Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-29 / 124. szám

2012. MÁJUS 29., KEDD KELET Innen, onnan 5 Bemelegítés közben FOTÓ: TARNAVÖLGYI GERGELY Gyalogoltak az aktív időskor jegyében NYÍREGYHÁZA. Az időjárás is ke­gyeibe fogadta azt a vasárnap délelőtti eseményt, melyet a sóstói Tófürdő előtti parkban rendeztek meg az aktív idős­kor európai éve alkalmából. A cél nem volt más: egy rövid bemelegítés után jókedvűen, közösen körbesétálni a tavat, majd meg sem állni a Sóstói Múzeumfaluig, ahol a gyalog­lás hivatalos része véget ér. Az eseményt a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kor­mányhivatal szervezte, nem titkoltan a későbbiekben is szeretnének még ehhez ha­sonló megmozdulásokat megvalósítani az aktív idős­kor jegyében. Dr. Vinnai Győző, a Megyei Kormányhivatal vezetője is megtisztelte az eseményt, és még a bemelegítés előtt szólt néhány szót a szép számú ér­deklődőhöz.- Ez a mai, könnyed séta folytatódhat akár a Múzeum­faluban vagy az Állatparkban, hiszen nem véletlenül esett a választásunk ide Sóstóra és a gyereknap idejére. Jó látni, hogy nemcsak idősek, hanem gyerekek is vannak a gyalo­golni vágyók körében. Van egy mondás, miszerint a fia­talok minél hamarabb felnőt­té akarnak válni, a felnőttek pedig egy idő után újra visz- szatérnének a gyerekkorba. Jó példa lehet az a családban, ha a gyermek, kis unoka azt látja, hogy a szüleiknek, nagy- szüléiknek az életében meny­nyire fontos a mozgás. Szeret­nénk nagy hangsúlyt fektetni a korosztályok közti szolida­ritásra, ezzel a rendezvénnyel és a jövőbeniekkel ezt tovább szeretnénk erősíteni - mond­ta a kormánymegbízott. Ezzel a felvezetővel véget is ért az esemény hivatalos része, következhetett a ka­rok, a törzsek és a lábak rövid átmozgatása, majd kezdetét vette a napsütésben a laza, könnyed sóstói séta. km-tg <§> Pünkösdvasárnap Máriapócson Vasárnap délelőtt sokan ellátogattak a nemzeti kegyhelyre, hogy részt vegyenek a pünkösdi szent liturgián. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ Pünkösdi királyválasztás is volt Mezó'ladányban MEZŐLADÁNY. Nem minden­napi eseménynek lehettek szem- és fültanúi azok, akik részesei voltak a pünkösdi ki­rály megválasztásának május 25-én, Mezőladányban. Elidegenedett világunk­ban igen nagy szerepe van a hagyományok feleleveníté­sének, hiszen közösségfor­máló erejüknél fogva sokat tehetnek azért, hogy a kis községek, s nagyobb közös­ségek lakóit közelebb hozzák egymáshoz, s vidámságot, jó kedvet csempésszenek éle­tükbe. Ebben mutattak példát kicsinek és nagynak a helybéli kisiskolások, akik tanáraik ve­zetésével egy minden tekin­tetben teljes, hagyományőrző nap keretei között pünkösdi királyt választottak. Az ese­ményen jelen voltak a társult tagintézmények csapatai is, akik között igazi harc dúlt a királyi címért. Népi hagyomá­nyos játékok során dőlt el, ki Nem hiányzott a tánc sem FOTÓ: ISKOLA a legjobb a jelentkezők közül. A győztes anarcsi csapat adta így a királyt és az őt körülve­vő udvartartást, akik fényes külsőségek közepette, királyi jelmezekben tekintették meg alattvalóikkal birodalmukat. Citromfűből és mentából főzött üdítő teázás után ne- kigyürkőztek a legények is, hogy az erőpróba során eldől­jön, mehetnek-e udvarolni a „lyányos házho’”, s ihatnak-e ezután egy-egy meszely „pályinkát”? - mondta Vass Attila. vp Nagy nap Nyírmada életében Szombat délelőtt ünne­pélyes keretek között adták át a megújult városházát és piacot. NYÍRMADA. 2009-ben kezdő­dött és szombat reggel ért véget egy hosszú és fárasztó fejezet Nyírmada életében, de végre elérkezett a várva várt nap, amikor is átadhatták a városlakóknak a megújult vá­rosházát és a kibővített piacot. Ezzel párhuzamosan térburko­latot és kockaköveket kapott a sétány, és sok-sok szép virágot is telepítettek a településen. Az ünnepélyes átadáson tisz­teletét tette Kovács Sándor, a Szabolcs - Szatmár - Bereg megyei közgyűlés alelnöke is, aki nem titkolta köszöntő be­szédében: meglepődött azon, hogy 179 millió forintból ilyen szép és hatékony munkát sike­rült véghezvinni.- Éppen ezért gratulálok mindenkinek, akinek köze volt ehhez a beruházáshoz és természetesen gratulálok a nyirmadaiaknak, és kívánom, hogy leljék sok örömüket a ma átadott intézményekben, hiszen ezek az ő boldogulá­Kálmán Béla, a település polgármestere is szolt a város lakóihoz sukat szolgálják - mondta az alelnök. Ezután Kálmán Béla, a te­lepülés polgármestere szólt a város lakóihoz.- A mai nap a 2009-ben meg­álmodott tervek beteljesülé­se, egy hosszú út van mögöt­tünk, de ezt csak az látja, aki tudja, hogy milyen messziről indultunk. A már több mint 100 éves hivatal épületében a kollégáim már igen nehezen tudták csak elvégezni a napi teendőket, de a felújítások nemcsak az ő életüket, ha­nem az egész települését be­aranyozza és kényelmesebbé teszi - mondta a polgármester, aki hozzátette: a pénz 95%-a uniós és állami támogatásból érkezett. FOTÓ: TARNAVÖLGYI GERGELY Az ünnepséget a helyi óvo­dások fellépése színesítette, az általános iskola nyolcadikos osztályos tanulója, Barkasz Gyula pedig szavalatával emelte az esemény színvo­nalát. A beszédek és a műso­rok végeztével a református egyház lelkipásztora megál­dotta a felújított városháza épületét. km-tg Százak futottak a baktai erdőben Jókedvűen, lelkesen futottak a fiatalok fotó: vereb István A rendezvény célja: felhívni a figyelmet az egészséges életmódra, az erdők védelmére. baktalórAntháza. Szombaton rendezte a már hagyományos pünkösdnapi erdei futóverse­nyét a NYÍRERDŐ Zrt. Baktaló- rántházi Erdészete és a Nyá- rády Mihály Általános Iskola Nyírkércsi Tagintézménye. Ez márahetedikilyentömegsport- rendezvény Baktalórántházán: most több mint négyszázan áll­tak rajthoz. A helyieken kívül érkeztek gyermekek Ramocsa- házáról, Nyírjákóból, Petnehá- záról, Nyírkércsről, Ófehértó- ról, Csengerből, sőt még Deb­recenből is.- A versennyel szeretnénk felhívni a figyelmet az egész­séges életmódra, az erdők védelmére, a környezettuda­tos magatartás fontosságára. Ráadásul egy ilyen nap alkal­mas arra is, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét az er­dészeti társaság tevékenysé­gére is - mondta Bíró Imre, a Baktalórántházi Erdészet igaz­gatója. A versenyszámok a korábbi évekhez hasonlóan alakul­tak: az óvodások a 300 mé­teres Süni-futáson indultak. Az iskolások az 1000 méteres Tapsi futáson; a 2000 méteres Gida- és Szarvasűző futáson, valamint a három kilométeres Vaddisznóvágtán mérték ösz- sze tudásukat. A legnépsze­rűbbnek - hagyományosan - a 2012 méteres Pünkösdnapi NYÍRERDŐ-futás bizonyult, ezen még a felnőttek is rajt­hoz állhatták. Számonként az első három helyezett érmet és oklevelet vehetett át. A cél­ba érkezők tombolaszelvényt kaptak: a szervezők különféle ajándéktárgyakat és sport- felszereléseket sorsoltak ki a résztvevők között. Segítség a hátrányos helyzetűeknek nyírtelek. Szakmai fóru­mot rendez az Európai Unió Progress Programja. Ä projekt négy országban - hazánk mel­lett Ausztria, Horvátország és Szerbia - zajlik, 15 szervezet be­vonásával. A cél, hogy hasonló módszerekkel támogassák a projektbe bevont hátrányos helyzetű fiatalokat. A Magyar Szegénységellenes Hálózat és a Filadelfia Alapítvány Görög­szálláson élő fiatalokat támo­gat. A konferencia május 31- én, 10 órától lesz Nyírteleken, a Tokaji út 52. szám alatt. Traffipax adómódra A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Adóigazgatóságának operatív el­lenőrei a 22. héten, keddtől-péntekig a következő településeken végeznek helyszíni ellenőrzéseket: kedd: Mátészalka, szerda: Nyírpazony, Kisvárda, csütörtök: Nagyecsed, péntek: Nyíregyháza. Kvíz megfejtés A község alighanem a szabolcsi váris- pánság birtoka volt, a neve személynévl eredetű. Első biztos említése 1254-ből származik. c) Tiszadada A betegeket kellemes körülmény és szakképzett dolgozók várják kezelő Nashwan-Parasound eljárás be­vezetése régiónkra. Azóta egyre többen újra élvezhették állapotok javulásának örömét. Ezzel a találmánnyal egy új és igen hatékony lehetőség kínálkozott az érszűkület konzervatív (azaz nem műté­ti beavatkozásos módszer) terápiájában és megelőzésében - fájdalommentesen. Egy ilyen segítség örömét leginkább azok tudják megízlelni, akik eddig a hosszú elkeseredettség vagy remény­telenség tudatában éltek. Elengedhe­tetlenül fontos időben felfedezni az érszűkület tüneteit, és minél hamarabb szakemberhez fordulni, de még fonto­sabb a megelőzés. Figyelmeztető jelek lehetnek, ha nyugalomban vagy terhe­lésre mással nem magyarázható végtagi fájdalom jelentkezik, ha olyan tünetek jelentkeznek, mint pl. a járástávolság csökkenése, sápadt-hideg végtag, a végtag(ok) zsibbadtsága, férfiaknál szexuális zavarok, fejfájás, fülzúgás, szédülés és fáradékonyság. Az érszű­kület kialakulásában kockázati tényezőt jelent a dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérzsír- és koleszterin szint, a magas vérnyomás és a családi halmozó­dás (örökletes). Emellett szerepet játszik még az idős életkor, az elhízás, a moz­gásszegény életmód és a stressz, ezek­nél a megelőzés nagy jelentőséggel bír. Szerkesztőségünknek azzal a jó hírrel szolgáltak, hogy A régió lakosainak, akik elkezdik a kúrát az e havi kezelendő cso­porttal 20ezer forintnyi árkedvezményt biztosítnak a kúra árából, ráadásul nekik a vizsgálat ingyenes. Egyébként fizetni kell érte. A kedvezmények nem vonha­tóak össze. (Sz.T) Felvilágosítás: www.medhungary.com, 06-30/265-936#, 06-20/541-1466, 06-70/290-3216, 06-72/551-714 Az érszűkület kezelésének új vívmánya Az időben elkezdett kezeléssel elkerülhető a tragédia! Az elmúlt időben sokat hallhattunk a jemeni sebész feltalálóról, Dr. Khaled Nashwanról, őt és találmányát - a számos rangos nemzetközi kitüntetés hatására - hazai és nemzetközi szintű érdeklődés kíséri. Eddig 10-nél több nemzetközi arany­érmet nyert, 2006-ban ő lett Magyaror­szágon az év feltalálója. Nem véletlenül, hiszen találmánya egy olyan kórt kezel, mely ma már népbetegségnek számít, vagyis az érszűkületről van szó. Az érszűkület sok esetben tragédiá­hoz vezethet, konkrétan az amputáció- hoz, ha a súlyos végső stádiumig eljut. Hazánkban évente ötezer lábat ampu­tálnak, nemzetközi szinten pedig közel egymillió végtagot távolítanak el. Az ér­szűkület nem csak az erek szűkületét, ha­nem a mozgás, az optimizmus, a remény és a kedélyállapot szűkületét is jelenti. Hiszen e betegség képes megingatni az ember mozgását, keresőképességét és a nyugalmát, tehát egy alattomos dologról van szó. Rengetegen esnek áldozatul az érszűkületből adódó szövődményeknek, tudniillik sokan izületi vagy egyéb be­tegségnek tulajdonítják az érszűkület tüneteit, így évek múlnak el úgy, hogy a betegség észrevétlenül egyre rosszabb lesz, egyesek csak akkor kezdenek el vele foglalkozni, amikor már késő, és csak keveset lehet tenni ellene. Észrevehető, hogy az érszűkületről szóló médiabeli felvilágosítás egyre több betegnek adott támpontot, egyre többen fedezhetik fel az eddig más be­tegségnek vagy állapotnak tulajdonított tünetek hátterét. Ezért úgy gondoljuk, hogy szükséges időről időre tájékoz­tatást adni a kezelési lehetőségekről. Nagy örömöt jelentett az érszűkületet HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents