Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-05 / 105. szám
2012. MÁJUS 5., SZOMBAT IVAi I a V XvEiiitic g Jjg áj tWvfi UHU 50 milliárdos informatikai fejlesztés Budapest. „Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be” - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, az 50 milliárd forintos CERN@WIGNER projekt pénteki bemutató sajtó- tájékoztatóján. MTI Németh Lászlóné fotó: mti Hétfőn szavazás az új román kormányról Bukarest. Hétfőn szavaz a román parlament a Victor Ponta megbízott miniszterelnök által javasolt új kormányról, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség még nem döntött arról, támogatja-e az új kabinetet. A román parlament házbizottsága eldöntötte, a miniszterjelölteket hétfőn délelőtt hallgatják meg, a parlament egésze pedig délután szavaz a kabinetről. mti Negyvenötmillió szavazásra jogosult állampolgárt várnak vasárnap Franciaországban az urnákhoz az elnökválasztás második fordulójában, hogy j eldöntsék: továbbra is a konzervatív Nicolas Sarkozy, vagy szocialista kihivója, Francois Hollandé töltheti be az állam- | fői tisztséget a következő öt | évben. Az utolsó felmérések szerint a két jelölt között a különbség csökkent. mti Lezártak egy időszakot Navracsics: 2012 a konszolidáció és felkészülés éve a magyar közigazgatásban. SZOLNOK. Navracsics Tibor szerint a magyar közigazgatásban a 2012-es esztendő a konszolidáció és a felkészülés éve lesz, miután 2011-ben lezárták azt a dolgos időszakot, ami a megyei kormányhivatalok és egyben a kormányablakok működésének megindításával járt együtt. Ú| feladat A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről pénteken Szolnokon, a megyei kormányhivatalnál tett látogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt. Emlékeztetett arra, hogy 2011 őszén megkezdődött a megyei önkormányzatoktól a megyei fenntartású intézmények átvétele is, és ezzel a kormányhivatalok egy új feladattal gyarapodtak. Ez, az intézmények fenntartásával, átvilágításával, illetve azok további sorsáról való gondoskodással járó teendő, eredetileg nem szerepelt a kormányhivatalok tervezett profiljában - tette hozzá a politikus. Az intézmények átvilágításával és a vagyon felmérésével összefüggő kormányhivatali munkákról azt mondta: úgy kell eljárni, hogy 20 év óta először tiszta képet kapjanak arról, mi tartozik a nemzeti vagyon körébe, és azok milyen értéket képviselnek. Az idei év pedig azért a felkészülésé is, mert készítik elő a járási rendszert, amelynek 2013 január elsejétől működőképesnek kell lennie egy lényegesen kibővült kormányablak hálózattal - húzta alá a Navracsics Tibor. A Parlament előtt A közigazgatási és jogi tárca vezetője szólt arról: immár a parlament előtt van a járásokról szóló törvénytervezet, annak részletes vitája most } következik, és várhatóan má- [ jus végén az Országgyűlés elfogadja a legmagasabb szintű | jogszabályt. Fontos tudni, hogy a törvénytervezet nem vesz el hatásköröket az önkormányzatoktól, hanem a teherelosztás válik arányossá, és ezzel megszűnik az az állapot, hogy az 1990 óta az önkormányzatok látták el megbízás alapján az állami szolgáltatások nyolcvan százalékát - hangsúlyozta Navracsics Tibor. MTI Mádl Ferenc fotó: net Mádl Ferencről nevezik el Tihany főterét TIHANY. Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökről nevezik el Tihany megszépülő főterét. A tér felújítása az Európai Unió támogatásból megvalósuló Tihanyi Legenda Projekt részeként június 15-ére készül el. A képviselő-testület döntése értelmében a teret Mádl Ferencről, az egy éve elhunyt köztársasági elnökről nevezik el. mti Devizaárfolyam (2012.05.04.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 284,95 +0,02 USA dollár 216,96 +0,01 Svájci frank 237,17 +0,09 Angol font 350,80 +0,03 Román lej 64,63 +0,04 Ukrán hrivnya 27,00 +0,02 Horvát kuna 38,00 +0,02 Lengyel zloty 68,04-0,01 • gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Bob Geldof: ez egy jutalom Penteken megnyílt az első budapesti Hay Fesztivál. Budapest. Bob Geldof jelenlétében kezdődött el pénteken az első budapesti Hay Fesztivál. Az irodalmi és művészeti programsorozatnak az ír rockzenész, politikai aktivista mellett vendége több más világhírű alkotó is. Lehetőség A Hay Fesztivál csodálatos lehetőség arra, hogy a közönség találkozzon művészekkel, írókkal - hangsúlyozta a megnyitón Bob Geldof, leszögezve, hogy a világot a művészek gondolatai viszik előbbre, ezért „jutalom” egy-egy ilyen találkozó. „A világ vezetésért kiált” - fogalmazott az ír zenész. Megjegyezte, hogy az európai történelemben is eljött változások ideje. „Meg kell vizsgálni, hova akarunk eljutni, milyen értékeket akarunk átvinni a következő századba” - fogalmazott a zenész, aki szerint a világból hiányzik a politikai vezetés, a bizalom. Kétnapos fesztivál A külföldi alkotók mellett magyar írókat, költőket is felvonultató kétnapos fesztivál Dóka Tibor, a Hungarofest Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szerint „pilot” rendezvénynek tekinthető. Mint az MTI-nek elmondta, a Hay Fesztivál egy kis walesi faluból - Hay-on-Wye-ból - indult, és mára a világ egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy a fesztivál Magyarországon is megünnepli 25. születésnapját, valamint hogy a kelet-európai blokk fővárosai közül Budapest adhat először otthont a rendezvénynek. Kiemelte, hogy a beszélgetésekre épülő fesztivált Bili Clinton amerikai elnök a „szellem Woodstockjának” nevezte. MTI Bob Geldof FOTÓ: MTI ■ Miniszteri látogatás Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter (jobbra)'fogadta Abdallah al-Huszain szaúdi víz- és energiaügyi minisztert az Országházban, fotó: mti Megerősített KFOR-szolgálat BRÜSSZEL. A NATO vezette koszovói nemzetközi erő (KFOR) műveleti tartalékerejének második zászlóalj át Koszovóba vezényelték - közölte Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár pénteken annak kapcsán, hogy vasárnap Koszovó szerbek lakta északi körzeteiben is lehet majd szavazni a szerb parlamenti és elnökválasztáson. „Felszólítok minden vezetőt és közösséget, hogy tanúsítson önmérsékletet a választás során. Ebben a kritikus időszakban fontos, hogy elkerüljünk minden olyan egyoldalú cselekedetet vagy megnyilatkozást, ami növelheti a feszültséget” - hangsúlyozta. mti Vendégkommentár Ábrám Tibor Iskolák-keretek-számok / A , i fPj Ezekben a napokban országszerte 876 gimnáziumban és 939 szakközépiskolában hangzik fel a Gaudeamus dallama, 1815 ünnepi beszéd hangzik el, közülük legalább 169 bibliai üzenetet is hordoz. Hétfőn százezernyi fiatal kezdi el érettségi vizsgáit. Minden középiskola társadalmi tőke és értékteremtő műhely. A jövőnk formálódik benne céllal és tudatosan vagy akaratlanul. Keretei vannak, amelyeket mi szabunk meg. Nemzeti léptékben az oktatáspolitika, a mikroközösségekben az iskola nevelőtestülete vagy a tanórára belépő pedagógus. Nem mindegy, hogy milyen lesz. Ne féljünk az értékektől, a határozott értékektől. Hosszútávon megerősítik kereteinket is. A Nemzeti Köznevelési törvény az értékközpontú nevelést kívánja megerősíteni. Szolgáltatásból közszolgálattá tenni a köznevelést. Kerettörvény, hiszen hatékonyságát majd a végrehajtási rendeletek határozzák meg. Ne féljünk az értékektől, a határozott értékektől. Hosszútávon megerősítik kereteinket is. A Nemzeti Alaptanterv a tartalmi kereteket szabja meg. A nemzeti tudás, köz-tudás, köztudat keretei ezek. Lehet ismét egységes? Lehet ismét hatékony és versenyképes? Kívánjuk! Számok, keretszámok, felvételi keretszámok. Sok ballagó diáknak kellett újraterveznie sorsát a változó keretek miatt. A szűkebb keret korlátoz vagy irányit a jövő felé? Reméljük ez utóbbit. 2012 ballagásán a nemzeti értékeket megerősítő, a jövőt védő és építő kereteket kérünk és várunk. Szerzőnk a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatója * A munkahelyekről „vitáztak” Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára (balra) és Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatási, szociális és társadalmi összetartozási ügyekben illetékes tagja beszélgetnek Krizsó Szilvia moderátor vezetésével a Munkahelyekkel a válság ellen címmel megrendezett vitán, az Európa Pontban. fotó: mti Utasítást adtak a megsemmisítésre Moszkva. Rasid Nurgalijev orosz belügyminiszter utasítást adott a mahacskalai merénylet mögött állók meg-' semmisítésére - jelentette az Ötös csatorna nevű orosz televízió. Csütörtökön késő este az Oroszországhoz tartozó Dagesztán fővárosában két nagy erejű robbanás történt egy rendőri ellenőrző posztnál. A terrorcselekménynek egyes jelentések szerint 13 halálos áldozata van. mti Eljárás a zászló levétele miatt Budapest. A rendőrség hivatalból eljárást inditott azzal kapcsolatban, hogy jobbikos politikusok levették az európai uniós zászlót az Országgyűlés irodaházáról - erősítette meg az Ország- gyűlés Sajtószolgálata közleményben a Magyar Nemzet információit. A Jobbik két alelnöke, Murányi Levente és Novák Előd kedden vette le az EU lobogóját az Országgyűlés irodaházáról. mti Hozzák nyilvánosságra a kínai szerződéseket BUDAPEST. Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hozza nyilvánosságra a Kínával kötött kétoldalú szerződéseket. Józsa István frakcióvezető-helyettes pénteken egy budapesti sajtótájékoztatón azt sürgette, a kabinet ismertesse, mely magyarországi beruházások valósulhatnak meg kínai pénzből, abból a Kínai Fejlesztési Bank által biztosított egymilliárd euró értékű fejlesztési hitelkeretből, amelynek tervezett felhasználásáról kedden írt alá együttműködési megállapodást Budapesten Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a bank alelnöke. Orbán Viktor magyar kormányfő és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök-helyettes jelenlétében ezen kívül további hat egyezményt kötöttek meg. mti