Kelet Magyarország, 2012. április (69. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-30 / 101. szám

2012. ÁPRILIS 30.. HÉTFŐ Sport 11 KELET NB m. Tisza-csoport, 23. forduló Kétesélyessé vált volna az aranycsata? 3-1(O-l) Ibrány, 300 néző. v.: Benkő R. Ibrány: Tóth N. - Kovács M„ Ignat, Hruska, Horváth N. (Zsidó, a szünetben), Drule (Balogh A„ 65. perc), Kató l„ Reinaldo, Adriano (Mantena, 81.), Kövér G„ Dascal. Edző: Kovács János. Tuzsér: Szőr - Setét, Szabó I. (Szántó Cs„ 79.), Vantyuch, Orgován K„ Iván S„ Jónás K. (Csire, 69.), Babjak, Hrickevics, Danes A„ Kovács I. (Szepta, 65.). Megbízott edző: Tóth Árpád. Az első félidőben meddő támadójátékát nem tudta gólra váltani a hazai csapat, sőt egy kontralehetőséget kihasználva a tuzsériak megszerezték a vezetést, ami nagyban befo­lyásolta a mérkőzés további alakulását is. A második játékrészben a cserék lendítettek az ibrányiak játékán, és a végén sikerült az ered­ményt megfordítaniuk, és otthon tartaniuk a számukra létfontosságú három pontot. Gól: .Zsidó (58.), Kovács M. (85.), Reinaldo (92.), illetve Orgován K. (17.). Kiállítva: Vantyuch (második sárga lap után, 89.). Jó: Reinaldo, Kovács M„ Zsidó, illetve Szőr. __ Kovács János: - Értetlenül állok az első fél­idei teljesítményünk előtt, nagyon idegesen és kapkodóan játszottunk, egyszerűen képte­lenek voltunk a kaput eltalálni. A masszívan, jól és szervezetten védekező vendégcsapat nagyon megnehezítette a dolgunkat. Tóth Árpád: - A fegyelmezett taktikával kiharcolt előny az utolsó tizenöt percben Tiszakanyár, 150 néző, v.: Berea A. Tiszakanyár: Szobonya G. - ifj. Koskovits Gy. (Göncz, 90.), Orgován Gy„ Hokk Á., Pócsi, Lakatos L, Gergely B„ Csombók Z„ Deák! (Szilágyi B„ 85.), Balázsi P. (Ruska, 81.), Gombkötő S. Edző: Koskovits György. Nagyecsed: Makó - Patály J., Markos, Gádzsa, Szakács I. (Nyíri Gy., 60.), Nyíregyházi (Balogh J„ a szünetben), Kovács N„ Ungi, Bulyáki A., Bancsi, Kiss T. (Marcsek, a szünet­ben). Edző: Feczkó Tamás. __ Alacsony színvonalú mérkőzésen az izgalmakat csak a gólok jelentették, azokat leszámítva inkább a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. A kanyáriak Így is maga­biztos győzelmet arattak. Gól: Gombkötő S. (16. és 54.), Csombók Z. (41.). Jó: Balázsi P„ Gombkötő S., Lakatos L, Csombók Z„ Deák T„ illetve Patály J„ Ungi, Marcsek. (Tudósító: Háda Tivadar) ______ ___ Koskovits György: - Régen láttam ilyen ügyesen, szellemesen futballozni a csapatot. Úgy tűnik, az utóbbi meccsek hibáiból sokat tanultunk, Így a jutalmunk a magabiztos győzelem lett. _________________ Feczkó Tamás: - Ez a mérkőzés a Barca-Chelsea volt kicsiben, csak mi négy kontrából három gólt kaptunk. Bármilyen nehéz is egy ilyen meccs után, de gratulálok a hazaiak hősies játékához. www.szon.hu További képek és videók ‘ 1 ■ /- ■ V---W v ' Szilágyi Norbert (sárga-kékben) az utolsó pillanatban egyenlített Kemecsén Kótaj-TIszalök 3-0 (1-0) Kótaj, 200 néző, v.: Szűcs N. Kótaj: Czenki - Mándi A., Kovács P„ Deme A„ Istrate, Torna Torma T„ Simon K., Szántó Z„ Rácz R. (Cseh K„ 62.), Tuturas (Kató Gy„ 82.). Megbízott edző: Orosz Mihály. Tiszalök: Gagyi - Szabó B. (Takács Z., szünetben), Daru, Sárközi D„ Bognár A., Vass l„ Fülep (Bácskái A„ 58.), Csáki V., Dobos Z., Czifrák, Lakatos K. Megbí­zott edző: Kovács János. _____ A hazai csapat többet tett a győzelemért, ennek megfelelően megérdemelten nyerte meg az alsóházi rangadót. Gól: Rácz R. (3 5.), Toma (11-esből, 78.), Kató Gy. (83.). Jó: Simon K„ Ráa R„ Deme A., Mándi A„ Tuturas, illetve Bognár A., Czifrák. ___________ Orosz Mihály: - Rúgtunk két kapufát és három gólt, csapatom megérdemelten nyert. Kovács János: - Az első félidő még a miénk tehetett volna, de helyzetekig nem jutottunk el. Hibáztunk, gólt kaptunk, magunkba roskadtunk. Lélektelenül játszva nem lehet nyerni. A hazaiak jobbak akarták a győzel­met, gratulálok az ellenfélnek. ________ Kemecse-Létavértes 2-2 (1-1) Kemecse, 250 néző, v.: Nagy F. kemecse: Szabó A. - Balogh Gy., Homann, Jeddi, Polényi T„ Iván Zs„ Fekete Á„ Die, Miskolczi, Simtchatcha (Ádámszki, 84.), Szilágyi N. Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Létavértes: Póser - Szilágyi G„ Hajdú I, Kuti K„ Engel, Király V. (Nagy T„ 56.), Suskó (Kertész T., 73.), Sigér, Barzsó, Mokánszki, Angyal N. Edző: Sándor Csaba. _____________ A kemecsei csapat ezen a mérkőzésen a születésnapját ünneplő Nagy Attila szakosztályvezetőért játszott. Az ellenfél kétszer is vezetett, de mindkétszer sikerült kiegyenlíteni. Ha ilyen marad a kemecseiek hozzáállása, akkor szép lehet a bajnoki befe­jezés. Gól: Fekete A. (18.), Szilágyi N. (90.), illetve Mokánszki (11-esből, 8.), Sigér (87.). Jó: Szabó A„ Miskolczi, Die, illetve Sigér, Kuti K„ Barzsó. (Tudósító: Kondor Lajos) FOTÓK: SIPEKI PÉTER Ádámszki Róbert: - A futball igazságtalan­sága lett volna, ha minimum egy pontot nem szerzünk. Úgy érzem, az eredmény igazságos, a jó, hajtós mérkőzés után Nagy Attilának, szakosztályvezetőnknek ezúton is sok boldogságot kívánunk. Isten éltessen! Sándor Csaba: - Megnyert mérkőzést en­gedtünk ki a kezünkből másfél perccel a vége előtt, miközben felelőtlenül rohantunk előre. Az előre vágott labdát nem tudtuk lereagálni, ezért lett döntetlen a vége. Várda SE-Cigánd Kisvárda, 600 néző, v.: Takács I. Várda SE: Petranics - Lakatos l„ Krizán (Lakatos T„ 75.),Tóth Gy., Brankovics P. (Deme B„ 72.), Mező Á„ Oláh D. (Spekker, 65.), Bagin, Hege­dűs T„ Fodor A., Iván A. Edző: Révész Attila. Cigánd: Gazsi - Gnandt-Német, Tempfli, Baksa Z. (Oláh L, 77.), Dolhai, Ludescher, Varga Z„ Deák l„ Szabó T. (Demeter Á„ 52.), Csáki R., Török I. (Vicickó, 52.). Edző: Kocsis János. A hazai csapat a tőle megszokott módon az első félidőben nagy elánnal vetette magát a küzdelembe, és ez meghozta számára a megnyugtató előnyt. A második játékrészben pedig azok után, hogy a Cigánd létszáma kilenc játékosra fogyatkozott, akár gólkülönbséget is javíthatott volna az éllovas kisvárdai legénység. Gól: Lakatos I. (6.), Iván A. (14.), Bagin (38.), Deme B. (76.). Kiállítva: Ludescher (második sárga lap után, 66.), Deák I. (gólhelyzetben kézzel lehúzta a labdát, 78.). Jó: Fodor A., Iván A., Lakatos l„ Brankovics P„ Hegedűs I, Mező Á„ illetve Demeter Á., Baksa Z. __________ Révész Attila: - Ezután a mérkőzés után úgy érzem, két csapatosra redukálódott az aranyért folytatott harc. Örülök neki, hogy meggyőző játékkal sikerült az egyik riváli­sunktól elszakadnunk.____________ Kocsis János: - A hazaiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.___________ Hajdúszoboszló-Baktalórántháza 0-0 Hajdúszoboszló, 200 néző, v.: Kujbus. Hajdúszoboszló: Groze - Fülöp A., Horváth Sz. (Tóth P„ 60.), László R„ Szathmári Zs., Fekete G„ Bácsi, Domokos A., Nagy M. (Kereki, 80.), Kálmán Z„ Domokos I. Edző: Szűcs János. 8aktalórántháza: Kanócz - Bodnár J. , Tolnai T, Szenes I, Molnár L. (Balogh Zs., 55.), Kozma J. (Fábri, a szünetben), Lakatos L Rákóczi, Maries G„ Szabó R., Gömze (Béri, 12.). Edző: Tóth János. ____________ A hatalmas hőségben is felvállalták a csapatok a bátor játékot, így a gólnélküliség ellenére élvezetes meccset játszottak a felek. A második félidő közepén a baktaiak számára adva volt a győztes gól megszerzé­sének lehetősége, de Maries Gábor elhibázta a büntetőt. Kiállítva: Szenes I. (második sárga lap után, 87.). Jó: Groze, Domokos A., Szathmári Zs„ illetve Bodnár J„ Tolnai T„ Rákóczi, Szabó R. (Tudósító: Gebri Pál) Szűcs János: - Jó színvonalú mérkőzésen sok hiányzónk ellenére a csapat mindent megtett a győzelemért, de az eredmény reálisnak mondható, hiszen míg ellenfelünk tizenegyest hibázott, addig mi két óriási ziccert nem tudtunk értékesíteni, _______ Tóth János: - Mindkét csapat nagyot küz­dött, itt is, ott is akadtak kihagyott helyzetek, az elhibázott tizenegyessel mi valamivel közelebb álltunk a győzelemhez. _______ Hajdúböszörmény-Nyírbátor 1-3 (1-1) Hajdúböszörmény, 200 néző, v.: Horváth G. Hajdúböszörmény: Tömöri - Tóth T. (Fehér A., 80.), Holea, Hortó, Tóth Z„ Fodor J. (Reyes. 62.), Szabó M„ Bogár, Piota, Andorkó (Nagy K., 84.), Bogdanovics. Edző: Papp Ferenc. Nyírbátor: Tóth Sz. - Bodó G., Kóka R„ Ráti (Somogyi T„ 67.), Nagy D. (Bárány T„ 92.), Mándi L„ Matejkó R„ Csáki J. (Varga K„ 35.), Hadházi, Ricsei, Pálvölgyi. Edző: Fogarasi Zoltán. ________________ Az öngól és a kihagyott büntető miatt saját magának tette nehézzé a mérkőzést a sok helyzetet elhibázó vendégcsapat, de a jó cse­réinek köszönhetően a végjátékban a maga javára tudta fordítani a mérkőzést. Gól: Bodó G. (öngól, 40.), illetve Nagy D. (41.), Somogyi T. (74. és 90.). Jó: Tömöri, Szabó M., Hortó, illetve Tóth Sz„ Mátéiké R„ Somogyi T. Papp Ferenc: - A szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk a bajnoki címre esélyes Nyírbátor ellen. Minden volt ezen a mérkőzésen, hiszen vezettünk, majd egy perc múlva gólt kaptunk, tizenegyest védett a kapusom, egy-egynél ziccereink voltak, majd a végén gólokat kaptunk. Ezzel a teljesítménnyel a korábbiak során sok pontot gyűithettűnk volna. _____________ Fogarasi Zoltán: - A nagy hőség ellenére küzdelmes, nehéz mérkőzésen rúgtunk négy gólt, igaz, egyet a saját kapunkba is, így csak kettővel nyertünk. A sok helyzet mellett elhibáztunk egy büntetőt is, de a meccset ennek ellenére végig irányítva, megérdemel­ten nyertük meg. Győzelmünket a sérült Csáki Józsefnek ajánljuk, ____________ További eredmény: Sárospatak-Debreceni EAC1-4. 4-0(3-0) A bajnokság állása 1. Várda SE 23 17 3 3 63-14 54 2. Nyírbátor 23 16 4 3 55-16 52 3. Cigánd 23 15 2 6 41-30 47 4. Létavértes 23 13 6 4 50-20 45 5. Hajdúszoboszló 23 13 5 5 37-17 44 6. Tiszakanyár 23 12 8 3 47-22 44 7. Baktalórántháza 23 11 3 9 48-36 36 8. Kemecse 23 10 4 9 42-30 34 9. Debreceni EAC 23 8 9 6 38-31 33 10. Nagyecsed 23 9 5 9 33-37 32 11. Hajdúböszörmény 23 6 3 14 34-42 21 12. Ibrány 23 6 3 14 27-43 21 13. Kótaj 23 5 4 14 24-40 19 14. Tiszalök 23 5 3 15 23-58 18 15. Tuzsér 23 5­18 19-77 15 16. Sárospatak 23 2­23 16-85 6 Rakonczai Bea ismét remekelt atlétika. Szombaton este ren­dezték a 35. Luzern Stadlauf futóversenyt, amelyen kü­lönböző távokon indulhattak a résztvevők, A nőknél ez 4250 méter volt, és itt rajtolt Rakonczai Bea, az NYVSC ver­senyzője is, aki múlt heti tel­jesítményét felülmúlva még gyorsabb lett! A nehéz négy körös viadalon fantasztikus hangulatot teremtett a több ezer néző, és az öt afrikai futó mellett Bea végül ragyogó idővel ért a hetedik helyen célba, mégpedig harmadik európaiként. l Ezen a versenyen is vissza­igazolást nyert az eddig el­végzett munka, hiszen mara­toni A szintesként, ilyen rövid -mondhatni sprint viadalon- ilyen tempót fütni azt jelenti: György Rolland tanítványánál a gyorsaság és a gyorsasági ál­lóképesség rendben van! Túraautó-vb A kilencedik helyről rajtoló Michelisz Norbert (akárcsak az első futamon) a hatodik helyen zárta a túraautó-világbajnokság Szlovákiai Nagydíjának második futamát. Wéber Gábor feladta a versenyt, amit Rob Huff nyert meg. 3 oda:ugás: Szi-Zo Sport megyei I. osztály 23. forduló Kilencet számoltak a szenvedő szalkaiakra Mátészalkai MTK-Nyírmada 0-9 (0-4) Mátészalka, 100 néző, v.: Vitkai. Mátészal­ka: Szotkó A. - Varga B„ Makszim G., Pálfi II J„ Sipos J. (Mező A.), Csorvási R. (Tóth K.), Majo­ros I. (Bojer B.), Tóth F., Kiss Z., Dobai T, Kósa Sz. Játékos-edző: Majoros Imre. Nyfrmada: FJapp G. (Kruzsinszki Cs.) - Szabó G., Szűcs B„ Mátyus Cs. (Tóth A.), Csernák I. (Szőke I.), Németh A. (Jóni A.), Szikszai A„ Fejes J., Danku A., Nagy M„ Papp Z. (Ponczók I). Játékos-edző: Szőke István. Fájó kimondani, de több osztálykülönbség volt a két csapat között, a madaiak tetszés szerint alakították ki a helyzeteiket, győzelmük nagyobb kü­lönbségű is lehetett volna. Ha akarnák, simán megnyerhetnék a bajnokságot. Gól: Danku A. 2, Németh A. 2, Szűcs B„ Papp Z„ Nagy M„ Tóth A„ Ponczók T. Ifi: 4-0. (Tudósító: Plesu Ádám)__________________ Majoros Imre: - Az osztály legjobb csapata ellen négy kulcsemberünk hiányában ennyire voltunk képesek.________________ Szőke István: - Ilyen különbséggel is megér­demelten győztünk, csak rajtunk múlt, hogy nem kétszámjegyű győzelmet arattunk. Nagyszekeres-Mándok 4-1 (2-0) Nagyszekeres, 7 3 néző, v.: Király A. Nagy- szekeres: Cosmin (Uppa J.) - Robas, Stef, Márton J„ Chiodreanu, Rebeean, Costea, Pál A. (Péter B.), Szabó P. (Papp M.), Bartha K. (Róka Z.), Szilágyi L. (Homoki G.). Játékos­edző: Della Sándor. Mándok: Bandor F.- Galambos L„ Mándoki R., Balogh T„ Matyi (Csűrök), Kóder L, Ignéczi Cs., Angyal Á. (Kiss G-). Gombkötő Z. (Miskolczi), Karasz A, Szabó M. Játékos-edző: Gerliczki Máté. Álomszerű­én kezdett a hazai csapat, menetközben egy kicsit visszaesett a játékuk, de a végén megint magabiztosak voltak, és hozták a kötelező győzelmet. Gól: Szilágyi L, Costea, Bartha K„ G.fHorváth G.). Edző: Kató István. A rekkenő hőségben nem kaptak a keszegek és a kárá­szok, mégsem fürdőtek be a derekasan küzdő halászok, s mivel egyszer pontosan céloztak a vendégek, így tele szákkal mentek haza a halászi legények. A pályánk mellett folyik egy kanális, most már jöhet a sör, a virsli és a majális, de a gyarmati szurkolók hangulata most is bizony katasztrofális. Gyarmaton már csak abban reménykedhetnek, hogy innen csak előre léphetnek. Gól: Csombók II Cs. Ifi: 6-2. (Tudósító: Papp Attila) _________ Vlrovecz Pál: - Ebből a mély gödörből, amibe belekerültünk, nagyon nehéz lesz kimászni. ___________________ Kató István: - Az első játékrészt céltudatos játékkal átvészeltük, a másodikban pedig jól kontrázva, számunkra hihetetlenül fontos három bajnoki pont birtokába jutottunk. Gratulálok a csapatomnak! __________ Nylrkarász-Tlsza vasvárt 3—1 (1—1) Nyírkárász, 150 néző, v.: Sipos L Nyírkárász: Károly G. - Csuka Gy., Horváth G. (Tűrik), Rá- kóai L, Varga J., Jávor P„ Mándi L, Dallos L (Dajka L), Horváth J. (Belinszki Sz.), Liptai D„ Juhász L. Edző: Dudás Zoltán. Tiszavasvári: Polgári L. - Tályai P„ Kurucz T„ Szolyka T. (Gyurján A.), Bodnár A., Péntek A., Lakatos B„ Péntek M„ Nagy I. (Lajos T.), Szolyka G., Fazekas V. (Gál N.). Edző: Fecsku István. Annak ellenére, hogy a tiszavasvári csapat megint megkapta a szokásos, Karász elleni ajándéktizenegyesét, ez nem befolyásolta a hazaiak megérdemelt győzelmét. Gól: Mándi L 2, Varga J., illetve Fazekas V. (11 -esből). Ifi: Q-5. (Tudósító: Dudás János)_______ Dudás Zoltán: - Nagy iramú mérkőzésen na­gyon jó ellenféllel szemben azt kaptam vissza a fiúktól, amit az edzések során gyakoroltunk, (gy nem maradhatott el a megérdemelt www.szon.hu További képek és videók Két rakamazi, egy káliéi - a gólok száma épp fordítva volt (Tudósító. Go neth Béla) Veigli Géza: - Csak dicsérni tudom a srácokat, mert jót játszottak, sajnos hét ziccerből csak egy tudtak berúgni, míg ellenfelünk kettőből kettőt. Ezért gratulálok nekik, viszont szeretném megjegyezni, hogy a játékvezető jelentős mértékben belenyúlt a mérkőzésbe^.. _____ Borza László: - Sok helyzetünkből még tíz emberrel is sikerült berúgnunk a győztes gólt. Ezt a győzelmet Papp László mielőbbi gyógyulására ajánlja a csapat. ________ Ujfehértó-Nyírcsaholy 4-2 (3-0) Érpatak, 150 néző, v.: Vasas J. Újfehértó: hisz adtunk egy félidő előnyt a hazaiaknak. Úgy gondolom, a tippem simán bejöhetett volna.______________________ ZáJwny-Gyutaháza 1-4 (0-1) Záhony, 100 néző, v.: Bíró Cs. Záhony: Szűcs L - Semegi J„ Kozma Zs. (Ésik A.), Árva B., Semegi T„ Sére L (Kerepesi L), Kamenyiczki R. (Cziráki D.), Cvzik S., Osztolykán E., Osztolykán M. (Kői R.), Balogh S. Edző: Seres Zsolt. Gyulaháza: Csáki T. - Molnár G„ Gáti Sz., Tóth G„ Petró F„ Deák Z„ Bombera M„ Deák B. (Éles I.), Bandor J. (Gáti S.), Kapin M. (Bárdi B.), Takács B. Edző: Bárdi Attila. A hazaiak mindenekelőtt szeretnének elnézést kérni a csapat eddigi, szégyenteljes szerep­léséért! Reméljük, lesz annyi önbecsülésük a játékosoknak, hogy a hátralévő mérkőzése­ken a korábbinál tisztességesebb helytállást tanúsítanak! A vendégeknek jár a gratuláció, a házigazdák igazi majálist rendeztek részükre. Gól: Balogh S„ illetve Bandor J„ Takács B., Éles l„ Deák Z. Ifi: 1 -2. (Tudósító: Erdei Árpád) __________________ Seres Zsolt: - Magas szintű játékvezetés mellett alázat és akarat nélkül futballoztunk, így arra sem tesz esélyünk, hogy a hátralévő meccseken pontot vagy pontokat szerezzünk. Nem biztos, hogy Így van értelme folytatni... Bárdi Attila: - Az első tíz perctől eltekintve végig a mi akaratunk érvényesült és maga­biztos győzelmet arattunk. Külön gratulálok az ifjúsági csapatunk győzelmének. _____ Szakoly-Balkány ______ 1-0 (0-0) Szakoly, 300 néző, v.: Kiss L. Szakoly: Borkó- Kevert S„ Szobonya P. (Újfalusi), Géczi P., Turbucz, Bíró Zs., Palaga P. (Nagy B.), Kevert K., Asztalos K. (Balogh N.), Madzin, Ványi. Edző: Boros Gyula. Balkány: Krizsanovszki- Görög T„ Horváth Cs., Barna A., Fodor T„ Ferenczi F„ Vass Z„ Tóth Z„ Göndör I. (Bodai), Ferenczi M„ Vasas T. Edző: Farkas Béla. Igazi szomszédvári rangadón a hazai csapat méltóképpen tisztelgett volt edzője, Gerliczki János emléke előtt. Gól: Madzin. Ifi: 1 -6. (Tudósító: Tamás Csaba) Boros Gyula: - Nagyon nagy küzdelemben sokat tettünk a győzelemért, melyet úgy gondolom, megérdemelten szereztünk meg. Gratulálok minden játékosnak, a szurkolók­nak pedig köszönjük a biztatást! _______ Farkas Béla: - A két horda közül az győzött, amelyik legalább egyszer eltalálta a kaput. Homoki G., illetve Miskolczi. Ifi: 0-1. győzelem, ami Csuka György névnapjára, és Gégény L - Ballai Z„ Horváth G., Kiss Sz„ Della Sándor: - Nehezebb mérkőzésre Hajdú Gergő mielőbbi gyógyulására ajánlunk. Lácza Gy. (Jasku L), Potyók J„ Takács L A bajnokság állása Totó számítottam, de még időben eldöntöttük. Fecsku István: - Jövő héttől a fiúk a bányá­(Szoták J.), Csajkó J., Szigeti V., Biri Á. (Vass lOlO Remélem, ez a jó sorozat kitart a szezon ban dolgoznak. Zs.), Szilágyi Á. Edző: Urr László. Nyírcsaholy: 1. Nagyszekeres 23 17 2 4 60-24 53 1 l*y t. n4i 1 fnrrtm ■< A 11. .1 rl. .1 n in i n i A1 /. nexi, i. TOfouio erearnenyei végéig! Rakamaz-Nagykálló 1-2 (0-0) Oláh M. - llku T„ Széles Zs„ Bálint M. (Csuha 2. Nyírmada 23 16 3 4 71-31 51 1. Kaiserslautern-Dortmund 2-5 2 Gerliczki Máté: - Mezőnyben igen, kapu Rakamaz, 200 néző.v.: Nagy B. Rakamaz: G.), Széles A., Szabó V„ Bozsányi S., Bégány 3. Tiszavasvári 23 14 3 6 38-26 45 2. Leverkusen-Hannover 1-0 1 előtt viszont egyáltalán nem voltunk egyen­Gégény B. - Debroczki (Tóth Gy.), Galambosi G„ Petrohai M„ Bégány Zs. (Kiss E.), Jónás 4. Mándok 23 13 3 7 43-29 42 3. Mönchengladbach-Augsburg 0-0 X rangú ellenfelei a hazaiaknak. Kiemelem a Zs., Venczel l„ Koaogh l„ Galambosi G„ Pólik B. Edző: Kósa József. Az ellentétes félidők 5. Balkány 23 13 2 8 46-29 41 4. Bayern München-Stuttgart 2-0 1 játékvezetői hármas teljesítményét, mert T., Pásztor Zs. (Perger P.)., Takács l„ Balogh mérkőzésén a remek első félórát produkáló 6. Nyírkárász 23 11 4 8 61-37 37 5. Schalke-Hertha 4-0 1 klasszis volt. J„ Deák G. Edző: Veigli Géza. Nagykálló: hazaiak a második negyvenöt percben 7. Szakoly 23 11 4 7 45-39 3/ 6. Hamburg-Mainz 0-0 X Fehérgyarmat-Nagyhalász 0-1 (0-0) Pekk - Matejkó G„ Karaffa, Hogya Á., Imre érthetetlenül kapkodtak és a lelkes vendégek 8. Gyulaháza 23 10 4 9 50-39 34 7. Freiburg-1. FC Köln 4-1 1 Fehérgyarmat, 200 néző, v.: Nagy F. Fehér­J. (Dán A.), Piskóti Zs„ Kurucz T„ Rubóaki nyílttá tették a végét. Gól: Biri Á. 2, Szilágyi Á„ 9. Rakamaz 23 10 3 10 38-38 33 8. Hoffenheim-Nürnberg 2-3 2 gyarmat: Koncz T. - Igaz K. (Bírta N.), Docsa J. (Györki J.), Málik J„ Marozsán M. (Sárga Horváth G., illetve Széles Zs., Jónás B. Ifi: 3-2. 10. Nagykálió 23 8 b 9 30-40 30 9. Wolfsburg-Bremen 3-1 1 L, Nichita V., Lukács L. (Varga I), Országh L), Káposznyák M. (Csáki J.). Edző: Borza (Tudósító: Kranyik István) 11. Fehérgyarmat 22 9 2 11 33-44 29 10. Roma-Napoli 2-2 X Zs„ Bornemisza L, Marian S„ Varga l„ Mátéi László. Nagyon gyenge játékvezetés mellett Urr László: - A fiúk valamit visszahoztak 12. Mátészalka 23 7 4 12 ■33-54 25 11. Siena-Milan 1-4 2 S„ Oprea. Edző: Virovecz Pál. Nagyhalász: a rengeteg gólhelyzetet kihagyó hazai csapat a múlt heti fiaskóból az első félidőben 13. Nagyhalász 23 / 4 12 23-48 25 12. Internazionale-Cesena 2-1 1 Vattai - Csombók 1 Cs., Orbán A„ Boros l„ minimum a döntetlent megérdemelte volna. mutatott játékukkal, majd érthetetlenül 14. Nyírcsaholy 23 4 4. 15 41-65 1b 13. Novara-Juventus 0-4 2 Szoboszlai B„ Bállá J„ Farkas A., Birovecz J. Gól: Venczel L, illetve Marozsán M„ Kunja kiengedtek, de átérezték a mérkőzés súlyát. 15. Újfehértó 23 4 5 14 35-57 1/ ’14. Udinese-Lazio lapzárta után (KmeczT.), Csombók II Cs„ Kelemen R„ Kató T. Kiállítva: Karaffa (70. perc). Ifi: 2-3. Kósa József: - Mit is mondhatnék ezek után, 16. Záhony 23 2 3 18 25-66 9

Next

/
Thumbnails
Contents