 2 3 2 4. Hollandia 3- ! 3 2 5 0 4. Írország 33 1 9 0 4. Svédország 22 3 5 0 ■■■■■■■■■■■HHUnnBi NEGYEDŰNTŐ 20.45 (Lengyelország: \hrsó) Csehország Portugália 20.45 (Lengyelország: Gdansk) Németország BB,r=v23 Görögország 20.45: (Ukrajna: Donyeck) Spanyolország ÖSHIB jnius25. (hétfő SZÜNNAP, Június26. (kedd) SZÜNNAP Június 27. (szerda),20.45 (Ukrajna: Donyeck) Június 29. (péntek),SZÜNNAP. Június 30. (szombat),SZÜNNAP ■■■■■■■ DÖNTŐ RMH ■ Július 3 20.45 (Ukrajna: Kijev) Június 24. (vasárnap),20.45: (Ukrajna: Kijev) Olaszország □ . Június 28. (csütörtök), 20.45 (Lengyelország: \ársó) □:n EUR02012 POLAND-UKRAINE