Kelet Magyarország, 2012. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-18 / 141. szám

Mesterszemmel: Kondás Elemér Hiába tüzelt az orosz csapat, mint Gábor Áron A négybe várta a szbornaját, amely a harmadik meccsre elve­szítette dinamizmusát. DEBRECEN. Karagunisz góljával l-o-ra nyert szombaton este a görög válogatott az oroszok ellen, így a hellének lettek az egyik továbblépők ebből a csoportból - a másik a cseh csapat, mivel ők a lengyeleket verték meg.- Az oroszok kiejtették sa­ját magukat... - vágott bele a meccs értékelésébe lapunk szakértője, Kondás Elemér, a DVSC-TEVA szakvezetője. - Negyed óráig volt ritmusa a mérkőzésnek, Arsavinék úgy voltak vele, hogy előbb-utóbb valakinek majd csak sikerül a kapuba találni közülük. Tá­madásait ugyanakkor lassan szövögette az orosz váloga­tott, és emellett tüzeltek mint Gábor Áron. Az, hogy kevés volt náluk a futó ember, en­gem meglepett, hiszen van nem egy gyors játékosuk. A görögöknél Szamarasz jól tartotta meg a feljátszott lab­dákat, ez a mérkőzés egészét nézve elmondható, ha kellett, bedobott egy cselt, majd a le­hető legjobbkor, az első félidő hosszabbításában előnybe ke­rült a 2004-es győztes. A második játékrészben hő­siesen futballozott, védeke­zett a kék-fehér gárda, amely­nek volt egy kapufája, illetve egy olyan helyzete, amelynél könnyen büntetőt ítélhetett volna a játékvezető a javukra. Egyre lejjebb mentek- Igazi csapat volt Görögor­szág, bár ezúttal sem parádé­zott, három eddigi találkozója közül most hozta a legjobb teljesítményt, keményen küz­dött. Az orosz együttes a má­sodik felvonásban csak szen­vedett... - húzta alá Kondás Elemér, aki arra a kérdésre, hogy „A szövetségi kapitány, vagy a játékosok rontották el a dolgot?”, kifejtette: - Ezt nem lehet elválasztani, egy csapatnál minden közös, a siker és a kudarc is. Az első, csehek elleni összecsapást követően azt mondtam, Dick Advocaat gárdája a négyben lesz a végén, de sajnos meccs­ről meccsre egyre lejjebb mentek. Előbb a lengyelekkel szemben veszítettek két pon­tot, aztán most hármat, és így kiestek. Egyszerűen elfogyott a dinamika, szombaton este olyan lassan mentek a pasz- szok, a labda, hogy azok átlát- hatóak voltak a görög védők számára. ékn-mi # Podolski: gól a századikon A német válogatott játékosa, Lukas Podolski (fehérben) a dánok ellen játszotta 100, meccsét a Nationaleflben, és jubileumát góllal tett emlékezetessé. fotó: mti KHJlT ■■Hl 2012. JÚNIUS 18., HÉTFŐ EURD2012 POLAND-UKRAINE Búcsúzott a vb-ezüstérmes C. Ronaldo lövésével alakult egy-egyre az állás fotó: mti Vasárnap a hollandok az utolsó szalmaszálba igyekeztek kapaszkod­ni a portugálok ellen- nem jött össze. HARKOV. Ebben a csoport­ban is sok mindent el lehe­tett képzélni a kezdő sípszó előtt, az Oranjének például az kellett a továbblépéshez, hogy legalább két találattal nyerjenek - ami C. Ronaldóék ellen cseppet sem ígérkezett könnyűnek. Az ibériaiak­nál majdhogynem az összes futballista visszazárt térfele közepéig a „narancsosok” tá­madásai során, a ll. percben Van der Vaartnak mégis sike­rült betekernie a játékszert a kapu jobb oldalába, 19 mé­terről. Nem sokkal ezután C. Ronaldo szédítette az ellenfél védőit, és a jobb oldali kapu­fa tövét érintette a labda, lö­vését követően. Egy perccel később Postiga hibázott nagy ziccerben, feljebb kapcsoltak a Bento-legények. Kifelé állt a rúd Élénk volt a csata, a kapu­soknak résen kellett lenniük. A 28. percben Pereira adott „forintos labdát” a középen kilépő C. Ronaldónak, aki­nek a nyakán hiába volt védő, és hiába jött Stekelenburg, a Real Madrid sztárja 9 mé­terről simán megzörgette a hálót. Kissé lyukasnak tűnt a hollandok hátsó alakzata, pszichésen visszább vetette őket az egyenlítés. De nem maradt más választásuk Robbenéknek, mint a felté­tel nélküli a hajtás - igen ám, csakhogy ezidőtájt keveseb­bet volt náluk a labda, ami nélkül... Eljött a pihenőidő, és a vb-ezüstérmesnek kife­lé állt a rúdja az idei konti­nenstornáról. A portugáloké viszont nem, hiszen a másik pályán is döntetlen volt az ál­lás, és Naniék korábban meg­verték az ekkor úgy szintén négy egységgel rendelkező dánokat. Csordogált a meccs, egy­két ígéretesebb akció akadt a németalföldi oldalon, de előnybe (ismét) nem tudtak kerülni. A „pirosak” nagyon együtt éltek a játékkal, őriz­ték, lefedték a területeket, ugyanakkor középpályán so­kat szereltek. A 60. percben Postiga lábáról került a labda a holland kapuba, csak éppen lesen volt a támadó. A 66. percben az ellentámadással felzárkózó Coentrao bombáját védte Stekelenburg; Marwijk- kapitány pedig kénytelen volt már feláldozni egy védőt, hiá­nyolta ő is, és a közönség is az agilitást, a törekvést a szüksé­ges (de a dán döntetlen miatt nem elégséges) két találatért. A 72. percben C. Ronaldo tá­lalt Nani elé, a „narancsosok” hálóőre viszont nagyot há­rított. A 74. minutában már ő sem segíthetett, a spanyol liga sztárja nagyot alakított, megszerezte aznapi dupláját, amivel végérvényesen a po­kolra küldte Sneijderéket. Beletörődött a megváltoz- tathatatlanba az Oranje, ám becsületből Van der Vaart még eltalálta a bal oldali kapufát. Peregtek a percek, a hollan­dok azt azért szerették volna elkerülni, hogy nulla ponttal búcsúzzanak a kontinenstor­nától. A portugáloknak alkal­muk nyílt arra, hogy tovább növeljék az előnyt, de a léc Stekelenburggal volt. Ennyi jutott nekik... ÉKN-Ml B-csoport, 3. forduló Dánia-Németország 1-2 (1-1) Lvov, 34915 néző. V.: Carballo (spanyol). ___________________________ Dánia: Andersen - Jacobsen, Kjaer, Agger, S. Poulsen - Kvist - Eriksen, J. Poulsen (Mikkelsen, 82.), Zimling (C. Poulsen, 79.), Krohn-Dehli - Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen. ______________________________________ Németország: Neuer - Bender, Hummels, Badstuber, Lahm - Khedira, Schweinsteiger - Müller (Kroos, 84.), Ozil, Podolski (Schürrle, 64.) - Gomez (Klose, 74.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw. _______________________ Gólszerző: Krohn-Dehli (24.), ill. Podolski (19.), Bender (80.). B-csoport, 3. forduló Portugália - Hollandia 2-1 (1 -1) Harkov, 40 700 néző. V.: Rizzoli (olasz).___________________________, Portugália: R. Patricio - J. Pereira, B. Álves, Pepe, Coentrao - Meireles (Custódio, 72.), Veloso, Moutinho - Nani (Rolando, 87.), Postiga (Oliveira, 64.), C. Ronaldo. Szövetségi kapitány: Paulo Bento. ________________________________ Hollandia: Stekelenburg - Van der Wiel, Vlaar, Mathijsen, Willems (Afellay, 67.) - De Jong, Van der Vaart - Robben, Van Persie, Sneijder -Huntelaar. Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk. _____________________________________ Sárga lap: J. Pereira (92.), ill. Willems ( 51.), Van Persie (69.). _____________ Gólszerző: C. Ronaldo (28., 74.), ill. Van der Vaart (11.). A XIV. Labdarúgó Európa-bajnokság menetrendje (Lengyelország, Ukrajna) A csoport | Besöpört 18.00: (Lengyelország: Varsó) Lengyelország - Görögország 1-í 1 ; 18.00: (Ukrajna: Harkov) Hollandia-Dánia 20.45: (Lengyelország: Wroclaw) Oroszország - Csehország 4-[ 1 20.45: (Ukrajna: Lvov) Németország- Portugália 18.00: (Lengyelország: Wroclaw) Görögország - Csehország T­-E : 18.00: (Ukrajna: Lvov) Dánia-Portugália 20.45: (Lengyelország: \ársó) Lengyelország - Oroszország-L±J : 20.45: (Ukrajna: Harkov) Hollandia - Németország 20.45: (Lengyelország: \ársó) Görögország - Oroszország nr-1 0 Június 17. (vasárnap) 20.45: (Ukrajna: Harkov) Portugália-Hollandia 20.45: (Lengyelország: Wroclaw) Csehország - Lengyelország 1-| -0 20.45: (Ukrajna: Lvov) Dánia - Németország í C csoport 18.00: (Lengyelország: Gdansk) Spanyolország- Olaszország 20.45: (Lengyelország: Poznan) Írország - Horvátország 18.00: (Lengyelország: Poznan) Olaszország - Horvátország 20.45: (Lengyelország: Gdansk) Spanyolország- Írország 20.45: (Lengyelország: Gdansk) Horvátország- Spanyolország 20.45: (Lengyelország: Poznan) Olaszország- Írország D csoport 18.00: (Ukrajna: Donyeck) Franciaország - Anglia 20.45: (Ukrajna: Kijev) Ukrajna-Svédország lljj 4 0 18.00: (Ukrajna: Donyeck) Ukrajna - Franciaország 20.45: (Ukrajna: Kijev) Svédország-Anglia 20.45: (Ukrajna: Kijev) Svédország - Franciaország 20.45: (Ukrajna: Donyeck) Anglia-Ukrajna E-m ra-E tn-rn □ -U SZÜNNAP A végeredmény Gy D V R K P A végeredmény m Gy D V R K P Az állás M Gy D V R K P Az állás M Gy D V R K P 1. Csehország 3 2­1 4 5 6 1. Németország 3 3 ­­5 2 9 1. Spanyolország 2 1 1 I ­5 1 4 1. Franciaország 2 1 1­3 1 4 2. Görögország 3 1 1 1 3 3 4 2. Portugália 3 2 ­1 5 4 6 2. Horvátország 2 1 1 ­4 2 4 2. Anglia 2 1 1­4 3 4 3. Oroszország 3 1 1 1 5 3 4 3. Dánia 3 1 ­2 4 5 3 3. Olaszország 2­2 ­2 2 2 3. Ukrajna 2 1­1 2 3 3 4. Lengyelország 3­2 1 2 3 2 4. Hollandia 3- ­3 2 5 0 4. Írország 2­- 2 1 7 0 4. Svédország 2- ;­2 3 5 0 NEGYEDÖNTŐ 20.45 (Lengyelország: \órsó) 20.45 (Lengyelország: Gdansk) 20.45: (Ukrajna: Donyeck) 20.45: (Ukrajna: Kijev) Csehország Z2ÍK Portugália Németország Görögország­SZÜNNAP. sl SZÜNNAP ELŐDÖNTŐ 20.45 (Ukrajna: Donyeck)­□ 1-1 H Június 29. (péntek),SZÜNNAP, Június 30. (szombat),SZÜNNAP í mfä! SfiSßSISg DÖNTŐ 20.45 (Ukrajna: Kijev) 20.45 (Lengyelország: Vársó) □:n EURD2012 POLAND-UKRAINE

Next

/
Thumbnails
Contents