Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-09 / 108. szám
2012. MÁJUS 9„ SZERDA / Zjí Mindenfelől KELJÉT Jegyzet Ladányi Tóth Lajos Nemzetiből emberibb erőforrás Ha nem is hosszas vajúdás után, de felsírt a kisded. Újjászületett kedden a parlamenti bölcsőben egy egyébként erőtől duzzadó, forráshiányban nem szenvedő minisztérium. Egyelőre az átmeneti időszakot éljük, de hétfőtől már másként kell hívni: most még Nemzeti Erőforrás Minisztériumot vezet a Réthelyi Miklós utódjának kinevezett Balog Zoltán, aztán az új miniszternek új név dukál. Emberi Erőfonások Minisztériuma... Most még csak ízlelgetjük. Üzenet értéke lehet a többes számnak, a kiapadhatatlanságot sugallja, a buzgást, a tenni akarást. Mennyivel emberibb ez a formula, mint a szavatosságát lassan elvesztő, nemzeti voltát hirdető elődjéé! Kellő megalapozottsággal és körültekintéssel, 225 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 41 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot az Országgyűlés. Nem pusztán a neve változott meg a humán csúcstárcának: a társadalmi felzárkózásért és az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős állam- titkárságot is magához vonzza az erőforrás-minisztérium a közigazgatási és igazságügyi tárcától. Mi mást lehetne kívánni, mint bőséges forrást, erőt, emberi hozzáállást! No és reális helyzetelemzést, illetve problémakezelést. Elvégre a fél ország a maga módján éhezik. Vagy legalábbis az egyharmad. lada@inform.hu Lapszemle Kikapcsolta az áramot a kassai Thália színházban a szolgáltató az intézmény több ezer euróra rúgó számlahátraléka miatt - adta hírül a bumm.sk szlovákiai magyar hírportál. Czajlik József, a színház igazgatója elmondta: az áram- szolgáltatóval szemben több mint 8 ezer eurós tartozás gyűlt fel. A szolgáltató a tartozást egy összegben kérte, ennek teljesítésére a színház nem volt képes, így történt, hogy a kifizetetlen számlahátralék miatt hétfőn kikapcsolták az áramot. Most minden munka áll a színház Timon utcai épületében. Az igazgató szerint a mostani helyzetnek régebbre nyúló előzményei vannak, a színház ugyanis nagy adóssághalmazt görget maga előtt. A mostani kassai Thália színház elődje Vox humana - Emberi hang néven 1969-ben jött létre. A teátrum 1990 július 1-től működik Kassai Thália Színház néven. Az intézmény a Kassai Megyei Önkormányzat fennhatósága alatt áll. Devizaárfolyam (2012.05.08.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 287,22 +0,02 USA dollár 220,72 +0,11 Svájci frank 239,06 +0,01 Angol font 356,15 +0,02 Román lej 65,24 +0,05 Ukrán hrivnya 27,48 +0,04 Horvát kuna 38,25 +0,01 Lengyel zloty 68,46 +0,02 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Egyfordulós rendszert vezetnek be BUKAREST. Egyfordulós, egyéni választókerületes többségi választási rendszer bevezetését szavazta meg kedden a román szenátus, amely a hatályban lévő arányos voksolási rendszert helyettesítené. A választási törvény módosítását Victor Ponta miniszterelnök és Crin Antonescu, a hatalomra került Szociálliberális Szövetség társelnökei kezdeményezték. MTI Victor Ponta fotó: net Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa kíván lenni KOLOZSVÁR. A kolozsvári kezdeményező bizottság benyújtotta pályázatát a 2015- ös Európa ifjúsági fővárosa cím elnyerésére; a kolozsvári elképzeléseket szerdán ismertetik Brüsszelben. A kolozsvári lapok beszámolói szerint a pályázatot elbíráló Európai Ifjúsági Fórum július 4-én hozza nyilvánosságra a döntőbe került városok listáját. MTI 6,5 Hat és felmilliárd forint többlettámogatást kér jövőre a Magyar Tudományos Akadémia - derült ki az MTA 183. rendes közgyűlése által kedden elfogadott 2013-as költségvetési irányelveiből. A jelenlegi gazdasági-társadalmi környezetben a kutatás, a fejlesztés és az innováció továbbra is egyike a gazdaság kitörési pontjainak - hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke. MTI Határőrök lassító sztrájkja a lengyeleknél VARSÓ. Lassító sztrájkkal követelnek nyugdíjazási kedvezményeket a lengyel határőrök. A határőrség hátrányos megkülönböztetésnek tekinti, hogy az új jogszabályok életbe lépésével minden határőrnek 67 éves korig kellene dolgoznia, míg a rendőrök és a tűzoltók, a 25 éves szolgálati idő letöltése után már 55 éves korukban nyugdíjba vonulhatnak. MTI Matolcsynál az Eximbank FOTÓ: MTI A nemzetgazdasági miniszter gyakorolhatja az Eximbank és a Mehib Zrt. tulajdonosi jogait. BUDAPEST. A parlament keddi döntése után a nemzetgazdasági miniszter gyakorolhatja a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Zrt. tulajdonosi jogait. A miniszter bankja Matolcsy György erről szóló javaslatát az Országgyűlés 218 szavazattal, 47 ellenében fogadta el. A Ház az ezt megalapozó tavaly decemberi házszabály-módosítás óta először alkalmazta a kivételes sürgős tárgyalási rendet, amely lehetőséget ad arra, hogy két nap alatt fogadjanak el jogszabályokat, ülésszakonként hatot. Az Eximbank és a Mehib Zrt. eddig is százszázaléSzavaznak a képviselők kos állami tulajdonban volt, részvényeik 75 százaléka azonban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. tulajdonában állt. A törvénymódosítás kihirdetését követő napon ez a hányad is közvetlen állami tulajdonba kerül, a tulajdonosi, részvényesi jogokat pedig a külgazdaságért is felelős nemzetgazdasági miniszter, aktuálisan Matolcsy György gyakorolja majd. A módosítást Matolcsy György a kormány külgazdasági stratégiájával indokolta. Az alaptörvényről Az új alaptörvény első módosításáról és a jegybank- törvény megváltoztatásáról kezdett összevont általános vitát a parlament keddi ülésnapján. A kormány az Európai Bizottság aggályait orvosolná, megszüntetve például a nemzeti bank és a pénzügyi felügyelet összevonásának lehetőségét. Pleschinger Gyula, a nemzetgazdasági tárca adó- és pénzügyekért felelős államtitkára jelezte: a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonása mellett és ellene is szóltak érvek, a kormány azonban uniós aggodalmak miatt elállt ettől, megszünteti ennek lehetőségét. Schiffer András (LMP) többek között arról beszélt, hogy a kormány „hidegháborút” állandósított az MNB-vel kapcsolatban. Az MSZP-s Kovács Tibor egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a jegybanktörvény mostani módosítása nem felel meg a Európai Központi Bank (EKB) elvárásainak. A jobbikos Z. Kárpát Dániel viszont az MSZP-t bírálta, amiért szolgai módon az EKB „magyar hangjaként” szólal fel. mti Nem lehet kizárólagos a francia-német tengely ® Új kormányfő Dmitrij Medvegyev lett az új orosz kormányfő. Az orosz parlament alsóháza jóváhagyta jelölését, Vlagyimir Putyin államfő pedig aláírta kinevezését. fotó: net PÁRIZS. A megválasztott francia elnök az európai együttműködés jövőjét azon sérülékenyebb országoknak a korábbiaknál jobb bevonásával képzeli el, amelyeknek eddig az lehetett a benyomásuk, hogy diktálnak nekik. Francois Hollandé Franciaország új diplomáciai irányvonaláról a slate.fr hírportálon kedden közzétett interjúban beszélt. A május 15-én hivatalba lépő új francia elnök továbbra is hisz a „francia-német motorban”, de nem fogadja el, hogy Európa két vezető országa egyedül döntse el az unió sorsát. Hozzátette: „A francia-német motor kizárólagos volt. Az európai vezetők elhanyagoltak egyes országokat, mégpedig a leginkább sérülékenyeket”. Az új francia elnök azzal egyetért, hogy az európai építkezés Francia- ország és Németország „kiegyensúlyozott és egymást tiszteletben tartó” viszonyán nyugszik. MTI Hoffmann az alaptantervről Budapest. Hamarosan, még májusban a kormány elé kerülhet a Nemzeti alaptanterv - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden egy budapesti sajtótájékoztatón. Az új alaptantervben nevesítették Wass Albertet, Szabó Dezsőt, Nyirő Józsefet, bekerült a nemzeti irodalom témája és a népi írók mozgalma. Az oktatási államtitkár kifejtette: a héten a tervek szerint lefolytatják a közigazgatási és államtitkári egyeztetést, és utána tárgyalhatja a kormány az előterjesztést. MTI Görögország még az idén kikerülhet az euróövezetből LONDON. Nem teljesen reménytelen ugyan, hogy egy újabb választáson a reformpárti erők többséget szereznek Görögországban, ám a hétvégi választások után kialakult jelenlegi helyzet inkább azt valószínűsíti, a további külső pénzügyi segítséghez szükséges folyamat lefullad, és Görögország akár még az idén kikerülhet az euróövezetből - vélekedtek kedden londoni pénzügyi elemzők. MTI MSZP: Orbán határolódjon el BUDAPEST. Az MSZP felszólítja Orbán Viktort, határolódjon el azoktól az egri párttársaitól, akik művészek tiltólistára helyezéséről beszéltek az önkormányzat kulturális bizottságának ülésén. A sajtó- tájékoztatón lejátszották azt a stop.hu-n hétfőn nyilvánosságra hozott hangfelvételt, amely az egri önkormányzat kulturális bizottságának tavaly szeptember 2l-i ülésén készült. Ä hírportál beszámolója szerint a bizottsági ülésen a városi fellépéseken nem- kívánatos művészek nevét tartalmazó lista elkészítése is szóba került. Habis László (Fi- desz-KDNP), Eger polgármestere az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a sokszínűség híve a kulturális életben, a művészek politikai alapú megbélyegzését abszurdnak és elfogadhatatlannak tartja, majd leszögezte, hogy Egerben nem volt, nincs és soha nem is lesz nemkívánatos művészekről készült tiltólista. MTI Keszég Attila: velünk mozgó munkahelyek Korábban elképzelhetetlen szabadságot nyújtanak az új kommunikációs eszközök. nyíregyháza. Tevékenységünk elképzelhetetlen jó és megbízható partnerek, együttműködések, beszál- [ lítók nélkül: cégünk köré épülve mintegy háromezer hazai kis- és középvállalat jut különböző nagyságrendű megbízatásokhoz, munkákhoz - utal cége gazdasági súlyára Keszég Attila, a Magyar Telekom értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese. Ösztönző verseny helyzet A Magyar Telekom több mint 8 ezer embert foglalkoztat országszerte alkalmazottként - szolgál konkrét számokkal -, ám további tízezreknek nyújt munkalehetőséget beszállítói megbízásai révén különböző szakterületeken. A magyar távközlési piac az elmúlt néhány évben nagyot változott: keresleti piacból kínálati piaccá vált. Komoly a verseny, amely az utóbbi időben leginkább a szolgáltatás területén éleződött ki - teszi hozzá -: az ügyfelek megnyerése nem pusztán a technológián és a sávszélességen múlik, hanem hogy ki képes a leginkább felmérni és követni az igényeket. Ebben a versenyben mi arra törekszünk, hogy minél könnyebb legyen a Magyar Telekommal „üzletet kötni”, minél könnyebb legyen ügyeket elintézni, a fókuszban az ügyfélélmény áll, ehhez országosan több mint 250 üzlettel állunk rendelkezésre. Külföldiek Is Itt tanultak „Büszkék vagyunk arra is, hogy a Magyar Telekom a Deutsche Telekom nemzetközi szervezetén belül európai szinten is kiemelkedő teljesítményt produkál. Sok esetben elsőként bevezetett szolgálKeszég Attila fotó: racskó tibor tatásokat tudhat magénak, és gyakran fordul elő, hogy a nálunk követett gyakorlatot tőlünk veszi át a többi, nyugat-európai leányvállalat” - mondta Keszég Attila. A Magyar Telekom három pillérre épít: vezetékes, mobil és informatikai szolgáltatásokkal van jelen a piacon. Vezetékes szolgáltatásokkal T-Home néven áll a háztartások és a cégek rendelkezésére, a mobilszolgáltatások a T-Mobüe márkanév alatt futnak, míg a vállalati és üzleti szektor számára informatikai megoldásokat is kínál, itt a hardverforgalmazás mellett a rendszerintegrátori hálózat- építés és üzemeltetés tartozik a profilhoz. Okos készülékek A digitális társadalom kialakításához, a gazdasági növekedéshez mi többek közt úgy járulunk hozzá, hogy fokozzuk ügyfeleink mobilitását. Az információk elérhetőségét kínáljuk bárhol és bármikor, a nap 24 órájában. A mobiltelefonok világában is piacvezetők vagyunk, ezen belül az okostelefonok értékesítésének nagy része a Telekomhoz fűződik - mondja Keszég Attila. Ma már nem vagyunk helyhez, irodához kötve. Mindenki élheti a saját életét anélkül, hogy egy fontos információról lemaradna, nem az ember alkalmazkodik az eszközökhöz, hanem az eszközök, így a telefon alkalmazkodik az emberhez. Hasonló előny kíséri az interaktív tévézést, amely ügyfeleinknek korábban nem elérhető, sőt: talán el sem képzelt szabadságot nyújt. Adó: átgondolt megoldás Senki nem örül, ha új adó terheli az ágazatot - érinti a legfrissebb híreket a vezérigazgató-helyettes -, akár a társaság, akár az ügyfél oldaláról. A Magyar Telekomot meglepetésként érte a távközlési szolgáltatási adó bejelentése. Piacvezető szolgáltatóként ugyanakkor bizakodással veszünk részt a szaktárcával folyó tárgyalásokon. Most az a feladat, hogy átgondolt és kellően előkészített megoldás szülessen, amely mesz- szemenően figyelembe veszi az ügyfelek érdekeit, és minimálisra csökkenti a felmerülő kockázatokat. ékn-nyzs