Kelet Magyarország, 2012. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-18 / 141. szám
2012. JÚNIUS 18.. HÉTFŐ 8 Mindenféle Szimulálták a baleseti helyzeteket FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A kapitányságok baleseti helyszínelői vetélkedtek nyíregyháza. A helyszínelőknek szimulált baleseti helyzetekben kellett bizonyítaniuk legjobb tudásuk szerint, de ügyességi pályán és elméleti feladatokban is számot adtak felkészültségükről a II. Baleseti helyszínelő verseny megyei döntőjén.- A két legjobban teljesítő kolléga Szolnokon, az országos döntőben képviseli a megyét, így nemcsak jutalom, de külön elismerés is megilleti őket - mondta Szikszai Tihamér r. őrnagy. - Véleményem szerint megyénkben nagyon jó helyszínelők dolgoznak, épp ezért a feladatokat úgy állítottuk össze, hogy egy kicsit nehezebbek is, mint amikkel Ingyenes táborok általános iskolás gyerekeknek Nyírbátor. A hátrányos helyzetű gyerekek számára idén is megrendezik az ingyenes nyári táborokat a Demján Sándor Alapítvány és az Értetek Karitatív Egyesület szervezésében. Az alsó tagozatos gyerekek a nyírbátori Sárkány Kempingben töltenek el egy felejthetetlen hetet úszó- és kézműves táborban, míg a felső tagozatosok Sportáborának a nyírbátori Sportszálló ad majd otthont. a mindennapi szolgálat során [ találkoznak. Tizenhárom csapat vett részt a pénteki megmérettetésen, a Megyei Főkapitányság mellett a városi kapitányságok is versenyeztek a legjobb címért. Nyolc feladatot kellett megoldaniuk a helyszínelőknek, az első helyezett Riskó Attila, a megyei kapitányság rendőre lett. Második helyen végzett Sinkovits István, a nyíregyházi kapitányság törzszászlósa, harmadikon Szabó Róbert, a vásárosnaményi kapitányság munkatársa. Az első két helyezett szerezte meg a jogot i arra, hogy szeptember n-e és | 13-a között Szolnokon, az or- | szágos döntőn bizonyítson. Önkéntesek találkozója nyIregyháza. Az Állatbarát Alapítvány július 7-én 14 órától önkéntes találkozót szervez, j melyre várják a régi önkénteseiket és azokat, akik szeretnének bekapcsolódni a munkába. A program lehetőséget ad arra, hogy az önkéntesek megismerkedjenek egymással, megosszák tapasztalataikat, ötleteiket és egy kellemes délutánt töltsenek el együtt. A részvételi szándékot június 22- \ éig lehet jelezni az allatbarat@ allatbarat.com címen vagy a 42/727-736-os telefonszámon. *> Gulácsi ballagok A Wesley János Többcélú Intézmény iskolájában szombaton, Gulácson a nyolcadikosok színvonalas ünnepség keretén belül vettek búcsút a tanáraiktól, diáktársaiktól és az intézménytől. FOTÓ: BERKI KÁROLY Elismerések, jutalmak és díjak a dögéi iskolában dögé. A dögéi Ölbey Irén Általános Iskolában tartott ballagási és ünnepélyes tanévzáró rendezvényen, szombaton az iskola történetében első ízben adták át „A dögéi iskoláért” díjakat. A Balogh Géza nyíregyházi szobrászművész által készített bronzplaketteket idén Belinszky Józsefné kapta 40 éves tanítói munkája elismeréseként, nyugdíjba vonulása alkalmából. Csimbók Ervinné, a szülői munkaközösség elnöke több évtizedes iskolapártoló, kö- j zösségépítő tevékenységéért [ ugyancsak „A dögéi iskoláért” díjat vehette át az intézmény j igazgatójától. Az ünnepségen j külön oklevéllel köszöntötték ' a szülői munkaközösség leköszönő tagjait. Balogh Zoltánné j tanárnő 25 éves kiváló pedagó- J gusi munkáját többek között jubileumi jutalommal ismer- ! ték el. AGÁRDI SÁNDOR Jelenleg 25 hüllőfajjal találkozhat a közönség a Nyíregyházi Állatpark ovijában. nyíregyháza. Magyarországon először kukkanthat be a látogató az állatkerti kulisszák mögé a Nyíregyházi Állatparkban átadott Inkubátorházban. A kialakított állatbemutató hüllők, kétéltűek szaporodását mutatja be a tojásrakástól az ivadéknevelésig, a növendék állatok gondozásáig, amíg felnőtté nem válnak. Akinek szerencséje van, láthat tojásból kikelő krokodilt, mesterségesen táplált gyíkokat, teknősöket és igen ritka kétél- tűeket. A nem mindennapi állatgyűjteményben a látogatók A bátrabbak meg is simogathatták a leguánt fotó: pusztai Sándor előtt zajlik a napi munka a tér- A szépen felújított, szobrá- ráriumokban és az üveglapok szók és festők által dekorált mögött. Inkubátorházban, mely egykor akváriumházként működött, látható terráriumokban azokat a hüllőfajokat mutatják be, amelyeket az állatpark tenyésztett. Többek között láthatók lesznek az itt született kajmánok, résteknősök és orrszarvú leguánok. A kétéltűeket paradicsombékák, axolotlok, tigrisszalamandrák képviselik. A kikeltetett fajok egy része, a tenyésztési programok keretében más állatkertekbe kerülnek, a fennmaradókat pedig csereállatként használják majd. Jelenleg 25 hüllőfajjal találkozhat a közönség a Hüllőoviban, számuk azonban a csereegyezmények miatt folyamatosan változik majd. KM Hüllőovi az állatparkban 2012. június 18. hétfő - június 20. szerda Sissy natúr joghurt ► 450 g ► 264 Ft/kg Magyar, .termék] Friss. Olcsó. Jó Sörretek ► I.osztály ► db Dardas majas ► 200 g ► 495 Ft/kg Rama margarin ► 500 g ► 758 Ft/kg Kakaós csiga MÁJAS MAJAS í *wv«nas>i »«-a •« 1 Részlítek'. sutfgVÁ Dáröós Drinky Cola ► 2 liter ► 40 Ft/liter Molli macskaeledel ► baromfi, marha, hat, máj ► 415 g ► 214 Ft/kg Dylon extra fehérítő és Oxi folteltávolító* ► 10 db ► 95 Ft/db 'Magyar termék] KISZERELÉS, KEDVEZŐ ÁR! 'Előtte Pinny WxUpj Érvényes: 2012. június 18. hétfő és június 20. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 190 pontján. *Az árak a 2012. június 14-ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A Magyar termék emblémával jelölt termékeink származási helye Magyarország. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkeresö menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. 515492 HIRDETÉS