Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-22 / 119. szám
2012. MÁJUS 22., KEDD A kezünkben volt a kupa, de a végén kicsúszott, és itt maradtunk a nagy semmivel. Emészti még mindig magát a holland futballista, Ar|en Robben, aki csapata, a Bayern München által hazai pályán elvesztett Bajnokok Ligája-döntő hosszabbításában büntetőt rontott. Ugyan a nagyszünetben még 4i-4i-es döntetlenre állt a férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének második mérkőzése, ám a harmadik negyedet nagyon megnyomta a házigazda Szolnok (38-14), és végül közel harmincpontos különbséggel, ioi-74-re nyerte a meccset, ezzel 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban. Spanyol edzője lesz a Győrnek is kézilabda. Hivatalossá vált, hogy a spanyol Ambros Martin lesz a magyar bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája- finalista Győri ETO KC női kézilabdacsapatának új vezetőedzője. Martin az előző hét idényben az Itxako Navarra trénere volt, 2009-ben EHF- kupát nyert a csapattal, tavaly pedig úgy volt BL-döntős, hogy az elődöntőben éppen a Győrt ejtette ki. Érkezik négy játékos is: Herr Orsolya, Hornyák Dóra, Rédei-Soós Viktória és Szepesi Ivett. Ismét felemásan teljesített a Szpari Kedden külföldiek Is vizslatják majd a nyíregyházi futballisták fővárosban tartandó edzéseit. labdarúgás. Több okból is fájó vereséget szenvedett szombaton a Nyíregyháza Spartacus. Az újpestiek 3-2- es győzelmével nem sikerült még fényesebbé tenni a szolnoki diadalt, ráadásul a várt siker esetén a három ponttal már a tabella negyedik helyére ugrott volna a nyíregyházi csapat. Nem bírtak Raiczlval- Sajnos, miként Szolnokon, ismét felemás mérkőzést játszottunk - kezdte visszapillantását érthetően bosszúsan Brekk János, a Nyíregyháza Spartacus szakmai igazgatója. - Az ellenfél játékosai közül Rajczi gyorsaságával nem bírtunk. Amennyiben feljebb toltuk a védekezést, akkor az üres területekbe beívelt labdákkal keresték, amikor visszább álltunk, akkor elsősorban Bognár révén pontos passzokkal igyekeztek megjátszani az élvonalban is gyorsnak nevezhető játékost. Ez elbizonytalanította a csapatot, az első félidőben bizony sokszor voltunk viharban. Aztán kezdtünk magunkra találni, amikor Vinicius sokadik hibájából növelte előnyét a vendégcsapat. Utána hamar sikerült szépítenünk, de a félidő hajrájában újra jött egy vendégtalálat.- A második félidőben ismét úgy játszottunk, mint Szolnokon, átvettük a játék irányítását, helyzeteink is voltak bőven, ám a szerencse most nem volt velünk folytatta Brekk János. - Az első negyvenöt perc játéka alapján a keserűség jut eszembe, ám összességében nem volt ilyen sötét a kép, mert a szünet utáni produkció szépített a képen. Rajczi (fehér-lilában) semlegesítése okozta a legnagyobb problémát FOTÓ: SIPEKI PÉTER- Az igazsághoz az is hoz- hajrájában járunk, a célt, a zátartozik, hogy a bajnokság bennmaradást túlteljesítette a csapat, ez talán túlságosan is megnyugtatta a játékosokat. Aztán arról is szólhatok, hogy az őszi történések miatt nagyon sok labdarúgó csak kölcsönben van nálunk, így őket már az is foglalkoztatja, hogy mi lesz velük. Visz- szarendelik őket, más csapathoz akarják irányítani, vagy éppen maradhatnak itt? Jó pár focistát szeretnék is itt tartani az érintettek közül. A tavaszi teljesítmények alapján néhány játékost már kerülgetnek más csapatok ajánlataikkal, mindezek miatt már az összpontosítással is gond volt, hiszen az előbbiek miatt nem tudott mindenki százszázalékosan koncentrálni a játékra. Ez egyébként nem csak nálunk van így, a jelenség más együtteseknél is felütötte a fejét. Sajnos a vereség már tény, szombaton Kazincbarcikán majd megpróbáljuk kijavítani a bakit. A csapatra egyébként ismét nem megszokott heti ritmus vár. Brekk János és Neumann Gábor hétfőtől szerdáig a pro-licenszes edzőképzés zárókurzusán, a vizsgán vesz részt. Valamennyi edzőnek saját csapatával kell majd bemutatóedzést tartania, amit az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA erre kijelölt illetékesei is megtekintenek majd. Vlzsgamunka a csapattal A nyíregyháziaknak kedden lesz a vizsgatréningje, ezért a csapat kora reggeli indulással a fővárosba utazik. A Népligetben délelőtt Brekk János szakmai igazgató, délután pedig a Nyírsuli Akadémiánál tevékenykedő Neumann Gábor dirigálja a vizsgamunkát. Szerdára emiatt pihenőt kapnak Minczé- rék, hogy minél jobban összekaphassák majd magukat a szombati, idegenbeli szezonzáróra. KM-ML (■> http://www.szon.hu Sport. Helyi ás nagyvilági sport. <Í0 CS3Qä®(iBCSt»igD© a a (MteGátaO 0®o@si0 BáqOQb CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK! NÉGYUTÁN IS TARTSD A MÉRTÉKET! www.alkohol.info.hu Megint albérletbe jön a Löki? Akár tízezer néző előtt is játszhat a Városi Stadionban BL-selejtezőt a magyar bajnok. labdarúgás. Korábban ugyan a diósgyőri stadiont emlegették leggyakrabban a DVSC vezetői, mint Bajnokok Ligája selejtezőjük lehetséges helyszínét, de meglehet: miként 2010-ben, az Európa Liga rájátszásában, ezen a nyáron is a nyíregyházi Városi Stadionba jön albérletbe a magyar bajnok.- Alaposan megnéztük a diósgyőri stadiont, és kiderült, nagyon sok hiányossága van, ezért kicsi a valószínűsége, hogy ott nemzetközi mérkőzést játszunk, annál is inkább, mert négyezer nézőt engednének be - mondta Szilágyi Sándor, a DVSC cégvezetője. - Megtekintettük a nyíregyházi létesítményt is, ahol korábban már játszottunk az Európa Liga rájátszásában. Mint köztudott, akkor az UEFA-nak az volt a véleménye, hogy legközelebb csak abban az esetben lehet nemzetközi meccset rendezni itt, ha pótoljuk a hiányosságokat. A felvetődő problémák nagy részét azóta a stadion kezelője megoldotta, így - az UEFA-ellenőr jegyzőkönyve alapján - tízezer szurkoló is megtekinthetné a mérkőzést. Ha megkapjuk az engedélyt, akkor néhány hiányosságot még pótolni kell a meccsig. Tíz nap múlva jelzik körülbelül, hogy a kettő közül melyik stadionban rendezhetjük meg a találkozót. A nyíregyháziak egyébként ezúttal is nagyon készségesek voltak, támogatnak bennünket, és mindent megtesznek, hogy ott játsz- hassuk a BL-selejtezőt. KM, DVSC.HU Magyar háziverseny vegyesen Egy arany- és két ezüstérem a magyar mérleg a debreceni úszó Európa- bajnokság nyitónapján. úszás. Jól kezdte a 31. úszó Európa-bajnokságot a magyar csapat Debrecenben. A 44 ország 570 sportolóját felvonultató viadalon első érmünket az ajkai Kis Gergő (3:48.09 perc) szerezte meg, aki 400 méter gyorson végzett a második helyen a német olimpiai bajnok, Paul Biedermann mögött. A döntő másik magyarja, Rákos Patrik (3:52.80) a nyolcadik lett. Minden döntőben volt magyar Az esti program további három fináléjában is volt magyar érdekeltség, de a 100 m férfi hát középdöntőjében is örömünket lelhettük, hiszen Bohus Richárd (54.35 másodperc) a negyedik, Bernek Péter (54.47) az ötödik idővel jutott a döntőbe - előbbi ráadásul csatlakozott az olimpiai A-szintesek táborához. A következő versenyszám magyar háziversenyt hozott, hiszen 400 m női vegyesen Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna két hossz után meglépett ellenfeleitől, egy darabig Jakabos vezetett, aztán Hosszú robbantott, és nagy fölénnyel, 4:33.76 perces idővel nyert. Jakabos (4:35.68) ezüstérme sem forgott veszélyben. Mindkét stafétánk bejutott a 4x100 méteres gyorsváltó fináléjába: a nők Hosszú Katinka, Mutina Ágnes, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn összetételben, 3:41.36 perces idővel a dobogóról alig lemaradva a negyedik helyen végeztek, míg a férfiak (Kozma Dominik, Cseh László, Bernek Péter, Takács Krisztián) ugyan országos csúcsot (3:17.23) értek el, de ez „csak” a hatodik helyezéshez volt elég. km-bt Kis Gergő boldogan Integetett a 400 gyorson szerzett ezüstérme Után FOTÓ: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT HIRDETÉS