Kelet Magyarország, 2012. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-16 / 140. szám

2012. JÚNIUS 16.. SZOMBAT 501QÚ tehetség tHIT Tehetség, ambíció, kitartás és erő Takács Péter nagy álma, hogy kőszínházban egész estés táncszínházi darabokat mutathassanak be Az esszéírás, a fehér köpeny és a kémcsövek Majchrics Bence az esszéíró-pályázat ifjú győztese, aki nyereményútra hamarosan Norvégiába utazhat Ha leegyszerűsítjük a dol­got, azt is mondhatnánk: Takács Péter annak köszön­heti a sikereit, hogy nagyon aktív kisgyerek volt, akinek csak azzal lehetett lekötni az energiáit, hogy a szülei kick- boxra, úszásra, s néptáncra is járatták. Ha viszont kibontjuk a történetet, páratlan tehetsé­get, ambíciót és az álmok meg­valósításához nélkülözhetet­len kitartó munkát is látjuk. Azt, ami estéről estére leveszi a lábáról a legtöbb ismert stí­lusirányzatot magába foglaló Everdance közönségét. Stabil csapat van mögötte- A Margaréta tánccsoportba egy ideig csak a közösség mi­att jártam, de hála Kácsor Ist­vánnak és Szilágyi Zsoltnak, megszerettem a néptáncot. Annyira, hogy a Művészeti Szakközépiskola első két évé­ben kimondottan utáltam a jazzbalettet és a klasszikus balettet is. Ám Árendás Mik­lós nemcsak a táncnak, de a pedagógiának is kiváló mes­tere volt, így harmadikban már nem tudtam választani. Sokat köszönhetek neki, ha­gyott nekem teret, ugyanúgy, ahogy az osztályfőnökömnek is, aki megtanított arra, hogy ne „szálljak el” attól, ha jó tán­cos vagyok, inkább értékeljem- mesél a kezdetekről.- A 2000-es év akár sorsfor­dítónak is nevezhető: Takács Péter ekkor látta először az Experidance társulatát, s mint mondja, leesett az álla. Egy év­vel később, amikor új tagokat vettek fel az együttesbe, hat- százan jelentkeztek a három kiadó helyre - az egyik az övé lett. Öt évig volt a csapat tag­ja, s büszke arra az időszakra.- Sok tudással és élménnyel gazdagodtam, de egyszer csak elkezdett érdekelni mindaz, amiből egy előadás összeáll: a zene, a jelmez, az effektek. Ekkor alakítottuk meg a 4 for Dance-t, de egy főszerep miatt még egy évig a fővárosban ma­radtam, a fiúk pedig Nyíregy­házán kezdtek el dolgozni. Én táncszínházát szerettem volna létrehozni, így elváltak útjaink, ám a mai napig jóban vagyunk. Amikor a Csillag Születikben remekeltek, az egyik szemem sírt, a másik nevetett: örültem a barátaim sikerének, de fájt is, hogy már nem voltam köztük. Ám ez az én döntésem volt, s mindez megerősített abban, hogy ennek a műfajnak van jövője. 2007-ben megalakítot­tam az Everdance-t, majd jöt­tek a felkérések, a sikeres fellé­pések, 2010-ben pedig a csapat Csillag Születik-lázban égett. - Szerettek volna elindulni, de tudtam, hogy még nem vagyunk rá felkészülve. Meg­értették, és egy évvel később, amikor beneveztünk, belátták, hogy kellett a plusz egy év. Mert arra, hogy hétről hétre új koreográfiákat tanuljunk meg, csak egy tudatos, profi hiva­tástudattal megáldott csapat képes, és tavaly már azok vol­tunk. A 13 ezer jelentkezőből a hatodikak lettünk, aminek a hatását még mindig érezzük. A csapat felállása időközben mó­dosult, most 16-an vagyunk. A tagok kiválasztásában renge­teget segített Majoros Angéla, aki a koreográfiák készítésé­ben is a társam. Stabil, tehet­séges tánckarral dolgozunk, akikkel remélem, hogy meg tudom valósítani a nagy álmo­mat: azt, hogy kőszínházban egész estés táncszínházi dara­bokat mutathassunk be. Ezért dolgozom, ez az életem.- Lakóhelyi környezetemből adódóan hamar megismerked­tem egyrészt az embert körül­ölelő természettel, másrészt az élővilág, az állatok iránti fe­lelősséggel - kezdi saját maga bemutatását Majchrics Bence, aki nemrégiben nyerte meg a „Nansen-Amundsen öröksé­ge” elnevezésű esszéíró pályá­zatot.- Szüleim fontosnak tartot­ták a katolikus nevelésemet, óvodai éveim után a Görög Katolikus Általános Iskolába írattak be 1999-ben. A gimná­ziumi továbbtanulás előtt két szempont alapján választot­tam középiskolát: egyrészt a katolikus közösség, másrészt a kémia és biológia tantárgyak emelt szintű oktatása volt a mérce. Bence jelenleg a Deb­receni Egyetem hallgatója ve­gyészmérnök szakon. Főként a laborban végzett munka köti le a figyelmét, bár egye­lőre ezzel még csak ismerke­dik. Jövőjét fehér köpenyben, kémcsövekkel körülvéve tudja elképzelni. A Norvég Királyi Nagy- követség elismeréséről az alábbiakat mondta: - A Deb- I receni Egyetem Neptun rendszerében olvastam egy pályázati felhívást. A téma tetszett, azt kellett végiggon­dolni, hogy a híres sarkkuta­tók, Nansen vagy Amundsen mit üzenne a ma emberének. Nansent választottam, aki nemcsak sarkkutató volt, ha­nem zoológus és humanitári­us tevékenysége is jelentős, Nobel-díjat kapott érte. Ez eszembe juttatta, hogy olyan volt ez az ember, mint az apostolok. így született meg a dolgozat címe: Nansen, a sze­retet modern apostola. Már el is felejtettem az egész pályá­zatot, amikor értesültem ar­ról, hogy első helyezést értem el, és utazhatok Norvégiába - mesélte. Egy fanatikus állatvédő Vidra Betty azt mondja, hazánkban hiányzik az állatok iránt érzett felelősség Vidra Betty a szó legjobb ér­telmében vett fanatikus: időt, pénzt és energiát nem sajnál­va küzd azért, hogy az állato­kat „emberszámba” vegyék Magyarországon. Tapasztala­ta mondatja vele: e téren ha­talmas a lemaradásunk a nyu­gati országokhoz képest.- Mindig is érzékeny voltam az igazságtalanságokra, s pró­báltam védelmezni a gyen­géket, a kiszolgáltatottakat. Állatorvos szerettem volna lenni, és bár ez az álmom nem vált valóra, egyre erősödött bennem az elhatározás: állat- védelemmel szeretnék foglal­kozni. 2000-ben hoztam létre a PCAS-t, az egyesület létjogo­sultságát pedig az elmúlt más­fél évben gyepmesteri telepek­ről megmentett több mint 300 kutya jelzi. Nem lenne ennyire nehéz a dolgunk, ha Magyar- országon felelős állattartás zajlana, de ez nem a jellemző, sőt! Itthon ideiglenes örökbe­fogadókat sem nagyon lehet találni, ezért mi külföldre visz- szük ki a kutyákat, mert tud­juk, hogy ott jó helyre, szerető környezetbe kerülnek. Ez ná­lunk nem működik, hiányzik az állatok iránt érzett felelős­ség és a segíteni akarás. Sajnos a gyepmesteri telepeken ezer­számra gyilkolják az állatokat - mi ez, ha nem barbarizmus? Holott az önkormányzatok által a gyilkolásra költött pén­zek utcai ivartalanításra fordí­tásával elejét lehetne venni a kegyetlenkedésnek, és kezel­hető mértékre lehetne visz- szaszorítani a kóbor állomány számát. Iszonyatos tempót kell diktálnunk azért, hogy mi­nél több állatot menthessünk meg a pusztulástól, és a gond az, hogy igazán elhivatott ál­latvédők csak nagyon kevesen vagyunk. A szabadidőnket, a pénzünket és az energiánkat áldozzuk arra, hogy egyre ke­vesebb kutya kerüljön gyep­mesteri telepre, de amíg nem történik egy komoly szemlé­letváltás, és nem valósul meg ezen a téren egy összefogás, ez önmagában kevés - mond­ja Betty, de hozzáteszi: amikor újra és újra átnézi a megmen­tett kutyák fotóit, tudja, hogy nem szabad feladniuk. Fiatalos lendülettel halad Horváth Gábor tud kihez fordulni egy-egy atyai jó tanácsért, ha bajban van Horváth Gábor 1984-ben szü­letett, középiskolai tanulmá­nyait a Zrínyiben végezte, ahol szép éveket töltött, mint mondja, jó osztályközösségbe csöppent. A gimi és az érettsé­gi abszolválása után a Debre­ceni Egyetem Közgazdaságtu­dományi Karára járt. Jelenleg a családi vállalkozás irányítása köti le a mindennapjait. - Ez a munka teljes embert kíván, keményen be vannak oszt­va a napjaim - meséli a Nyír­Komplett Kft. vállalkozásve­zetője, aki a hétköznapokon ingatlankezeléssel és a cégük finanszírozásával és pénz­ügyeivel foglalkozik. - Egy ilyen vállalkozás mindennapi életében sok pénzügyi folya­mat játszódik le, ezek koordi­nálását végzem. A cégünk az értékesítési célú lakásépítésről áttért a bérlakások kivitelezé­sére, amelynek kézben tartása nagy feladat - így Gábor. - Szá­momra fontos volt, hogy olyan területen dolgozzak, amivel tudok azonosulni. Ezekben a munkakörökben szeretném a már bevált módszereket elsa­játítani, és fiatalos lendülettel párosítani. Korán adatott egy olyan lehetőség, ami nagy fele­lősséggel jár. Az út még hosszú előttem, de szerencsés hely­zetben vagyok, mert tudok kihez fordulni egy-egy atyai jó tanácsért. Gábor hobbijai az extrém vízi sportok, illetve a sivatagi versenyrally - ennek révén Afrikában is megfordult már. - A.vízi sportok minden műfaját kedvelem, különösen a wakeskatet, bár mostaná­ban egyre kevesebb időm jut rá. A téli hónapokban pedig a cégcsoport tulajdonában lévő edzőteremben, a D-Center Fitness Clubban végzem a napi testedzésemet, ami kivá­ló stressz levezetés is egyben - enged betekintést a magán­életébe a Nyír-Komplett Kft. vállalkozásvezetője. A színjátszás mellett dönt Szépréthy Roland otthonosan mozog a színpadon Szépréthy Roland fiatal kora ellenére többször megcsillog­tatta sokoldalúságát, a hatodi­kos kisfiú ugyanis évekig szál­lította az első helyezéseket a mese- és prózamondó ver­senyekről - szám szerint hat ilyen megmérettetést nyert meg a nyíregyházi Kodály Zol­tán Általános Iskola nebulója. Egy ilyen versenyen tűnt fel a rátermettsége az egyik zsűri­tagnak, nevezetesen Bosnyák Viktória írónőnek. Az ő köz­benjárásával csöppent bele a kis Roli az „Amikor kinőtt a fánk fánk” című (blue-box technikával készült) tréfás gyermekfilmbe. Roland tehetségére felfigyelt a Móricz Zsigmond Színház is, hisz a fiatal színésznövendék a közelmúltban több mint tíz al­kalommal játszott a Kukorica- Derce című darabban. - A tör­ténet szerint mi, kisgyerekek kukoricát morzsolunk, és köz­ben meséket mondunk egy­másnak, amit el is játszunk, te­hát a mesék megelevenednek a színpadon - meséli. A színház mellett a boksz is érdekli, de mint mondja, nagyon úgy néz ki, hogy végleg lehorgonyoz a színjátszás mellett. Szerepei összhangban vannak az életével Jenei Judit azokat a darabokat szereti igazán, melyek sokat változtattak a gondolkodásmódján akiken felnőttem, Jenei Juditot már kisgyerek­ként elvarázsolta a színház világa. Gyakran járt be a nyír­egyházi Móricz Zsigmond Színházba ott dolgozó nagy­mamájához, s tízévesen azon kapta magát, hogy már nem­csak a nagyija miatt látogatja sűrűn a teátrumot. „Megfer­tőzte” a színház, ami egy ideig versengett a zenével - Judit a Kodály-iskolában tanult -, ám ami végül győzedelmeskedett. Gór Nagy Mária Színitano­dájának egyik előadásában látta Mikó István, a Soproni Petőfi Színház akkori igaz­gatója, s megkérdezte, nem lenne-e kedve odaszerződni. Igent mondott, ám az igazga­tóváltás után nem volt ma­radása. Ekkor hívta Tasnádi Csaba, s Judit azóta is a Móricz Zsigmond Színház művésze. - Furcsa volt, hogy azok lettek a kollégáim, akikért gyerekként rajongtam - meséli. - Sokáig gátlásos vol­tam emiatt, de a társulat tagjai nagyon sokat segítettek. És azok a darabok is, melyek vál­toztattak a gondolkodásomon, melyek közelebb vittek ön­magamhoz. Az M, vagy még­sem, a Psyché és Az ember tra­gédiája is olyan szerepekkel ajándékoztak meg, melyekkel sokat kellett küzdenem, de mivel szeretem a kihívásokat, és kemény munka árán lehet igazán fejlődni, a kedvenc da­rabjaim közé tartoznak. Érde­kes, mindig olyan szerepeket játszottam, melyek összhang­ban voltak a civil életemmel, azt gondolom, minden szerep jó időben jött. Nagyon szereti a közönsé­get, mert érzi a támogatásu­kat, biztatásukat. - Nyíregy­háziként mindig is volt bennem egyfajta meg­felelési kényszer, nem akartam, hogy szégyent hozzak a városomra azzal, hogy nem vagyok elég jó. Talán emiatt lett maxima­lista, aki szívesen kipróbálná magát más színházi közegben is. Több mint tíz éve játszik itt, nem tudja, máshol hogy mű­ködik egy társulat. A nyíregy­háziról viszont tudja, hogy mi­lyen. - Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, egymás rezdüléseit is ismerjük - meséli a fiatal szí­nésznő, aki ha nem a kollégáival van, szíve­sen választja a köny­vek társaságát, de kirándulni és utazni is szeret. Az igazi közege azonban a színház világa.

Next

/
Thumbnails
Contents