Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-29 / 124. szám
2012. MÁJUS 29., KEDD KELET Egykettőre megnyúlhat az M3 Legkésőbb februárban megindulhat a forgalom az M3-as autópálya épülő új szakaszán. NYÍREGVHÁZA, VAJA, VÁSÁROSnamény. Legkésőbb februárban megindulhat a forgalom az M3-as autópálya épülő új szakaszán, Nyíregyháza és Vaja között. Mindezt Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója jelentette ki Nyíregyházán, ahol a beruházás aktuális helyzetét ecsetelte. Brigi - mivel a közelében lakik - gyakran sétál az M3-as épülő szakaszán fotó: sipeki Péter Alátámasztás nélkül- Az M3-as autópálya Nyír- egyháza-Vásárosnamény szakaszának tervezése igen hosszú időre nyúlik vissza. A jelenleg épülő nyomvonal 2006-ban kapta meg a jogerős környezetvédelmi, 2008-ban pedig a jogerős építési engedélyt. A kiviteli tervekkel 2009-re készültek el a tervezők. Ők a tavalyi esztendő végén a kivitelező szakembereknek és hatalmas gépeknek adták át a stafétabotot. Nyíregyháza határában épül majd a nyugatról elkerülő útrész is. LOPPERT DÁNIEL Jelenleg is dolgozunk. Speciális, Magyarországon egyedülálló gép emeli helyére a 3. és 4. tervezési szakaszon a 42,8 méter fesztávú, előre gyártott hídgerendákat. Hazánkban gyorsforgalmi utakon még nem alkalmazott, középső alátámasztás nélküli hídszerkezetek épülnek. Augusztusban írják ki Az M3-as autópálya Nyíregyháza és Vaja közötti, a 49-es számú főútig készülő új részének építési munkálatai a tervek szerint november 30- ára fejeződnek be. A műszaki átadás-átvétel után várhatóan a januárban-februárban indulhat meg rajta a forgalom. Vajon, mi a helyzet a sztráda Vaja és Vásárosnamény közötti szakaszával?- A Közbeszerzési Döntőbizottság elképesztő és triviális hibára hivatkozva megsemmisítette az ominózus tendert. Előreláthatólag augusztusban írják ki a közbeszerzési pályázatot, utána kötnek szerződést a kivitelezővel, és a gyorsforgalmi útrész a tervek szerint 2014 áprilisára éri el Vásárosnaményt. Loppert Dániel megerősítette, hogy Nyíregyháza határában a megyeszékhelyt nyugatról elkerülő útrészt is építenek az M 3-as autópályához kapcsolódóan. A 6 kilométeres, kétszer egy sávos út tervezése már megkezdődött, melynek valószínűsíthetően 2014-ben kezdődhet meg az építése. Megpezsdülhet a térség- Nagy jelentősége van a város, a megye és a régió szempontjából is az M3-as sztráda épülésének - jelentette ki dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere. - Nem pusztán gazdaságélénkítő hatása lehet a fejlesztésnek, hanem kihathat a turizmusra is. Javul a megközelíthetőség, a szatmári és a beregi térség is megpezsdülhet ezáltal. Fontos a tervezett nyugati elkerülő út építése, ugyanis az köti majd a gyors- forgalmi úthoz a város új ipari parkját, amit a Tiszavasvári út és a Simái út közötti területen alakítunk ki. KM-LTL A döntés nem a főiskola kezében van ILLUSZTRÁCIÓ: KM Partiumi Keresztény Egyetem is támogatja a Nyíregyházi Főiskola által kidolgozott programot. NYÍREGYHÁZA. Mint, ahogyan arról beszámoltunk, a Nyíregyházi Főiskola elkészítette intézményfejlesztési tervének koncepcióját, s elküldte a fenntartónak, az Emberi Erőforrás Minisztériumnak. A tervezet egyik központi eleme a leszakadt rétegek és romák felzárkóztatása, illetve bevonásuk a főiskolai képzésbe. Dr. Jánosi Zoltán, a főiskola rektora lapunknak elmondta: az elképzelést a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) is támogatja. A PKE Alapítók Tanácsának elnöke, Tőkés László és az intézmény rektora, dr. János-Szatmári Szabolcs nyilatkozatot adott ki arról, hogy támogatja a Nyíregyházi Főiskola által kidolgozott, a cigányság társadalmi integrációját megcélzó programot. A nagyváradi egyetem is felvállalt kultúrmissziós Jelentős változások előtt a főiskola célkitűzéseket: romológiai képzés indítását határozta el, tandíjmentes helyeket és kollégiumi férőhelyeket különített el a roma közösségekből, illetve az árvaházakból érkező hallgatók számára. Nyilatkozatukból kiderül: elsősorban határmenti pályázatok, valamint a két intézmény tanszékei között megvalósuló, képzési együttműködés révén csatlakoznak a főiskola elképzeléseihez. Az Országos Roma Önkormányzat is szerepet vállalna a programban: Farkas Flórián levélben tájékoztatta a főiskola vezetését az intézményen belüli Roma Felsőoktatási és Képzési Központ elvi és pénzügyi támogatási szándékáról. Am, hogy ez miképpen valósulhatna meg, az a minisztérium hatásköre. A leszakadt rétegek és romák képzésében nagy szerep hárul az egyházakra is, a főiskola (többek között az adott területen) velük is kapcsolatot tart és keres. Ez egy hosz- szú folyamat, amit már most el kell kezdeni ahhoz, hogy a Szabolcs megyében zajló negatív folyamatokat megállíthassuk, illetve visszafordíthassuk. Ennek, s a megye jövőképének a már említett társadalmi rétegek oktatása az egyik záloga, s ebben kulcsszerepet vállal a Nyíregyházi Főiskola. Ám a döntés nem a mi kezünkben van: egyelőre nem kaptunk értesítést arról, hogy a szaktárca elfogadja-e a döntésünket, amely szerint az önállóságot tartjuk a történelmi küldetésből fakadó egyetlen megoldásnak, s ennek alapján véglegesíthetjük intézményfejlesztési tervünket, avagy más irányokat szab számunkra - mondta dr. Jánosi Zoltán. Szerettük volna megtudni, a szaktárca döntött-e már a Nyíregyházi Főiskola sorsáról. Dr. Kis Norbert helyettes államtitkár lapunkkal azt közölte: „A 27 állami felsőoktatási intézmény intézményfejlesztési tervének technikai feldolgozása jelenleg is folyamatban van és június 30-áig tart. A fejlesztési tervek fenntartói értékelése július 30-áig történik meg.” KM Megkérdeztük: Ön hogyan töltötte a hosszú hétvégét? BÁRKÁI ANASZTÁZIA: Erdőbényén kirándultam anyáikkal. TÓTH FRUZSINA: Munkával telt az ünnep. LÁSZLÓNÉ GERGELY ILDIKÓ Hétfőn voltunk az állatkertben. TURCSIK ZOLTÁN: Sokat olvastam, filmet néztem. MÜLLER KRISZTIÁN: A legfontosabb a tanulás volt. NYÍITRA GÁBOR: A Jó idő kicsalt a strandra. Bárkái Anasztázia: - Különleges dolgot eleve nem terveztünk a pünkösdi ünnepre, illetve a hosszú hétvégére. Voltam kirándulni Erdőbényén anyáékkal, majd sétáltam a városban. Lászlóné Gergely Ildikó: - A gyerekekkel vasárnap bográcsoltunk, mert a sógornőméknek házassági évfordulójuk volt. Hétfő délelőtt a Sóstói Állatkertben voltunk, délután pedig sétáltunk a városban, megnéztük az ugrálóvárat. Müller Krisztián: - Mivel végzős diák vagyok, most érettségizem, készülök a szóbeli vizsgára. Pihenésképpen a nagykállói strandon lábtengóztunk, csobbantunk a barátokkal, de a legfontosabb a tanulás volt, hiszen szeretnék sikeresen érettségizni. Tóth Fruzsina: - Budapestről érkeztem vendégekkel, s bemutattam nekik Nyíregyháza nevezetességeit, vagyis nekem munkával telt ez a mostani pünkösd. Ha nem dolgoztam volna, akkor pihenés, sportolás, olvasás lett volna számomra a program. Turcsik Zoltán: - Sokat olvastam, filmet néztem, hétfőn pedig a metodisták családias hangulatú istentiszteletén vettem részt. Nyitrai Gábor: - A jó idő kicsalt a nagykállói strandra a haverokkal, nagyokat fürödtünk, játszottunk, más programot nem is igen terveztem erre a hétvégére. Nézőpont A jó paradicsom lehetetlensége Azt a tényt hogy az életünk, mennyire gyökeresen más, mint pár évtizeddel ezelőtt, azt mindenki érzi, tudja. A változások azonban nem mindig látványosak, sőt valahogy az az érzése az embernek, hogy a nagy politikai nekiveselkedések, kijelentések, lépések már csak következmények - olyan, mintha a lobogó zászló azt mondaná, ő csinálja a szelet. A jó paradicsom lehetetlenségének példájával érzékeltetném, mennyire a részletekben, a mélyben zajlanak a változások, amelyek azután, mint a búvópatakok egyesülve folyammá, árvizzé duzzadnak és elsöpörnek mindent. A famíliám - de ismerősi köröm egy része is - egy ideje a fejébe vette, hogy jó paradicsomot akar enni. Azt a fajta szeldelt, csúnya, idomtalan, tökéletesen egyenletes pirosra soha be nem érő paradicsomot, aminek az íze viszont zamatos, gazdag. Ehelyett ugye van - bárhova megyünk - a „ golyó” paradicsom: tökéletes forma, szín, méret, csak nem ilyen jó. Tök mindegy, hogy hipermarket vagy piac, mindenki ezt árulja. Vagy azért, mert csak ezt tudja venni vagy termelni is akár, mert ez a fajta terjedt el mindenütt. Na már most a régi fajtaválasztékkal szemben ez a golyóparadicsom sok előnyt kínál a termelésben: szép, jól tárolható, biztos szívós is, és így tovább. Csak éppen nem olyan jó. De, ha mindenütt ez csak van, úgyis megvesz- szük. Valahol a távolban valakik, a nagy átfogó rendszerek gazdái pedig szép csendben kaszálnak. Persze van alternatíva, hogyne! Lehet otthon vacakolni - akinek van erre ideje, helye és szerzett megfelelő palántát. Vagy nézzük a projektszintű alternatívát - a történet valódi. Egy kis faluban némi szakértői segítséggel készült egy kis szélkerék, ami felemelte a patak vizét egy tartályba, lett öntözött föld, azon termett a nem golyó paradicsom. Ámde nem lett ebből falusi önellátás. Megjött a szomszéd faluból a piros Zsiguli, a csomagtartóban a nagybaniról a zöldség, megvették azt. Nehéz kitörni abból a körből, amibe minket a fogyasztás, a szokásaink, az életünk lassú, sokszor észrevehetetlen alakulása zár, ráadásul úgy, hogy ezek a lépések sokszor haladásnak vannak eladva. Csak halkan jegyzem meg, az járt jól annak idején a borsodi vidéken, aki nem dőlt be, és nem állt rá gázfűtésre úgy jó húsz évvel ezelőtt, amikor - irtózatosan jó boltot csinálva sokaknak - az volt a fő cél, legyen mindenütt gáz, minden portán. Mi ebből a tanulság? A nagy rendszerek - a globalizáció elegánsabban - kitermelik az ellenmérgüket is. Ha a fogyasztás tartja életben - hát annak a hiánya öli meg. A sok kisember tudatos fogyasztásában hatalmas erő rejlik. Ha elég sokan gondolják úgy, hogy nem vesznek meg valamit, annak vége, nincs hatalom, ami életben tartaná. Ragaszkodnunk kell életünk apró, de fontos momentumaihoz - mert úgy vagyunk ezzel, mint a mesében, hogy sok lúd disznót is győz. Ebben jobban hiszek még, mint Dávidban és Góliátban. Ha elég sokan gondolják úgy, hogy nem vesznek meg valamit, annak vége, nincs hatalom, ami életben tartaná. Kelet kvíz A község alighanem a szabolcsi várispánság birtoka volt, a neve személy- névi eredetű. Első biztos említése 1254-ből származik, a) Zajta b) Tuzsér c) Tiszadada d) Tarpa A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el *» Hősök napja Május utolsó vasárnapja nemcsak a gyerekekről szól, hanem ezen a napon emlékezünk meg a háborúkban hősi halált halt katonákról is. Vasárnap, a nyíregyházi hősök temetőjében - ahol kilenc nemzet 2700 katonája nyugszik - koszorúzták meg a nekik állított emlékoszlopot. fotó: racskó tibor