Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-30 / 125. szám

2012. MÁJUS 30., SZERDA 10 Sport ™ Az sem zavarja, ha netán kezezett Hegedűs Tibor (jobbra) és társai a lefújás után nem csaptak nagy ünneplést, ellenben Sárospatakon már arra készülnek fotó: mán László Hegedűs nem emlékszik pontosan a gólját meg­előző szituációra, a vár- dai játékos reméli: Pata­kon ünnepelhetnek. labdarúgás. Olyan sorozat­ban vannak a kisvárdai futbal­listák, amikor azt a mérkőzést is meg tudják nyerni, ha nem játszanak jobban ellenfelük­nél. Vasárnap ez történt: a zsinórban 17., szinte biztosan bajnoki címet érő siker (2-1) a fő rivális Nyírbátor ellen szü­letett meg, holott a látottak alapján a vendégek nem érde­meltek vereséget. Nem érdemtelen Véletlenül azonban nem le­het zsinórban 17 mérkőzést megnyerni, így a kisvárdaiak nagyon-nagyon érő bajnoki címe cseppet sem érdemte­len. Révész Attila legénysé­ge számára pedig a sorsolás is gondoskodott a megfelelő koreográfiáról, hiszen leg­utóbbi három hazai mécs­esükön az őket követő csa­patok, sorrendben a Cigánd, Megadták a gólt, megnyer­tük a meccset, vele együtt talán a baj­nokságot is. HEGEDŰS TIBOR a Létavértes és a Nyírbátor voltak a legyőzött ellenfelek, a pontot az i-re pedig szomba­ton a sereghajtó, már kiesett Sárospatak otthonában teheti fel az éllovas. Csak a labdára koncentrált De maradjunk még a mögöt­tünk hagyott rangadónál és annak egyik kulcsjeleneté­nél, Hegedűs Tibor góljánál. A bátoriak szerint a kisvárdai játékos kézzel ért a labdához, mielőtt megszerezte csapata második, a meccset eldöntő találatát.- Sokan kérdezték már azóta tőlem, hogy beleütöt- tem-e a labdába, de továbbra is azt tudom mondani, hogy nem érzékeltem ilyesmit - mondta a bajnokságban ll gólnál tartó Hegedűs Tibor. - Arra emlékszem, hogy a be­ívelést követően Tóth Gyurit „kiikszelték”, engem is rán­gattak, aminek következté­ben a földre estem. Ahogy támaszkodtam felfelé a tér­dem, illetve a kezem mellett volt a labda, arra koncentrál­tam, hogy még azelőtt kapu­ra tudjam lőni, mielőtt odaér a vendégek kapusa. Sikerült belespiccelnem a labdába, ami a kapuban kötött ki. Ha kezeztem is, különösebben nem érdekel, megadták a gólt, megnyertük ezt a fontos mérkőzést, vele együtt talán a bajnokságot is. Izguló csapattársak Nem ünneprontásképpen, de Révész Attila edző is felhozta, hogy nem ez volt a csapat leg­jobb teljesítménye a bajnok­ságban.- Valós tudásunknak a tö­redékét nyújtottuk az utóbbi két meccsen, talán azért, mert tudtuk, mi forog kockán, és egy-két csapattársamon lát­tam, hogy izgul a meccs előtt - így a 29 éves védő. - Abból indultunk ki, nekünk a gól­nélküli döntetlen is megfelel, abban pedig bíztunk, hogy egy kontrából vagy egy pont­rúgásból betalálunk. Végül mindkét műfajból szereztünk egyet-egyet, ez döntött. Van már annyi tapasztalatom, hogy tudjam: egy kiállítás minden plusz energiát moz­gósít az emberhátrányba ke­rülő csapatban, ezt lehetett érezni a bátoriakon is, a mi középpályás játékunk pedig nem volt megfelelő a máso­dik félidőben. A lényeg, hogy nyertünk, és a pataki meccs után már nagyon akarunk ün­nepelni! KM-BT Egyedül az élen Immár egyedül a Várda SE-é az ország leghosszabb győ­zelmi szériája a 2011/2012-es bajnoki évben. A hétvégén az NB DL Bakony-csoportjá- ban ugyanis kikapott a for­duló előtt szintén 16 sikernél tartó Haladás II. Érdekes, a szombathelyiek is éppúgy csúcsrangadót vívtak, mint a várdaiak, azzal a különbség­gel, hogy ők a második he­lyen állva utaztak az éllovas Csákvár otthonába, ahol 2-0- ra veszítettek. Nem sültek fel a sakkleckével Kelemenék Kelemen Róbert és társai életben tartották a halászi reményeket FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ A bravúrgyőzelemhez góllal hozzájáruló fut­ballista szerint lassan lejár az ideje... labdarúgás. A Nagyhalász a legjobbkor villantott. Ak­kor, amikor már szorult a hurok. A pácban lévő megyei első osztályú futballcsapat legyűrte (2-l) - a tíz bünte­tőpont levonásának követ­kezményeit nyögő, emiatt a harmadik pozícióba vissza­táncoló - Nyírmadát. Persze a kiesőhelyről elmozduló, momentán tizenkettedik ha­zaiak nem érezhetik magukat nyeregben: a hátralévő há­rom bajnoki összecsapáson maguk mögött kell tartaniuk az ugyancsak kapaszkodó Mátészalkát, amellyel szem­ben két egységnyi „fórral” rendelkeznek. Mindenesetre a Kató-le- génység sanszát növeli, hogy szatmári riválisával ellentét­ben képes nagyot dombo­rítani: mert bár becsúsztak kellemetlen malőrök, olykor bravúrokat is fel tudott mu­tatni. Ilyenkor kiélezett szitu­ációban léphet elő főszerep­lővé egy olyan elnyűhetetlen „őskövületl, mint Kelemen Róbert, akinek a rutinja, ha nem is aranyat, bennmaradást érhet. A kereken negyven esz­tendős, megannyi poszton be­vetett játékos jószerivel csak kapus nem volt még a halászi együttesben - vasárnap sza­badrúgásból lőtt bombagóllal keserítette a vendégeket.- Mi tagadás, érezni lehe­tett, hogy a Madát megvisel­te a hétközi döntés, de azt gondolom, nekünk ezzel nem kell foglalkoznunk, tettük a dolgunkat, igyekeztünk a legtöbbet kihozni a meccsből - taglalta Kelemen Róbert. - Egyébként is jellemző a csa­patra, hogy bármilyen nehéz­ség adódott, amikor égett a ház, összeszedte magát. Azt hiszem, nem mondok újdon­ságot azzal, a szezon végén fokozott jelentőséggel bír valamennyi mérkőzés: per­sze számolgattunk már mi is, úgy sakkoztunk, a Balkány- Gyulaháza-Nyírcsaholy hár­mas ellen legaláblj négy pont megszerzése szükséges ah­hoz, hogy elkerüljük a feles­leges izgalmakat. Ami engem illett: még nem határoztam a folytatásról, viszont tisztában vagyok azzal, lassan lejár az időm... Tizenkilenc évet húz­tam le a halászi csapatban, de egyszer minden véget ér, kö­zeleg a búcsú. KM-KT A kiesés már régen nem téma Káliéban A tavaszi szereplés alapján dobogós együt­tes a kupasorozatot sem hanyagolta el. labdarúgás. Harminchat be- gyűjthető pontból huszonné­gyet „bekaszált” (a leosztás: hét győzelem, három dön­tetlen, mindössze két zakó) a Nagykálló, amely elhúzta a csíkot a kieső zónából. Az őszi idény végén a tizennegyedik, azaz a kipottyanás veszélyé­vel fenyegető pozícióból öt hellyel feljebb tornázta magát - a tél óta Borza László irányí­tásával menetelő - megyei első osztályú futballcsapat. Noha a táblázaton jelent­kező különbség nem annyira szembeötlő, annál inkább szebben mutat, hogy a pil­lanatnyi állás szerint még éppen megkapaszkodó he­lyet elfoglaló Mátészalkával szemben tizenegy egységnyi előnyt épített az idén nagyot domborító legénység. így a búcsú réme már régen nem téma, mindenki előretekint. Kihozták a maximumot- A tavaszi szereplés alapján dobogósok vagyunk, azt gon­dolom, ez önmagáért beszél- rögzítette a megfellebbez­hetetlen tényt Borza László, a legutóbb Mátészalkán diadal­maskodó Nagykálló edzője. Mindemellett „fiai” a Magyar Kupát sem fürödték le: öt for­dulót éltek túl, immár az or­szágos főtáblára jutásért haj­tanak. - Túlszárnyaltuk azt, amire előzetesen számítot­tam, bár sejtettem, a csapat többre hivatott annál, mint hogy szimplán a bennmara­dás kiharcolásért küzdjön. Sikerült bizonyítani, más kér­dés, olyannyira balszerencsé­sen alakultak számunkra az eredmények, hogy a tabellán látványosan nem tudtunk elő­relépni. Ha a hátralévő három meccsből kettőt megnyer­nénk, akkor becsúszhatnánk a nyolcadik hely környékére, ebben az esetben elmondhat­juk, kihoztuk a maximumot ebből a szezonból. Elégedett vagyok a régi és persze az új játékosok hozzáállásával és teljesítményével, ami a jövő­re nézve biztató lehet, persze ez nem jelenti azt, hogy hátra dőlhetnénk. km-kt Persze, ez nem jelenti azt, hogy hátra dől­hetnénk. BORZA LÁSZLÓ A jó formába lendült Marozsán Mihály (balról) két gólja győzelmet ért a Kálló számára a legutóbbi, mátészalkai mérkőzésen, fotó: sipeki Péter Gólvadászlista NB II. Keleti csoport 15g6tos:Urt)in (Balmazújváros). 14 gólos: Hamar Á. (Mezőkövesd), Orosz M. (Szeged 2011). ______________ NBIII.Tisza-csoport 24 gólos: Nagy D. (Nyírbátor: 12, Hajdúbö­szörmény: 12). __________________ 21 gólos: Pálvölgyi (Nyírbátor). _______ 20 gólos: Domokos I. (Hajdúszoboszló). 19 gólos: Maries G. (Baktalórántháza), Fe- kete G. (Hajdúszoboszló: 9, Kemecse: 10). 17gólos: Bogdanovics (Hajdúböször- mény), Bagin (Várda SE). _______________ 15 gólos: Erdei Z. (Nyírbátor). 14 gólos: Gombkötő S. (Tiszakanyár). 13 gólos: Marcsek (Nagyecsed), Balázsi P. (Tiszakanyár). ________________________ 12 gólos: Angyal N. (Létavértes), Szabó R. (Baktalórántháza). Szi-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I. osztály 29gólos: Éles I. (Gyulaháza). ___________ 24 gólos: Varga J. (Nyírkárász), Németh A. (Nyírmada). _________________________ 21 gólos: Szilágyi L. (Nagyszekeres). 18 gólos: Botos S. (Mátészalka). ________ 16 gólos: Vasas T. (Balkány), Galambosi G. (Rakamaz). __________________________ 15 gólos: Öprea (Fehérgyarmat), Bartha K. (Nagyszekeres), Mándi L. (Nyírkárász), Fazekas V. (Tiszavasvári). _______________ 14 gólos: Deák B. (Gyulaháza), Papp Z. (Nyírmada).__________________________ 13 gólos: Matyi (Mándok), Madzin (Szakoly).____________________________ 12 gólos: Ferenczi M. (Balkány), Costea (Nagyszekeres). Megyei II. osztály Dfjözön-csoport 30 gólos: Kerekes M. (Nyírgyulaj: 6, Ófehértó: 24). _____________ 2 6 gólos: Kovács I. (Nyírtelek). ________ 23 gólos: Tóth B. (Nyírvasvári). _______ 17gólos: Horváth K. (Nyírgyulaj), Fodor T. (Terem). ________________________^ 15 gólos: Osváth Sz. (Terem)._________ 14 gólos: Orosz G. (Ápagy), Köbíi J. (Ófehértó). _________ 13 gólos: Varga Z. (Levelek), Vígh Zs. (Nyíribrony), Vincze Gy. (Nyírpazony), Székelyi N. (Nyírvasvári). Selyember-csoport 32gólos:SzurcsikZ. (Kék). ___________ 24 gólos: Sinka J. (Újdombrád).________ 22 gólos: Toma J. (Fényeslitke). i. 20 gólos: Kovács Cs. (Ajak), István G. (Rohod), Lakatos Z. (Újdombrád). _______ 18 gólos: Lupcsa (Fényeslitke). ________ 17 gólos: Brandies (Gávavencsellő), Soltész B. (Vaja). __________________ 16 gólos: Horváth F. (Pátroha). ________ 15 gólos: Tamás B„ Csillik Gy. (Dombrád), Kantárj. (Székely). ___________________ 14 gólos: Bandor J. (Anarcs). Gazdag A. (Rohod). _________ 13 gólos: Horváth A. (Ajak), Török M. (Dombrád), Kubányi (Fényeslitke), Fuziák (Székely). _________ 12 gólos: Oncsó (Dombrád), Balogh L. (Gávavencsellő), Nagy H. (Vaja). Carmo-csoport 37 gólos: Katona P. (Csenger). _________ 34 gólos: Ács A. (Vámosoroszi). 24 gólos: Mikes G. (Tunyogmatolcs). 22 gólos: Nagy J. (Tiszakóród), _________ 21 gólos: Balogh A. (Tisztaberek). 19 gólos: Lakatos I. (Csenger: 14, Tyúkod: 5). ____________________ 17 gólos: Demeter S. (Mérk-Vállaj), Éles R. (Nyírmeggyes). _________________ 16 gólos: Batizi-Pócsi N. (Nyírmeggyes). 15 gólos: Mona Ä. (Csenger), Magula (Kölese), Szimuly G. (Mérk-Vállaj), Éles B., Tóth F. (Nyírmeggyes), Tóth Zs. (Tiszamenti SE), Lázár R. (Tiszta­berek), ________ ______ 14 gólos: Kokas A. (Gelénes), Atgács E. (Kispalád), Bartha T. (Kölese). __________ 13 gólos: Szegedi A. (Gelénes), Harbuta B. (Vámosoroszi). _______________________ 12 gólos: Sankó J. (Kispalád), Bíró T. (Kölese). Változás: ezúttal szerdán tartják a fegyelmi ülést LABDARÚGÁS. A pünkösdi hosszú hétvége miatt a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Igazgatósága a megszo­kott keddi nap helyett május 30-án, vagyis szerdán, 16.OO órakor tartja a következő fe­gyelmi tárgyalást. km © http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport.

Next

/
Thumbnails
Contents