Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-07 / 106. szám

440818 2012. MÁJUS 7., HÉTFŐ Oszama bin Laden egykori menedékhelye fotó: net Piacra kerültek bin Laden házának maradványai London. „Oszama bin Laden- téglákat” árul egy férfi Pa­kisztánban, mármint annak az elbontott háznak a tégláit, amelyben a terroristavezér utoljára rejtőzködött és a ha­lálát lelte. Bin Laden 6 esztendőn át húzta meg magát a 3 szin­tes épületben. A téglaárus vállalkozó l millió forintnyi összegért jutott hozzá az in­gatlanhoz, a pénzt a pakisz­táni kormánynak fizette ki, vállalva, hogy elbontja az épületet. A férfi, Sakil Ahmed Juszufzai februárban eleget is tett a szerződésnek, és azóta turistáknak kínálja a téglákat malterostul. Teszi ezt annak ellenére, hogy az al-Kaida terrorszervezet - ennek volt a vezetője bin Laden - halállal fenyegeti. „Egyáltalán nem félek, de néha felmerül bennem, hogy veszélybe sodortam a csalá­dom. A feleségem retteg, és ha a szokásosnál később me­gyek haza, azt hiszi megöltek, vagy elraboltak” - idézte a fér­fit a francia AFP hírügynökség alapján a brit Metro újság. A téglaárus szerint bin Laden búvóhelyének lerom­bolása megmutatta a világ­nak, hogy Pakisztán a terro­rizmus ellen van. Oszama bin Ladennel az Egyesült Államok komman­dósai végeztek tavaly május­ban. MTI 19 Ébredés „Na ne már, tényleg vége van a hétvégének?” fotó: net Megér egy mosolyt Az anyós épp búcsúzik a fiatal pártól. - De mama, tessék elhinni, hogy- Kedves vőmuram, igazán nem kel- nekem igazán csak öröm, hogy lett volna azzal fárasztanod magad, | kikísérhetem! hogy kikísérsz az állomásra-búcsúzik | _______:____________________________ a mama a vonatnál. i O További viccek humor.szon.hu A nap videója Ejtőernyőzés kajakkal Miles Daisher ejtőernyős négy kilométer magasból ugrik le egy versenykajakkal. O További videók video.szon.hu „Lefülelte” a füllenyomata becs. Füllenyomata bukatott le egy ujjlenyomatot sosem hagyó betörőt Németország­ban: a férfi rendre ajtókhoz tapasztott füllel hallgatózott, hogy kiderítse, van-e valaki a kiszemelt lakásban. A 33 éves bűnözőt Hamburgban fülelte le a rendőrség. Csaknem száz betöréssel gyanúsítják - ebből több tucatnyit követhetett el Hamburgban -, zsákmányá­nak összértéke 180 millió fo­rintnyira tehető. MTI KELET-TAXI ^ UTAZZON VELÜNK! MA-Md HIRDETÉS KELET Őskori erdőt találtak az Egyesült Államokban Háromszázmillió éves fosszilizálódott erdőt fedeztek fel. WASHINGTON. Háromszázmil­lió éves fosszilizálódott erdőt fedeztek fel az Egyesült Ál­lamokban, Illinois szövetsé­gi államban. Az őskori erdő maradványait nyolc működő szénbányában találták meg, a megkövesedett leletek 75-245 Fosszfliák az őserdőből fotó: ann méteres mélységben helyez­kednek el. Az erdő kiterjedé­sét másfélszáz kilométerre becsülik, vagyis legalább öt- venszer nagyobb a korábban felfedezett fosszilizálódott erdőknél - olvasható a The Archaeology News Network- ön. Teljes fák, páfrányok, de még svábbogarak szárnyai is fosszilizálódtak a karbon időszakban (kőszénkorban), amikor a globális felmele­gedés következtében meg­emelkedett a vízszint, és az áradások üledékkel temették be az erdőket. „Ez az erdő ab­ból az időből származik, ami­kor Észak-Amerika és Európa az Egyenlítő környékén he­lyezkedett el, és területüket trópusi esőerdők borították” - magyarázta a feltárásokat végző Howard Falcon-Lang, a londoni Royal Holloway Egyetem paleontológusa, mti Csaknem agyoncsapta egy meteor sétáltatáskor bécs. Csaknem agyoncsapott egy meteorit kutyasétáltatás közben egy férfi Bulgáriában. Az „űrkő” nagyjából 15 centire csapódott Dimitir Grancsarov mögött a Földbe, annyira közel, hogy a férfi érezte a meteorit szelét. Látni ugyanakkor nem látta, mivel nem hátrafelé nézett, és mert sötét este volt. Ugyanakkor hallotta az erős puffanást, ahogy a meteorit a talajba fúródott. Az 52 éves férfi másnap reggel visszament és kiásta a meteoritot. Nem volt nehéz megtalálni, mivel egész kis krátert ütött a földbe. Az égi „ajándékot” bolgár tudó­sok vizsgálják - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap. Annak az esélye, hogy egy embert meteorit csap agyon, 1 a 100 millióhoz. Grancsarov ennek ellenére úgy érzi, na­gyon szerencsés csillagzat alatt született. MTI » Népzenész Mariann a Művészeti Középiskola zenei tagozatán népzenét tanul, kedvenc hangszere a citera. fotó: racskó tibor Itt is szőkék, ott is szőkék Nem egyedi az európai típusú szőkeség (illusztráció) fotó: net A szőke haj kétszer bukkant fel az emberi evolúcióban. LONDON. A sötét bőrű melanéz emberek szőke fürtjeinek ge­netikai alapja nem európai eredetű - állapították meg amerikai kutatók a Sala- mon-szigeteken élő emberek DNS-ének elemzésével, egy­szersmind arra a következte­tésre jutva, hogy a szőke haj kétszer fejlődött ki az emberi evolúcióban. Az Ausztráliától északke­letre fekvő Melanézia szigete­in élő emberek 5-10 százaléka természetes szőke, Európán kívül itt a legmagasabb a sző­kék aránya, miközben Afrikán kívül a térség lakóinál a legsö­tétebb bőrük pigmentáltsága. Az amerikai Stanfordi Egyetem genetikusai a Sala- mon-szigeteken élő emberek DNS-ének elemzésével arra jutottak, hogy különleges je­gyük, a szőke haj az európai emberekétől független gene­tikai úton fejlődött ki. Ered­ményük cáfolja a korábbi elméletet, hogy a gyarmato­sító európaiak közvetítésével kerülhetett a térségbe - véli Carlos Bustamante kutatás- vezető. Bustamante és csoportja a Salamon-szigetek lakói kö­zül 43 szőke és 42 sötét hajú ember genomját hasonlította össze. Kiderült, hogy a szi­getlakok szőkesége szorosan összefügg a TYRPl jelű génen felbukkanó egyetlen mutáci­óval. Ez a gén kódolja az egér­nél és az embernél is a pig- mentációt befolyásoló egyik enzimet. A mutációt egyéb­ként a Salamon-szigetek la­kóinak körülbelül negyede hordozza genomjában. Az európai emberek szőke­ségével számos gén kapcso­latba hozható, ám a TYRPl nincs köztük. MTI Sárkány zavarta a légteret Zsinóros sárkány oko­zott fennakadást a légiforgalomban. PEKING. Egy, az északkelet­kínai Talien (Dalian) város térségében röptetett sárkány miatt 23 repülőgép kénysze­rült alternatív légikikötőben leszállni, vagy visszatérni az indulási repülőterére. A talieni légikikötő felett magasan lebegő sárkányt először pénteken délután fedezték fel, amikor a China Southern légitársaság gépe készült volna leszállásra - kö­zölte a reptér szóvivője. A gép csaknem egy órán át körözött a levegőben, míg végül biz­tonsági okokból a szomszé­dos tartományi Csingtao vá­ros repülőterére irányították. További 22 járat gépei voltak kénytelenek az eredeti célál­lomás helyett alternatív repü­lőtéren landolni. A normális légi forgalom Talienben több mint öt óra el­múltával állt helyre, miután a hatóságok elvágták a sárkány madzagját. Eregetőjének nem jutottak a nyomára. mti Fogvacogása buktatta le a német betörőt bécs. Fogainak vacogása buk­tatott le egy betörőt Német­országban: a férfi a rendőrök elől fagyasztóládába bújt. A 35 éves illető Hannoverben hatolt be egy kávézóba. Az üzlet riasztójának bekap­csolására kiérkező rendőrök először nem találtak senkit a helyszínen, ám zajt hallot­tak a mélyhűtőből: szabályos fogvacogást. Miután kinyi­tották a láda fedelét, kitessé­kelték a hannoveri „Ötzit”, majd miután felmelegedett, hűvösre tették - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap. Arról ugyan nem szól a híradás, de feltételez­hető, hogy elég fagyos volt a hangulat a helyszínen. MTI

Next

/
Thumbnails
Contents