Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-10 / 109. szám

2012. MÁJUS 10.. CSÜTÖRTÖK 2 Mindenfelől Kinek kell Kádár vitéz? Az egész világ elalélt a 300 című filmen, ami a thermo- pülai csatának, Leónidasz spártai király és katonái hősi tusájának állított emléket. A rendező a legmodernebb technikát bedobva aratott kasszasikert. Nem éppen húsz forintos kérdés: ki volt Kádár vitéz? A kutya sem tudja a választ, legfeljebb néhány, a ma­gyar történelmet kívülről fújó szakavatott. A legenda szerint 1658-ban II. Rákóczi György erdélyi fejedelem a törökdúlás kellős közepén, a Berettyó hídjához vezényelte Kádár Istvánt (maradva ennél a verziónál) és hű csapatát, hogy a Nagyvárad felől elő­renyomuló ellenséges had ne juthasson át a folyón. Kétszáz emberével Kádár vitéz napo­kig küzdött a tízszeres túlerő ellen a malomgáton. Kádár Istvánt a fején találta két nyíl­vessző, lova hosszú kilométe­reken száguldott vele. Nyilvánvalóan senkinek nem jutott még eszébe film­vásznon megörökíteni eme nemes cselekedet. Az indok adja magát: lásd fentebb, ki a kutyát érdekelne ez manap­ság? Jobb esetben letöltené néhány fanatikus a magyar „fantasyt”, talán egy kerek asztal beszélgetést is megej­tenének a királyi televízióban a témáról, egyébként hamar menne a levesbe. Na ja, nincs ebben annyi! Lényegesen izgi- sebb, ki, hogyan barkácsolta össze diplomáját... tibor.koncz@inform.hu „Nem kívántunk változtatni a munkaidőn” BUDAPEST. Az egészségügyi dolgozók munkaidejére, ügyeleti idejére vonatkozó szabályozáson nem kíván­tak változtatni, az ehhez kapcsolódó félreértéseket az egészségügyi államtitkárság is tisztázni szeretné - mondta Szócska Miklós államtitkár az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának szerdai ülésén. Szócska Miklós kiemelte: gyors megoldást akartak, ezért technikai okokból kap­nak az orvosok erre az évre bérkiegészítést, de jövő janu­ártól már valamennyien az új orvosi bértábla alapján kapják a fizetésüket. Az újabb egész­ségügyi salátatörvényt jövő kedden kezdi el tárgyalni az Országgyűlés. MTI Devizaárfolyam (2012.05.09.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 288,25 + 1,03 USA dollár 222,19 + 1,47 Svájci frank 239,97 +0,91 Angol font 358,41 +2,26 Román lej 65,38 +0,14 Ukrán hrivnya 27,66 +0,18 Horvát kuna 38,40 +0,15 Lengyel zloty 68,56 +0,10 Ogazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Tíz év múlva duplája lesz a védelmi kiadás Budapest. Tíz év múlva a mos­taninak majdnem a duplájára növeli a védelmi kiadásokat a magyar állam; jelenleg a GDP 0,8 százalékát teszik ki, 2022- re ez az összeg a GDP 1,4 szá­zaléka lehet - mondta Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisz­térium (HM) helyettes állam­titkára. Az elkövetkező három évben a védelmi költségvetés nem csökkenhet, 2016-tól 2022-ig pedig minden évben növelik a forrásokat. MTI A Magyarországon működő, 20-nál több embert foglalkoz­tató feletti cégek 17 százaléka vállal önkéntesen környezet- védelmi költségeket - derül ki a GKI gazdaságkutató Fenn­tartható Fejlődés Évkönyvé­ből. A gazdaságkutató szerdai tájékoztatása szerint az anyagi és személyi ráfordításokat is ideértve az egy alkalmazottra jutó költségek a mezőgazda­ságban a legmagasabbak, mti Jogerősen felmentették Hagyó Miklóst Budapest. Jogerősen felmen­tették a más eljárásban súlyos korrupciós cselekményekkel vádolt Hagyó Miklós egykori szocialista politikust a ma­gánokirat-hamisítás vádja alól tegnap. Hagyó Miklóst és két társát azzal vádolta meg korábban az ügyészség, hogy kijátszották a törvényeket, hogy ellenőrzés nélkül érint­kezhessen a fogva tartott Ha­gyó Miklós és őt látogató élet­társa. MTI SMHÉdf A korábbi ukrán miniszterelnök FOTÓ: INTERNET Kórházba szállították Timosenkót KiJEV. Börtönéből kórházba szállították szerda reggel Ju­lija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt. A hivatali hatalommal való visszaélés miatt hétévi börtönre ítélt Timosenko korábban tiltako­zásul éhségsztrájkba kezdett. A Timosenkóval szembeni bánásmód miatt számos meg­hívott lemondta a közép-eu­rópai államfők májusi ll-ei jaltai csúcstalálkozóját, és azt emiatt elhalasztották. mti Három új adót vezetnek be Matolcsy György a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón fotó: mti A kormány szerdai ülé­sén elfogadta a Széli Kálmán Terv 2.0-ban szereplő új adóintézke­déseket. Budapest. A távközlési adót július i-jétől vezetik be, tény­legesen augusztustól szedik be, az első 10 perc adómen­tes lesz, efölött minden perc 2 forinttal adózik - mondta Matolcsy György nemzetgaz­dasági miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékozta­tón Budapesten. Hozzátette: a magánszemé­lyek esetében az adó maxi­mum 700 forint lesz havonta, a cégek pedig legfeljebb 2500 forintot fizetnek. Az adót - amely az idén várhatóan 30 milliárd forint bevételt jelent a költségvetésnek, jövőre pedig 52 milliárd forintot - a távközlési cégeknek kell meg­fizetniük. A miniszter szerint a szolgáltatók megpróbálják majd áthárítani az adót a la­kosságra, de az erős verseny Pártreakciók A kormány a szegény emberekkel fizetteti meg sikertelenségének, gazdaságpolitikai kudarcainak az árát - így értékelte a Széli Kálmán-terv új változatában szereplő három adónem bevezetését az MSZP. Józsa István frakcióvezető-helyet­tes szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: a baleseti- és a telefonadó, valamint a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése - amiről szerdán döntött a kormány - újabb megszo­rítást, méltánytalan és igazságtalan adóemelést jelent. A Jobbik szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai miatt ez nem fog sikerülni, il­letve „technikailag is nagyon nehéz megoldani”. Példaként a bankadót és a baleseti adót hozta fel, ahol szintén voltak ilyen kísérle­tek, de végül díjcsökkenés történt, nem áthárítás. Giró-Szász András kor­mányszóvivő hozzátette: a távközlési adó átlagosan 300 forinttal terhel egy előfizetőt. Hattal kevesebb Matolcsy György jelezte, hogy minden részletről a parlament dönt majd, és az országgyűlé­si vita szakaszában is folynak majd egyeztetések az érintett cégcsoportok vezetőivel. A miniszter elmondta: a ka­binet három új adót bevezet, miközben hatot megszüntet, az újak fogyasztási, forgalmi típusúak lesznek, s lehetővé teszik a jövedelemadók csök­kentését. Matolcsy György szerint a Széli Kálmán Terv 2.0 arról szól, milyen lesz a világ akkor, ha kivezetik a krízisadókat és bejelentése az adóváltozásokról azt jelenti, hogy „újabb fékeket kap a magyar gazdaság és a kormány újabb terheket tesz a magyar emberekre” - reagált Volner János frakcióvezető­helyettes szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a kormánynak szerinte semmilyen ötlete nincs az ipari és mezőgazdasági termelés, valamint a turizmus fellendítésére, pedig a Jobbik szerint ezek az ágazatok tudnának külső jövedelmet csatornázni a ma­gyar gazdaságba. Az LMP véleménye szerint nem történik érdemi változás az adó­rendszerben, a kormány újra csak a bankadót, tudja-e akkor Ma­gyarország tartani a költség- vetési fordulatot, a 3 százalék alatti hiányt. Úgy vélte, igen, mivel az államháztartás teljes látszatintézkedéseket tesz - reagált a bejelentettekre Vágó Gábor. A politikus parlamenti sajtótájékozta­tóján kijelentette: az egykulcsos adó megszüntetésére és az élőmunkát terhelő járulékok csökkentésére lenne szükség. Vágó Gábor úgy fogalma­zott, hogy „habár a körítés változik, de a lényeg ugyanaz maradt”, mert a Matolcsy György által vezetett nemzetgazdasági tárcától továbbra is csak kiszámíthatatlan gazdaságpoli­tikát lehet várni. Megismételte pártjuk álláspontját, amelyik szerint érdemi változást csak az egykulcsos adó kivezetése jelentene. újjászervezésével mindig és stabilan 3 százalék alatti muta­tót tud majd tartani az ország. Szólt arról, hogy sokan kriti­zálják az országot, amiért nem kiszámítható a költségvetési politikája, különösen az adó­oldala. „Most azonban olyan helyzetben vagyunk, hogy befejezhetjük az államháztar­tás konszolidációját és stabillá alakíthatjuk a bevételi és ki­adási szerkezetet” - mondta. Nehéz a helyzet Ennek fontos része az adómér­tékek csökkentése, egyes adó­tételek kivezetése. Elmondta: 2010 júniusában még 58 féle adónem volt, amit 48-ra csök­kentettek, majd a múlt év őszi törvénykezési hajrájában 54­re nőtt az adónemek száma. A mostani döntések nyomán jövő év elejére 51-re csökken az adónemek száma. Kiemelte, hogy további emelés a jövedelem típusú adóknál nem várható, mert „elértük azt a szintet, ahonnan csak csökkennek az adók”. Elmondta azt is, hogy a tár­sasági adórendszer 3 kulcsos lesz, a 10 százalékos és a 19 százalékos mellett lesz egy 30 százalékos is az energia- szektor és a közműszektor számára. Egy ezrelék A pénzügyi tranzakciós ille­ték 1 ezrelék lesz, hatálya a 600 ezer milliárd forintos tel­jes éves tranzakcióból egy 130 ezer milliárd forintos körre terjed ki, ebből 130 milliárd forint bevétele származik a költségvetésnek - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Bizonyos nagy tranzakció­kat mentesítenek, így például az MNB által indított utalá­sok, illetve az Államkincstár is mentesül az illeték megfizeté­se alól. A magánszemélyeket nem érinti, az illeték, ha egy bankban utalnak maguknak különböző számlákra. A miniszter jelezte: az adó alanya a bank, amelyik a tranzakciót lebonyolítja. A kormány elfogadta azt a ka­marai javaslatot, hogy 5 mil­lió forint felett a vállalatok közötti pénzmozgás mindig utalással történjen, pénzin­tézeten keresztül - mondta a miniszter, hozzátéve: ilyen kötelezettség a magánszemé­lyek esetében nem lesz. mti Kétséges a görög hitelrészlet A Sarkozy-kormány befejezte munkáját Az EB, az EKB és az IMF alkotta trojka kölcsöne nélkül a görög állam­nak már június végére elfogyhat a pénze. bérűn. Törölték május köze­pére tervezett athéni útjukat az Európai Bizottság (EB), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői, akik egy több tízmilliárd eurós újabb hitelrészlet kifizetéséről tár­gyaltak volna a görög vezetés­sel. Az EB, az EKB és az IMF alkotta trojka kölcsöne nélkül a görög államnak már júni­us végére elfogyhat a pénze - írta szerdán a Süddeutsche Zeitung. A német napilap sze­rint a trojka azért halasztotta el az athéni tárgyalást, mert úgy véli, előbb ki kell várni, hogy miként alakul a „demok­ratikus folyamat” Görögor­szágban. Megfigyelők szerint egyre inkább valószínű, hogy ismét parlamenti választást kell tartam, mert nem tud kormányt alakítani a vasár­napi voksoláson győztes kon­zervatív Új Demokrácia párt és a második helyen végzett Radikális Baloldali Szövetség (Szirizia) sem, ez utóbbi pedig kifejezetten érdekelt az új vá­lasztások kiírásában, mert a megszorítások elutasításának és az euróövezeti tagság meg­őrzésének ígéretével második nekifutásra az első helyen vé­gezhet és így megkaphatja a begyűjtött szavazatok alapján járó képviselői helyeken felül automatikusan biztosított 50 helyet a 300 tagú parlament­ben, amivel akár egyedül is kormányt alakíthat. Újabb választás A Süddeutsche Zeitung sze­rint újabb választást június 17-én rendezhetnek, addig pedig a trojka mindenképpen befagyasztja a 130 milliárd eurós hitelprogramot. Ennek következő eleme egy 31 mil­liárd eurós részlet átutalása volna, aminek az a feltétele, hogy a görög törvényhozás az adórendszer átalakításával hajtson végre egy újabb, ezút­tal 11,5 milliárd euró nagyságú költségvetési kiigazítást. Előbb megvizsgálják Az EB kedden közölte: Gö­rögország május 10-én meg­kapja a soron következő, 5,2 milliárd eurós hitelrészletet, de újabb átutalás csak azt követően történhet, hogy a trojka képviselői Athénban megvizsgálják a hitelnyújtás feltételeinek teljesítését. A görögországi választások után kialakult bizonytalan helyzet hatására jelentősen megugrottak a szerdai londo­ni kereskedésben a központi és a perifériális euróövezeti gazdaságok államadósság­törlesztési kockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazá­sai, és a romló piaci hangulat felhajtotta a magyar törlesz­téskockázati biztosítási kont­raktusok díjszabását is. MTI Párizs. Megtartotta utol­só ülését szerdán a francia jobbközép kormány Nicolas Sarkozy leköszönő államfő vezetésével, aki „sok sikert” kívánt utódjának. A május 15- én hivatalba lépő új államfő stábja eközben bejelentette: Francois Hollandé szerda dél­után Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács, csütörtökön pedig Jean-Claude Junckert, az euróövezet elnökét fogadja Párizsban. MTI ■ Átvette kinevezését Balog Zoltán Az államfői feladat- és hatásköröket gyakorló Kövér László házelnök az emberi erőforrások miniszterévé nevezi ki Balog Zoltánt (balra) tegnap a Sándor-palotában. fotó: mti

Next

/
Thumbnails
Contents