Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-12 / 111. szám
2012. MÁJUS 12.. SZOMBAT KBIT London szerint kiszámíthatatlan a görög helyzet London. Teljesen kiszámíthatatlanná vált a görögországi helyzet, jelentős az esélye az újabb parlamenti választások kiírásának, és ha ezután olyan kormány álakul, amely elveti a külső segélyprogram feltételeit, az Görögország euróövezeti tagságának megszűnéséhez vezethet - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők. A Fitch szerint ezzel az összes euróövezeti tagállam adósbesorolása veszélybe kerülne. mti Áprilisban a fogyasztói árak 5,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. 2012. márciusához viszonyítva a fogyasztói árak 0,8 százalékkal nőttek. A havi infláció üteme harmadik hónapja változatlanul viszonylag magas szinten rögzült. A drágulás éves üteme csak februárban volt magasabb, 5,9 százalékkal, míg januárban és márciusban egyformán 5,5 volt. MTI Szalai Annamária fotó: mti Gyorsabban szűrik a káros tartalmat az interneten Budapest. Gyorsabbá válhat a káros internetes tartalmak elleni fellépés, mivel a médiahatóság által üzemeltetett Internet Hotline tagja lett a forródrótokat tömörítő nemzetközi szervezetnek - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Szalai Annamária közölte: az International Association of Internet Hotlines-nél a tagság nem automatikus, sok kritériumnak kell megfelelni. mti „Megvagyok az egesszel” Orbán Viktor miniszterelnök élő adásban interjút ad a Magyar Rádióban Lázár János, miniszter- elnökségi államtitkár, Varga Mihály az IMF-fő- tárgyaló, Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője. BUDAPEST. Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár - jelentette be Orbán Viktor, miniszterelnök pénteken az MRl-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Lázár Jánost a frakcióvezetői székben Rogán Antal váltja, az IMF-főtárgyalói poszton pedig Varga Mihály követi Fellegi Tamást. Orbán Viktor elmondta, pártja elnöksége is támogatja, hogy Rogán Antalt javasolja a képviselőcsoportnak a frakcióvezetői posztra. A Miniszterelnökséget jelenleg vezető államtitkár, Varga Mihály június i-jétől Fellegi Tamás utódja lesz, vagyis tárca nélküli miniszterként ő vezeti majd a Nemzetközi Első reakciók- Rogán Antal tegnap elmondta, óriási megtiszteltetésnek tartaná, ha felkérnék a Fidesz parlamenti frakció- vezetői posztjának betöltésére. A polgármester pénteken arról is beszélt, hogy ha megkapja ezt a tisztséget, szeretné elérni: az indulatok helyett az érvek nagyobb teret kapjanak a parlamenti munkában.- Elvégzettnek tekinti vállalt feladatát, május 15-i hatállyal felmentését kezdeményezte és szeretne visszatérni a nemzetközi üzleti életbe Fellegi Tamás, tárca nélküli miniszter. Az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős miniszter Orbán Viktor, miniszterelnöknek küldött levelében kérte felmentését. A Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat. Három államtitkár- Fellegi Tamás elvégezte a munkát, amivel megbíztuk- mondta Orbán Viktor. „Nagyon nehéz munkát végzett levelet a Miniszterelnökség juttatta el pénteken az MTI-hez. Orbán Viktor, miniszterelnök megköszönte a miniszter munkáját és tanácsadójává kérte fel.- A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat június 1-jétől vezető Varga Mihály azon dolgozik majd, hogy mihamarabb meginduljanak a hivatalos megbeszélések Magyarország és a nemzetközi szervezetek között. „Mint a magyar kormány jövőbeni megbízott főtárgyalója azon leszek, hogy a tárgyalások minél hamarabb meginduljanak" - jelentette ki az Műnek adott pénteki nyilatkozatában a politikus. el, hálás vagyok azért a teljesítményért, amit nyújtott. Az egész ország köszönettel tartozik neki: óriási ellenerők munkálkodásának közepette elérte, hogy meg tudjuk kezdeni a tárgyalásokat Magyarország pénzügyi lehetőségeinek bővítéséről az IMF-fel és az EU-val” - fejtette ki a kormányfő, aki szerint ezen a területen a politikai munka véget ért, a tárgyalások meg fognak kezdődni, és egy szakközgazdászra van szükség. A Miniszterelnökségen a jövőben három államtitkár dolgozik: ketten jogi munkát végeznek majd, a harmadik pedig a kormányfő külkapcso- lataiért lesz felelős. Utóbbit Orbán Viktor azzal magyarázta, hogy ennek a területnek nőni fog a jelentősége a következő két évben. „Megvagyok az egésszel, készen vagyok” - válaszolta F0TÓ:MTI a kormányátalakítást firtató kérdésre Orbán Viktor. Fidesz frakcióülés A szervezeti átalakítások nyomán június i-jétől három államtitkár fog dolgozni a Miniszterelnökségen. Közülük Lázár János veszi át Varga Mihály helyét, Győri Tibor jogi munkát végez majd, Szijjártó Péter pedig a miniszterelnök nemzetközi kapcsolataiért lesz felelős - közölte az MTI- i vei pénteken Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Hétfő délelőtt tíz órára ösz- szehívta a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának ülését Lázár János frakcióvezető; a tanácskozás témája a kormányátalakítás lesz. A politikus - aki Varga Mihályt váltja majd a Miniszterelnökség élén - arról tájékoztatta p az MTI-t, hogy a hétfői ülésen jelen lesz Orbán Viktor, miniszterelnök, a Fidesz elnöke is. mti EU-előrejelzés Az Európai Bizattság pénteken Brüsz- szelben kiadott előrejelzése szerint idén és jövőre is a bruttó hazai termék 3 százaléka alatt marad az államháztartás hiánya Magyarországon. A prognózis szerint idén 2,5, jövőre 2,9 százalékos deficit várható Idén a bizottság 0,3 százalékos gazdasági visszaesést, jövőre kerek 1 százalékos növekedést jósol Magyar- országnak. Devizaárfolyam (2012.05.11.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 289,36-0,32 USA dollár 223,58-0,18 Svájci frank 240,90-0,25 Angol font 360,43 +0,24 Román lej 65,38-0,06 Ukrán hrivnya 27,83-0,03 Horvát kuna 38,57-0,03 Lengyel zloty 68,23-0,13 o gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Kormányátalakítás: elhibázva? A magyar parlamenti pártok mindegyike reagált Orbán Viktor péntek reggeli bejelentésére. BUDAPEST. Az MSZP szerint nem az ország, hanem a miniszterelnök érdekeit szolgálja a kormányátalakítás. Burány Sándor, országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón példaként hozta, hogy Lázár János, Fidesz- frakcióvezető államtitkári kinevezésével kénytelen feladni „hátországát”, lemondani polgármesteri címéről Hódmezővásárhelyen. Szerinte ez azt jelzi, hogy a miniszterelnök igyekszik függőségi helyzetbe hozni mindenkit, aki az utódjaként jöhet szóba. Horváth Csaba, a szocialisták alelnöke szerint az ország állapotáért leginkább Orbán Viktor és Matolcsy György felelős, ezért nekik kellene menniük a kormányból, hogy megtörténhessen a szükséges gazdaságpolitikai fordulat. „Mást kellene meneszteni” Az LMP szerint a kormányzati személyi változások azt mutatják, hogy a kabinet egyre gyorsuló tempóban száguld a rossz irányba - mondta Jávor Benedek. Az LMP frakcióvezetője elhibázottnak nevezte a kormányátalakítást és úgy fogalmazott, hogy most politikai verőemberek kerülnek pozícióba. Az LMP szerint inkább Matolcsy György, nemzetgazdasági és Fazekas Sándor, vidékfejlesztési minisztereket kellene meneszteni a kormányból. „Nem ez a megoldás” A Jobbik szerint a pénteken bejelentett kormányátalakítástól alapvető változás nem várható, nem személyi változásokra van most már szükség, mert önmagában ezek nem oldják meg az ország problémáit - jelentette ki Z. Kárpát Dániel budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt úgy látja: gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség, amelynek legfontosabb eleme az egykulcsos adórendszer eltörlése lenne, de a kormány ehelyett a most bejelentett változtatásokkal csak a jelenlegi sarcolásra és megszorításra alapuló politika folytatása mellett kötelezte el magát. „ Semmi sem történt” A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán Viktor által pénteken bejelentett kormányátalakítással semmi nem történt. Teljesen mindegy ugyanis, hogy ki lesz miniszter, illetve államtitkár és a mostani átszervezés egyúttal az IMF-tárgyalások eddigi bukásának beismerése - fogalmaz az ellenzéki párt pénteki közleményében. mti Vendégkommentár Dr. Kelemen Béla Mikor megyünk futni, Polgármester Bácsi? A 2006 és 2010 közötti polgármesteri ciklusom alatt ez a kérdés szinte mindig elhangzott, valahányszor kerékpározás közben vagy csak úgy, sportöltözékben megláttak a tarpai cigánygyerekek. Való igaz, hogy sokszor kijárok a Tisza töltésére fútni és évekkel ezelőtt csatlakozott hozzám néhány lelkes gyerek, majd ezen felbuzdulva futóversenyt is szerveztem számukra. Visszagondolva magam sem tudom hogyan, de néhány nap alatt egész komoly kis utcai futóverseny jött létre a főleg romák lakta József Attila utca és a Széchenyi köz jó minőségű aszfaltján. Volt kiragasztva két versenyfelhívó plakát is, de akkorák, hogy teljesen kitakarták a felajánlkozó házak ablakait. Lett hamarjában ajándékpóló, sportkrém minden induló számára, majd a verseny napján sátor az utca végében, versenybírókkal, üdítővel, ásványvízzel. A szervezésbe bevont cigány felnőttek rácsodálkozós lelkesedése, na és a gyerekek napról napra növekvő izgalma, szemeik ragyogása - visszagondolva - megadta az elégtételt a versenyszervezés fáradalmaira. Szegregált verseny volt, szándék nélkül, írhatnám: így hozta az élet. Aztán az évek során egészen más megközelítésben találkoztam a szegregációs jelenséggel a tarpai általános iskolában. A minél nagyobb összegű állami támogatás lehívása érdekében és persze a szabad oktatói kapacitás kihasználása céljából néhány környékbeli település iskolája lehetőséget teremtett a tarpai gyerekek átíratására. Ezt nevezhetjük szabad iskolaválasztásnak. Hiába biztosított egy-egy település külön iskolabuszt is az ingázók számára, valahogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek valamennyien itthon maradtak. A mára bekövetkezett változások ezek alapján előre megjósolható voltak. A rohamosan csökkenő gyereklétszám mellett érthető módon 90-95 százalékra nőtt a roma származású tanulóink száma. Látva a 2010. évi szűkös önkormányzati költségvetési keretünket, az egyik forgatókönyv szerint felmerült az iskolabezárásunk réme is. Az egykori történelmi település iskola nélkül! Újra csak szándék nélküli szegregáció itt, szabad iskolaválasztás ott. A reménytelennek látszó helyzetben nyílt levelet írtam az akkori oktatási miniszternek és ezen keresztül üzentem az átiratkozott gyerekek szüleinek is: ha azért tetszettek a gyereket elvinni Tarpáról, mert itt nem volt kedvező az osztályösszetétel, előfordulhat, hogy a gyermeke újra megkapja a régi padtársát - csak éppen egy idegen településen, némi plusz energiaráfordítással és pénzkiadással. Szerencsére még van iskolánk, de egy speciális képzéstől eltekintve a fokozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya tovább nőtt. A leírtak mélytársadalmi összefüggéseket és következtetéseket is felszínre hoznak. A modernkori társadalmakra is jellemző, hogy népcsoportjai más-más kulturális identitással, demográfiai folyamatokkal, valamint létező-alig létező archaikus és kollektív emlékezettel rendelkeznek. A demográfiai folyamatok visszahatnak az intézményi hátterek működésére is. Nagy bajt okozhat, ha hozzá nem értésből, rosszabb esetben hisztériakeltésből félre magyarázzuk a természetes jelenségeket. Népek, népcsoportok, közösségek kulturális identitása folyamatosan fejlődik, átalakul. Szakmai hozzáértéssel és alázattal ez kívülről is befolyásolható, termékenyíthető. Nem nehéz kiszámolni, hogy a jelenlegi demográfiai folyamatok mellett - belátható időn belül - lesznek olyan iskolák, kistelepülések, nagytelepülések, ahol bizonyos, most még kisebbségben lévő népcsoportok jelentős többségben lesznek. Tessék már most készülni a modernkori közösségek felelősségteljes megszervezésére, szakmai segítség-igények megfogalmazására és a hisztériamentes helyzetkezelésre! Tessék már most készülni, hogy saját sorsukat tudják önállóan kezelni, sőt arra is, hogy az idő közben kisebbségbe kerültek számára „kitermelhessék” az esztergályost, a mérnököt, az orvost, a polgármestert! Ehhez viszont korrekt, kölcsönös és folyamatos tudásátadás szükséges. Különösen nehéz lesz ez olyan népcsoportok számára, ahol a közösségfejlesztéshez, a közösségmotiváláshoz és közösségfegyelmezéshez hiányzik vagy alig van meg az ősi és kollektív emlékezés tudat alatt lapuló formája. Egyszóval a fenti jelenség sokkal nagyobb súlyú és bonyolultabb, mintsem, hogy napi politikai érdekből kezeljük. A kisebbség és többség értelmezése hosszú távon teljesen képlékeny. Szerzőnk területfejlesztési mérnök-közgazdász A rohamosan csökkenő gyereklétszám mellett érthető módon 90-95 százalékra nőtt a roma származású tanulóink száma.